Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Blokkláncra verve – a Kripto-völgy és a posztmodern prostitúció

A kriptovalutákkal kapcsolatos cikkekkel Dunát lehetne rekeszteni, ám ezek többsége naiv okfejtés arról, hogy a blokklánccal (blockchain) hogyan lehetne megoldani a társadalom egyes problémáit. Kisebb részük szkeptikusan áll ezekhez a megoldásokhoz, és különböző biztonsággal kapcsolatos problémákat vet fel. Az ellenőrizetlen pénzügyi tranzakciók miatt aggasztónak tartják, hogy a blokkláncokon keresztül megkerülik  a drogkereskedelem és a terrorizmus finanszírozására vonatkozó szabályozásokat, másrészt rámutatnak, hogy ezeknek a platformoknak a biztonsági rendszerében több a lyuk, mint a svájci sajtban. Pár évvel ezelőtt egy fél milliárd dolláros rablás világrekord lett volna, amit többször megfilmesítenek. A kriptovaluták korában viszont szinte havonta történik egy ilyen.

A baloldalról azonban nagyrészt érdektelenség övezi a témát, és a legtöbben egyszerűen betudják a kapitalisták újabb pénzlenyúló hülyeségének – ami technikailag igaz is, de ez a kijelentés szinte mindenről elmondható manapság. Fontos lenne kritikai elemzés tárgyává tenni, hogy hogyan áll hozzá a fennálló hatalom a blokklánc technológiákhoz, miképpen építi magába a rendszer az új technológiákat, és hogy ez milyen új lehetőségeket és problémákat fog felvetni. Ennek tudatában ki lehetne alakítani a megfelelően politikai hozzáállást, és nyomást gyakorolni a teljes apátia helyett. Ennek megfelelően most nem valami elvont makrogazdasági jelenségről szeretnénk írni, hanem egy olyan problémáról, ami közvetlenül és fizikailag érint minket. Hogy hogyan, az a cikk második feléből kiderül.

Kripto és a jogszabályok

A blokkláncok jogilag az „elosztott főkönyvi technológiák” közé tartoznak. Az „elosztott főkönyvi technológia” (Distributed ledger technology vagy DLT) egy digitális technológia, ami különböző pénzügyi vagy egyéb eszközök tranzakcióit és azok részleteit jegyzi fel és tárolja több helyen egy időben. A tradicionális adatbázisokkal ellentétben az elosztott főkönyveknek nincs központi adattárolója vagy adminisztratív funkcionalitása. Egy elosztott főkönyvben minden egyes csomópont (node) minden egyes objektumot feldolgoz és igazol, így hozva létre az összes tranzakció feljegyzését és azok igazságának konszenzusát (tehát a hálózat tagjai „szavaznak”, hogy egy tranzakció tényleg megtörtént-e). A DLT kriptográfiát használ, hogy tárolja és továbbítsa az adatokat, illetve kriptografikus aláírásokat és kulcsokat, hogy hozzáférést biztosítson a hitelesített felhasználóknak.

A technológia megváltoztathatatlan adatbázisokat hoz létre, ami azt jelenti, hogy az információt, miután eltárolták, többé nem lehet kitörölni, és mindenfajta változtatás örökké fel lesz jegyezve az utókornak.

Bár a blokklánc-technológiákat továbbra is technológiai Vadnyugatként kezeli a legtöbb ember, annak ellenére, hogy 10 éve még csak egy csapat programozó ismerte egy sor furcsa blogon, mára már a legtöbb fejlett országban egészen komplex törvénykezés van rájuk. Az első blokklánccal kapcsolatos szabályozás 2016-ban jelent meg, azóta az EU-ban a MiFID II (Markets in Financial Instruments Directive) törvény szabályozza 2022-től, illetve a MiCA (Regulation of Markets in Crypto Assets), amit most októberben fogadtak el. Szintén releváns még számunkra a svájci FINMA (Financial Market Supervisory Authority), melynek blockchainnel kapcsolatos (ledger-based securities) részét 2021 februárjában fogadták el, illetve az idei évvel már az orosz kormány is ad ki digitális pénzügyi eszközök kibocsátására engedélyt, amit év közben megtoldottak egy ÁFA-elengedéssel is. Ezek a törvénykezések többek között jogilag definiálják, hogy mi is az az „elosztott főkönyv”, milyen funkciók tartoznak hozzá, illetve hogy az ügyfeleket milyen jogok illetik meg, illetve hogy az új technológiák hogyan is kerülhetnek be a már meglévő intézményrendszerbe.

Ezeknek számunkra a leglényegesebb része, hogy a blokklánc technológiákat használó cégek is a többi digitális adatvédelmi törvények alá esnek, az Európai Gazdasági Térség esetében ez a híres-hírhedt GDPR. A GDPR többek között jogilag rögzíti, hogy mi és hogyan minősül személyes illetve pszeudonim adatnak (utóbbi olyan adatokat jelent, amikkel közvetetten azonosítható egy személy), illetve definiálja, hogy kik minősülnek adatkezelőnek és adatfeldolgozónak, és nekik mik a kötelezettségeik az adatok felhasználásával és tárolásával kapcsolatban.

A tárolás szabályozásának egyik legfontosabb alapeleme az „elfelejtődés joga” („right to be forgotten”), ami röviden azt jelenti, hogy mindenkinek joga van töröltetni az adatait egy platformról. Pontosan ez az, ami lehetetlen a blokklánc esetében, amely technológiának a lényege, hogy az az adat, ami egyszer belekerült a láncba, többé nem változtatható meg a lánc visszafordíthatatlan roncsolása nélkül. Természetesen a pénzügyi tranzakciók és a vagyoni jelentések ez alól részleges kivételt jelentenek – általában maga a törvény kötelezi ilyenkor az adatkezelőt, hogy ezeket évekig megőrizzék. Azonban a törvény azt is előírja, hogy ezeket az adatokat szigorúan védeni kell, csak maroknyi ember tekintheti meg őket, és kizárólag akkor oldhatóak fel, ha a hatóságok követelik valamilyen nyomozás esetén. A nyilvános rendszerek („public blockchain”) esetében azonban bárki megtekintheti bármelyik korábbi tranzakció tartalmát egy egyszerű „blockchain explorer” segítségével, de még a magán rendszerek („private blockchain”) esetében is részleges eléréssel rendelkeznek akár a nekik kijelölt csatornákhoz, akár a korábban említett pszeudonim adatokhoz (ez már természetesen az alkalmazott technológiáktól és a konfigurációtól függ).

Ha azonban nem egy bejegyzett vállalat magán rendszeréről van szó, hanem egy nyilvános peer-to-peerről (egyenrangú hálózati architektúra, ahol nincs központosított erőforrás-elosztás), akkor ezen esetben nem létezik sem természetes sem jogi személy, aki azonosítható és felelősségre vonható lenne, mint az adat kezelője, tárolója vagy feldolgozója. Ennek megfelelően nincs is senki, akit kötelezni lehetne, hogy megfeleljen az adatkezelési előírásoknak, vagy meg lehetne büntetni azok megszegése miatt. Ennek nem volt igazi jelentősége, amíg a blokklánc csak túl sok fölös pénzzel rendelkező IT-s pasik őrült hobbija volt, azonban amint intézményes szintre emelődött, a blokkláncok megteltek milliónyi ember személyes adataival. Ezen a ponton már a legkisebb probléma, ha „csak” a gyerekek egyetemre félretett pénzét nyúlják le az apuka kriptovaluta pénztárcájáról.

„Kripto-völgy”

Az ok, ami miatt az EU-s mellett a svájci jogszabályokat említettem, az az úgynevezett „Kripto-völgy”, ami az elmúlt években Svájcban alakult ki. A korábban a Nord Stream AG székhelye miatt hírhedtté vált Zug kanton 2016-ban vált nemzetközileg ismertté azzal, hogy a világon az első hatóság lett, ami lehetővé tette a díjak, bírságok és egyes adók bitcoinban fizetését. A rendelkezés a vártnál is sikeresebb lett, és hónapokon belül több tucat fintech („financial technology” ~ „pénzügyi technológiák” – digitális pénzügyi szolgáltatásokat fejlesztő) vállalat alapítását jelentették be a kantonban, és mára a világ fintech központjává vált, amit 2017-ben azzal ismert el a svájci szövetségi kormányzat, hogy a fintech startupoknak engedélyezte, hogy bankbejegyzés nélkül tesztelhessék a pénzügyi innovációkat. Ennek következménye, hogy bár minimális keretek között, de nekiállhatnak bankként funkcionálni és kiépíteni ügyfélkörüket a játékszabályok betartása nélkül, majd mint létező eurómilliárdos bankszövetségként nyújthatják be engedélykérelmüket a hatóságoknak.

Ennek a blokklánc aranykornak az erkölcsi betetőzésének lehet tekinteni a 2017-ben bejegyzett bitcci-t [a Bitcoin és a bitch szavak összevonása], illetve az ezt piacra dobó és a franchise-t menedzselő bitcci Group AG-t, amelynek a többi Zug-ban bejegyzett fintech cég a részvényese.

A cégcsoportnak nem kisebb az ambíciója, minthogy „forradalmasítsa a világ legősibb mesterségét”, amit marketing videójukban maga David Hasselhoff mesél el nekünk.

A koncepció lényege, hogy a saját blokklánc rendszerén keresztül egyesítik a teljes szexipart. Tehát azonkívül, hogy felületeiken kedvünkre böngészhetünk az igényeinkre testreszabott modellek közül, akikkel aztán az ember kedvére chatelhet, vásárolhat tőle képeket és videókat, vagy kezdhet neki a webkamerázásnak, a többet igénylő ügyfelek személyesen is találkozhatnak „részmunkaidős barátnőikkel” a bitcci csoporthoz tartozó nightclubokban vagy bordélyházakban. És mindez a saját pénzügyi rendszerükben, a saját valutájukkal természetesen.

A biztonság és szabad akarat illúziója

A megszokott transzparencia és biztonság jelmondatai után rengeteg érdekességet talál az ember a promóciós anyagokban, többek között, hogy már eleve kelet-európai (konkrétan magyar) lányok személyigazolványaival reklámozzák magukat (szerencsére legalább valós adatokat nem tartalmazó mintákkal). Meg sem próbálják elrejteni azt a törekvést, hogy a strukturális egyenlőtlenségeket kihasználva a félperiféria és periféria országaiból származó, jellemzően mélyszegénységben szocializálódott nőket zsákmányoljanak ki.

KÉPERNYŐFOTÓ

Az oldalon további  felvilágosítást kapunk, hogy rengeteg bevándorló lány papírok, bankszámla és pénz nélkül érkezik Nyugatra, amit a cég igazán újító módon szeretne megoldani:

A cég kibocsátja a saját hitelkártyáit a lányoknak, sőt még a nyugdíjjárulékot is vonogatják nekik, és menedzselik a nyugdíjmegtakarításaikat! Ha az ember végigpörgeti az összes reklámot és elolvassa a hasonló állításokat, az a kép születik meg, hogy a „tagok” életének minden egyes másodperce és aspektusa felett fennhatóságot szerez a cég. Nem is csoda, hogy egy ennyire ambiciózus 5 éves tervet mutattak be – a jelenleg 200 milliárd dollárra becsült szexipart 2027-re szeretnék 1 billió dollárra növelni az új üzleti modell segítségével.

A cég által felsorolt problémák persze nagyonis valósak. A szexiparba kerülő nők közül nagyon sokan nem férnek hozzá például a társadalombiztosításhoz, adó- és jogi tanácsadáshoz, egészségügyi- és mentális egészség-szolgáltatásokhoz, biztosításokhoz, illetve ki vannak szolgáltatva a migrációs és munkaügyi szabályozásoknak, melyek országonként eltérőek lehetnek. Mivel más, állami vagy civil csatornákon nem kapnak valós, átfogó, rendszerszintű segítséget a szexiparban kizsákmányolt nők, ezért egy ilyen megoldás-csomag, amit a cég ajánl, első látásra vonzónak tűnhet a számukra. A cég olyan szavakkal manipulál, mint bizalom, elfogadás, vagy éppen az önrendelkezés, amely a kapitalista patriarchátus egyik szépen csengő mítosza. A rendszer használata mindenki számára „ingyenes és biztonságos” – állítják, és tárt kapukkal várják a nőket azokról a helyekről, ahonnan a leginkább kiszolgáltatott, alacsony osztályhelyzetű és iskolázottságú, ezáltal a saját életükre a legkevesebb kontrollal bíró nők kerülnek be az iparba.

Luxusba csomagolt erőszak

Nem csak eszkortok, modellek és camgirlök, hanem tartalomgyártók körében is toboroz a cég, tehát gyakorlatilag bárki közösségi média platformokon és influenszereken szocializálódott kamaszlánya potenciális célpontja lehet a közösségi média jelenlétet a  webkamera-iparággal és a prostitúcióval keresztező vállalkozásnak. Ha egy fiatal nő nem is kerül bele a láncba, csak hall róla, közvetetten az is árt neki.

Az olyan kezdeményezések, amelyek a prostitúciót összekötik a luxusban élhető élet képzetével, torzítják a fiatalok felfogását a témáról, legitimálják az erőszakelkövetést, normalizálják a szexhez szükséges konszenzus pénzzel való kiválthatóságát, és bebetonozzák a férfi-női hierarchiákat.

A teljes iparág, a szexuális szolgáltatások és azok fogyasztásának professzionális szakmává tételét nem csak a multinacionális techcégek szóhasználatát és vizuális megjelenését imitáló promóciós anyagok hivatottak elérni. A bitcci kapásból indított egy „akadémiát”, ahol a stílusosan „bitcci Queen”-eknek nevezett, prostitúcióban használt nők „továbbtanulhatnak” – természetesen nem valamilyen szakmát, amivel aztán kiléphetnének legalább a súlyos depriváltság helyzetéből , hanem „boldog és gazdag girlboss”-nak. A bitcci akadémiáján nagyjából olyan tartalmakhoz férhetünk hozzá, mintha egy videós tananyagot néznénk Linkedin Learning-en, vagy részt vennénk egy céges well-being tréningen, ahol egy lelkes coach a szánkba rágja, hogyan legyünk boldogok, akkor is, ha körülöttünk épp összeomlik a világ.

„Egy újgenerációs, blokklánc vezérelt életmódprogramot és jóléti csomagot kínálunk a szexmunkások számára. Ez modern infrastruktúrából, szakmai szolgáltatásokból, jövőtervezésből, oktatásból, inspiráló tanításokból és a legmodernebb online és offline eszközökből áll.”

– hirdeti az akadémia aloldala. Ilyen segítség várja tehát karrierútjuk fejlesztésében azokat, akiket sikerül lépre csalni.

A manipuláció itt még nem ér véget: az egyik videóban az akadémia vezetője, a szex coach-ként karriert építő Anja Mack elmeséli nekünk történetét, melyben megemlíti, hogy korábban fizikailag és érzelmileg bántalmazták, ezután a testi-lelki gyógyulását a prostitúcióban találta meg. Ebben az elbeszélésben a „szexmunka”, mivel a benne résztvevő felek közti viszonyt a tágabb társadalmi kontextust figyelmen kívül hagyva könnyen lehet horizontális jellegűnek láttatni, a korábban erőszakot elszenvedett nők számára a helyzetük feletti ellenőrzés illúzióját képes felkínálni.

Olyan eszközökkel befolyásolnak tehát, hogy azok számára, akik nyomorból jönnek, családon belüli vagy egyéb erőszakot élnek meg akár napi szinten, nincs jövőképük és mobilitási lehetőségük, ilyen ízlésesen tálalva a kizsákmányolás is jó választásnak tűnhet. Ha pedig a prostitúcióban használt nő nem a „szeretetteljes szexualitásba lesz visszakísérve” (ezt a szolgáltatást Anja Mack kínálja a nyilvános Linkedin profilján), és ezt számon kéri, vagy szeretne nemet mondani egy használónak bármilyen okból, de ezeket nem teheti meg, mert ellenkező esetben a cég zárolja a bankszámláját, a nyugdíját, a biztosításait, elveszi a hozzáférését az egészségügyi és egyéb szolgáltatásoktól – és ezt megteheti, mert a nő minden adata felett autoritást gyakorol – akkor Black Mirror résszé változhat a valóság.

A blokklánc fogságában

A cég arra buzdítja a nőket, hogy monetizálják a képeiket, beszélgetéseiket, emberi kapcsolataikat, így a testük mellett az egész életük tárgyiasítva lesz és a cég felügyelete alá kerül. A blokkláncból nincs visszaút, az adatok és a tranzakciók örökké elérhetőek lesznek, és mivel az „az adat az új olaj”, így a cég ambíciózus üzleti terve nem is tűnik elérhetetlennek. A platform a piaci decentralizáció ígéretével csalogat, amit a neoliberális elit által közkedvelt technooptimista hangok könnyen értelmezhetnek demokratikus, emancipatorikus lehetőségnek, miközben az ilyen kezdeményezések hosszútávon a szexiparban is oligopolisztikus piaci helyzetet teremthetnek.

Valójában egyszerre valósul meg vertikális és horizontális expanzió, tehát egyazon tulajdon és brand alá kerülnek az ugyanolyan típusú és a „rokon” üzletágba tartozó tartalmak is. A cég pedig a tulajdon- és a tartalomkoncentrálódásnak köszönhetően, egyértelműen a kulturális elnyomás megvalósulásaként standardizálja a tartalmakat – ebben az esetben a nők kinézetét, személyiségét és sorsát –, és megszerzi a felhasználók gondolkodása feletti maximális befolyást.

A platformkapitalizmus, a liberális feminizmus individualista narratívái, az újgenerációs IT-(információs technológiai) megoldások és a többszázmilliárd dolláros szexipar vadházassága sötét jövőképet fest. Érdemes tehát a rendszerkritikus baloldalnak ezt a területet is figyelemmel kísérnie.

Kapcsolódó irodalom

  • A szex politikai gazdaságtana (2020). Replika 117–118: 5–148.
  • Bauer, Robin (2014): Queer BDSM intimacies: Critical consent and pushing boundaries. Springer.
  • Dés, Fanni (2018): „470-et adott és csak egy kicsit fojtogatott”–szegénységben élő nők a félperiféria és a centrum között. Fordulat 24: 187-214.
  • Kardos, Bogáta, Sudár, Orsolya, Halász, Sári (2019): Kapcsolódj be! Felvilágosítás az egyenlőségen alapuló szexuális kapcsolatokért. Tanári kézikönyv.
  • Szex, pornó, kapitalizmus sorozat. Mérce.