Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kizárták a háborút ellenzőket a kommunista pártból Oroszországban

A háborút követő egy hónapban 15 ezer háborúellenes tüntetőt tartóztattak le Oroszországban. Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjából is sokan kiálltak a háború ellen, ami nem meglepő, lévén a legnagyobb ellenzéki pártról beszélünk. A tiltakozások a nyilvánosságban és a párton belül is sok visszhangot, illetve retorziókat keltettek.

Míg a párt, az országos trendnek megfelelően, az első hetekben megosztott volt a háború kérdésében, mára a tüntetések elhaltak, a különböző (nem csak kormányzati) felmérések szerint az orosz társadalom nagy része támogatja a „különleges katonai műveletet”. A kommunista párt felsővezetése pedig szolgai módon állt be Putyin agressziója mögé.

Az Orosz Föderáció Kommunisták Pártjának 2011. decemberi gyűlése (kép: Wikimedia Commons)

A párt struktúrái mélyén azonban összetettebb a helyzet, amely egyben tükrözi az orosz társadalomban felsejlő ellentmondásokat is. Ebben a cikkben megpróbáltuk összeszedni, mi történt az orosz kommunista párton belül, mióta kitört a háború.

A tisztulástól a tisztogatásig

Az utóbbi években rengeteg fiatal lépett be a kommunista pártba, akiket már nem csak a kapitalista restauráció előtti időszak iránti nosztalgia vezérelt, hanem a Putyin-rezsim alatt radikalizálódtak és tolódtak balra politikailag. Ahogy a párt egyik tagja a Jacobinnak adott interjúban elmondta, a 2021-es választások előtti közvélemény-kutatások 22-25 százalékos támogatottságot mértek a kommunista pártnak, míg Putyin pártját, az Egységes Oroszországot 30 százalék közelébe jósolták.

A University College London kelet-európa tanszékének az oktatója és Oroszország-szakértő Mark Galeotti is arról írt egy 2020 novemberi cikkében, hogy a párt hagyományos, többnyire idősebbekből álló szavazóbázisa, valamint a „konszolidált”, konzervatív pártelit az utóbbi időben kiegészült az aktivisták egy fiatalabb generációjával, akik – habár még kisebbségben vannak – új lendületet és politikai tartalmat tudtak hozzáadni a párthoz, megpróbálva ezzel kimozdítani azt „rendszerpárti” státuszából. Rendszerpártoknak azokat szokás nevezni, amelyek elfogadják a rezsim által kínált, igen szűkös kereteket, és az ezzel kinyíló pozíciókat, de nem kérdőjelezik meg a rendszer demokratikus voltát, legitimitását stb. Ezért is keltett feszültséget a pártban a Navalnij mozgalmával szimpatizáló fiatalok sokasága, majd a háború eltérő megítélése.

Közülük többen Navalnij mozgalmában váltak politikailag aktívvá, és az általa kezdeményezett taktikai szavazáson is sok fiatal támogatta a kommunista jelölteket.

Bár a párt jelöltjeitől az „elektronikus szavazatok” miatt, gyanús körülmények között több helyen is elvették a hagyományos, papír alapú szavazással elnyert mandátumot, így is a legjobb eredményt érték el 2011 óta: a szavazatok 19 százalékát szerezték meg és ötvenhét képviselőt küldhettek a 450 fős Dumába.

Az Egyesült Oroszország végül hivatalosan a szavazatok közel 50 százalékát kapta, és 324 mandátumot szerzett meg. A szociáldemokrata Igazságos Oroszország 7,5 százalékot, a szélsőjobboldali Liberális Demokrata Párt szintén 7,5 százalékot, a centrista Új Emberek pedig 5 százalékot kapott. A választáson Alekszij Navalnij és politikai szövetségének más tagjai nem indulhattak.

Ukrajna lerohanása után a kommunista párton belül többen is hangot adtak háborúellenes álláspontjuknak. Ennek ellenére a párt vezetése február 24-én támogatásáról biztosította az orosz vezetést a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok elismeréséről, és a „különleges katonai műveletről”.

A párt ifjúsági szervezetének, a Komszomolnak a moszkvai csoportjából érkező jelentés szerint a szervezet gyűlésén sokan hangot adtak elégedetlenségüknek, amiért nem előzte meg demokratikus döntés és egyeztetés a párt nyilatkozatát, és mert az támogatja Putyin imperialista és testvérgyilkos háborúját. Őket a „katonai műveletet” támogatók több esetben, a Komszomol különböző csoportjaiban fasisztáknak és hazaárulóknak bélyegezték.

Végül a moszkvai szervezet összehívott egy gyűlést a témában, de arra több, háborúellenes álláspontjáról ismert tagot egyszerűen meg sem hívtak. Belső politikai nyomásra a Komszomol mégis kiadott egy nyilatkozatot, amit a szervezet egy tagja úgy jellemzett, hogy az a „párt nyilatkozatához képest valamivel kevésbé soviniszta álláspontot tartalmazott”, de végül ezt is visszavonták.

Az ifjúsági szervezetben kialakult kisebb „polgárháború” részeként ezt követően számos háborúellenes tagot kizártak a vezetők, akik közül páran személyesen is garantálták a moszkvai csoport kongresszusán, hogy a tisztogatás áldozatául esett delegáltak ne juthassanak be az eseményre.

A kongresszusról tiltakozásképp ezután többen is kivonultak, hangoztatva, hogy a szervezet szabályzatával teljesen ellentétes módon történtek a kizárások.

Nemcsak az ifjúsági szervezetben, a pártban is tüntettek a vezetés Putyin-párti álláspontja ellen. Párttagok és parlamenti képviselők közösen adtak ki egy nyilatkozatot, amelyben elítélték a háborút, és az orosz csapatok azonnali kivonását követelték.

Az orosz kommunisták háborúellenes nyilatkozata

[…] Elvtársak, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának tagjai és képviselői, baráti kéréssel fordulunk hozzátok. Arra kérünk titeket, hogy nyilvánosan követeljétek az Oroszország és Ukrajna népei közötti testvérháború azonnali befejezését, és egy »átmeneti programot« a háború utáni Oroszország és a világ megváltoztatására. És hogy ezt az álláspontot a párton belüli vitákban is képviseljétek.

Meggyőződésünk, hogy nem hallgathatunk, miközben egy katasztrófa bontakozik ki a volt Szovjetunióban. Egy olyan katasztrófa, amelyre a Nagy Honvédő Háború óta nem volt példa. Különösen [nem hallgathatunk], miképp a donyecki, luhanszki, odesszai gyermekek és felnőttek halála vagy az ukrán szélsőjobboldal bűntettei sem igazolhatják Putyin katonai kalandját.

Ez egy imperialista háború.

A birodalmi nacionalizmus ideológusai állnak mögötte, ugyanazok, akik a saját forgatókönyvüknek megfelelő dekommunizációról álmodoznak. Orosz és ukrán katonák, többnyire rossz körülményekből jövők halnak meg benne, ukránok százezrei kényszerülnek elhagyni otthonukat, és milliók élnek félelemben a bombázások és tűzharcok alatt. A háború mindkét ország munkásait sújtja, ők azok, akiknek meg kell fizetniük ezt a véres „mulatságot”. Ha Ukrajnának „nácítlanításra” van szüksége, azt csak ők végezhetik el. A Kreml agressziója pont, hogy a szélsőjobboldal megerősödéséhez és az oroszellenes érzelmek felkorbácsolásához vezet, sokak szemében legitimálva az ukrán neonácik korábbi bűntetteit.

Ma oroszul beszélő ukránok százezrei, milliói, akiknek semmi közük a neonácizmushoz, Oroszországot megszállónak, a most zajló eseményeket pedig ukrán honvédő háborúnak tekintik. Tetszenek nekünk ezek a hasonlatok? A Putyin-rezsim e kalandja után az ukránokkal való bármilyen testvéri kapcsolat vagy szövetség örökre elfelejthető.

Oroszország már semmiképp nem lesz a régi ezután. De rajtunk és rajtatok, a mi tetteinken vagy tétlenségünkön múlik, hogy milyen változások lesznek. […]

Az orosz háborúellenes baloldal egyik legismertebb képviselője Mihail Lobanov, a Moszkvai Állami Egyetem docense, aki a kommunista párt jelöltjeként kis híján legyőzte az Egységes Oroszország jelöltjét az egyik moszkvai választókerületben, és jó okkal gondolhatjuk, hogy tisztességes körülmények között Lobanov nyert volna.  A hagyományosan leadott szavazatok megszámolta után 11 ezer szavazattal még a kommunista jelölt vezetett, az elektronikus voksok azonban, ahogy sok más helyen is, „megfordították” a végeredményt. A matematikus azonban így is a párt legjobb eredményét hozta Moszkvában.

A párt egyik vezető politikusát, Jurij Afonint – aki tíz évig vezette a Komszomolt, legújabban pedig felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára a háború támogatása miatt – ez nem akadályozta meg abban, hogy az általa csak „navalnijistának” bélyegzett Lobanov példáján sürgessen további tisztogatásokat a pártban, hogy kitessékeljék onnan a szerinte „idegen elemeket”.

Mindezen felül Lobanovot az elmúlt napokban letartóztatták a háborúellenes megnyilvánulásai miatt.

A Telegramon azt írta: „Reggel rendőrök jöttek a házamhoz, és megpróbáltak bejutni a lakásba azzal az ürüggyel, hogy állítólag eláztattuk az alsó szomszédunkat. […] Még az útlevelemért és egy pohár vízért sem engedtek be, egyenesen a rendőrségre vittek.” Az utóbbi napokban bevittek egy szaratovi baloldali aktivistát is, mert „lejáratta” az orosz fegyveres erőket. A vád tényleges tartalma egy avatár a Vkontakton, amely békejelet mutat, alatta azzal a szöveggel, hogy „nem a hullarablásra” és „nem a háborúra”. És a lista még bizonyosan folytatódhatna.

A lojális pártvezetés jutalma a megaláztatás

Ahogy azt a tisztogatás áldozatául esett Marxista Irányzat tagjai írták cikkükben, Gennagyij Zjuganov elnök és a párt felsővezetése jelenleg tökéletesen elvan Putyin rendszerében, miközben körülöttük szisztematikusan lerombolták a szociális védőhálót, és mindent, ami a Szovjetunió pozitív örökségéhez kapcsolódott. A poszt-sztálinista bürónak már csak a dátumok, az emlékművek, a szimbólumok maradtak mint „politikacsinálás”.

Mégis, miközben fejet hajtottak Putyin imperialista háborúja előtt, ezektől is megfosztották őket. Idén nem tarthatták meg a győzelem napi felvonulásokat sem május 9-én, holott ezek ideológiai jelentősége központi volt számukra.

A Marxista Irányzat tagjai szerint ez jól mutatja, hogy még úgy is veszélyt jelenthet a kommunista párt a fennálló rendre, hogy annak vezetői nyilvánosan hűséget fogadtak a rendszernek.

„Nem a párt vezetése vagy programja miatt (ezek biztonságban vannak), hanem azért, mert a legszegényebbek jelentős tömegei számára, akik a párthoz kapcsolódnak, maga a »kommunizmus« szó az országban uralkodó kapitalista rend elleni küzdelmet és ellenállást jelenti. Nem is a párt mint olyan veszélyes, hanem a társadalmi bázisa, annak potenciális politikai és gazdasági követeléseivel együtt. A párt mint a „gőz kieresztésének” eszköze, korábban talán elfogadható volt. De a neve mögött rejlő ideológiai asszociációkkal együtt nem elfogadható egy fegyveres konfliktusban résztvevő autoriter kapitalista rezsim számára.”

És bár most nehéz helyzetben vannak azok, akik kitartanak az elveik, háborúellenes, internacionalista álláspontjuk mellett, amikor majd elül a háborús téboly és eufória, és a mindennapokat a válság és a veszteség lengi be, a tömegek – nyugaton is – azokat keresik majd, akik nem árulták el a munkásosztályt és álltak be a birodalmi nacionalizmus táborába.

Címlapkép: Wikimedia Commons