Szinte már hazajárnak a makói gumigyár előtt tiltakozó fideszes politikusok. Czirbus Gábor fideszes önkormányzati képviselő már legalább kétszer fotózkodott a gyárkapuk előtt, de egyszer még Lázár János is tiszteletét tette ott. A város polgármestere, Farkas Éva is folyamatos kapcsolatban van a szakszervezettel. Üzenetük: a cég makói telephelye ne éljen azokkal a törvényekkel, amiket a kormánytöbbség, a párt pesti nagyemberei hoznak a cégek javára.

A Continental makói telephelye az utóbbi időben jellemzően tapasztalt és szervezett, magyar származású munkavállalókat küldött el, hogy jellemzően tapasztalatlan és a magyar munkaerőnél is kiszolgáltatottabb, indonéziai vendégmunkásokkal töltse fel a munkahelyet. Ennek törvényi hátterét a Fidesz tette lehetővé. 2022 júniusában a kormány rendeletben engedélyezte a munkáltatóknak, hogy tömegesen alkalmazzanak vendégmunkásokat a Globális Délről. Az egyébként militánsan idegenellenes kormány saját ellentmondásainak súlya alatt 2023 októberében hivatalosan visszavonta a törvényt, és azt ígérte, a munkahelyeket előbb töltik fel majd álláskeresőkkel, utána jöhetnek a vendégmunkások.

De a gyakorlat, hogy magyarországi munkással taníttatják be vendégmunkás utódját, a 2022 júniusi törvénynél és a 2023 októberi kormányzati ígéretnél is régebbi a makói gumigyárban. Lásd,

már 2021 őszén elbocsátott egy tapasztalt munkást a Continental, aki sztrájkőr volt a 2021-es február-márciusi sztrájkban, és akivel elbocsátása előtt betaníttatták ukrán származású utódját.

Erről a jelenségről nyilatkozott is anno a Continental lapunknak, akkor még „esetként” hivatkoztak rá: „Az egyik területünkön ilyen eset fordult elő, amikor ideiglenes, kölcsönzött munkaerőt képeztünk ki.”

Az indonéz vendégmunkások is korábban, 2022 szeptemberében érkeztek a gyárba, tehát bő egy évvel azelőtt, hogy a kormány 2023 októberében megígérte volna, vissza fogja szorítani a vendégmunkástörvénnyel való (vissza)éléseket.

A Fidesz, amennyire lehet, igyekszik helyben tartani a konfliktust, csak ne kerekedjen belőle országos botrány, ne adj isten országos szintű szolidaritás. Kommünikéikben ezért azt hangsúlyozzák, hogy a makói Continental „a térség legrosszabb munkáltatója”, a Mi Hazánkkal tandemben pedig rendre a cég helyi vezetését támadják. Pedig amint az nemrég kiderült, a makói gyárigazgatónak a német cég központja tanította meg, hogyan ne adjon ki a szakszervezetnek „tényleges információt”, ezzel is akadályozva a szakszervezet munkáját.

De minden magyarországi dolgozó érzi, hogy a makói munkás jelene egyszer még az ő jövője is lehet, és ha velük most lehet így bánni, egy napon így bánhatnak majd minden magyarországi gyár minden dolgozójával.

Sőt, ha ez így megy tovább, ha hagyjuk tönkremenni a szülőföldünk, előbb-utóbb mi magunk is makói indonézek módjára fogunk gürcölni valahol Nyugat-Európában, munkaerőkölcsönzőn keresztül, a helyi átlagbér töredékéért, amint azt már ma is többezer honfitársunk kényszerül tenni. Jobb lenne tehát mielőbb ráébredni, hogy a magyar és az indonéz dolgozó közti különbség nem a „kultúránk”, hanem az, hogy a vendégmunkást könnyebb elszigetelni, és így nem okoz sok gondot a munkáltatónak.

Ahogy a mondás tartja, amikor a német gazdaság tüsszent, a magyar gazdaság megfázik. A Continental AG is tüsszentett egy jó nagyot, amikor 2020-ban nullára csökkent a haszonkulcsa, de nem a cég első számú részvényese, Németország egyik leggazdagabb embere, Georg Schaeffler fázott meg tőle, hanem a cég dolgozói.

A gyógyír ott van a Makói Gumiipari Szakszervezetnél, amely a szakszervezeti vezetés eltanácsolása ellenére kezdett sztrájkba 2021-ben, és ma is folyamatosan harcol az igazáért a bíróságokon. És ott a gyógyír a Continental 2009-es clairoix-i gyárbezárása ellen folytatott harcban is, ahol német, francia, muszlim és keresztény, kölcsönzött és állandó alkalmazottak együtt vitték végig küzdelmük, annak dacára, hogy egyetlen szakszervezeti szövetség sem csatlakozott hozzájuk – amint az a róluk szóló dokumentumfilmből is kiderül. A film makói bemutatásától nem véletlenül tartott a cég: a XXI. századra letűnt munkásmozgalom ereje mindig a nemzetköziségben rejlett.