Kiderült, a Dunaújvárosban a kormánnyal kötött megállapodás után megjelenő Liberty Steel Csehországban már átverte a dolgozókat, az ottani szakszervezet pedig a most tüntető magyarokat is szolidaritásáról biztosította. A Liberty Steeltől mindenesetre ma sem kaptak választ, a vezérigazgató keddre ígért egyeztetést.

Nagyjából ezer kohász és vasmunkás tüntetett a Dunaferr épülete előtt szeptember 16-án délután Dunaújvárosban az ellen, hogy az új tulajdonos,

az indiai Liberty Steel a teljes termelést leállította, és csaknem 4000 munkás megélhetését veszélyezteti.

A Dunaferrt is szervező Vasas Szakszervezeti Szövetség tagjai demonstrációval tiltakoztak amiatt, hogy megítélésük szerint az új tulajdonos semmiféle segítséget nem nyújtottak a dolgozóknak, leállították az acélgyártást és a kokszolót is, az ígéretek ellenére semmiféle törekvés sem indult el a termelés újbóli beindítására.

A Liberty Steel korábban „elektromos ívkemencék” telepítését is ígérte, ahogy angliai, rotherhami gyárához hasonlóan hulladékfémet újrafelhasználó „zöld” acélgyártást is ígért. Ez olcsóbban, de legalább újraindította volna a termelést, kellene hozzá egy kisebb részt szén, nagyobb részt földgáz-igényű „elektromos ívkemence”, ami a hulladékvas újbóli hengerelt acéllá való feldolgozását el tudná végezni. 

Az ívkemencét egy éve ígérik, de annak, hogy hamarosan telepítenének egyet Dunaújvárosban, semmi nyoma nem látszik máig.

A tüntetésen felszólaló helyi Vasas-vezető, Magyar Zoltán szerint a leállás már csak azért sem szüntethető meg könnyedén, mert egy idei kormányrendelet az üzem áramfelhasználását takarékossági okokból eleve a 4 megawattban korlátozta, így a teljes üzemidőhöz jelenleg elegendő áramellátás sem áll rendelkezésre.

A Mércének Magyar Zoltán az Dunaferr Vasas-alapszervezetének vezetője elmondta, számos helyről „próbálták lebeszélni őket” a hétfői tüntetésről, ennek ellenére a demonstráció eddig nem látott munkavállalói létszámmal zajlott le. Azt is elmondta, a Liberty európai vezérigazgatójával is tárgyalni fog a szakszervezet kedden, ezen a tárgyaláson pedig szerinte a dolgozók „önszántukból” is megjelenhetnek majd. A további lépésekről Magyar azt mondta, előre nem szeretne még ezekkel kapcsolatban nyilatkozni. Arról is beszélt,

számos dolgozó elkeseredett: van, aki már el is sírta magát a helyzet miatt, mások azt közölték vele, már a külföldi munkavállalás lehetőségeit kutatják, annyira nem bíznak a megfelelő rendezésben.

Az üzem leállása előtt a termelés a Liberty alatt ímmel-ámmal megindult, ám a felszólaló szakszervezetisek szerint értelmezhetetlen módon. Kiemelték ugyanis a tiltakozók, hogy miközben a szakértők szerint évi 60-80 ezer tonna acéltermelésnél lehet rentábilis működésről beszélni Dunaújváros esetében, addig a legutolsó aktív évben 10-15 ezer tonnát termeltek csak.

„Ha a termelés újraindítása nem cél, akkor mi a cél valójában?” – tették fel a kérdést.

A demonstráció során kiemelték, miközben a tulajdonos Liberty Steel súlyos iparági problémákkal magyarázza a teljes leállást, a dolgozók állásidőben vannak, a munkarendet pedig módosították, méghozzá úgy, hogy a dolgozók bére átlagosan 30 százalékkal csökkent. Az állásidő a magyar munkajogban azt a helyzetet jelöli, amikor a munkavállaló minden szerződésben vállalt kötelességének eleget tesz, de „a munkáltató működési körében felmerült okból egy bizonyos időre nem tud munkavállalóinak munkát adni. Ez alatt az idő alatt nem történik tényleges munkavégzés. Azonban legtöbbször ilyen esetekben is jár a munkavállalók részére díjazás.”

Az okok nem olyan egyértelműek mint ahogyan azt a Liberty Steel korábbi közleményeiben bemutatta. A demonstráción emlékeztettek például az amerikai US Steel tulajdonában lévő kassai acélüzemben a termelés ma is folyamatosan megy, nincsenek hasonló problémák. Nem lehet tehát egyértelmű, világpiaci helyzettel magyarázni a szinte teljes leállást Dunaújvárosban.

Monika Benedková a kassai üzem szakszervezeti vezetője, a kassai munkások szolidaritási nyilatkozatában közölte is a tüntetőkkel, „kísértetiesen visszaköszön” Dunaújvárosban az a helyzet, amelyet korábban a Liberty egy másik acélgyáránál, a csehországi Ostravában lehetett tapasztalni.

Az ostravai gyár ugyancsak sokat küzdő és szenvedő szakszervezete ráadásul maga is szolidaritásáról biztosította most a magyar demonstrálókat. Az ottani szakszervezeti vezető és a Vasas a Liberty dunaújvárosi megjelenése után felvették a kapcsolatot az ottani OS Koho szakszervezettel, akik azt írták: „ugyanaz a forgatókönyv, amit Ostravában láttunk, az Dunaújvárosban megismétlődik.” Az OS Koho levele kiemelte: „Gupta úr és a GFG Alliance csoport felelőssége,” ami velük történt és  […] nyilvánvalóvá vált, hogy ők nem tudnak acélüzemet működtetni”. Roman Durko, az OS Koho elnöke a levélben kiemelte, a problémára a cseh és a magyar kormány is késve reagált, sőt, az Európai Bizottság sem foglalkozott érdemben vele. De mind a magyarországi Vasas, mind a csehországiak úgy gondolják, ez nem jelentheti azt, hogy „a munkavállalóknak kell fizetni a pénzügyileg gyenge és inkompetens befektetők hibáiért.”

A helyszínen a tüntetésre és a szakszervezet állításaira a Liberty Steel képviselői nem reagáltak. A Vasas Szakszervezeti Szövetség azonban a tulajdonostól és a kormánytól is az üzem minél előbbi újraindítását követeli.

Ahogy arról akkor a média is beszámolt, az indiai tulajdonú, de Európában is kiterjedt érdekeltségekkel rendelkező Liberty Steel 2023 nyarán vásárolta meg a hányattatott sorsú Dunai Vasművet 20,9 milliárd forintért és 37 milliárd forint környezetvédelmi vállalásért cserébe. Azóta úgy tűnik viszont, a termelést nem áll szándékukban újraindítani, a HVG Online cikke szerint ugyanis így óriásit kaszálnak a gyár által fel nem használt EU-s „szén-dioxid-kvóták” nemzetközi tőzsdén való eladásán:

„Ha a Liberty továbbra is az eddigi alacsony szinten működteti a Dunaferrt, pénzzé teheti a nagyobb fordulatszámra szabott, ingyenes szén-dioxid-kvótáit, amelyekért évente tízmilliárdokat, az idén nagyjából negyvenmilliárd forintot kaszálhat” – írta a lap júniusban a helyzetről.

A tényleges vételárnak tekinthető 57 milliárd forint tetemes részét tehát az álló üzem egy év alatt visszakereste a kvótarendszeren keresztül – ebből csupán a munkások látnak vajmi keveset.

Dunaferr-dolgozók: „otthon vagyunk és várjuk a csodát”

A Mérce riportere a rendes munkarendben a meleghengerműben dolgozó Dunaferr-munkásokat is megszólaltatta, akik megerősítették, a fizetés harmadát sokuknak levették, amikor mindenkit állásidőre küldtek, most pedig mindannyian otthon ülnek. Egyikük elmondta, 34 évig dolgozott a Dunai Vasműben, és a nyugdíj előtt már hiába keresne máshol állást, életkora miatt „szóba sem állnak vele”. Itt viszont a műszakpótlék elvonása után nem kap elég havi bért, így helyzete lehetetlenné vált.

Egy másik demonstráló munkás azt hangsúlyozta, a műszakpótlék-elvonás megosztja a dolgozókat: akik a leállás előtt délelőtti műszakban dolgoztak, azokat az elvonás nem érinti, de a délutánosokat igen. Véleménye szerint viszont ezek ellenére össze kell fogni:

„A probléma közös. A termelés a gyárban áll, ez pedig mindenkinek a problémája, hiszen önhibánkon, a mi hibánkon kívül történt ez meg.”

A dunaújvárosi dolgozók hangsúlyozták, egyszerűen értetlenül állnak az előtt, hogy miért nem folyik a nagy múltú cégben gyártás, és miért nem használják ki a gyár nyújtotta, egyébként mindig kelendő termékek gyártásában rejlő lehetőségeket. Nem értik azt sem, miért kell otthon ülniük, miközben „a mi tudásunk nélkülözhetetlen a gyárhoz.”

Arra a kérdésre, ki az, aki esetleg informálja őket a helyzet alakulásáról, a válasz az volt: „senki.”

Hivatalos információk nincsenek, amit mi egymástól hallunk, azt tudjuk.” Az egyik munkás hozzátette, miközben a zuhanyzóban meleg víz sincsen és azt sem tudni, „a vágyott zöld kohókig hogyan jutunk el,” a cég például a leállt üzemben szervezett „alkotótáboros” szabafoglalkozásokról próbál nekik kommunikálni, amit a helyzet teljes félreértéseként értékelt.

Egy fiatalabb, csupán három éve ott dolgozó azt is hangsúlyozta:

„speciális területen dolgozunk, ahol öt év betanulni, a kollégák elmondása alapján, sem idő, sem pedig utánpótlás nincs most ehhez.”

A dolgozók arra a kérdésre, hogy kitől várják a megoldást, egyértelműen azt mondták, a kormánytól, nekik kell rendezni a helyzetet, ha már az új befektető látszólag nem hajlandó sem megoldást keresni, sem kommunikálni. Ebben sem nagyon bíznak már. Arra a kérdésre, meddig tarthat ki még a türelem, egy idősebb munkás röviden válaszolt:

„Három év – nekem annyi van a nyugdíjig. A fiatalabb kollégáknak, gondolom, hamarosan jön az új munkahely.”