Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tényleg csak egy „független” polgármester két szép szeméért csatolta vissza a Samsungot Gödhöz a kormány?

Ünnepli magát Kammerer Zoltán, Göd polgármestere és Tuzson Bence, Göd országgyűlési képviselője, igazságügyi miniszter, miután kedden megszavazta az Országgyűlés a különleges gazdasági övezetek eltörlését is magában foglaló költségvetési salátatörvényt. Négy és fél év után tehát újra Göd közigazgatási területéhez tartozik a Samsung akkumulátorgyára 2025-től. Régóta követelt lépést tett meg – méghozzá ez azon ritka esetek egyike, amikor hátrafelé – a kormány ezzel. Miért nehéz mégis elhinni, hogy ehhez csak egy „független” polgármester kellett?

Kammerer a kormány lépését személyes sikereként, sőt eddigi polgármesteri pályafutása legfontosabb pillanataként könyvelte el. Ugyanis – saját elmondása alapján – az ő felvetésére javasolta Tuzson a kormánynak a különleges gazdasági övezet eltörlését, mivel az a polgármester szerint okafogyottá válik, ahogy a Samsung bővülése – szerinte legalábbis – a végéhez közeledik.

A Fidesz által támogatott független polgármester csodálatra méltó érdekérvényesítő készségei helyett azonban sokkal inkább egy elsőrangú bábszínházi előadásról van szó.

A polgármester és a miniszter úgy örül a gödi különleges gazdasági övezet eltörlésének, mintha azt nem az Orbán-kormány hozta volna létre 2020-ban. Kammerer és Tuzson elbábozták, hogy a gödi polgármester hatalmas sikert ért el a kormánynál, bizony, ilyet is lehet, csak szépen kell kérni.

Mindeközben arról nem esik szó, mennyi kárt okozott az évek óta tiltakozó gödieknek az övezet (a Samsung-adó elvonásával a város költségvetésének mintegy harmada ugrott, 2021-ben az akkori momentumos polgármester arról számolt be a Mércének, hogy működési költségekre is alig futotta, nemhogy fejlesztésekre), hányszor akadályozta meg a kormány, hogy tehessenek közvetlen lakókörnyezetük pusztítása és saját egészségük hosszú távú károsodása ellen, miközben a Samsung kedve szerint bővülhetett, és a hatóságoktól se nagyon kellett félnie.

Az övezet egészen addig létezett, amíg a leglényegesebb lett volna, hogy a lakosság beleszólhasson a beruházás alakulásába.

Vagyis, ha az övezet létrehozásának valódi okát nézzük – hogy a gigagyárat minél kevesebb ellenállással és jogorvoslati lehetőséggel át lehessen nyomni a lakosságon és az önkormányzaton –, mára, amikor is a gyár kisgömböcként felfalt szinte minden rendelkezésre álló teret maga körül, valóban kevesebb értelme van, mint eddig.

Az első különleges gazdasági övezetet munkahelyteremtési és gazdaságvédelmi célból hozta létre a kormány Gödön, valamint, hogy a területre települő vállalatokkal való együttműködés eredményes legyen. Ez valójában azt jelentette, hogy a már eleve nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszú Samsung-beruházás még magasabb fokú kormányzati védelmet kapott: az önkormányzatnak és a lakosságnak semmilyen beleszólási, tájékozódási joga nem maradt az egyébként is nagy felháborodást keltő folyamatos gyárbővítéssel kapcsolatban, a dél-koreai multitól befolyó iparűzési adó kezelését pedig az igazságosság jegyében átruházták a helyi önkormányzatról a megyei önkormányzatra.

Mint emlékezetes, az övezet létrehozásakor még a Samsunggal nyíltan konfrontálódó momentumos Balogh Csaba vezette a várost, a testületi többség pedig az ellenzéki összefogásnál volt, a megyei önkormányzat viszont a fideszes többség kezében volt, a hangoskodó helyi önkormányzat kiiktatása logikus lépésnek tűnt tehát a helyiek jogai helyett egyedül a Samsung kegyeiért harcoló hatalomnak.

Mára viszont fordult a kocka, a Balogh lemondása miatt tartott 2023-as időközin a Fidesz által megtolt Kammerer Zoltán olimipiai bajnok kajakos lett a polgármester, idén újrázott, és már a testületi többség is a csapatáé, két alpolgármestere pedig a Fidesz-frakció soraiból került ki – egyikük épp az a Markó József, aki az első Samsung-bővítést lelkesen támogatta annak idején polgármesterként. A megyei önkormányzatban pedig a Fidesz került kisebbségbe (már amennyiben a Mi Hazánk nem szavaz együtt vele). Így történt, hogy a megyei testület nemrég duplájára emelte a Samsung iparűzési adóját, ami a kormány keddi döntése értelmében újra Gödhöz kerül, tehát már nem a megye dönt az elköltéséről.

Azért is nehéz elhinni, hogy csak Kammerer elképesztő meggyőzőképessége kellett az intézkedéshez, mert a kormány végül nem csak a gödi övezetet, hanem a különleges gazdasági övezet teljes intézményét törölte el a törvényi szabályozásban. Vagyis nem csak a gödi fideszes hátszelű független városvezetés, hanem a szintén KGÖ-vel sújtott dunaújvárosi és a paksi ellenzéki vezetés is örülhet, hiszen ők is visszakapják az önkormányzataiktól elvett, és a megyei önkormányzatok által csak részben visszacsorgatott iparűzési adókat.

Persze erre is készült a kormány: a Navracsics Tibor-féle új településfejlesztési modellből egyébként is kilógtak a különleges gazdasági övezetek. Tehát, bár annak a ritka jelenségnek lehetünk most a tanúi, amikor a Fidesz visszakozik saját korábbi döntésével kapcsolatban, már látható, hogy lesz helyette más, átfogóbb megoldás az iparűzési adók lecsapolására, a stratégiai fontossággal bíró Gödön pedig kifejezetten jól jöhet ki az egészből.

Hiszen a legdurvább akkugyár-botrányoktól hangos városban hosszú évek után a Fidesz támogatásával sikerült kiállítani egy független polgármestert, aki bármire rábeszéli a vele igen jó kapcsolatot ápoló Tuzson Bencét, bármire kerít forrást, képes javítani a közhangulatot, attól pedig nem kell tartani, hogy érdemben fellépne a Samsunggal szemben.

Tuzson Bence és Kammerer Zoltán a Parlamentben. Forrás: Kammerer Zoltán / Facebook

Utóbbit egyébként eddig is egészen finoman és eredménytelenül művelte Kammerer: emlékezetes, hogy felháborodott, amikor tavasszal kiderült, hogy újabb 43 ezer négyzetméterrel bővül a gyár. Kammerer tiltakozását akkor levélben is megküldte a Samsung illetékeseinek, majd többé nem nyilvánult meg az ügyben. A gigagyár júliusban megkapta a hatóságoktól az engedélyt az újabb bővítéshez.

Az övezet eltörlése az iparűzési adó kérdésén túl azért nagyon fontos, mert a gödi önkormányzat most visszakapta azt a lakosság által régóta vágyott jogát, hogy újra beléphet ügyfélként a Samsunggal kapcsolatos engedélyezési eljárásokba, nagyobb kontrollt gyakorolhat a gyár működését illetően, hatékonyabban állíthat ki a környezet és a lakosság védelme érdekében.

A Samsung működése ugyanis nem lett kevésbé botrányos: a gyár évek óta elviselhetetlen zaja, a 10 hónapja feltáratlan oldószerszennyezés, a gyár munkavédelmi, tűzvédelmi szabálytalanságairól sorozatosan napvilágra kerülő hatósági jegyzőkönyvek és az átláthatatlan, ellenőrizhetetlen környezetterhelés önmagukban is iszonyú aggasztóak.

Kammerer azonban, akinek a nevéhez immár Göd felszabadítását kötheti az utókor, ahogy eddig, úgy valószínűleg ezután sem fog sok vizet zavarni. Nehéz elképzelni, hogy az önkormányzat most majd pereket zúdít a Samsung nyakába vagy legalábbis jogos követelésekkel áll elő vele szemben, újra személyes közmeghallgatásokat tart a Samsunggal kapcsolatos ügyekben, hogy a gödiek valós lehetőséget kapjanak a véleménynyilvánításra, vagy hogy adatok nyilvánosságra hozatalát és lakosság jogainak érvényesítését követeli a hatóságoktól – holott rég nem látott lehetősége lenne rá.

Kiemelt kép: Kammerer Zoltán / Facebook