Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A dolgozók csak a sajtóból értesültek róla, mekkora a baj a Tungsramnál a szakszervezet szerint

Ez a cikk több mint 1 éves.

A mai nappal vette kezdetét az időszakos leállás a nagy múltú Tungsramnál. A 19. század óta működő emblematikus fényipari vállalat négy magyarországi telephelyét (Budapest, Nagykanizsa, Kisvárda, Hajdúböszörmény) érinti az április 22-ig tartó leállás, amely időszak alatt a Tungsram több mint 3 000 dolgozójára szabadságolás vár.

A leállással kapcsolatban a Mérce telefonon érte utol Sallai Gábort,  a cég budapesti, kisvárdai, zalaegerszegi és hajdúböszörményi dolgozóit képviselő Tungsram Dolgozók Független Szakszervezet (TDFSZ) vezetőjét. Lapunknak Sallai elmondta, hogy bár a vállalatvezetés már előre közölte a dolgozókkal az átmeneti leállás tényét, azonban

a munkavállalók csak a Tungsram elnök-vezérigazgatójának néhány nappal korábban az Indexnek adott interjújából értesültek arról, hogy milyen súlyos anyagi problémák vannak a világítástechnikával foglalkozó vállalatnál.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, Jörg Bauer elnök-vezérigazgató az Indexnek arról beszélt, hogy a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot. A világítástechnikai vállalat korábban a General Electrics (GE) nevű amerikai technológiai óriás tulajdonában volt, 2018-ban viszont Jörg Bauer, a GE magyarországi leányvállalatának korábbi elnöke kivásárolta a bostoni székhelyű vállalat európai, közel-keleti, afrikai és törökországi (EMEAT) fényforrásüzletágát, valamint globális autólámpa-üzletágát, és a cég Tungsram Csoport néven kezdte meg a működését.

Bauer az Indexnek azonban arról beszélt, hogy a cég termékpalettájának modernizálásával kapcsolatos kezdeti bizakodás ellenére a Tungsram 2020 óta komoly anyagi nehézségekkel küzd, működése az elmúlt két évben veszteséges volt. Bauer elmondása alapján a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta gazdasági nehézségek pont akkor ütötték fel a fejüket, amikor a vállalat épp csak hozzákezdett az átalakuláshoz, a régi üzletágakat felváltó új tevékenységének felépítéséhez.

Sallai Gábor szerint a vezérigazgató borúlátó helyzetértékelése jelentős bizonytalanságot szült az éppen kényszerszabadságukat töltő dolgozók körében. Sallai szerint a munkavállalók tisztában vannak azzal, hogy a hagyományos világítástechnikai termékek piaca egyre szűkül, így ezek gyártása folyamatosan csökken és idő kérdése, hogy mikor szűnik meg.

Azonban a dolgozók nem számítottak arra, hogy negatív piaci környezet ilyen hamar éreztetni fogja a hatását.

A Tungsram vezetése határozottan kijelentette, hogy a jelenlegi leállás nem egy későbbi leépítés előkészítéséül szolgál, a szakszervezeti vezető azonban nem túl optimista ezzel kapcsolatban, látván a cég anyagi helyzetét és a nemzetközi konkurenseivel szembeni versenyhátrányát.

Sallai egy korábbi nyilatkozatában már felhívta rá a figyelmet, hogy az elmúlt években folyamatosan apadt a foglalkoztatottak száma, kétévente 1000 ember tűnik el a gyárakból. Sallai szerint régóta okoz problémát a munkabérek alacsony szintje, két évvel ezelőtt a cafetéria is megszűnt, továbbá hiába vannak műszakpótlékok, ha a kevés megrendelés miatt alig vannak műszakok.

Februárban mi is megírtuk, hogy a Tungsram dolgozóit képviselő Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete (TDFSZ) és a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete (NFDSZ) sztrájkbizottságot alakítottak.

A vállalat dolgozói azért adtak felhatalmazást a sztrájkbizottság felállítására, mert a kormánnyal 2019 óta stratégiai partnerségben lévő, magyar tulajdonú cég vezetése egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját is.

A három felmondott pont Sallai Gábor megítélése szerint a három legfontosabb: a felmondási időt, a végkielégítést és csoportos létszámleépítés esetén a vállalatnál dolgozó házastársak védelmét érinti. Így, 2022 májusától kezdve munkáltatói felmondás esetén jelentősen kisebb összeget kapnak a távozó munkatársak. Ez azért is lényeges kérdés, mert a munkaviszony-megszüntetések  folyamatosak a vállalkozásnál, a kollektív szerződés három lényeges pontjának felmondása épp egy tömeges felmondási hullámot előzhet meg.

Felmerül kérdésként, hogy lehetőség lenne-e sztrájkkal rábírni a munkáltatót, hogy elálljon a kollektív szerződés oly módon történő megváltoztatásáról, ami a szakszervezetek szerint sérti a dolgozók érdekeit. Sallai Gábor elmondása alapján erre már csak a hatályos jogszabályok értelmében sincs lehetőség, hiszen a sztrájktörvény 2010-es módosítása megtiltja, hogy a dolgozók egy kollektív megállapodás megváltoztatása érdekében kezdeményezzenek munkabeszüntetést.

Az Indexnek adott interjújában Jörg Bauer kifejtette, hogy az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé „a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését”. Véleménye szerint ez az állami segítségnyújtás egyrészt történhetne energiahatékonysággal kapcsolatos állami, önkormányzati megrendelések révén, valamint a Tungsramnak nyújtott vissza nem térítendő állami támogatások vagy tőkeinjekció formájában, amelyeket a gazdasági válságra való tekintettel a jelenlegi uniós jogszabályok is lehetővé tesznek.

A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke, Sallai Gábor azonban szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az állami segítségnyújtás hosszú távon stabilizálhatná a Tungsram helyzetét.

A cikk írása során a Tungsramot is megkerestük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalat megítélése szerint az esetleges állami beavatkozás csak átmeneti segítséget jelentene, vagy akár a cég hosszútávú fennmaradását is megalapozhatja-e. Meg szerettük volna tudni továbbá, hogy elképzelhető-e a leállás elhúzódása a bejelentett április 22-i időponton túlra. Valamint hogy ebben az esetben mire számíthatnak a dolgozók, elképzelhető-e, hogy a vállalat jelenlegi nehéz helyzet leépítéseket eredményezhet. A Tungsram válaszát változtatás nélkül közöljük:

Az egyhetes, egyébként nem teljes, hanem csupán részleges gyári leállást követően a terv az, hogy visszaáll a termelés, hogy szerződéses kötelességeinket teljesítsük, ahogy eddig is. Vevőink pontos és minőségi kiszolgálásáról továbbra is gondoskodunk. Emiatt egyébként az elmúlt év során tudatosan jelentős, modern technológiájú árukészletet halmoztunk fel, hogy ellensúlyozzuk a globális alkatrészhiányt: ennek az értékesítése szintén fontos feladatunk.

Címlapkép: Gyártósor a Tungsram-csoport Váci úti fényforrásgyárában 2019. január 7-én Fotó: Bruzák Noémi / MTI