Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Törley Katalin: a szülők nagy részét „nem érdekli, vagy nem is tudja, mi történik a gyerekeivel az iskolában”

József Attila utca Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője pedig mindehhez hozzátette, „most nem taníthatok és rosszul érzem magam, ha most tanítanék, rosszul érezném magam.”

Elmondta, ma arra a kérdésre, hogy érzik magukat, a legtöbb tanár azt a választ adja, fenyegetve, megfélemlítve, rosszul.

És ez nem korlátozódik a tanárokra, a bérek továbbra is rettenetesen alacsonyak, az adókra beszedett állami pénz pedig „kézen-közön eltűnik.”

A kormányt „bántalmazó hatalomnak” nevezte, amely ellen ma a társadalom többsége nem képes és nem hajlandó kiállni,

a szülők nagy részét „nem érdekli, vagy nem is tudja, mi történik a gyerekeivel az iskolában.”

„Ma több millió embernek kellene felemelni a szavát: eddig, és ne tovább, szemétbe az oda való státusztörvénnyel!” – tette hozzá Törley, aki szerint, ha ez nem történik meg, hamarosan már közoktatás sem lesz Magyarországon.

Beszédére a tömeg hangos és kitartó „Elegünk van!” skandálással reagált.

Törley hozzátette, ő is részt vett a Pintérrel történt egyeztetésen, ahol az összes szervezet kijelentette,

a státusztörvény „nem tárgyalási alap, mert bosszúból született. Egy úgynevezett demokráciában ez is szégyen!”

Hozzátette, Pintér Sándor az eligazítás során „eladomázgatott, szerinte többen jelentkeztek pedagógusnak az idén, holott köztudomású, hogy a jelentkezők száma soha nem volt ilyen alacsony. Meg azt is mondta, nem látja, hogy, a mai diákok túlterheltek lennének.”

A törvénytervezet által javasolt új rendszer Törley szerint a tanárok megfélemlítése, elnémítása és „igába hajtása.” Szerinte „a legnagyobb hatalom a tájékozottság, a tudás és a szolidaritás.”

Beszéde végén felhívta a tüntetőket, három nagy levegővétel után kiabálja ki, mi az amit „a gyerekeinek és az országnak kíván.” A felhívásra több válasz is érkezett a tömegből, többek között a „Jövőt!” és a „Levegőt!” kívánságok is felhangzottak.

Címlapkép: Törley Katalin felszólal a státusztörvény elleni tüntetésen Fotó: Dián Ákos