A szükségállapot felülírja az Egyesült Államok alkotmányát? A kormányzás folytonosságának tervezése, a háború és az amerikai társadalom

Ez a cikk több mint 1 éves.

Peter Dale Scott filozófus, diplomata, akadémikus (Kaliforniai Egyetem) neve a mélyállamról szóló sorozatunk első két írásában is feltűnt. Ő az, aki először használta a parapolitika és a mélypolitika kifejezéseket a mélyállam kapcsán.

Az alábbi írásában, amely először 2010-ben jelent meg, annak jár utána, miként készítette elő pár ember az Egyesült Államok alkotmányosságának aláásását, majd pedig azt vizsgálja, hogy a szükségállapot örvén milyen – máig ható – intézkedéseket hozott meg a Bush-kormányzat. Scott bepillantást nyújt a számunkra egy olyan, folyamatosan működő hatalmi rendszerbe, amely független a nyilvánosan elismert államtól.

1987 júliusában, az Irán–kontra ügy kongresszusi meghallgatásai során Oliver North kihallgatásakor az amerikai nagyközönség bepillantást nyerhetett abba az „igen érzékeny” vészhelyzeti tervezésbe, amelynek North a résztvevője volt. Látszólag North egy nukleáris támadásra (ami jogos aggodalom) adandó vészhelyzeti válasz tervein dolgozott. A sajtó azonban azt állította, hogy a tervek az alkotmány általánosabb felfüggesztését irányozták elő az elnök döntése alapján.

Az Irán–kontra ügyről^[1] rendszeresen tudósító The New York Times a következő párbeszédet tette közzé anélkül, hogy újságírói kommentárt fűzött volna hozzá, vagy később visszatért volna a kérdésre:

[Jack] Brooks [kongresszusi képviselő]:

North ezredes, az N.S.C-nél [National Security Council – Nemzetbiztonsági Tanács] végzett munkája keretében Ön nem kapott valamikor olyan feladatot, hogy dolgozzon ki tervet a kormányzás folytonosságának biztosítására súlyos katasztrófa esetére?

North ügyvédje is és Daniel Inouye szenátor, a bizottság demokrata elnöke is úgy válaszolt, hogy abból látszott: tudomásuk van a dologról:

Brendan Sullivan [North jogi tanácsadója, izgatottan]: Elnök úr?

[Daniel] Inouye [szenátor]: Úgy vélem, ez a kérdés egy igen érzékeny és titkos területet érint, úgyhogy kérhetném, hogy ezt ne érintse?

Brooks: Különösen aggasztónak találtam, Elnök úr, mert azt olvastam több miami újságban, és más újságokban is, hogy ugyanez az ügynökség tervet dolgozott ki, készenléti tervet vészhelyzet esetére, amely felfüggesztené az amerikai alkotmány hatályát. És ezt mélységesen aggasztónak találtam, és azt akartam megtudni, hogy ez olyan terület-e, ahol [North ezredes] dolgozott. Úgy vélem, hogy igen, ezért akartam, hogy megerősítse.

Inouye: Tisztelettel kérem, hogy ezt a dolgot ne érintsük ebben a fázisban. Ha bele kívánunk menni ebbe, akkor biztos vagyok benne, hogy meg lehet szervezni egy ügyvezetői ülést.^[2]

Brooks itt Alfonzo Chardynak a Miami Heraldban megjelent cikkére reagált, amely szerint Oliver North részt vett a Szövetségi Vészhelyzetkezelési Ügynökségnél (Federal Emergency Management Agency, FEMA) a „kormányzás folytonosságának” (KF) tervezésében. Chardy szerint a tervek előirányozták „az alkotmány felfüggesztését, a kormányzat feletti ellenőrzés átadását a FEMA-nak, katonai parancsnokok sürgősségi kinevezését, hogy ők vezessék az államot és a helyi önkormányzatokat, valamint a hadiállapot kihirdetését nemzeti válság idején.”^[3]

A mélyállamról (deep state) szóló sorozatunk azt a célt tűzi maga elé, hogy eligazításul szolgáljon a politikaelmélet mind többet tárgyalt fogalmáról, a mélyállamról. A mélyállam értelmezésében harc dúl, erőfeszítést igényel, hogy a fogalmat megragadhassuk.

A felkért filozófus és politológus szerzőink által, valamint az államtan és a politikaelmélet élenjáró kutatóitól közölt, magyarul először megjelenő írások révén mélyebb ismeretet nyújtunk a titkosszolgálat munkájáról, a titok logikájáról és a modern állam működéséről.

Az, ami alapvetően hallgat, most megszólíttatik.

A sorozat további részei:

Reagan egy lázadáselhárító csapatot állított fel a FEMA-n belül; a csapatot még Kalifornia kormányzójaként hozta létre. Vezetője Louis Giuffrida, a hadsereg ezredese volt, aki az US Army War College-hoz benyújtott értekezésével hívta fel magára Reagan figyelmét; ebben több millió fekete amerikai állampolgár erőszakos, végzés nélküli őrizetbe vétele és koncentrációs táborokban való fogva tartása mellett érvelt. Reagan először a Kaliforniai Nemzeti Gárda élére nevezte ki Giuffridát, és felkérte, hogy „tervezze meg a Cable Splicer műveletet. A Cable Splicer I, II és III a vietnámi háború ellen tiltakozó aktivisták és egyéb politikai másként gondolkodók letartóztatását és fogva tartását törvényesítő hadiállapoti tervek voltak.”^[4] Ezeknek a terveknek a részleteit Sir Robert Thompson brit lázadáselhárító szakértő segítségével dolgozták ki, aki a tömeges fogva tartás és deportálás módszereit alkalmazva lépett fel az 1950-es években a kommunista lázadások ellen a mai Malajzia területén.

Akkoriban kevesen tulajdonítottunk nagy jelentőséget a kormányzás folytonosságával foglalkozó Chardy-cikknek. Maga Chardy azt vetette fel, hogy Reagan főügyésze, William French Smith közbelépése nyomán nem tárták a KF-tervet az elnök elé, majd 1985-ben Giuffrida távozni kényszerült hivatalából, miután kormányzati pénzen építtetett magánrezidenciát. A KF tervezése azonban nem hogy leállt volna, inkább tovább bővült.

Hét évvel később, 1994-ben Tim Weiner a The New York Times hasábjain arról számolt be, hogy az általa „Végítélet projekt”-nek nevezett kezdeményezés – amely „Washingtont érő tartós nukleáris támadás nyomán a kormányzat működésben tartásának módjait” keresi – „hat hónapon belül kimúlik”.^[5]

Weiner megfogalmazása technikai értelemben helyes volt, ugyanakkor nagyon félrevezető. Valójában a KF-tervezés egyszerűen folytatódott, csupán új célpontja lett: a terrorizmus. Weiner cikke alapján a KF-tervezést tárgyaló két első könyv – James Bamford, illetve James Mann munkája – egyaránt arról számolt be, hogy a KF-tervezéssel felhagytak.^[6] Tim Shorrock 2008-ban is megismételte azt a kijelentést, hogy „a KF-program tervezésével a Clinton-adminisztráció idején felhagytak”, Shirley Anne Warshaw pedig 2009-ben azt írta, hogy „a Clinton-adminisztráció… leállította a szupertitkos projektet”.^[7]

Ebben a konkrét részletben azonban tévedtek a máskülönben kiváló és jól informált szerzők.

Sem Weiner, sem ezek a szerzők nem számoltak be arról, hogy Reagan elnökségének utolsó hónapjaiban a KF-tervezés célja hivatalosan megváltozott: a „nukleáris háború nyomán” kitétel helyébe „nemzetbiztonsági vészhelyzet” került. Ez utóbbit az 1988-ban kiadott, 12656. sz. elnöki rendelet úgy határozta meg, mint „bármely olyan történés, ideértve a természeti katasztrófát, katonai támadást, műszaki vészhelyzetet vagy egyéb vészhelyzetet, amely súlyos mértékben rontja vagy súlyosan veszélyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát.”^[8] Így egy Eisenhowerig visszanyúló teljesen jogos programot – amely rendkívüli vészhelyzeti intézkedések megtervezését irányozta elő egy nukleáris támadás által feldúlt Amerikában –

úgy módosítottak, hogy bármiféle vészhelyzetnek minősülő helyzetben ugyanakkora titkos hatalmat adjon a Fehér Ház kezébe.

A KF efféle bővített alkalmazása a jelek szerint már 1984-ben felmerült, amikor Ross Gelbspan, a Boston Globe riportere szerint Oliver North alezredes a FEMA tisztjeivel közösen azon dolgozott, hogy

…titkos készenléti tervet készítsen a politikai másként gondolkodók megfigyelésére, valamint több százezer, okmányokkal nem rendelkező idegen fogva tartásának megszervezésére közelebbről meg nem határozott nemzeti vészhelyzet esetén. A terv, amelynek egy része Rex 84 kódnév alatt futott, az alkotmány felfüggesztését írta elő számos forgatókönyv megvalósulása esetén, például Nicaragua amerikai megszállása esetén.^[9]

Vagyis azokat a szélsőséges intézkedéseket, amelyek eredetileg egy pusztító hatású, külső nukleáris támadás kezelésére szolgáltak volna, titokban úgy módosították, hogy a belföldi másként gondolkodók kezelésére szolgálhassanak – és ez a helyzet mindmáig^[10] fennáll.^[11]

A KF bevezetése szeptember 11-én

A szeptember 11-i támadások nyilvánvalóan teljesítették a KF-intézkedések bevezetésének feltételeit, és biztosan tudjuk, hogy a KF-terveket azon a napon léptették életbe 2001-ben, még mielőtt az utolsó repülőgép lezuhant volna Pennsylvaniában. A 9/11 jelentés ezt két ízben is megerősíti, a 38., illetve a 326. oldalon.^[12] A KF égisze alatt maradt távol Washingtontól Bush elnök aznap, más kormányzati vezetőket, köztük Paul Wolfowitzot pedig gyorsan evakuáltak a Site R nevű létesítménybe – egy hegybe vájt bunkerbe Camp David közelében.^[13]

A KF bevezetése azonban nem korlátozódott rövid távú reakciókra, hanem Shirley Anne Warshaw professzor szavaival kilencvennapos alternatív „árnyékkormányt” hozott létre Washingtonon kívül.

Cheney alelnök a Fehér Ház keleti szárnya alatti bunkerében munkához látott, hogy biztosítsa a kormányzás folytonosságát. Azonnal hozzáfogott árnyékkormánya létrehozásához: elrendelte, hogy száz középvezető szintű tisztviselőt külön e célra kijelölt föld alatti bunkerekbe szállítsanak át, ahol ezután a nap huszonnégy órájában tartózkodtak. Cheney tájékoztatta a tisztviselőket, hogy kilencven napig nem lesz váltás; magyarázatában Cheney célzott arra: bizonyítékok támasztják alá, hogy a támadásokat kitervelő al-Káida terrorszervezet atomfegyverekkel rendelkezik. Az árnyékkormánynak ezért készen kell állnia arra, hogy átvegye a kormányzást a bunkerekből.^[14]

Ez alatt a kilencven nap alatt gyorsan bevezették azokat a kulcsintézkedéseket, amelyeket Gelbspan és Chardy az 1980-as években a KF-tervezéssel kapcsolt össze:

a végzés nélküli fogva tartásokat, a végzés nélküli deportálásokat, valamint a végzés nélküli lehallgatásokat, amely az előbbiek logikus párja.

A legvilágosabb példát az adminisztráció „Végjáték projektje” (Endgame Project) szolgáltatta: egy 2001 szeptemberében indított tízéves terv, amely a fogolytáborok bővítését irányozta elő – csak a 2007-es pénzügyi évben 400 millió dolláros költséggel.^[15] Ezzel megvalósult Louis Giuffrida és Oliver North 1984-es, tömeges fogva tartást célzó Rex 84-ének a központi eleme.^[16]

Más gyors intézkedéseket is végrehajtottak az USA határon túli és belföldi struktúráinak átszervezésére. Mielőtt rátérnék ezekre, fontos kimondani a nyilvánvalót: szükség van a terrorizmus kezelésére szolgáló fokozott intézkedésekre, és ezek közül némelyekért hálásnak kell lennünk. Ugyanakkor azt is el kell ismernünk, hogy a terrorizmus elleni fellépés legjelentősebb sikerei a hagyományos hírszerzési és rendőri munka eredményei voltak. Ami pedig a terror elleni háborút – Cheney kilencven napjának legfőbb eredményét – illeti: ahogy sok szakértő kimondta, ennek nyomán sokkal több lett a terrorista, mint ahánytól sikerült megszabadulni.

2001. szeptember 20-án Bush megindította a terror elleni háborút a kongresszus közös ülése előtt tartott, televíziós beszédében, amelyben kijelentette: „A »terror elleni háborúnk« az Al-Káidával kezdődik, de nem azzal ér véget. Mindaddig nem ér véget, amíg meg nem találunk, meg nem állítunk és le nem győzünk minden globális hatókörű terroristacsoportot.” Ma körülbelül 100 ezer amerikai katona van Afganisztánban – hogy megtalálja, megállítsa és legyőzze az al-Káida hivatalos becslések szerint 60 tagját. Ennek megjósolható eredménye a terroristák tevékenységének fokozódása Szomáliában, Jemenben és mindenekelőtt Pakisztánban.

A terror elleni háború megindítása adminisztratív tekintetben három nemzetbiztonsági elnöki irányelvhez, az NSPD-7-hez, 8-hoz és 9-hez kötődik. Mindhárom titkosított, és kettőnek még a tárgya sem ismert. A harmadik, a 2001. október 25-én hozott NSPD-9 arra utasította a védelmi minisztert, hogy tervezze meg a katonai opciókat mind a tálib célpontok, mind az Al-Káida célpontjai ellen Afganisztánban.^[17]

Az októberi dátum félrevezető. A fedett afganisztáni hadműveletet előíró irányelv egyik változatát a fő érintettek 2001. szeptember 4-én, vagyis egy héttel szeptember 11. előtt hagyták jóvá.^[18] A bővített afganisztáni hadműveleti tervet Bush szeptember 17-én hagyta jóvá; ugyanebben a dokumentumban arra „utasította a Pentagont, hogy kezdje meg a katonai opciók tervezését Irak inváziójára”.^[19]

Cheney csodálatos negyedévének talán legjelentősebb belföldi terméke a 2001. október 25-én elfogadott Hazafi törvény (Patriot Act) volt. A Kongresszusnak mindössze egy hét állt rendelkezésére a 340 oldalas törvényjavaslat elfogadására, amelyet a kutatók véleménye szerint „jóval szeptember 11. előtt írtak meg és állítottak készenlétbe”.^[20] 2007. június 18-án az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy az FBI ügynökei több mint 1000 alkalommal éltek vissza a Hazafi törvénnyel.

Ne feledjük: a Hazafi törvényt csak azt követően fogadták el, hogy halálos fegyver kategóriába sorolható, lépfenét tartalmazó leveleket küldtek két kulcsfontosságú demokrata szenátornak – Daschle és Leahy szenátoroknak –, akik kezdetben megkérdőjelezték a törvényjavaslatot. A lépfenés levelek után azonban visszavonták kezdeti ellenkezésüket.^[21] Valaki – máig sem tudjuk, kicsoda – bizonyára jó előre megtervezte a lépfenés levelek alkalmazását. Azt se feledjük, hogy egyes kormányzati szakértők kezdetben Irakot okolták a szeptember 11-i támadásokért. Jóval később, a biológiai fegyverek programjának Fort Detrick-i központjára utalva Glenn Greenwald, a Salon riportere rámutatott, hogy „ugyanabból a kormányzati laborból, ahonnan a lépfenés támadások eredtek, ugyanonnan származtak azok a meghamisított jelentések, amelyek Irakot okolták a támadásokért.”^[22]

Általánosan elfogadott nézet, hogy szeptember 11-én a Nemzeti Parancsnokság három tagja közül Cheney volt az, aki ideológiailag a legelkötelezettebb volt a Watergate-botrányban meggyengült elnöki hatalom helyreállítása mellett.^[23] Cheney már 1987-ben, az Irán–kontra ügyben írott különvéleményében is hangot adott azon meggyőződésének, hogy „a végrehajtói hatalom feje alkalmanként kötelességének fogja érezni, hogy olyan monarchikus előjogokat érvényesítsen, amelyek lehetővé teszik számára, hogy átlépje a törvény korlátait.”^[24] És alelnökként Cheney, valamint asszisztense, David Addington és a Cheney által kinevezett John Yoo létrehozta a jogi apparátust annak kinyilvánításához, hogy az elnöknek előjoga van a „katonai erők megelőző jellegű bevetésére”, valamint hogy „a genfi egyezmény és a kínzást tiltó egyéb nemzetközi megállapodások »nem védik az Al-Káida szervezet tagjait«”.^[25]

A 2001. október 8-i, 13228. sz. elnöki rendelet az Elnöki Végrehajtó Iroda részeként létrehozta a Belbiztonsági Hivatalt. Ebből nőtt ki a Belbiztonsági Minisztérium, amely ma az USA harmadik legnagyobb kormányzati minisztériuma, és született meg számos belbiztonsági elnöki irányelv. Például a 2003. szeptember 16-i, 6. sz. Belbiztonsági Elnöki Irányelv (HSPD-6) létrehozta a Terrorizmusszűrő Központot (Terrorism Screening Center, TSC), hogy „konszolidálja a terrorizmus szűrésének kormányzati megközelítését”.^[26]

Azóta hozzászoktunk azokhoz a történetekhez, amelyekben semmiféle erőszakot nem alkalmazó egyéneket nem engednek felszállni a repülőgépükre, mert nevük benne van a TSC számítógépeiben, a repüléstől eltiltottak listáján vagy a terroristákat figyelő listán. Ted Kennedy szenátor Kongresszus előtt tett tanúvallomásában kijelentette, hogy többször feltartóztatták a repülőtereken, mert egy „T Kennedy” szerepelt a repüléstől eltiltottak listáján. 2008 júliusáig Nelson Mandela is szerepelt a listán.

A repüléstől eltiltottak listáján 2009-ben 4 000 név szerepelt, ma pedig 8 000. Azonban ezen túlmenően is sokan nem repülhetnek, mert szerepelnek a terroristákat figyelő listán. Ez a lista sokkal hosszabb: 2010 nyarán több mint egymillió nevet tartalmazott. Ezért vették őrizetbe 2007-ben Walter F. Murphyt, az alkotmányjog elismert professzorát – milyen ironikus! – a Constitutional Democracy (Alkotmányos demokrácia) című könyvének előadókörútján. Murphy professzor felidézte, hogy a légitársaság alkalmazottja megkérdezte: „Vett részt valamilyen béketüntetésen? Sok embert eltiltunk a repüléstől emiatt.” Murphy erre elmagyarázta, hogy „nem is annyira a tüntetéseken vettem részt, mint 2006 szeptemberében előadást tartottam a Princeton egyetemen – amelyet a tévé is közvetített, és amely a webre is kikerült –, és amelyben igen kritikus voltam George Bushsal a sok alkotmánysértése miatt.” „Akkor világos” – felelte a légitársaság alkalmazottja.^[27]

Ezek az esetek végül kielégítően zárultak. De a végleges kitoloncolást kockáztatja az, akinek arab hangzású neve van. Az Amerikai Polgárjogi Szövetség (American Civil Liberties Union, ACLU) pert indított Ayman Latif nevében, aki nem csupán amerikai állampolgár, hanem rokkant amerikai tengerészgyalogos veterán is, és aki Obama elnöksége alatt hónapokra Egyiptomban ragadt, mert az amerikai nagykövetség utasítására nem engedték felszállni a repülőre, amely hazavitte volna.

Latif komoly megpróbáltatásokról számolt be az NPR médiaorgánumnak: „Mivel lemaradtam a rokkant veterán státuszom ellenőrző vizsgálatairól az USA-ban, a veteránhivatal adminisztrációja tájékoztatott, hogy a jelenlegi szintről nullára csökkentik a juttatásaimat.” Steward Baker, a Belbiztonsági Minisztérium szakpolitikáért felelős korábbi helyettes államtitkára ugyanebben a műsorban határozottan védte a repüléstilalmi listát. Arra a kérdésre azonban, hogy van-e olyan „jogi felhatalmazás, amely alapján az Egyesült Államok azt mondhatja egy külföldön tartózkodó állampolgárának, hogy nem térhet vissza az országba?”, Baker azt válaszolta, hogy nem tud ilyenről.^[28] És úgy tűnt, ez nem jelent gondot számára.

Ayman Latif esete távolról sem egyedülálló. A The New York Times szerint:

Az érdekvédelmi csoportok arról számoltak be, hogy Jemenben, Egyiptomban, Kolumbiában, Horvátországban és más országokban rekedt amerikaiakon próbálnak segíteni. A csoportok beszámolói alapján legalább egy amerikai állampolgárt, Raymond Earl Knaeble IV-et, aki Jemenben tanult és jelenleg Kolumbiában tartózkodik, a mexikói hatóságok toloncolták vissza Mexikóba, miután megpróbált átkelni a határon az Egyesült Államokba.^[29]

Az amerikai rendfenntartó erők militarizálása

A Giuffrida–Oliver North-féle KF-tervek másik szeptember 11. utáni újítása az Egyesült Államok belföldi rendfenntartó erőinek militarizálása volt 2002-ben, egy új katonai parancsnokság, a NORTHCOM alatt.^[30] A NORTHCOM révén az amerikai hadsereg ma a helyi rendfenntartó erőkkel együtt részt vesz Amerika megfigyelésében és terrorizmusellenes programjának kialakításában, éppen úgy, ahogy a CENTCOM-on keresztül a helyi erőkkel együtt részt vesz a rendfenntartásban Irakban. Természetesen a katonai szakaszok nem járőröznek az utakon, és nem törik rá kansasi otthonok ajtóit az ott lakókra – ahogy azt Irakban vagy Afganisztánban rutinszerűen megteszik. De a színfalak mögött az úgynevezett egyesített központokban a hadsereg, az FBI, az állami rendőrség, valamint az olyan privát hírszerző vállalatok, mint a SAIC, együtt kezelik és elemzik az adatokat, hogy azonosíthassák a hatalomban lévőket fenyegető potenciális veszélyeket.^[31]

Ezeket az egyesített központokat „az amerikai hadsereg belsőleg szorgalmazta, mert rajtuk keresztül megkerülhetők azok a korlátozások, amelyek megakadályozzák a hadsereget abban, hogy a belföldi lakosság után kémkedjen.”^[32] Másként fogalmazva: adminisztratív intézkedések alkalmazásával valósították meg Giuffrida tervét, hogy törvényesen megkerüljék a Posse Comitatus törvényeket (amelyek tiltják, hogy szövetségi katonai erők rendfenntartó tevékenységet végezzenek), anélkül, hogy hatályon kívül helyeznék őket.

Az állandó vészhelyzetek kihirdetése

Végezetül: a szeptember 11-t követő 90 napos „árnyékkormány” időszakában Bush elnök két fontos vészhelyzetet hirdetett ki, amelyek mindmáig hatályban vannak.

2001. szeptember 14-én Bush kiadta a 7463. sz. proklamációt („Nemzeti szükségállapot kihirdetése bizonyos terrortámadások miatt”), valamint a 13223. sz. elnöki rendeletet („A fegyveres erők készenléti tartalékosainak aktív szolgálatba rendelése”). Amint látni fogjuk, a proklamációban foglalt feltételek jelentősen bővültek annak 2007-es megújításakor.

„2001. szeptember 23-án a 13224. sz. elnöki rendelet útján az elnök nemzeti szükségállapotot hirdetett az olyan személyekre vonatkozóan, akik terrorcselekményeket követnek el, ilyenek elkövetésével fenyegetnek, vagy támogatják a terrorizmust, a Nemzetközi gazdasági vészhelyzeti hatáskörökről szóló törvény (International Emergency Economic Powers Act, 50 U.S.C. 1701–1706) szerint.”^[33]

Ez felhatalmazta az elnököt arra, hogy tárgyalás és figyelmeztetés nélkül elkobozza az olyan egyének vagyonát, akik a terrorizmust támogató szervezeteknek minősített jogi személyeknek, például jótékonysági alapítványoknak nyújtottak pénzeszközöket. Az elnöki rendelet kezdetben huszonhét terroristaként megjelölt személy vagyonát zárolta – azóta azonban a lista óriásira nőtt. Amikor legutóbb, 2010. november 18-án néztem, csak az A betű 87 oldal volt.

Per indult annak kapcsán, hogy a vélelmezett terroristákat önkényes módon jelölték ki. Egy alacsonyabb szintű bíróság egyetértett azzal, hogy az elnök hatásköre a terroristák kijelölésére alkotmányellenesen homályos.^[34] Az ügy fellebbezés alatt áll.

Cheney és Rumsfeld a KF titkos tervező bizottságáról

1982-es megalakulásától fogva a titkos KF-tervező bizottság kulcstagja volt Dick Cheney és Donald Rumsfeld – akik aztán 2001. szeptember 11-én hatályba is léptették a KF-tervet.^[35] A bizottságot Reagan hozta létre a 1982. szeptember 14-én kelt NSDD 55. számú titkos elnöki rendelettel. Szemben azzal, amire Weiner utalt, a bizottság megszakítások nélkül ülésezett egészen addig, amíg George W. Bush 2001-ben elnök nem lett.^[36]

Vagyis Cheney és Rumsfeld a Clinton-elnökség alatt is folytatta titkos tervezőmunkáját – még akkor is, amikor a két republikánus politikus már nem a kormány tagja volt, hanem egy-egy nagyvállalat vezetője. Andrew Cockburn egy Pentagon-forrásra hivatkozva támasztja alá azt az állítását, hogy a Clinton-adminisztrációnak „fogalma sem volt arról, hogy mi folyik”.

Bár a gyakorlatok folytatódtak, és továbbra is évi 200 millió dollárnál többe kerültek a Clinton-elnökség idején, az összeomlott Szovjetunió szerepét a terroristák vették át. De más változások is voltak. Korábban az „árnyékkormány” specialistáit a politikai paletta egészéről válogatták össze; demokraták és republikánusok egyaránt szerepeltek közöttük. Most azonban a bunkerek mélyén Rumsfeld politikailag rokonszenves társaságban találta magát: a résztvevők szinte kizárólag a republikánus héják közül kerültek ki… „Azt lehet mondani, hogy ez titkos, a saját idejének eljöttére váró kormányzat volt. A Clinton-adminisztráció rendkívül figyelmetlen volt: fogalma sem volt arról, hogy mi folyik.”^[37]

Cockburn beszámolója némi pontosítást igényel. A Clintonhoz közel álló, demokrata párti Richard Clarke világosan beszélt arról, hogy részt vett a KF-játszmákban az 1990-es években, és a „Tartós alkotmányos kormányzás és a kormányzás folytonossága” című, 67. számú elnöki határozati irányelv (PDD) kidolgozásában is.^[38] De a KF-tervezésben több csapat vett részt, más-más célból. Könnyen lehet, hogy a Pentagon tisztviselője a Védelmi Minisztérium megtorlással foglalkozó csapatára utalt.

Fontos megérteni, hogy a KF „Végítélet projektje” az 1980-as években nem csak tervezésből és gyakorlatozásból állt: felügyelte az alternatív kormányzat több milliárd dolláros infrastruktúrájának kiépítését célzó „908-as projektet” is. Ennek kulcseleme volt egy 8 milliárd dolláros távközlési és logisztikai program, amelynek központja az arizonai Fort Huachuca, a hadsereg hírszerzésének központja lett.^[39]

A kezdeti hibák ellenére a kommunikációs hálózat 2001. szeptember 11-én készen állt arra, hogy Cheney alelnök üzembe állítsa.^[40] A kulcsfontosságú parancsok – egyebek között a KF bevezetésének a parancsa – a jelek szerint ezen a legmagasabb szintű biztonsági hálózaton keresztül lettek kiadva.^[41] Ez magyarázattal szolgálhat arra, hogyan bukkanhatott fel a Fehér Ház fölötti tiltott légtérben reggel 10 óra körül egy Boeing E-4B légi bevetésirányítási gép (avagy „végítélet-repülőgép”): a KF-árnyékkormány mobil kommunikációs központja.^[42]

Nem lehet megállapítani, hogy szeptember 11. óta hány olyan alkotmánymódosítás történt, amely a KF-tervezésre vezethető vissza. Azt azonban tudjuk, hogy még 2007-ben is vezettek be új KF-tervezési intézkedéseket, mikor is Bush elnök kiadta az 51. számú nemzetbiztonsági elnöki irányelvet (NSPD-51/HSPD-20). Ez az irányelv fektette le azt, amit a FEMA később „kormányzatunk folytonossága biztosításának új víziójaként” aposztrofált, és amit augusztusban a nemzeti folytonossági politika új végrehajtási terve követett.^[43]

A 911truth mozgalmat követő választók nyomására Peter DeFazio kongresszusi képviselő, a Belbiztonsági Bizottság tagja betekintést kért ezekbe a mellékletekbe. Amikor kérését megtagadták, DeFazio újabb kérést nyújtott be, amelyet a bizottság elnöke is aláírt. A kérést ismét elutasították.^[44]

KF, a nemzeti vészhelyzet és a Nemzeti vészhelyzetekről szóló törvény

Amint korábban említettem, a Bush elnök által 2001. szeptember 14-én kiadott proklamáció a nemzeti szükségállapot kihirdetéséről, amelyet azóta évenként megújítottak, 2007-ben jelentősen módosult. Az összes korábbi éves megújításban tételesen fel voltak sorolva a megújítandó vészhelyzeti intézkedések, például „a 2001. szeptember 14-én, a 2001. november 16-án és a 2002. január 6-án hozott intézkedések”. Miután Bush 2007-ben kiadta az NSPD-51 elnöki irányelvet, annak „új víziójával” és új, titkos KF-mellékleteivel, a szükségállapotot kihirdető proklamáció következő megújításában a korábbi tételes felsorolás helyére az alábbi általánosítás került:

Mivel a terrorista fenyegetés továbbra is fennáll, a 2001. szeptember 14-én kihirdetett – és legutóbb 2006. szeptember 5-én meghosszabbított – nemzeti szükséghelyzetnek, valamint a vészhelyzet kezelésére bevezetett hatásköröknek és illetékességeknek 2007. szeptember 14. után is hatályban kell maradniuk.^[45]

„A vészhelyzet kezelésére bevezetett hatásköröknek és illetékességeknek…” Ez a megfogalmazás olyannyira homályos, hogy nehéz látni, hogyan ne terjedhetne ki az NSPD-51 „titkosított KF-mellékleteire” is. Így a nyilvános proklamáció ezzel a titkos hatáskörök megtartását is kihirdette. (A vészhelyzet Barack Obama által kihirdetett két megújítása nem tartotta meg a 2007-es nyelvezetet, ugyanakkor nem sorolta fel tételesen a meghosszabbított hatásköröket sem.)^[46]

A Nemzeti vészhelyzetekről szóló törvény – amely jó példa a Watergate-botrányt követő, Cheney által mélységesen gyűlölt reformokra – kimondja: „Legkésőbb hat hónappal a nemzeti vészhelyzet kihirdetését követően, azután pedig legkésőbb minden olyan hat hónapos időszak végén, amely alatt a vészhelyzet fennáll, a Kongresszus mindkét házának össze kell ülnie, hogy megvizsgálja egy közös állásfoglalás megszavazását annak eldöntése érdekében, hogy a vészhelyzetet meg kell-e szüntetni.” (50 U.S.C. 1622, 2002).^[47]

A törvény nem csupán lehetővé, hanem kötelezővé teszi a kongresszus számára a vészhelyzet felülvizsgálatát.

Ennek ellenére a Kongresszus kilenc év alatt egyszer sem ült össze, hogy megvitassa a George W. Bush által szeptember 11. nyomán kihirdetett szükségállapotot – amely mindmáig hatályban van. A Kongresszushoz intézett felhívások, hogy tegyen eleget kötelezettségeinek, és vizsgálja felül a KF-et, süket fülekre találtak – még azokban az időszakokban is, amikor a demokraták voltak többségben a Kongresszusban.^[48]

Dan Hamburg egykori kongresszusi képviselő és én 2009-ben nyilvános fellebbezést nyújtottunk be, egyrészt Obama elnöknek, hogy vessen véget a vészhelyzetnek, másrészt a Kongresszusnak, hogy tartsa meg a törvény által előírt meghallgatásokat.^[49] Azonban Obama elnök 2009. szeptember 10-én^[50] bármiféle vita nélkül ismét meghosszabbította a szeptember 11-i vészhelyzetet, majd egy évre rá újból^[51] – a Kongresszus pedig továbbra is figyelmen kívül hagyta törvényes kötelezettségeit.

Egy kongresszusi képviselő elmagyarázta egy választónak, hogy a Nemzeti vészhelyzetekről szóló törvény rendelkezéseit mostanra hatálytalanná tette a KF. Amennyiben ez így van, az azt jelentené, hogy a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszere már nem működik, és hogy a titkos rendeletek most már felülírják a közjogot az ország törvényeiként.

Néhány figyelemre méltó kivételtől eltekintve a média és a nyilvánosság mindeddig gyér érdeklődést mutatott az iránt a rendkívüli tény iránt, hogy Cheney és Rumsfeld

akkor is segíteni tudtak az alkotmánymódosítások tervezésében, amikor nem voltak a kormány tagjai,
majd amikor ismét hatalmi pozícióba kerültek, ők maguk tudták bevezetni ezeket a módosításokat.

Az első állítás bepillantást nyújt egy olyan, folyamatosan működő hatalmi rendszerbe, amely független a nyilvánosan elismert államtól.

James Mann szavaival: „Cheney és Rumsfeld bizonyos értelemben az Egyesült Államok állandó, jóllehet rejtett nemzetbiztonsági apparátusának részei voltak. Egy olyan világban éltek, ahol elnökök jönnek, elnökök mennek, de Amerika mindig tovább küzd.”^[52] A CNN különleges jelentésének értékelése még drámaibban fogalmazott: „Az Amerikai Egyesült Államokban van egy rejtett kormány, amelyről Önök semmit sem tudnak.”^[53]

Mi az első lépés ahhoz, hogy kijuthassunk a jelen helyzetből – amelyben az alkotmányt a jelek szerint felfüggesztette egy magasabb, jóllehet kevésbé legitim jogrend? Véleményem szerint az, hogy a Kongresszus tegyen eleget törvényi kötelezettségének, és állapítsa meg, vajon „véget kell-e vetni” a jelenleg kihirdetett vészhelyzetnek (50 U.S.C. 1622, 2002).

Ennek az eljárásnak a részeként a Kongresszusnak meg kell állapítania, hogy azok a titkos KF-hatáskörök, amelyeket sosem nyújtottak be a Kongresszusnak, és amelyet a Kongresszus sosem látott, azok közé a „hatáskörök és illetékességek” közé tartoznak-e, amelyeket Bush elnök 2007-ben belefoglalt a 2001-es vészhelyzet meghosszabbításába, és amelyek ma, Obama elnöksége alatt is érvényben vannak.

Ez nem csupán technikai vagy eljárásrendi részlet. Ez annak a tesztje, hogy az Egyesült Államokat ma a törvényei és alkotmánya kormányozzák-e, vagy pedig, amint felvetették, a törvényeket és az alkotmányt mára bizonyos helyeken felülírta a KF.

A Kongresszusnak mélyebben meg kell vizsgálnia Cheney 2001-es kilencven napos KF-árnyékkormánybeli tevékenységeit, valamint azok kapcsolatát a Hazafi törvény megszületésével, a fogolytáborok tízéves programjával és az amerikai belföldi rendfenntartó erők szakadatlan militarizációjával.

Peter Dale Scott, „Is the State of Emergency Superseding the US Constitution? Continuity of Government Planning, War and American Society”, The Asia-Pacific Journal, 48-1-10, 2010. november 29.

Az írást Piróth Attila fordította.

A szerkesztők ezúton is köszönetüket fejezik ki Peter Dale Scottnak, aki azon túl is, hogy engedélyezte az írás lefordítását, nagyban segítette a munkánkat.

Külön köszönet illeti Losoncz Márkot, akinek a meglátásai és tanácsai nélkül a mélyállamról szóló sorozatunk nem jöhetett volna létre. Egyúttal szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani Lehet-e a mélyállamnak esztétikája? című írását.

Sorozatunk megjelenését a Rosa Luxemburg Stiftung támogatta.

[1] – Az Irán–kontra ügy vagy Irangate-botrány egy 1986-ban kirobbant politikai botrány volt. Ronald Reagan elnökségének második ciklusában kiderült, hogy a közigazgatás vezető tisztviselői titokban, a fegyverembargót megkerülve harci eszközöket adtak el Iránnak annak érdekében, hogy a Homeini-kormány segítsen kiszabadítani egy Libanonban fogva tartott amerikai csoportot. A fegyvereladásokból származó bevételeket ezután titokban és ismét illegálisan eljuttatták a nicaraguai kontrákhoz, akik a szandista kormányt kívánták megbuktatni.

[2] – The New York Times, 1987. július 14. Sosem hallottuk, hogy került-e sor ügyvezetői ülésre, vagy sem, vagy hogy a Kongresszus többi tagja tudomást szerzett-e valaha a dologról. James Bamford szerint: „A titkos kormányzat létezése olyan szigorúan őrzött titok volt, hogy a Kongresszust teljesen megkerülték. Jogszabály helyett szigorúan titkos elnöki rendelet útján hozták létre. A Kongresszusnak voltaképpen nem lenne semmiféle szerepe az új, háborús adminisztrációban. »Az egyik kényelmetlen kérdés, amellyel szemben találtuk magunkat, az volt, hogy újra kell-e alakítani a Kongresszust nukleáris támadás után – nyilatkozta az egyik résztvevő. – Úgy döntöttünk, hogy nem: Kongresszus nélkül könnyebb volna a működés.«” (James Bamford, A Pretext for War: 9/11, Iraq, and the Abuse of America’s Intelligence Agencies [New York: Doubleday, 2004], 74); vö. James Mann, The Rise of the Vulcans: The History of Bush’s War Cabinet [New York: Viking, 2004], 145). Azonban néhány kulcsfontosságú kongresszusi képviselő, például Inouye szenátor, a Szenátus Hírszerző Bizottságának tagja, bizonyosan tudott valamiről.

[3] – Miami Herald, 1987. július 5. 1984 októberében Jack Anderson arról számolt be, hogy a FEMA tervei szerint „felfüggesztenék az alkotmányt és annak kiegészítését, gyakorlatilag felszámolnák a magántulajdont, eltörölnék a szabad vállalkozásokat, és általában véve totalitárius satuba szorítanák Amerikát.”

[4] – Diana Reynolds, „The Rise of the National Security State: FEMA and the NSC”, Political Research Associates, Covert Action Information Bulletin, #33 (1990 tele). „Korábban Reagan elnök engedélyezte egy (Cable Splicer nevű) lázadáselhárító terv kidolgozását, valamint az efféle válságok kezelésére szolgáló gyakorlatokat, az USA hatodik hadseregével és a Pentagonnal együtt (Garden Plot hadművelet). A Cable Splicert kidolgozó tiszteket (élükön Louis Giuffridával) Reagan elnöki kinevezése után áthelyezték a FEMA-ba. A FEMA vezetőjeként Giuffrida továbbvitte a másként gondolkodók tömeges fogva tartását célzó terveit, ám ezek olyannyira szélsőségessé váltak, hogy még Reagan főügyésze, William French Smith is tiltakozott ellenük” (Scott, The Road to 9/11, 184; amely idézi Gelbspan Break-ins c. könyvének 184. oldalát).

[5] – Tim Weiner, The New York Times, 1994. április 17.

[6] – Bamford, A Pretext for War, 74; vö. James Mann, The Rise of the Vulcans: The History of Bush’s War Cabinet (New York: Viking, 2004), 138–145.

[7] – Tim Shorrock, Spies for hire: the secret world of intelligence outsourcing (New York: Simon & Schuster, 2008), 78; Shirley Anne Warshaw, The co-presidency of Bush and Cheney (Stanford, Calif.: Stanford Politics and Policy, 2009), 162.

[8] – Az 1988. november 18-i, 12656 sz. elnöki rendelet intézkedései itt találhatók meg: 53 FR 47491, 3 CFR, 1988 Comp., p. 585. A The Washington Post (2002. március 1.) később – tévesen – azt állította, hogy a 12656 sz. elnöki rendelet csak a „nukleáris támadással” foglalkozott. Korábban a The New York Times is hasonló téves álláspontot tett közzé (1991. november 18-án).

[9] – Ross Gelbspan, Break-ins, Death Threats, and the FBI (Boston: South End Press, 1991), 184; vö. The New York Times, 1991. november 18. A REX 84 (ami a Readiness Exercise 84 – Készültségi gyakorlatok 84 – rövidítése) olyan gyakorlatokból (mai nevükön műveletfolytonossági gyakorlatokból) álló sorozat részének bizonyult, amelyek a FEMA fennhatósága alatt egészen Obama elnökségének idejéig folytatódtak. Lásd például a Belbiztonsági Minisztérium sajtóközleményét: „DHS Conducts Continuity of Operations Exercise”, 2009. június 17.

[10] – az írás 2010-ben jelent meg – a szerk.

[11] – Amikor azt hangsúlyozom, hogy jelenlegi politikai környezetünket egy kormányzaton kívüli csoport változtatta meg, azzal nem a Kongresszust kívánom felmenteni. 1981-ben a Kongresszus elfogadta a polgári bűnüldöző szervekkel való katonai együttműködésről szóló törvényt. A légierő egyik alezredese a National War College-ban írt remek és előrelátó tanulmányában úgy fogalmazott, hogy a törvény „kifejezetten arra szolgált, hogy rákényszerítse a vonakodó katonai parancsnokokat a rendőrségi munkában való aktív együttműködésre” (Air Force Lt. Col. Charles E. Dunlap, „The Origins of the American Military Coup of 2012”; idézi Harry G. Summers, The new world strategy: a military policy for America’s future (New York: Simon & Schuster, 1995), 195.

[12] – 9/11 Commission Report, 38, 326; Peter Dale Scott, The Road to 9/11: Wealth, Empire, and the Future of America (Berkeley and Los Angeles: University of California Press, 2007), 228–229.

[13] – Alfred Goldberg et al., Pentagon 9/11 (Washington: Department of Defense, 2007), 132.

[14] – Warshaw, The co-presidency of Bush and Cheney, 164–165; vö. The Washington Post, 2002. március 1.; Scott, Road to 9/11, 237. Warshaw az „árnyékkormány” jellemzését a U.S. News & World Report 1989-es, illetve a CNN 1991-es jelentéseiből vette át (Warshaw, 162).

[15] – Scott, Road to 9/11, 238, 240–241.

[16] – „A gyakorlat polgári zavargásokkal, nagyobb tüntetésekkel és sztrájkokkal számolt, amelyek befolyásolnák a kormányzás folytonosságát és/vagy az erőforrások mobilizálását. A felforgató tevékenységekkel szembeni fellépés érdekében a katonaság engedélyt kapott a civil lakosság kormányzat által elrendelt mozgatásának végrehajtására állami és regionális szinten, a lakosság meg nem határozott szegmenseinek letartóztatására, valamint a hadiállapot bevezetésére” (Diana Reynolds, „The Rise of the National Security State: FEMA and the NSC”, Political Research Associates, Covert Action Information Bulletin, #33 (1990 tele).

[17] – „NSPD-9: Defeating the Terrorist Threat to the United States”, Amerikai Tudósok Szövetsége: „2004. április 1-jén a máskülönben titkos dokumentum következő jellemzését adta ki a Fehér Ház: »Az NSPD felszólította a védelmi minisztert, hogy tervezzen katonai opciókat ’az afganisztáni tálib célpontok ellen, beleértve a vezetést, az irányítást, a parancsnokságot, a légi, légvédelmi és szárazföldi erőket, valamint a logisztikát is’. Az NSPD terveket igényelt ’az al-Káida és a vele kapcsolatban álló terroristák afganisztáni létesítményei ellen is, beleértve a vezetést, a parancsnoksági-irányítási-kommunikációs, kiképzési és logisztikai létesítményeket’.«”

[18] – „NSPD-9: Defeating the Terrorist Threat to the United States”, amely idézi Donald Rumsfeldnek a 9/11 Bizottság előtt, 2004. március 23-án tett tanúvallomását. Vö. Richard Clarke, Against All Enemies, 237–238; Steve Coll, Ghost Wars (New York: Penguin, 2004), 574–576; 9/11 Bizottság jelentése, 212–214. Az elnöki irányelv tervezetét eredetileg 2001 júniusában terjesztették elő (9/11 Bizottság jelentése, 208). Azonban a szeptember 4-én jóváhagyott irányelv kizárólag fedett akciókra vonatkozott (9/11 Bizottság jelentése, 213).

[19] – James Bamford, A Pretext for War, 287.

[20] – Jennifer Van Bergen, „The USA PATRIOT Act Was Planned Before 9/11”, Truthout.org, 2002. május 20. Van Bergen párhuzamot von a Hazafi törvény elődjével, az 1996-os Terrorizmusellenes törvénnyel (Antiterrorism Act): „James X. Dempsey és David Cole azt állítják Terrorism & the Constitution: Sacrificing Civil Liberties in the Name of National Security című könyvükben, hogy a Hazafi törvény bevezetése előtt időszak terrorizmusellenes törvényeinek (amelyeket 1996-ban fogadtak el, majd később, a Hazafi törvény révén bővítettek) a legzavaróbb intézkedéseit »jóval a végső érvénybe léptetésüket kiváltó robbantások [az 1995-ös oklahomai robbantások] előtt dolgozták ki.«”

[21] – Vö. Time, 2001. november 26.: „Míg Daschle-t, a Szenátus többségi frakciójának vezetőjét az összes demokrata vagy az egész Szenátus képviselőjeként is választhatták volna, addig Leahy kevésbé nyilvánvaló jelölt, és valószínűleg konkrét okból esett rá a választás. Leahy a Szenátus Igazságügyi Bizottságának a vezetője, és ez a bizottság a trösztellenes fellépéstől a terrorizmus elleni jogalkotásig terjedő kérdésekben illetékes.” Lásd még Anthony York, „Why Daschle and Leahy?” Salon, 2001. november 21.

[22] – Glenn Greenwald, „Vital unresolved anthrax questions and ABC News”, Salon, 2008. augusztus 1.

[23] – Lew Dubose és Jake Bernstein, Vice: Dick Cheney and the Hijacking of the American Presidency (New York: Random House, 2006), 28: „Dick Cheney… pályafutása hátralévő részét azzal töltötte, hogy helyreállítsa a teljhatalmú elnök nixoni vízióját, és semmissé tegye a hetvenes évek elején született Watergate-reformokat.”

[24] – Schwarz és Huq, Unchecked and Unbalanced, 174.

[25] – Lew Dubose és Jake Bernstein, Vice: Dick Cheney and the Hijacking of the American Presidency, 187–190; amely idézi John Yoo 2001. szeptember 25-i és 2002 januári feljegyzéseit („a katonai erők megelőző bevetésére”, illetve „nem védik az Al-Káida szervezet tagjait”).

[26] – Igazságügyi Minisztérium, „Review of the Terrorist Screening Center”.

[27] – Naomi Wolf, „Fascist America, in 10 easy steps”, Guardian (London), 2007. április 24.

[28] – „Former U.S. Marine Placed On ‘No Fly’ List, Sues FBI”, NPR, 2010. augusztus 5. Még a saját kétéves unokámat és családját is félreállították, és kikérdezésnek vetették alá a repülőtéren, mert a középső neve Yusuf.

[29] – Scott Shane, „American Man in Limbo on No- Fly List”, The New York Times, 2010. június 16.

[30] – Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, „U.S. Northern Command”. Vö. John R. Brinkerhoff, PBS, Online Newshour, 2002. szeptember 27: „Az Egyesült Államok az 1812-es háború óta most először maga is hadszíntérré vált. Ezért véleményem szerint ugyanolyan parancsnoki struktúrát kell alkalmaznunk az Egyesült Államokban is, mint más hadszíntereken.” Korábban, Reagan elnöksége idején Brinkerhoff részt vett a REX 84 hadiállapotra vonatkozó rendelkezéseinek kidolgozásában.

[31] – Shorrock, Spies for Hire, 344.

[32] – Julian Assange, „The spy who billed me twice”, Wikileaks. A hadsereg 2009 márciusában kiadott „US Army Concept of Operations for Police Intelligence Operations” című kézikönyvében olyan mondatok szerepelnek, mint: „[Az egyesítésnek] nincsenek olyan korlátjai, mint a katonai hírszerzésnek, mert a rendőrségi fegyelem és normák égisze és felügyelete alatt működik.”

[33] – „Notice—Continuation of the National Emergency With Respect to Persons Who Commit, Threaten To Commit, or Support Terrorism”, Daily Compilation Of Presidential Documents („Szerző: Obama, Barack H”), 2010. szeptember 16.

[34] – Humanitarian Law Project kontra az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma.

[35] – Scott, The Road to 9/11: Wealth, Empire, and the Future of America (Berkeley and Los Angeles: University of California Press, 2007), 183–187.

[36] – Mann, Rise of the Vulcans, 142; (Boulder, CO: Westview Press), pp. 59, 71, 102–104, és 158–178 (NSDD 55); Andrew Cockburn, Rumsfeld: His Rise, Fall, and Catastrophic Legacy (New York: Scribner, 2007), 88 (2001).

[37] – Andrew Cockburn, Rumsfeld: His Rise, Fall, and Catastrophic Legacy (New York: Scribner, 2007), 88.

[38] – Richard A. Clarke, Against All Enemies: Inside America’s War on Terrorism (New York: Simon & Schuster, 2004), 8, 165–175.

[39] – Shorrock, Spies for hire, 72–75, 292–296. Warshaw és mások „908-as projekt”-ként utaltak az egész KF-műveletre, de a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy vélem, hogy a 908-as projekt csak a kiépítési program volt, amely nem terjedt ki a szintén megvalósult tervezésre és gyakorlatokra. A 908-as projekt 1989-ben felkeltette Steve Emerson és más újságírók érdeklődését, amikor kiderült, hogy a költségeket messze túllépték, ugyanazért a munkáért kétszer számláztak, majd végül sok kulcsfontosságú szerződési dokumentumot megsemmisítettek a hadsereg vizsgálata során. Lásd Steven Emerson, „America’s Doomsday Project”, U.S. News & World Report, 1989. augusztus 7., 26–31. A projektet felügyelő tábornok fia, Rick Renzi egykori kongresszusi képviselő ellen végül 2008-ban vádat emeltek zsarolás, csalás, pénzmosás és más bűncselekmények miatt. E sorok írásakor Rick Renzi tárgyalását, amelynek kezdetét 2010 márciusára tűzték ki, „határozatlan időre elhalasztották”. (Arizona Republic, 2010. március 16.) [2013. június 12-én Renzit korrupciós ügye 32 vádpontjából 17-ben vétkesnek találták, majd 2013. október 28-án három év börtönbüntetésre ítélték. 2021. január 20-án Donald Trump elnök kegyelmet adott Renzinek. – A fordító.]

[40] – Lásd például Richard A. Clarke, Against All Enemies, 91.

[41] – Lásd a kérdés tárgyalását Scott Road to 9/11 című könyvének 223–236. oldalán. Egyes beszámolók szerint amikor Bush szeptember 11-én az Air Force One fedélzetén a levegőben volt, kapcsolódási problémák miatt kénytelen volt közönséges mobiltelefont használni (Paul Thompson, The Terror Timeline: Year by Year, Day by Day, Minute by Minute [NewYork: HarperCollins/Regan Books, 2004], 437). Ez segíthet magyarázatot szolgáltatni arra, hogy az Air Force One végül miért repült a légierő Offutt bázisára Omaha közelében, ahol az E4-B „végítélet-repülőgépek” bázisa is van.

[42] – CNN, 2007. szeptember 11. A CNN műsorában a 9/11 Bizottság társelnöke, Lee Hamilton azt mondta, homályos emlékei vannak a rejtélyes repülőgép történetéről, de azt soha nem tárgyalták a 9/11 Bizottságban. A CNN azonnal levette a webhelyéről az E-4B gép szeptember 11-i történetét („CNN Pulls 9/11 E4B ‘Doomsday’ Plane Video Over White House”, digg, 2007. szeptember 13.

[43] – Federal Emergency Management Agency, Federal Continuity Directive 1. (Az eredeti cikkben szereplő, ma már nem működő linket a dokumentum 2017-es változatára mutató linkkel helyettesítettük. – A fordító.) Az NSPD-51 érvénytelenítette a PDD-67-et, Richard Clarke egy évtizeddel korábbi KF-irányelvét, és új „titkos folytonossági mellékletekre” utalt, amelyeket „védeni kell a jogosulatlan nyilvánosságra hozataltól”.

[44] – Dennis Kucinich, David Swanson, Elizabeth De La Vega, The 35 Articles of Impeachment and the Case for Prosecuting George W. Bush ([Port Townsend, Wash.]: Feral House, [2008]), 81; Peter Dale Scott, „Congress, the Bush Administration and Continuity of Government Planning: The Showdown”, CounterPunch, 2008. március 31.

[45] – „Notice: Continuation of the National Emergency with Respect to Certain Terrorist Attacks”, Federal Register, 2007. szeptember 12.

[46] – „Az elnök közleménye az egyes terrortámadásokkal kapcsolatos nemzeti szükségállapot fenntartásáról: …A nemzeti vészhelyzetekről szóló törvény (50 U.S.C. 1622(d)) 202(d) szakaszával összhangban egy évvel meghosszabbítom a 2001. szeptember 14-én, a 7463. számú proklamációban korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet, tekintettel a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra és az Egyesült Államok elleni további támadások folyamatos és közvetlen veszélyére. Mivel a terrorfenyegetettség továbbra is fennáll, a 2001. szeptember 14-én kihirdetett nemzeti vészhelyzetnek, valamint a vészhelyzet kezelésére elfogadott hatásköröknek és illetékességeknek 2010. szeptember 14. után is hatályban kell maradniuk. Ezért a 2001. szeptember 14-én a terrorfenyegetettséggel kapcsolatban kihirdetett nemzeti szükségállapotot további egy évig fenntartom. Ezt a közleményt a Szövetségi Közlönyben közzé kell tenni, és továbbítani kell a Kongresszusnak. BARACK OBAMA, FEHÉR HÁZ, 2010. szeptember 10.”

[47] – Ez a megfogalmazás felülírta Ford elnök ugyanabban az évben kiadott, 11921. sz. elnöki rendeletét, amely szerint amikor az elnök szükségállapotot hirdet, a Kongresszus hat hónapig nem vizsgálhatja felül a kérdést.

[48] – Vö. Peter Dale Scott és Dam Hamburg, „To All Readers: Help Force Congress To Observe the Law on National Emergencies!!!”, 911Truth.org, 2009. március 24.

[49] – Peter Dale Scott és Dan Hamburg, „To All Readers: Help Force Congress To Observe the Law on National Emergencies!!!”, 911Truth.org, 2009. március 24.

[50] – A Fehér Ház sajtóközleménye, 2009. szeptember 10. Obama szóvivője, Robert Gibbs ugyanazon a napon tartott sajtótájékoztatóján nem említette a vészhelyzet meghosszabbítását.

[51] – A Fehér Ház sajtóközleménye, 2010. szeptember 10.

[52] – James Mann, Rise of the Vulcans, 145.

[53] – CNN különleges jelentés, 1991. november 17.

Kiemelt kép: Illusztráció. Forrás: Natascha Unkart / Flickr