A fideszes kétharmad idén is, mint egy ideje az szokás errefelé (feléjük) a parlamenti nyári szünet előtt, július 19-én megszavazta a magyar kormány által benyújtott törvényjavaslatot Magyarország 2023. évi költségvetéséről. Röviden: a kormányzó kétharmad elfogadta a 2023-as költségvetést.

Általánosságban elmondható, amit egy ideje el is mond mindenki, aki nem fidesz-szemüvegen át nézi a világot, hogy a nyári költségvetés – pláne bizonytalan időkben – fából vaskarika. Nemcsak mivel az előző évi terv teljesítésének pontos elszámolása (zárszámadás) nem készült még el, arra október végéig, november elejéig kell várni, de az idei év olyan alapadatai sem állnak rendelkezésre a tervezet elkészítésekor, mint a gazdasági növekedés (GDP^[1]) vagy az infláció. A teljes képet akkor sem látnánk persze, ha októberben készítenénk el a költségvetést, de mondjuk egy fokkal jobb helyzetben lennénk, ha nem a január – április (négy hónap), hanem a január – szeptember (kilenc hónap) folyamatai alapján terveznénk.

A költségvetési törvény júliusi elfogadása még békeidőben is inkább hóbort, mint ésszerű makrogazdasági tervezés, manapság pedig egyenesen vicckategóriába helyezi a nemzet költségvetését.

„Nem érdekes, hogy milyen számok vannak benne, menet közben úgyis átírjuk!”

Az átíráshoz (átírásokhoz) a képviselői szavazatokra sincs szükség – lásd 2021 és 2022 –, hiszen vészhelyzet idején kormányrendeletekkel írják át a hiánycélt, tesznek át ide vagy oda százmilliárdokat, állítanak meg és indítanak el beruházásokat, stb. Hogy a 2022-es költségvetésben pontosan mi hol van, és mire mennyi pénz is jut tulajdonképpen, tekintettel a zárolásokra, a beruházások elhalasztására, a kata és a rezsicsökkentés átszabására, meg mindarra, ami még előttünk van, azt csak Varga Mihály tudja, ha valaki egyáltalán. Hogy a 2023-as törvénnyel is így járunk, abban egyre biztosabb vagyok – tekintettel arra, hogy az már elfogadásakor sem tükrözi sem a gazdaság valós állapotát, sem a menet közben megváltozott feltételeket (ilyenek a kata- és rezsiszabályok átírása).

Hogy mennyire megkérdőjelezhetővé vált mára az úgynevezett költségvetés, azt mi sem példázza jobban, mint az, hogy miközben a magyar kormány tagjai Nagy Mártontól Orbán Viktorig már egy hónapja recesszióval ijesztgetnek, addig a 2023-as költségvetési törvényben 4,1%-os GDP növekedést rögzített a kormány. Sőt, ez a növekedés az elfogadott törvényszöveg szerint a foglalkoztatás bővülésével fog járni: „2023-ban 0,3%-kal tovább bővülhet a foglalkoztatás, a nettó átlagkeresetek várhatóan 10,2%-kal emelkedhetnek” – áll az elfogadott törvényjavaslatban.

Ennek fényében kicsit fura, hogy miért mondja azt a miniszterelnök, hogy „akinek van munkája, becsülje meg, és tegyen meg azért mindent, hogy ez a munka meg is maradjon”? Lehet, hogy nem olvasta a 2023-as költségvetési törvényt? Teszem fel olvasta. Sőt, gondolom nem csak azt olvasta, de az MNB júniusi inflációs jelentését is, amelyben a jegybank 4,5-5,5% közé várja a 2022-es és 2-3% közöttire a 2023-as magyar gazdasági növekedést (19. oldal). És gondolom az Európai Bizottság friss (nagyon friss), július 14-ei előrejelzését is ismeri, amelyben Brüsszel 2022-re 5,2%-os, míg 2023-ra 2,1%-os magyar GDP-növekedést jelez előre. Nem csökkenést, hanem növekedést.

Tusványoson finomabban (?) fogalmazott a miniszterelnök, azt mondta, hogy „Magyarország lokális kivétel lehet a globális recesszióban” – meg is lepődtem. Akkor mégsem lesz recesszió? Azért jelzem, ha már szakmám, hogy a „globális recesszió” olyannyira nem létezik, hogy a legutóbbi 2008/09-es válság sem terjedt ki a teljes glóbuszra, Kíma és India például 10% körüli növekedéssel „úszták meg”, de Lengyelország sem merült nyakig benne, sőt. A lengyel gazdaság 2,8%-ot növekedett 2009-ben. Szóval olyan, hogy globális recesszió, olyan nincs, csak a miniszterelnök (szövegíróinak) fejében. Épp így a fejlett/fejlődő gazdaságok nagy része egészen biztosan nem kerül recesszióba sem 2022-ben, sem 2023-ban. De valószínűleg még szűkebb világunk, az Európai Unió országainak gazdaságai között is lesznek majd jócskán olyanok, amelyek kisebb-nagyobb mértékben tovább növekednek. Persze sok minden függ az ukrajnai orosz invázió állásától – annak elhúzódásától és az erőviszonyok alakulásától, de jelen ismereteink szerint egyészt az oroszok minden fenyegetőzés és ijesztgetés ellenére nem érdekeltek a gázszállítások leállításában, másrészt pedig, ha mégis, akkor az EU-tagországok kisebb zökkenőkkel (erősen lassuló növekedés^[2]) megbirkóznak 2022-’23 telével.

Az orosz-magyar speciális kapcsolat

De akkor miért mondja azt Orbán Viktor, hogy hamarosan már a munkahelyekért folyik a harc? Miért mondja el Nagy Márton újra és újra, hogy biztosan(!) recesszió lesz, és miért utalgat erre kicsit visszafogottabb stílusban Varga Mihály is? Rosszul tudják? Esetleg tudnak valamit, amit mások nem? Nem tudom. De azt látom, hogy milyen csapdában, csapdákban vergődve teszik mindezt. És azt is, hogy Orbán Viktort milyen erősen korlátozza a saját maga által kiépített-felépített rendszere. Mert bizony éppen a NER, vagy ha tetszik az Orbán-rezsim kapitalizmus-modellje az, ami a leginkább szűkre szabja a kormány lehetőségeit akkor, amikor korrekcióra kényszerül a gazdaságpolitika.

Mára kiderült, hogy a külpolitikai-külgazdasági mozgásteret illetően Orbán Viktor csúnyán elszámolta magát.

Az egyik tévedése az volt, hogy (szerintem) őszintén hitte, hogy az orosz invázió rövid idő alatt felmorzsolja az ukrán ellenállást, és a háborúnak nem lesz számottevő hatása az energiaárakra. Amikor meg egyértelművé vált, hogy az ukránok ellenállnak, és a háború hónapokig is elhúzódhat, akkor az Oroszországhoz (Vlagyimir Putyinhoz) fűződő különleges viszonyban bízva azt hitte, hogy Magyarország megúszhatja az energiakrízist egyfajta „különleges orosz elbánás” révén. Erre utalnak azok a kijelentések, miszerint a Moszkvával tizenöt évre megkötött gázszerződés garantálja a reszicsökkentés fenntarthatóságát, illetve, hogy amíg van orosz gáz, addig van rezsicsökkentés is, stb-stb.

Nos, a háború nem ért véget gyorsan, sőt semmi jel nem utal arra, hogy ne húzódhatna el akár még évekig, és az orosz gáz jönni ugyan jön, de Putyin elnök úgy látszik másképpen értelmezi az alacsony árat, mint magyar barátai, ugyanis azért még a tőzsdei árnál is többet fizet a magyar kormány

– hát druzsba az ilyen? A másik tévedése Orbán Viktornak az EU-forrásokhoz való hozzájutás lehetőségéhez kapcsolódik. Orbán azt hihette, hogy a választások után könnyű lesz „normalizálni” az EU és Magyarország kapcsolatát, illetve, hogy a magyar szavazat szükségessége ilyen-olyan ügyekben (az Oroszországgal szembeni szankcióktól a globális minimumadó EU-s bevezetéséig) ér annyit, hogy a Bizottság áldását adja a helyreállítási alap tervezett magyar felhasználására. Ez sem annyira jött be: a helyreállítási alap forrásai még mindig nem elérhetőek, sőt a jogállamisági mechanizmus miatt a normál kifizetések is elapadhatnak. Hogy mekkora a tét, azt jól mutatja, hogy az elmúlt héten a magyar kormány sietve több engedményt is tett Brüsszelnek, csitulni látszik a szabadságharc – nagyon kell a pénz, na^[3]!

Orbán Viktor hazugsága

Az energiaár-boom „begyűrűzése” és az EU-s források lehívhatóságának bizonytalansága miatt alakult ki az a költsévetési helyzet, amelyen az eredetileg tervezettnél sokkal nagyobb megszorítással lehet csak úrrá lenni. A választási pénzosztás és a prociklikus gazdaságpolitika miatti „rendrakáshoz” elegendő lett volna az állami beruházások visszafogása és egy-két bevételi oldali intézkedés, ami kommunikációsan is átvihető lett volna. Az „extraprofitadó” néven futó ágazati sarcok és pár száz milliárd megfogása a kiadási oldalon nem nagy kunszt, működött már korábban is.

A nemzetközi helyzet „elszámítása” olyan mértékben borította az államkasszát és a külső egyensúlyt, hogy az egyébként kommunikációjában tanítani valóan levezényelt „nem megszorítás”-nak titulált megszorítás (extraprofitadó) hatása pillanatok alatt porladt semmivé. Kiderült, hogy a kiigazítás nagyobb áldozatot követel és ez az áldozat a rezsicsökkentés lett. A rezsicsökkentés vége Orbán Viktor Waterlooja. Nem azért, mert hetekkel ezelőtti önmagához képest fordult 180 fokot a kommunikáció, nem azért, mert lehetett volna okkosabban már régóta, nem azért, mert nem is értik, hogy mekkora szociális válságot okoznak éppen és nem azért, mert hazudtak. Azért, mert a napnál világosabbá vált, hogy ha baj van, akkor a „nép” (fidesz-szavazókkal egyetemben, sőt) megy a levesbe.

Nem azért, mert nem lehet őket megvédeni és ez nagyon fontos, mert igenis meg lehetne védeni a rezsicsökkentést, hanem mert

Orbán Viktor nem a népet és nem a szavazóit akarja elsősorban megvédeni, hanem a (NER-)burzsoáziát és a kedvezményezett multinacionális tőkét (elsősorban német és koreai ipari tőkét).

Nem a családokat, nem a magyarokat, nem az embereket, hanem Garancsit, Tiborcot, Csányit és Bigét, a (többségükbenében NER- bekötéssel és/vagy tagsággal rendelkező) felső tízezret, valamint a Mercedest, az Audit, a Boscht, a Samsungot, stb. (Abból az állításból, hogy meg lehetett volna védeni a rezsicsökkentést, nem következik az, hogy annak aktuális formáját igazságosnak/méltányosnak, pláne zöldnek tartanám, ez ugye világos?)

Mert lehetne úgy is, hogy „fizessenek” a gazdagok, és akkor nem a falusi kisnyugdíjas gondolkodna most azon, hogy vagy otthonba megy, ahol fűnetenek, vagy megfagy télen, mert nem bírja a 120 ezres gázszámlát kifizetni. Lehetne, hogy a magas jövedelműek magasabb szja-kulccsal adózzanak, és lehetne vagyonadó is, meg osztalékadó is, esetleg extra szolidaritási adó (pl. ahogy az IMF javasolta – igen, az IMF). És lehetne magasabb társasági adó – mondjuk globálisan minimális 15% – a nagyvállalatok számára, és lehetne ingatlanadó a nagy értékű ingatlaokra, meg sok-sok ilyesmi. Ami mind-mind a tehetősek hozzájárulását növelné, az itt termelő multik befizetéseit emelné – akár csak időlegesen – a társadalmi szolidaritás jegyében.

De nem ez van, hanem az iskolák álljanak át fa- vagy széntüzelésre, és aki nem tudja kifizetni a rezsit, „annak gondoskodnia kell arról, hogy vagy csökkentse a fogyasztását, vagy keressen annyi pénzt, hogy a piaci árát ki tudja fizetni az átlagfogyasztás fölötti energiarésznek” – mondja a miniszterelnök. Nem azt mondja, hogy megvédjük a családokat, nem azt, hogy megvédjük a magyarokat, nem azt, hogy megvédünk Benneteket. Azt mondja, hogy fizessetek többet.

Az Audi ne fizessen többet és a milliós fizetések se adózzanak magasabb adókulccsal, de Mari néni, meg Jóskáék a falu végén, és a lepukkant józsefvárosi lakásban, na ők fizessenek többet.

Orbán Viktor feláldozta a rezsicsökkentést a tőke érdekeinek oltárán. Nem az az igazi hazugság, hogy azt mondták, hogy megmarad a rezsicsökkentés, és most azt részben mégis megszüntetik, hanem az, hogy most azt mondják, hogy nem lehet fenntartani, nem lehet másképp azt a pénzt előteremteni. Dehogynem lehetne! A baloldalnak ma az a feladata: hogy rámutasson, arra, hogy Orbán ismét a tehetőseket, a vagyonosokat, a tőkét választotta a munkásokkal, dolgozókkal, a néppel szemben és felmutassa a baloldali alternatívát: fizessenek a gazdagok!