Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A francia Continental-dolgozók hősies küzdelméről szóló film egy hónapon át a Mércén!

Ez a cikk több mint 1 éves.

A film 2022 decemberét követően 2023 decemberében újra elérhető a Mércén.

A Mérce történetében először fordul elő, hogy egy dokumentumfilmet exkluzív módon adhatunk közre, és nagyon örülünk neki, hogy ez a film épp egy olyan dolgozói küzdelemről szól, amely ugyan időben és térben is távoli, mégis ismerős lehet Magyarországon.

„A Continental dolgozói rendkívül rövid idő alatt újra felfedezték a harcos munkásmozgalom elveit, a munkásdemokráciát, az összes munkás közti egység szükségességét, országos szinten éppúgy, mint nemzetközi szinten. Sőt, azt is felismerték, hogy a munkáltatók uralmát meg kell kérdőjelezni.”

Ezeket a sorokat A contisok című francia dokumentumfilm egyik szereplője, Roland Szpirko mondta a Mércének arról a harcról, amit a német multinacionális cég, a Continental egyik franciaországi telephelyén, Clairoix-ban folytattak a dolgozók, miután 2009-ben kiderült, hogy bezárják az üzemet.

A munkásmozgalmárral szeptemberben készítettünk interjút, abból az alkalomból, hogy Magyarországra látogatott a film rendezőjével, Jérôme Palteau-val együtt, hogy részt vegyen a film makói és budapesti vetítésén. A franciák a Makói Gumiipari Szakszervezet, a Szikra Mozgalom és a Mérce meghívására érkeztek hazánkba.

Kivételes alkalmakban volt része a két esemény közönségének: a makói Contintental dolgozói, akik tavaly februárban maguk is embert próbáló küzdelemben kerekedtek felül a multin, a saját harcukat látták viszont a franciák harcában, legyen szó a cég módszereiről, a szakszervezeti bürokráciával való vitákról vagy a közös harc közösség és jellemformáló erejéről.

A makói dolgozók küzdelméről Lehoczki Noémi kétrészes riportját itt olvashatod.

A Continental Clairoix dolgozóinak küzdelme akkor kezdődött, amikor 2009 márciusában a hannoveri menedzsment váratlanul bejelentette, hogy a gyártást Temesvárra helyezik át.

A dolgozók letették a munkát, és elhatározták, hogy harcolni fognak.

Harci bizottságot, egyfajta munkástanácsot alakítottak, amely a legelszántabbak részvételével hónapokon át folytatta küzdelmét a multival. A harci bizottságot nemcsak a gyár többi dolgozója támogatta, hanem németországi bajtársaik is: a Hannoverbe utazó franciákat 4000 német dolgozó fogadta a Continental részvényeseinek közgyűlése előtt. A „contisokat” egész Franciaország megismerte, és közös kiállásuk  milliókat erősített meg abban, hogy nem szabad belenyugodni a jogtiprásba: lehetséges és érdemes fellázadni a nagyvállalatok profithajhász logikája ellen.

A clairoix-i üzem munkásai végül jóval nagyobb végkielégítéshez jutottak, mint amit a vállalat eredetileg szánt nekik, de – ahogyan Roland Szpirko fogalmazott – a legfontosabb, hogy

„tudatára ébredtek saját erejüknek… és hogy olyan messzire juthatnak el, amire csak készen állnak, ha úgy döntenek”.

Ahogy azt az elmúlt hónapban mi is megtapasztalhattuk, a franciaországi harcról szóló film, ahogy a makói dolgozók és a clairoix-i küzdelem résztvevőinek egymásra találása is bizonyság arra, hogy a dolgozók harcának a nemzetköziség nemcsak elvont ideál, hanem húsba vágó valóság lehet. És arra is, hogy a franciaországi, hazai vagy bármely ország dolgozói bár egyedül gyengék, és a végletekig kizsákmányolhatók, de közösen megdöbbentően sok mindenre képesek. Még egy akkora vállalattal szemben is, mint a Continental.

Jó mozizást kívánunk!

A contisok (La Saga des Conti), rendezte: Jérôme Palteau

A film a rendező engedélyével 2023. december 27-től egy hónapon keresztül ismét megnézhető a Mércén.

Kiemelt kép: La Saga des Conti ©Arnaud Dumontier