Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A buszos szakszervezet szerint Lázár ajánlata „elfogadhatatlan”, újabb sztrájk jöhet

Előállt béremelési javaslatával Lázár János építési- és közlekedési miniszter a MÁV-Volán csoport január 16-án megtartott Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CSÉT) ülésén. A Volánbusz autóbuszvezetőinek december 12-13-i sztrájkját követően sem fogadná el azonban az azt szervező Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) 25 százalékos alapbéremelési követelését, sőt az álláspontok nem is igen közeledtek.

A CSÉT ülésen Lázár személyes megjelenése is jelzi, a helyzet komoly. A miniszter ajánlatában azonban az szerepelt, hogy a kért 25 százalékos emelést a MÁV és Volán összes dolgozója, egységesen, 3 év alatt kapják meg. A cégcsoport tárgyalás után közleménye úgy fogalmazott, „Ennek első eleme a 2024-es évre vonatkozó, legalább havi 70 ezer forintos béremelés lenne.”

Az ajánlat azonban mindent egybevetve messze elmarad attól a kívánt emeléstől, amit a SZAKSZ kitűzött a sztrájkakció előtt.

Dobi István, a szakszervezet elnöke közölte, hároméves bérfejlesztési megállapodást „nem támogat, azt elfogadni nem tudja és ezáltal, csak 2024. évre szóló bérfejlesztésben kötelezheti el magát.”


Ezentúl közleményében Dobi jelezte, a MÁV-Volán csoport vezérigazgatója, Pafféri Zoltán az egyeztetésen külön világossá tette, „a béren kívüli juttatások (lojalitási juttatás, SZÉP kártya juttatás) mértéke nem növelhető, annak csak szinten tartására van lehetőség.”

Mindezek a SZAKSZ elnökének véleménye szerint olyan helyzetet teremtettek, amelyben a szakszervezet döntéshozó testületének kell a következő lépést megtennie, azaz dönteni arról, hogy a munkabeszüntetés megtartása mellett határoznak-e.

„Jaj, nincs pénz, vezérigazgató úr, jaj de sajnálom”, nincs már türelmem ehhez – a Volán-sztrájk főszervezőjével beszélgettünk

2023 decemberében kétnapos sztrájkot tartottak a Volán-buszsofőrök, amelyet egy kis szakszervezet, a Szolidaritás-Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) hirdetett. A sztrájk azért tört ki, mert a munkavállalók egyáltalán nem kaptak ajánlatot a jövőévi béremelésre. A SZAKSZ 25 százalékos béremelést követelt a sztrájk során. Lázár János közlekedési miniszter teljesíthetetlennek nevezte a SZAKSZ követelését, és nem engedte, hogy a sztrájkot követően, még tavaly bérajánlatot tegyen a munkáltató. Az ajánlatra a január 16-i tárgyaláson derülhet fény. A SZAKSZ elnökét, Dobi Istvánt a szakszervezeti mozgalom megújításának lehetőségeiről, az érdekvédelem nehézségeiről és a Volán-szakma előtt álló jövőről kérdeztük.

Mint arról már a SZAKSZ korábban döntött, a sztrájk támogatásához aláírást gyűjtenek az autóbuszvezetőknél, egészen a keddi tárgyalásig. Az akció célja az volt, hogy a szakszervezet bérkövetelése mellett az érintett dolgozók legalább 60 százaléka álljon ki. Ez végül január 16-ára teljesült is, hiszen 5978 dolgozó támogatta Dobiék kezdeményezését ilyen módon – írta meg a Népszava. Mindezt pedig a SZAKSZ úgy értékelte, ez a dolgozók 58 százalékának támogatását jelenti, így január 17-én fog dönteni arról, hogy a kitűzött célhoz nagyon közeli felhatalmazással folytathatja-e bérharcát.

Ahogyan azt már korábban írtuk, a 2023. december 11-12-i sztrájk érzékenyen érinthette az országos buszközlekedést, az utólagos számok szerint összesen több mint 19 000 járat maradt ki.

Ha a SZAKSZ operatív testülete tehát január 17-én úgy dönt, tovább szervezik a sztrájkot, abból még nagyobb kimaradás lehet majd.