Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

12 ezernél is több embert tartóztathattak le, és 250-et gyilkolhattak meg az iráni tüntetések kezdete óta

Közel 12 500 embert tartóztattak le, és 250-et gyilkoltak meg az Iránban kitört zavargások kezdete óta a közel-keleti országban – írja egy emberi jogi szervezetre hivatkozva a Guardian. A lap megjegyzi azt is, jelenleg több ezer olyan család lehet az országban, amely hiába próbál meg hozzátartozója hollétéről és állapotáról információt szerezni.

A szervezet beszámolója nem sokkal azután látott napvilágot, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda vezetője bejelentette, a biztonsági erők közel állnak a fennmaradó tiltakozások elfojtásához. A tüntetők ezzel szemben úgy vélik, a vezető nélküli ellenállási mozgalom több formában is folytatódik, így az asaluyeh-i petrolkémiai üzemben dolgozó olajipari munkások sztrájkja továbbra is tart.

Az olajfinomító dolgozói közül két héttel ezelőtt 200 munkást vettek őrizetbe.

Az Iráni Emberi Jogi Központ (Centre for Human Rights in Iran) szerint csak Teherán tartományban 3000 embert vettek őrizetbe, közülük 835-en jelenleg is börtönben vannak, 200-an diákok. A HRANA nevű iráni emberjogi szervezet becslése szerint eddig összesen 12 500 ellenállót ejtettek foglyul.

A szervezet megjegyzi, a letartóztatásokról hírt adó újságírók különösen veszélyben vannak, a Nemzetközi Újságíró Szövetség adatai szerint 24 tudósítót tartóztattak le, akik közül 11-en jelenleg is rács mögött vannak. A Riporterek Határok Nélkül ennél is több, 30 újságíró elfogásáról számolt be.

A legtöbb letartóztatott sajtómunkatárs a demonstrációkat támogató posztokat tett közzé, vagy a letartóztatásokról és a tömegbe lövető karhatalmi erőkről készített fényképeket, írt beszámolókat.

A Masa Amini halálát először megjelentető szerző, Nilufar Hammadi jelenleg is letartóztatásban van.

Amint arról korábban beszámoltunk, szeptember végén azután indultak meg a közel negyven éve hatalmon lévő iráni rezsim elleni tüntetések, hogy egy fejkendőjét „nem megfelelően viselő” 22 éves kurd lányt az erkölcsrendészet olyan súlyosan megvert, hogy belehalt sérüléseibe. Masa Amini fotója a tüntetések jelképévé vált, iráni nők és a világ minden táján velük szolidaritást vállalók nyilvánosan levágták a hajukat, és elégették az elnyomás szimbólumává váló fejkendőiket.

A hatóságok az egyre terjedő demonstrációs hullámra válaszként korlátozták az internetet és a közösségi média felületek elérhetőségét. A sztrájkhullámba átcsapó tüntetések során többek között a a hírneves teheráni Sarif Műszaki Egyetem professzorai közül kezdtek többen munkabeszüntetésbe, így követelve, hogy a hatóságok engedjék szabadon a tüntetések során letartóztatott diákjaikat.

De Európában is zajlottak tüntetések, Milánóban, Hamburgban és Budapesten is, Londonban és Párizsban ráadásul összecsapásokra is sor került a rendőrség és a tüntetők között. A francia fővárosban több száz tüntető próbált behatolni az Iráni Nagykövetség épületébe, őket a helyi rendőrség könnygázzal oszlatta fel, míg Londonban, szintén az iráni követségnél 12 embert tartóztattak le, miután a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, akik közül öten kórházba kerültek, többen törött csontokkal.

(Mérce, TheGuardian)

Címlapkép: Wikimedia Commons