Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Országszerte tüntettek a státusztörvény ellen, Budapesten diákvonulással és rendőrgyűrűvel zárult a nap

Ez a cikk több mint 1 éves.

Legalább 15 városban tüntetnek a pedagógusokat újabb csapásként érő státusztörvény beterjesztése ellen csütörtök este.

A státusztörvény az utóbbi hetekben újra indulatokat váltott ki az oktatási rendszer reformjáért és a pedagógusbérek emeléséért tüntetők körében. Két alkalommal is kordonbontásba és könnygázas oszlatásba torkollt a diákok tüntetése a Karmelita kolostor előtt. Legutóbb, május 19-én pedig a Fidesz-székháznál fejeződött be a tüntetés, ahol a rendőrség erővel oszlatta fel az összegyűlt tömeget. Mindezek tükrében a csütörtöki demonstrációkon a rendőri erőszak ellen is tüntetnek.

A kormány a tanárok bérének emelésére hivatkozva március 2-án tette közzé a státusztörvényként, majd bosszútörvényként elhíresült tervezetet, amellyel megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a bevezetni tervezett törvénnyel nemcsak nőnének a pedagógusok munkaterhei, de felszámolnák a tantestületek maradék autonómiáját  is. Bár már júniustól bevezették volna az új törvényt, a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések eredménytelenül zárultak, és egyelőre még a parlament elé sem került a tervezet. A tüntetők pedig azt szeretnék elérni, hogy ne is kerüljön. A tanárok, diákok, szülők és támogatóik ma Soprontól Debrecenig számos városban egyidőben tüntetnek a Tanítanék és a noÁr szervezésében.

Élő közvetítésünk a budapesti tüntetésről:

Élő közvetítésünk a diákok vonulásáról a tüntetés hivatalos lezárása után:

Kiemelt kép: Budapesten is tüntetnek a státusztörvény ellen Fotó: Dián Ákos
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Az igazoltatás után a vonulni tervező diákok és a rendőrök is feloszlottak, már csak pár tucat tüntető tart a Jászai Mari térre, egyre többen lemorzsolódnak. Percről percre tudósításunkat ezennel lezárjuk, amennyiben bármi rendkívüli történne, természetesen beszámolunk róla.

Köszönjük a figyelmet! Ha tehetitek, támogassátok a munkánkat, hogy az ezt követő tüntetésekről is beszámolhassunk!

A tüntetés után több tucat diák először a Lánchidat vette célba, de mivel azt rendőrsorfal állta el, a Kossuth téren át a Margit híd felé vették az irányt, azonban a kettő között félúton körbezárták őket a rendőrök. Helyszíni tudósítóink szerint aki önként távozna, csak igazoltatás után szabadulhat a rendőrségi gyűrűből. A helyszínen vannak 14 éves fiatalok is. Többen azt hangoztatják, hogy meg akarják őket félemlíteni a rendőrök, pedig nem csináltak semmi erőszakosat.

Úgy tudjuk, két turista is a rendőrsorfal mögött ragadt, nekik magyarul magyarázta egy rendőr, hogy most nem mehetnek el innen.

Rendőrök intézkednek a státusztörvény elleni tüntetésen
Fotó: Alföldi Dániel István

Rendőrök állták körbe a státusztörvény ellen tüntetőket
Fotó: Alföldi Dániel István

Rendőrök állták körbe a státusztörvény ellen tüntetőket
Fotó: Dián Ákos

Igazoltatják a státusztörvény ellen tüntetőket
Fotó: Dián Ákos

Budapest A Belügyminisztérium előtt lezárult, hivatalos tüntetés után több tucat diák a Kossuth térre, a parlament elé vonul át. Erről a Mérce új élő videót indított el Facebookon:

A vonulók többek között azt kiabálják: „Magyar rendőr velünk van!”, „Rendőrállam, nem jogállam!” és „Pintér Sándor a k..va anyád!”

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”

Nagyjából ezer fős tömeg tüntetett Budapesten, a Belügyminisztérium előtt a Tanítanék és a Noár közös, Levegőt! elnevezésű megmozdulásán. A névadó József Attila vers mellett különböző performanszok és beszédek is elhangoztak.

Hajduk Károly (színész) József Attila versét szavalja a státusztörvény elleni tüntetésen
Fotó: Alföldi Dániel István

Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen – a Budapesti felszólalók
Fotó: Dián Ákos

A tömegben sokan molinókkal, táblákkal érkeztek.

Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen
Fotó: Dián Ákos

Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen.
Fotó: Dián Ákos

Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen
Fotó: Dián Ákos

A tüntetés után matricákat osztottak a szervezők, amit a tüntetők egyből használatba is vettek: alaposan felmatricázták velük a Belügyminisztérium épületét.

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Alföldi Dániel István

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Alföldi Dániel István

 

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Alföldi Dániel István

Veszprém A státusztörvény ellen több tucat demonstráló tiltakozott Veszprémben, a Szent Imre téren is. A fotók tanúsága szerint ide a közeli Balatonalmádiból is érkeztek tiltakozók.

A fotókat Szálka Sarolta töltötte fel a Facebookra:

 

sopron A nyugati határszélen, Sopronban is több tucat demonstrálót mozgatott meg a tanártüntetések mai, országos akciónapja. A fotók tanúsága szerint több tucat ember gyűlt össze délután 5 órai kezdettel a városközpontban, a Hűségkútnál, hogy a státusztörvény-tervezet ellen tiltakozzanak.

Miskolc Miskolcon is összegyűlt több tucat ember a státusztörvény elleni helyi tüntetésen. A fotók alapján főleg tanárok és szülők tüntettek.

A tüntetés hivatalos lezárása után a tüntetők az újonnan kiosztott matricákkal teleragasztották a Belügyminisztérium névtábláját és a falát, többen fel is másztak az épületre. A rendőrök érdemben nem léptek közbe, csupán megkérték a tüntetőket, hogy fejezzék be a további matricázást. Sorfal nem védi az épületet.

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok.
Fotó: Bogatin Bence / Mérce

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok.
Fotó: Bogatin Bence / Mérce

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Bogatin Bence / Mérce

Páran egész magasra másztak a matricák kedvéért.

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Bogatin Bence / Mérce

„Kirúghatnák a rendszert kritizáló pedagógusokat!” Matricakampányt indítanak a státusztörvény ellen tüntető pedagógusok és diákok
Fotó: Bogatin Bence / Mérce

A budapesti esemény habár lezárult és az emberek többsége hazaféle indult el, egy nagyjából néhány száz fős, főleg diákokból álló csapat az utcában maradt, ők skandálásba kezdtek.

Hosszú percek óta zúg az „Elegünk van!”, a „Mocskos Fidesz!”, a „Nincs tanár, nincs jövő!” és a „Pintér Sándor, a k@rva anyád!”.

Pécs A Levegőt! pécsi tüntetésén is nagyon sokan vettek részt. A tüntetésről készült fénykép szerint a tömeg a Széchenyi teret szinte teljes egészében megtöltötte.

A tüntetésről a PDSZ Facebook-oldala élőben is közvetített:

Szeged Kovács Tamás Balázs, a Párbeszéd szegedi önkormányzati képviselője bejegyzésben számolt be arról, jó néhányan gyűltek össze a budapestivel párhuzamos szegedi tanártüntetésen is. Kovács szerint a tömeg „a Dugonics térről a Fidesz irodáját is érintve a Széchenyi térre vonult”, itt is a tanári státusztörvény-tervezet visszavonását követelték.

A fotók tanúsága szerint a demonstráción Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is megjelent.

József Attila utca Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője pedig mindehhez hozzátette, „most nem taníthatok és rosszul érzem magam, ha most tanítanék, rosszul érezném magam.”

Elmondta, ma arra a kérdésre, hogy érzik magukat, a legtöbb tanár azt a választ adja, fenyegetve, megfélemlítve, rosszul.

És ez nem korlátozódik a tanárokra, a bérek továbbra is rettenetesen alacsonyak, az adókra beszedett állami pénz pedig „kézen-közön eltűnik.”

A kormányt „bántalmazó hatalomnak” nevezte, amely ellen ma a társadalom többsége nem képes és nem hajlandó kiállni,

a szülők nagy részét „nem érdekli, vagy nem is tudja, mi történik a gyerekeivel az iskolában.”

„Ma több millió embernek kellene felemelni a szavát: eddig, és ne tovább, szemétbe az oda való státusztörvénnyel!” – tette hozzá Törley, aki szerint, ha ez nem történik meg, hamarosan már közoktatás sem lesz Magyarországon.

Beszédére a tömeg hangos és kitartó „Elegünk van!” skandálással reagált.

Törley hozzátette, ő is részt vett a Pintérrel történt egyeztetésen, ahol az összes szervezet kijelentette,

a státusztörvény „nem tárgyalási alap, mert bosszúból született. Egy úgynevezett demokráciában ez is szégyen!”

Hozzátette, Pintér Sándor az eligazítás során „eladomázgatott, szerinte többen jelentkeztek pedagógusnak az idén, holott köztudomású, hogy a jelentkezők száma soha nem volt ilyen alacsony. Meg azt is mondta, nem látja, hogy, a mai diákok túlterheltek lennének.”

A törvénytervezet által javasolt új rendszer Törley szerint a tanárok megfélemlítése, elnémítása és „igába hajtása.” Szerinte „a legnagyobb hatalom a tájékozottság, a tudás és a szolidaritás.”

Beszéde végén felhívta a tüntetőket, három nagy levegővétel után kiabálja ki, mi az amit „a gyerekeinek és az országnak kíván.” A felhívásra több válasz is érkezett a tömegből, többek között a „Jövőt!” és a „Levegőt!” kívánságok is felhangzottak.

Horváth Viktória szülő, roma aktivista, a Polgár Alapítvány az Esélyekért munkatársa roma zászlóban lépett a színpadra, és az iskolai szegregáció ellen szólalt fel.

Horváth Viktória felszólal a státusztörvény elleni tüntetésen
Fotó: Alföldi Dániel István

„A gyerekek tanulnának, ha lenne hol, tanulnának beázott tető alatt, de tanulnak konténerekben is, ha kell”- mutatott rá a siralmas hazai viszonyokra. Azt is elmondta, hogy van olyan falu Magyarországon, ahol a roma gyerekeknek külön bejárat van az iskolában.

De nem csak a romákat, az sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekeket is hátrányosan megkülönböztetik ma a hazai iskolákban – emlékeztetett.

„Mint egyszerű színespapírt, bevágják őket a fiókba.”

Horváth Viktória szerint nem csak a tanároknak és a diákoknak, hanem a szülőknek és az ország összes lakosának ki kell állnia az oktatásért, hisz az az esélyegyenlőségre alapuló, szolidáris társadalom alapja.

„Szeretnék olyan országban élni, ahol a különbözőség érték.”

Schermann Fruzsina, az ADOM diákmozgalom vezetője bejelentette, június 5-én, az Eötvös10-ben tartott pedagógusnapi gálán is részt vesznek, délután 4-től pedig az Oktogonról a Belügyminisztérium elé vonulnak majd, ismét. Mint mondta, szeretnék, ha legalább ezen a napon kiszakadhatnának a pedagógusok a nyomasztó mindennapokból, szeretnék megünnepelni őket.

József Attila: Levegőt! című versének felolvasása után, amely a tüntetés névadó verse is egyben, Hajduk Károly, Jászai Mari-díjas színész, szeptembertől az Örkény színház tagja megköszönte saját tanárainak, hogy tanították és arra bíztatta az egybegyűlteket, hogy ne adják fel a harcot.

Tóth Bence, tanár, a Pedagógus Egység képviselője plasztikusan írja körül, ma egy tanár egyhavi fizetése 500 liter tej, amit egy fejőstehén 20 nap alatt ad le mai körülmények között. Ebből Tóth szerint egyenesen következik, hogy a mai Magyarországon

„egy tanár = egy tehén”.

De szerinte a magyarországi tanárok nem olyanok, mint a tehenek, nem „oda mennek lakni, ahol tejet kapni”. A jelenlegi bér és élethelyzet nemcsak nem értelmiségi, hanem bármiféle létre alkalmatlan.

„Mennyi időm lehet a gyerekekkel foglalkozni, ha a saját problémáimat sem tudom megoldani?” – kérdezte Tóth Bence Pintér Sándor minisztertől, hozzátéve, a státusztörvény bevezetése után már ezt a beszédet sem mondhatná el retorzió nélkül.

„Jelenleg tanár vagyok. Szeptembertől mi a franc legyek?” – kérdezte zárásként.

Horváth Kristóf – „Színész Bob” színész, aktivista, a Tudás Hatalom előadóművészeti formáció életre hívója „szórakoztató összeállítással” készült az egybegyűlteknek: felolvasott egy slam poetry szöveget.

„Rohadt szarul érzem magam: ennek jó pár oka van. Több mint 500 napja küzdünk ezért az országért” – kezdte felszólalását az Egységes Diákfront tagja, aki szerint az elmúlt 12 év „utálkozásról, széthúzásról és kizsákmányolásról” szólt.

Hozzátette: „a rendőrök, a tűzoltók, a vasutasok” is éhbérért dolgoznak, nem csupán a tanárok, miközben „a magyar parlamentben bűnözők ülnek ma is, akik mindennap megszegik a hazára tett esküjüket!”

Az Egységes Diákfront hétigenes népszavazására is emlékeztette a tüntetőket, és arra hívott fel, csatlakozzanak a kezdeményezésükhöz.

„Minden nap megpróbál minket ellehetetleníteni ez a rendszer: de ahogy szüleink és nagyszüleink, úgy mi is minden áron meg fogunk küzdeni a szabadásgunkért” – hozzátette, a rendszer lelkiismerete kívánnak lenni.

„Ha nincs tanár, nincs jövő!” – zárta beszédét a Diákfront képviselője.

Mészáros Bence (balra) és Perlaki-Boros Noel (jobbra) diákok felszólalnak a státusztörvény elleni tüntetésen
Fotó: Dián Ákos

„Amíg mi megdolgozunk közös jövőnkért, ők kisajátítják közös jövőnket és nemzetünket!” – tette hozzá a szervezet másik képviselője. Hozzátette: ha a berlini fal leomlott, ez a rendszer sem állhat fenn örökké.

Kováts Adél színésznő, a Radnóti Miklós Színház igazgatója lépett a színpadra.

Beszédét Örkény István szavaival nyitotta meg, majd elmondta, hogy hisz abban, hogy „győzni fog a szakmaiság”. Rámutatott arra is, hogy nem szabad több elhivatott embert elveszíteni az oktatásban, és nem szabad a pedagógusokat katonának tekinteni.

Ezután a státusztörvény ellen szólalt fel, és arra kérte a döntéshozókat, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot.

„Mondani, mondani, mondani kell a dolgokat, amíg lehet” – mutatott rá, majd a Futótűz című, a Radnótiban most futó darabból olvasott fel egy monológot.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője ezt jelentette be, hozzátéve, a tervezett státusztörvény ellen példátlan tiltakozás indult, szerinte „az egész ország képes kiállni” ezért az ügyért.

Hajdu Steve emellett hangsúlyozta, a rendőri erőszak ellen is tiltakozni kívánnak.

Az öt órára meghirdetett tüntetés hivatalos programja hamarosan  elkezdődik. A József Attila utcában nagyjából ezer fős tömeg várja a kezdést. A késés indokolt, hisz a korai hivatalos kezdés miatt még továbbra is csordogálnak a munkából érkező emberek. A várakozó embereknek a színpadról zenét játszanak a szervezők.

Tömeg a jÓZSEF aTTILA UTCÁBAN. Budapesten is tüntetnek a státusztörvény ellen // fOTÓ: aLFÖLDI dÁNIEL István

A nyárias délutánon van, aki esernyővel védekezik a nap ellen, de lassan árnyékos lesz az egész utca.

„Gyere haza, fiatal!” Budapesten is tüntetnek a státusztörvény ellen
Fotó: Dián Ákos

Többen molinókkal érkeztek.

„Szabadd ország, szabad oktatás!”
Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen
Fotó: Alföldi Dániel István

„Ki fog holnap tanítani?” Országszerte tüntetnek a státusztörvény ellen
Fotó: Alföldi Dániel István

Menten színpadra lépése után a színművész egy hip-hop számot is előadott a tanárok és diákok sereglete előtt, néha megpróbálva őket is bevonni a produkcióba.

Szolidaritási nyilatkozatban támogatta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a romániai közoktatásban sztrájkba lépő tanító és tanárkollégáit. A május 31-én a sajtónak is elküldött nyilatkozatban a PDSZ úgy azt írta a romániai kollégáknak:

„Gratulálunk a kitartásotokhoz és a magas részvételhez. Bízunk benne hogy a sztrájk folytatásával és a mai napra meghirdetett nagy demonstrációval sikerül kormányotokat valós ajánlat megtételére sarkallni.”

A legutóbbi sztrájkban Romániában egyébként 150 ezer pedagógus és mintegy 60-70 ezer kisegítő munkatárs vett részt, a részleteket itt foglaltuk össze. 

„Tüntessen békésen! A szabályok betartása megvédi Önt!” – figyelmeztet Facebook-oldalán a rendőrség, miután a legutóbbi diáktüntetések könnygázazásig, tömegoszlatásig és tüntetők őrizetbe vételéig fajultak.

A mai tüntetések elé időzített – feltehetően nem véletlenül – poszt részletes útmutatást ad arról, milyen ruházatban érdemes tüntetni, milyen viselkedési szabályokat kell betartani, milyen cselekményeket ildomos elkerülni és milyen tárgyakat nem szabad magunkkal vinni egy tüntetésre.

Emellett a szervezők is békés tüntetésre buzdítanak, valamint a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi kisokosa alapján igyekeznek a tüntetők és a rendőrség jogait is tisztázni az esemény Facebook-oldalán.

A noÁr és a Tanítanék által kezdeményezett országos akció keretében demonstrálnak

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}