Mindannyiunk, így a kormánypártok és szimpatizánsaik érdekében is remélnünk kell, hogy ez az ügy nem jut el a hadbíróságig. Ugyanis ilyesmi utoljára a Rákosi-korban fordult elő.

Pénteken nagy figyelmet és némi derültséget, vagy inkább abszurd értetlenkedést keltett az a sajtótájékoztató, amit Kósa Lajos fideszes képviselő és (nyilvánvaló okokból) a sajtóban csak ritkán szereplő Barthel-Rúzsa Zsolt, a katonai nemzetbiztonsági szolgálat irányításáért felelős államtitkár tartottak. A sajtótájékoztatóra a Fidesz által összehívott Honvédelmi és Rendészeti Bizottság zárt és titkosított ülése után került sor. A zárt ülésen a volt vezérkari főnök, a ma már Magyar Pétert támogató Ruszin-Szendi Romulusz „ügyéről” hangzottak el állítások.

A tájékoztatóban és ülésben nem az volt az aggasztó, ami elhangzott. Hiszen ez jóformán jelenleg az abszurd vicc kategóriájába tartozik. Kósa, aki a bizottság elnöke is, újságírók kérdéseire olyan válaszokat böködött vissza, amelyek egy elsőéves egyetemista vizsgáján sem felelnének meg.

A tájékoztatón kiderült, hogy Kósa szerint Ruszin azzal „árulta el” a magyar államot, hogy vezérkari főnöksége idején, az ukrajnai háborúval kapcsolatos közös NATO-üléseken „a hivatalos jelentéseket meghamisította, vagyis nem írt bele olyat, ami elhangzott az ülésen, más tényeket pedig úgy írt be, hogy azokat nem képviselte az ülésen.”

Amikor részletek felől érdeklődtek Kósától, ő a titkosításokra hivatkozott.

Barthel-Rúzsa, aki beosztása szerint még csak nem is pártpolitikus, mint Kósa, mindehhez hozzátette, tudomásukra jutott, hogy a NATO-megbeszéléseken az altábornagy „kimondta, hogy Szlava Ukraini.” Ez annyit jelent: dicsőség Ukrajnának. Amikor megkérdezték, a minderre vonatkozó bizonyítékokat a nyilvánosság elé tárják-e, a válasz, titkosításra hivatkozva, ismét tagadó volt.

Érje be tehát mindenki a zárt ülés után véleményét élesen közlő két kormányzati jómadárral.

Ruszin háborúra vonatkozó szimpátiáit persze lehet nyugodtan bírálni, kritizálni. A hidegháborús veszély együtt jár a hidegháborús politikai hisztéria növekedésével. Mark Rutte, a NATO új főtitkára Londonban épp a minap beszélt arról: ha nem költik a britek a nemzeti össztermékük 5 százalékát a további, nagymértékű fegyverkezésre, „talán megtarthatják a TB-rendszerüket és a nyugdíjaikat – de jobb ha megtanulnak oroszul is!” A hisztéria ebben az esetben azt jelenti, már a követelt megszorítások és hadiiparosítás érdekében vetik be a rémképet, hogy egy nap orosz ejtőernyősök lephetik el a brit szigeteket. Holott erre minimális az esély.

Az EU vezetése pedig tervet készít elő arra, hogy az unió hogyan használjon „nulla orosz energiaforrást”, ez kétségkívül nagyon súlyos helyzetbe hozná például Magyarországot is.

Eközben Oroszországban is folyik a képzelt „nyugati kémek” vegzálása, elüldözése és bebörtönzése.

Orbán Viktor Ukrajna-ellenes kampánya hasonlóképpen a háborút használja fel a hatalmon maradás céljára. A folytonos ukránozás meghozta „gyümölcsét”, hiszen az ukrán kormány nemcsak a legnagyobb hírveréssel göngyölített fel egy állítólagos magyar hírszerző akciót a határain belül, de Volodimir Zelenszkij, először a 2022. február 24-i orosz invázió óta interjút is adott a Válasz Online-nak, ahol burkolt fenyegetéseket közölt Orbán Viktor és kormánya irányába.

Minderre a magyar kormány több szinten is reagált: előkészített egy – azóta elhalasztott – sajtócenzúra-törvényt, kiutasított pár alacsonyabb rangú ukrán kémet.

A reakció legsúlyosabb része mégis Ruszin-Szendi „csuklóztatása”. Egyrészt mivel Magyarországon nemhogy a rendszerváltás óta, de

egészen 1950-51 óta nem fordult elő, hogy a katonai vezetés magas rangú tagjait politikai indíttatású, „hazaárulásos” ügybe keverjék.

A kiépülő Rákosi-rendszer – és a Péter Gábor-féle ÁVH Sólyom László, Pórffy György és más tábornokok elleni koncepciós per – egyelőre 1945 utáni történelmünkben az egyetlen pillanat, amikor a magyar politikai vezetés legutoljára eljutott arra a szintre, hogy katonatiszteket áldozzon fel politikai célok mentén, azáltal, hogy nyilvánosan hazaárulónak festi le őket. Ekkor ez katonai törvényszéken is végződött. Azóta viszont történhetett a Kádár-korszak alatt korrupciós ügyekkel lebukott Czinege Lajos-botrány, lefolyhatott a rendszerváltás idején a „Dunagate”, vagy a Horn-kormány idején a „Nyírfa-ügy” – ezekből sem lett „hazaárulásos” vád. Egyedül az MSZP volt honvédelmi miniszterét, Juhász Ferencet és államtitkárát vádolták meg, majd mentették fel a vád alól a NER alatt, de őket is hűtlen kezelés vádjával.

De az is igaz persze – és ezt Zelenszkij és a NATO-főtitkár nyilatkozatai jól példázzák – hogy a hidegháborús retorika sem volt még olyan magas fokozatra csavarva ezekben az évtizedekben, mint amilyen magasra most tekerték. Ha egy altábornagyot nyilvánosan hazaárulóznak államtitkárok, onnan már csak egy lépés a vádlottak padja. Ha pedig egy kormány ilyen ügyben eljut a hadbíróságig és a katonatisztek vegzálásáig, akkor bizony a mélyállam ugrik fel hirtelen a mélyből – és kerül a szemünk elé. Ilyen eddig még a legrázósabb, rendszerváltó években sem történt.

Arra is kevés példa kínálkozik, hogy magyar katonatisztek – sőt volt vezérkari főnökök – ilyen aktív politikai szerepet vállaljanak a közéletben mint a Tisza kongresszusán látványosan megjelenő Ruszin-Szendi. De az, hogy egyáltalán felmerülhet ügyében a vádemelés, az eddig ismert, nevetségesen kicsinyes tények alapján mégis sokkoló. Magyar Péter az elmúlt hetekben nem hiába figyelmeztetett többször, hogy akár bilincsben is elvezetheti majd a kormány – hiszen ez valóban 70 éve példa nélküli eset lenne az ország politikatörténetében.

Abban az esetben, ha a teljes nyilvánosságra hozatalt megtagadják, egyértelműen rájuk vetül a gyanú, hogy politikai boszorkányüldözést, ne adj’ isten pert készítenek elő.

Ráadásul ezzel a lépéssel lehetne csupán mindenki előtt bizonyítani azt is, ha a Ruszin-Szendi elleni vádak valóban olyan súlyosak, ahogyan azt lebegtetik. Ezek hiányában tényleg a Rákosi-éra ügyei a mostani kormányzati propaganda legfontosabb párhuzamai.

De a teljes nyilvánosságra minden bizonnyal nem számíthatunk. Így perdöntő bizonyíték sem lesz. A fennálló helyzet pedig azért is borzalmas, mert mindez még mélyebben belekever minket olyan geopolitikai játszmákba, amelyekben egyébként még Orbán vállalhatatlan stílusa és a különvéleménye ellenére sem sok keresnivalónk lenne – konkrétan a „NATO-árulók” padjára ültetheti Magyarországot. Ezentúl Ukrajna is nyíltan ellenséges eszkalációnak venné mindezt, ami azért mindannyiunk számára – ideértve a Fidesz-KDNP szavazóit is –messze túl nagy ár egy hatásos választási kampányért. De önmagában az, hogy egy nem aktív katonatiszt a NATO-csúcson más tagállamok küldötteihez hasonlóan a szövetséges Ukrajnát élteti, illetve politikusi pályára lépve hangoztatja: tetszik neki az ország, még nem jelenti azt, hogy elárulta a hazáját. Legfeljebb azt, túlontúl elragadta a háborúskodó lelkesedés.

Legalább ekkora baj, hogy a katonai nemzetbiztonság feladata lenne minket megvédeni eltévedő drónoktól, rakétáktól, szabotázstól, határvillongástól. Ehelyett a múlt pénteki sajtótájékoztató csupán azt bizonyította: Barthel-Rúzsa Zsoltnak mindezek helyett valami otromba és idétlen politikai kampányelemmel kell foglalkoznia a területért felelős államtitkárként. Ha ez így van, és tényleg ennek az ügynek az előkészületeivel foglalkoznak jelenleg a kormányban, akkor a viccből átvett csattanóval élve kérdezhetnénk: ki van a boltban?

Mert jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy senki. Az ajtó meg tárva-nyitva.