Hazslinszky Tamás 30 éves, Ungváron született kárpátaljai magyar művész, zenész, filmes. Jelenleg önkéntes szakácsként és ételfutárként dolgozik, elősegítve az alulról szerveződő, a menekülteket és rászorulókat támogató infrastruktúra fejlődését. Interjúnk Tomival két részben készült, a második alkalom nagy részét a légvédelmi riadó miatt óvóhelyen töltve beszéltük át.

Mesélj egy kicsit magadról! Aljona mesélte, hogy te is laktál Harkovban.

Hazslinszky Tamás: Ungváron születtem, és ott is nőttem fel. Apám magyar, anyám pedig orosz. Magyar iskolába jártam, a családom abszolút a magyar irányt erőltette, az volt a terv, hogy Budapesten fogok tovább tanulni. Nagyapám a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője volt, igazából nem is volt komolyabb kapcsolatuk Ukrajnával, és nem is nagyon foglalkoztatott senkit, hogy mi van tőlünk keletre. Engem nagyon érdekelt Ukrajna, hiszen állampolgár voltam, mégis keveset tudtam az országról a közösség magyar közélethez való szorosabb viszonya miatt. Főleg ezért döntöttem úgy, hogy Budapest helyett Harkovban tanulok tovább. Aztán két évvel később, amikor elindultam haza, megálltam Lembergben. Itt maradtam hat évig, éltem Európában, több helyen is: Lengyelországban, Németországban, Dániában, Olaszországban. Most az a nagy szerencsém, hogy van magyar útlevelem, ezzel léptem be az országba. Viszont, mivel maximum három hónapot maradhatnék^[1], ha esetleg elkapnak a városban, miközben az önkéntes munkát végzek, akkor valószínű, hogy legjobb esetben egy 200 eurós büntetéssel úszom meg. De ebben a háborús helyzetben ezt is nehéz belőni, mert ha olyannal találkozol, akinek nem tetszel, akkor könnyen olyan helyre kerülsz, ahova nem szeretnél.

Harkovban hol tanultál?

Hazslinszky Tamás: A Művészeti Akadémián jazz szakon tanultam, de aztán egyre jobban érdekelt a filmes vonal, mint a zenei, most épp van egy drone zenei projectem, de egyébként játszom harsonán is. Harkovban a jazz nagyon fontos. Én improvizálni akartam megtanulni, de túl mereven ragaszkodtak a szabályokhoz, az meg nekem nem igazán tetszett. Mióta megy a háború, egyébként Edith Piaf-ot hallgatunk folyamatosan, és ha van egy kis idő az önkénteskedés mellett, próbálok a saját zenei projektemen dolgozni.

Mit gondolsz a Kárpátaljai magyarok lehetőségeiről úgy általában Ukrajnában? Magyarországon elterjedt nézet, hogy a kárpátaljai magyaroknak nincsen túl sok lehetőségük, és még az állam sem igazán támogatja a kisebbségeket.

Hazslinszky Tamás: Szerintem itt élni akár jó lehetőség is lehetne, mert gyerekkorban könnyedén megtanulhat az ember három nyelvet is, de a magyar szülők nem igazán nyitottak erre. Nem akarják, hogy a gyerekek ukránul vagy oroszul tanuljanak, viszont ahhoz, hogy Magyarországon tovább tudjanak tanulni, gyakran nincs pénz, ezért sokan légüres térben rekednek. Se ide, se oda nem tartoznak igazán. Persze fontos a magyar nyelvű kultúra ápolása, mert a nyelv használata tud igazán identitást adni valakinek.

Hogyan jellemeznéd Lviv, és úgy általában, Nyugat-Ukrajna jelenlegi helyzetét?

Hazslinszky Tamás: Itt azért sokkal nyugodtabb a helyzet, mint az ország keleti felén. Harkovi ismerőseim, akik most érkeztek, nagyon jókat alszanak, miközben itt szól a sziréna – a folyamatos bombázáshoz képest az gyakorlatilag semmi. De azért azt is látni kell, hogy a város is készülődik. Már rengeteg szobrot és műalkotást távolítottak el közterekről, biztonságos helyre vitték őket. Amiket nem sikerült leszedni, azt egy speciális anyaggal tekerték körbe, ami ellenáll a komolyabb tűznek is. Reméljük, nem lesz rá szükség, de azért jobb, ha ott van. Az örmény templomnál a Jézus-szobrot is leszedték, azt utoljára a második világháborúban vették le. Szóval azért kezd komolyabb lenni a készültség.

Említetted, hogy magyar útlevéllel vagy most Ukrajnában, amivel, bár a tartózkodási engedélyed bőven meghaladtad, mégis lehetőséged lenne ezt használva elmenni. Gondoltál arra, hogy otthagyd Ukrajnát?

Hazslinszky Tamás: Persze, de ez nagyon nehéz. Sokat voltam külföldön, vannak kapcsolataim, de valahogy Lviv lett az a hely, ahol otthon érzem magam, itt élek a barátnőmmel. Neki sajnos egyre komolyabb a pánikbetegsége, amin az elmúlt néhány hét sokat rontott. Tudod, ez a háború már élőben megy Tiktokon meg Twitteren: látod a halott gyerekeket vagy a terhes nőt, ahogy lelövik, és ezt nehéz feldolgozni. Ehhez képest az szinte semmi, hogy én még a szirénát sem tudom megszokni. Gondolkodunk Budapesten és Berlinen, de egyelőre szeretnénk maradni. Nehéz arra gondolni, hogy mindent fel kell adnunk és itthagynunk ezt a várost.

Mi lenne mégis az a pont, amikor azt mondanátok, hogy indulás?

Hazslinszky Tamás: Amikor kitört a háború, próbáltunk nyugodtak maradni, és nem kapkodni, ez már önmagában sem volt egyszerű. Látod, ahogy a város megtelik menekültekkel, és egyre többen hagyják el az országot. Alapvetően két olyan pont van, amikor mi is elindulnánk. Az egyik, ha bombáznák a várost – ez már félig-meddig megtörtént. Most vasárnap (március 13. – szerk.) a város melletti katonai bázist lőtték ki, így már tudjuk, hogy ezt is akármikor megtehetik. A másik pedig Kijev elfoglalása. Ha elfoglalják Kijevet, az fordulópont lenne, valószínűleg nagyon nagy csapást mérne a harci morálra. Akkor nem kérdés, hogy ezekben a helyzetekben elmenekülnénk. De amíg lehet, addig maradunk, bár a helyzet kezd egyre ijesztőbbé válni.

Szerinted van arra esély, hogy Kijevet elfoglalja az orosz hadsereg?

Hazslinszky Tamás: Őszintén szólva, nem hiszek ebben, és ezért nem is indulunk el. Lassan három hete megy a háború, de igazából annyit értek el, hogy északi irányból két fronton is megközelítették a várost. Egy ilyen offenzíva nekik húsdaráló lenne. Kijevben iszonyatos mértékű hadierő összpontosul. A barátaim, művészemberek, festők, zenészek mind Kijevben vannak, és elképesztően elhivatottak. Ha meg kell halni, akkor meghalnak, de Kijevet nem adják. És hidd el, ezek a gyerekek még véletlenül sem nacionalisták. Egyszerűen így reagálnak arra, hogy a hazájuk veszélyben van. Valószínű viszont, hogy az oroszok sem akarják Kijevet elpusztítani. Nem lenne értelme.

Túl sok értelme Harkovot sincs bombázni. Ott van a legtöbb orosz származású, aki még akár szimpatizálhatna is Putyin hadseregével. Te hogy látod, mi lehet az oka ennek az elképesztő mértékű pusztításnak? 

Hazslinszky Tamás: Szerintem az egész harkovi bombázásnak az az egy célja van, hogy megtörje az ukrán ellenállást. Figyelmeztetésnek szánják: „ez lesz Kijevből, ha nem adjátok meg magatokat”. Szerintem ez már tavaly elkezdődött a fehérorosz menekültválsággal. Putyin és Lukashenko azt próbálták elérni a közel-keleti menekültek lengyel határhoz való segítésével, hogy a lengyelek zárják le a határaikat a menekültek előtt. Ezzel vélhetően arra számítottak, hogy ez érvényben marad majd a később érkező ukrán menekültekkel szemben is. Gondold el, ha zárva az ukránok előtt a lengyel határ, az milyen szintű ellenérzést váltott volna ki a Nyugattal szemben az ukránokból, kvázi Putyin ölébe lökve az ukrán menekülteket, akik onnantól kezdve már az ő jóakaratától függtek volna. Úgy már könnyebb lett volna egy bábállamot létrehozni, akár Janukoviccsal, akár mással.

És arról mit gondolsz, hogy egyelőre nem igazán sikerült egyetlen keleti várost sem bevennie az oroszoknak? Az etnikai megoszlást figyelembe véve azért talán kicsit meglepő lehet.

Hazslinszky Tamás: Az egyik nagyon furcsa fejlemény, hogy azok a városok nem estek el egy-két nap alatt. Azt hiszem, attól nagyon sok ukrán anyanyelvű félt, hogy az ottani, gyakran orosz többségű városok majd könnyen adják magukat a bevonuló orosz hadsereg előtt, és 1-2 nap alatt harc nélkül vége lesz az egész háborúnak. Én álmomban nem gondoltam volna, hogy a keleti területek ilyen ellenállást fognak kifejteni. De utólag persze van értelme.

Ha Putyin 2014-ben támad, akkor lehet, hogy nagyobb népszerűsége lett volna keleten, de azért az elmúlt években mindenki látta, hogy mi megy a Népköztársaságokban, azt meg magának jó szívvel senki sem akarja.

Van rá szerinted esély, hogy hamarosan megtörik az ellenállás? 

Hazslinszky Tamás: Az ukránokat nem kell félteni. Én egy felső-középosztálybeli családból származom, de aztán egy átverés során mindenünket elvesztettük, a szüleim ismerőseinek az előszobáiban laktunk évekig. A 90-es évekből az egyik fix emlékem, hogy este 7-ig el kellett intézni mindent, mert nem volt víz utána egyáltalán. Rengeteg család férfitagja lakott Nyugat-Európában elképesztő körülmények között, a többség jellemzően munkásszállókon húzta meg magát évekig vagy évtizedekig. Amin ezek az emberek keresztülmentek, attól sokan megtörnének, de itt ez csak egy újabb kemény időszak kezdete. Ebbe a népbe bele van kódolva, hogy ki kell bírni, bármi is történjen. Mi jártunk át Magyarországra sokat, azért az egy teljesen más élet volt még a ’90-es években is, pedig akkor Magyarországon is sokat panaszkodtak.

De gondolj csak vissza a Majdanra. Három hónapig, egész télen át tartott, az emberek kint éjszakáztak a hidegben gondolkodás nélkül. Ahhoz Putyinnak valami nagyon keményet kell húznia, hogy ezt a szellemiséget megtörje. Nézd meg az oroszok által elfoglalt Herszont. Az az egyetlen nagyváros, amit ennyi idő alatt sikerült elfoglalniuk. De több tízezer ember megy ki ellenük tüntetni. Ott vannak a tankok, az állig felfegyverzett katonák, de az emberek nem tántorítanak. Azt gondolom, már ez a bátor kiállás önmagában is egy komoly üzenet az orosz katonáknak, hogy nem látják őket szívesen.

Mit gondolsz magyar kisebbségiként az ukrán nacionalizmusról? Mennyire okozott ez régebben problémát, és hogyan változott a 2014-es események óta?

Hazslinszky Tamás: Megmondom őszintén, Ukrajnában sosem volt igazán komoly nacionalizmus. Nem volt ilyen, hogy ki a magyar, ki az orosz, meg ki az ukrán. Ha mindenképpen valami megosztó tényezőt akarsz hallani, az inkább úgy nézett ki, hogy ki keleti, meg ki nyugati. Amikor Harkovban tanultam, ott én voltam az osztályban az egyetlen nyugati. Az osztálytársaim nagy része Moszkvába és Szentpétervárra ment tovább dolgozni és tanulni. Ez az erősebb inkább, ez számított a Majdan idején is. Ki a keleti, ki a nyugati orientációban látta a jövőt.

Akkor most úgy látod, hogy Ukrajna elköteleződött a nyugati orientáció mellett?

Hazslinszky Tamás: Igen, bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberek nagy reményeket fűznének az ország EU-s vagy NATO-csatlakozásához, de a putyini Oroszországgal semmiképpen sem kíván a társadalom nagy többsége kooperálni. Azt láthatod te is most, hogy itt Lvivben rengetegen oroszul beszélnek, ezek az emberek is az orosz bombák elől menekülnek, és még véletlenül sem felszabadítóikat látják az orosz hadseregben. A Zelenszkij amúgy egy elképesztően okos figura, jó politikusnak épp nem mondanám, mert rángatta a csontot évekig a megvadult kutya orra előtt, de most ezt az egész NATO-manőverezést okosan csinálja. Megmondta évekkel ezelőtt, hogy Ukrajna a NATO-hoz akar csatlakozni. Erre a NATO-reakció az volt, hogy „bocsi, fiúk, nem”. Aztán kitört a háború, most megint csatlakozni akarna, amire a NATO válasza az, hogy „pláne nem”. Putyin is puhul, már csak az ország semlegességét akarja, ezt Zelenszkijnek már nem kell majd nagyon átgondolnia, már tudja ő is, hogy a NATO nem akarja Ukrajna csatlakozását. Azért a NATO-ról is megvan a véleményem: nem akarják ugyan, hogy csatlakozzunk, de az oroszoknak szóló kommunikációban mindig a nyitottajtó-elvet emlegetik.

De ha ennyire egyértelmű a nyugati orientáció, hogyan lehetne ezzel összeegyeztetni az ukrán társadalom vágyát az országrészek újraegyesítésével kapcsolatban. Ugye, van a Krím, ami ma már Oroszország része gyakorlatilag, illetve a Donbászban a két Néptköztársaság, Luganszk és Donyeck. Tegyük fel, hogy ezek a térségek valamilyen módon újra egyesülnének az anyaországgal, az ott élőket hogyan lehetne a nyugati orientációval megbékéltetni anélkül, hogy egy újabb konfliktust generálnánk?

Hazslinszky Tamás: Azt gondolom, hogy bármennyire is szépen hangzik a mindentvissza-elv, alapvetően nem realisztikus elképzelés. Nem hiszem, hogy ezek az ellentétek kibékíthetőek lennének. Ebből tanulnia kell a világnak, mielőtt legközelebb egy ilyen manővert megenged akár Putyinnak, akár másnak.

Veszélyes precedens ez, és nem csak azért, mert egy ország meg lett csonkítva, hanem mert olyan szinten eltávolodtak egymástól az anyaországban élők és a Népköztársaságok lakói, hogy egy esetleges újraegyesítés is egy újabb lépés lenne a következő konfliktus irányába.

Az egyik legjobb barátom donyecki, az ő apja állandóan mondja neki neki, hogy próbáljon átjutni a Donyecki Népköztársaságba valahogy, mert itt Lvivben hemzsegnek a „banderita neonácik, akik oroszokra vadásznak”. Ezeknek az embereknek már nyilván nem tudod elmagyarázni, hogy nem így van, mert náluk olyan szintű propaganda megy, amihez képest az orosz állami tv kispályásnak tűnhet. Mint mondtam, az ukránok sok mindent kibírnak, de ha a cél a hosszan tartó és kiszámítható béke, akkor ezeket az újraegyesítési álmokat el kell engedni.

Viszont a helyzetet valahogy mindenképpen rendezni kell, mert rengeteg, a Népköztársaságokból menekült ember van Kijevben és Nyugat-Ukrajnában, akiknek a szakadár régiókban van ingatlana, és minden vagyona, amelyek felett jelenleg nem tud rendelkezni. Másik érdekes része ennek, hogy 2014-től kezdve évek teltek el, mire pl. Kijevben vagy Lvivben egy donyecki vagy luganszki lakcímkártyával ki tudtál venni egy lakást, mert itt nyugaton gyakorlatilag tényleg olyan kép élt az ott élők emberekről, hogy orosz anyanyelvű vademberek. Ezen a megítélésen még az sem sokat segített, hogy önként hagyták el azt a területet, mert nem akartak Ukrajnától elszakadni. Szóval ha most az esetleges béketárgyalásokon elfogadjuk ezen területek önállóságát, akkor ezeket az embereket ismét csak semmibe vesszük, további belső konfliktusokat generálva így. Ezért kell nagyon komolyan átgondolni minden stratégiát, mert az biztos, hogy mindenki veszít, csak az nem, hogy milyen szinten, és milyen kompenzációra lesz lehetőség.

Említetted, hogy sok harkovi meg úgy általában keleti ismerősöd van, aki a háború kezdete óta elhagyta nem csak a várost, de Ukrajnát is, és jelenleg a szomszédos országban menekültként tartózkodnak. Velük tartod a kapcsolatot? Ők hogyan látják a lehetőségeiket, egyáltalán terveznek visszatérni?

Hazslinszky Tamás: A harkovi emberek nagyon büszkék a városukra, és a legtöbb ember alig várja, hogy hazatérhessen, elkezdhesse a város kitakarítását és újjáépítését. Ha Putyin azt gondolta, hogy működni fog az oszd meg és uralkodj elve, elkalkulálta magát, mert a harkoviak még sosem gondolkodtak ennyire egységesen. Lehetnek még páran akik támogatják, de hogy azok sem érzik magukat biztonságban most, az teljesen biztos. Érdekes ezt már most megfigyelni, de a háború után valószínűleg még erősebben jelenik majd meg az ukrán nemzeti öntudat olyan keleti végeken, mint Harkov.

Gondolom, azért a szélsőségesen neonáci Azov Zászlóalj valószínűleg nem fog még megjelenni Harkovban…

Hazslinszky Tamás: Az Azov Zászlóalj, és hasonló csoportok léte egy érdekes téma. Mindig voltak neonáci csoportok, de ez mindenhol egy létező probléma, Kelet-Európában különösen. Nem ismerek statisztikákat, de meglepne, ha Ukrajnában komolyabb neonáci mozgalom működne, mint a környező országokban. Mondom ezt úgy, hogy az én elveimmel ezek a csoportok teljesen összeegyeztethetetlenek. De azt is el kell mondanom, ha már a szélsőjobboldal szóba került, hogy én életemben egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe valahol amiatt, ahogyan beszélek. És ez pont akkor történt, amikor Harkovban laktam, és egy kocsmában belém kötöttek, mert ukránul beszéltem. Már amikor köszöntem, páran furán néztek rám, aztán meg is kaptam, hogy mi ez a nagy „ukránkodás” itt Harkovban.

Az elmúlt években azért elég sok hír jelent meg antiszemita demonstrációkról, például a kijevi Pride megtámadásáról és különböző LMBTQ-rendezvények és klubok elleni atrocitásokról. Ez mennyire kapcsolható az Azovhoz, vagy a hasonszőrű csoportokhoz?

Hazslinszky Tamás: Ezek az Azovhoz már semennyire. Az Azov zászlóalj 2014 végén hivatalosan is a hadsereg részévé vált. Az nem kizárt, hogy Azov-tagok vagy szimpatizánsok részt vettek ezekben a megmozdulásokban, de itt van egy érdekes mellékszál is. Ezeket a spontán atrocitásokat elkövető marginális csoportok, bár nem riadnak vissza az ekkora médiafigyelmet kapó erőszakos eseményektől, az orosz kisebbséggel szemben viszont teljesen ártalmatlanok. Egy ismertebb történet Ukrajnában, amikor az ungvári magyar kulturális központ felgyújtásával az ukrán szélsőjobboldalt gyanúsították, szépen lassan kiderült, hogy a Németországból finanszírozott támadás szálai a jó orosz kapcsolatokkal rendelkező AfD-ig nyúlnak vissza. Itt nyilván az volt a cél, hogy minél inkább romoljon a magyar-ukrán viszony, és Magyarország így még közelebb kerüljön Oroszországhoz.

Mi a véleményed az anno a magyarokat is hátrányosan érintő nyelvtörvény módosításáról?

Hazslinszky Tamás: Alapvetően nincs baj azzal, hogy az ukrán nyelvet valamilyen szinten hivatalos nyelvvé tenné az állam. Egyszerűen csak hátrányba kerülnek a magyarok Kárpátalján is azzal, hogy nem tanulnak ukránul. Emlékszem, hogy amikor Ungváron jártam zeneiskolába, ott ukránul folyt az oktatás, és a néhány magyar osztálytársamnak nekem kellett fordítani. És a nyelv tényleg még csak az egyik dolog, de, hogy a zenénél maradjunk, az egyik nyelv C-D-E-t használ skálázásnál, a másik meg do-re-mi-t.

Ha nincs egy közös nyelv, amire mindenki támaszkodhat, akkor azzal nem tudod megszüntetni a kisebbségekben sem a nacionalizmust, mert nem lesz egy közös alap a különböző etnikumok között.

Amikor ezeket a srácokat arról kérdeztem, hogy miért nem tanulnak inkább Magyarországon, ha nem beszélik az ukránt, az volt a válasz, amit már korábban is említettem, hogy nincs rá anyagi lehetőségük. Így marad az ukrán iskola, de az végül időpocsékolás minimális nyelvtudás hiányában.

Az meg szintén érdekes téma, hogy a magyar külügy anno mennyire beleállt ebbe, viszont szerintem nem is igazából a magyarok védelme volt az elsődleges, hanem az Oroszországgal való szolidaritás.

Legalábbis Ukrajnából ez nagyon így tűnt, ugyanis az orosz anyanyelvűek, különösen a nyelvek hasonlósága miatt, könnyedén megértetik magukat ukránul is. A magyar kisebbség tényleg egy légüres térben lebeg. Erre még rátevődik az a kisebbségi érzés, hogy a magyaroknak kevesebb joguk van, mint egy átlag ukránnak, pedig az, hogy az ukrán állam erőlteti az ukrán nyelv bevezetését, igazából csak azt segítené elő, hogy a magyarok is jobban boldoguljanak Ukrajnában. Attól még senki nem tiltaná meg nekik, hogy magyarul beszéljenek vagy olvassanak, csak mert tudnak ukránul. Kialakult így az a helyzet Kárpátalján, hogy a legtöbb magyar a magyarországi közmédia híreit fogyasztja. Ennek megfelelően kifejezetten támogatják Putyint. Bár most, ha Orbán tényleg irányt vált, azt még érdekes lesz látni, hogyan fogadják majd.

Milyen gyakran jársz Magyarországon, és hogyan változott Magyarország úgy általában véve, hogy látod ezt?

Hazslinszky Tamás: Nagyapám még a 90-es években költözött Bajára, viszonylag gyakran látogattuk meg. Neki azon a vidéken amúgy is sok ismerőse van, én meg Budapesten ismerek viszonylag sok embert. Gyerekkoromban mindig nagy élmény volt átmenni. Az emberek nagyon különlegesnek tűntek az ukránokhoz képest. Nagyon okos, de közben rafinált gondolkodásúnak tűnt az átlag anyaországi magyar. Azt is mondanám, hogy régebben Magyarországon az volt a legelső benyomásod, és ez vidékre és Budapestre is igaz volt, hogy mindenhol kultúremberekbe botlottál. A magyarokból áradt a műveltség, még a munkásemberekből is. A legnagyobb kontraszt, azt mondanám a humorban rajzolódik ki. Régen voltak ezek a nagyon intelligens poénok, ezeket nem lehetett fordítani ukránra, vagy bármilyen más nyelvre. Most meg hallasz egy viccet, és az a csattanója, hogy valakiről kiderül, hogy migráns. Én azt gondolom, hogy ez a tendencia méltatlan a magyarokhoz. Arról sokat lehet hallani, hogy az oktatás nem túl jó színvonalú manapság. A másik dolog, ami még nagyon feltűnő lett, hogy

manapság Magyarországon már mindenki ért a politikához, de közben meg senki nem tud érvelni, csak ilyen előre betanult okosságokat ismételgetnek, de ha belekérdezel, akkor vita helyett csak elkönyvelik, hogy a másik oldalhoz tartozol.

Ukrajnában ez kicsit más, ott nincsenek nagyon kiforrott politikai nézetek, az emberek szkeptikusok mindenkivel szemben, de alapvetően a konfliktus amúgy is ad egy összetartozás-érzést. Furcsa, hogy Magyarországon, ahol béke van, a legkisebb esély sincsen erre. Magyarország sok szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mégis olyan, mintha elherdálná a pozícióját.

Egyébként hogy látod, Magyarország kerülhet bármilyen komolyabb bajba, vagy a NATO-tagság miatt biztonságban van?

Hazslinszky Tamás: Nagy kérdés, hogy Orbán Viktor oroszpárti politikája valóban 180 fokos fordulatot vesz vagy sem.

De azt gondolom, hogy itt most Magyarországnak döntenie kell, mert most dől el, hova sorolja be magát, és milyen lesz a megítélése.

8 éve senki nem gondolta volna, hogy Oroszország elcsatol egy területet Ukrajnától. 1 hónapja senki nem hitte, hogy Oroszország háborút indít Ukrajna ellen, Kijevet próbálja majd ostrom alá vonni, és a földdel teszi egyenlővé Harkovot. Jelenleg azt nem tudjuk elképzelni, hogy Putyin egy NATO-tagország ellen merne háborút indítani.

Kérdés, hogy adott esetben egy központi irányvonallal szembemenő NATO-tagország elleni agresszióra hogyan reagálna a NATO. Mert ott azért úgyis az van, amit az amerikaiak akarnak. De ha Magyarország tétovázik most, és esetleg megtámadja Oroszország, hogy reagál a többi NATO-tagország, akikkel addig szembement Magyarország? Egységesen lépnek fel és üzennek hadat, vagy lesz valami jó kifogás, és azt mondják, hogy „ez még nem olyan agresszió, ami alapján hadba lépünk”, üzenve ezzel, hogy Magyarország eddig velük nem volt szolidáris, most meg ők nem azok. Nagyon veszélyes játék ez. Ha Orbán meg holnaptól 100%-ban elkezd támogatni minden Oroszország elleni szankciót, abból meg Putyin vonhat le következtetéseket. Ez szerintem kevésbé valószínű, mert Putyinnak sokkal fontosabb lenne a Balti államok visszaterelése az orosz érdekszférába, amelyek viszont nem közelednek annyira Oroszországhoz, mint Magyarország. Szóval Magyarország innen nézve sincs egyszerű helyzetben, és ez leginkább a pragmatizmus hiánya miatt van így.

Ha valamilyen csoda folytán a Zelenszkij-kormány képes lenne egy elfogadható tűzszünetet kötni, akkor mit gondolsz, hosszútávon Zelenszkij milyen pályát tudna befutni? Anno Orbán Viktor is oroszok távozának nyílt követelésével szerzett magának hírnevet, még akkor is, ha a rettentően tapasztalatlan és megalkuvó Gorbacsovot nem igazán lehet egy lapon említeni a minden hájjal megkent Vlagyimir Putyinnal.

Hazslinszky Tamás: Zelenszkij elképesztően profin csinálja, amit most csinál. Azt is mondanám, hogy neki ez a drámai helyzet sokkal jobban fekszik, mint a békeidő. Nyilván nem vágyott erre, de az ő képességei most mutatkoznak meg igazán. Ukrajnában ő már élő legenda, bármi is történjék. 70% fölötti támogatottsággal nyerte az előző elnökválasztást, de a mostani támogatottsága 90% fölötti a legújabb kutatások szerint. Most 44 éves, ilyen számokkal simán elképzelhető, hogy itt akar majd lenni 60 évesen is, ha nem is elnökként, de továbbra is fontos pozíciót betöltve. Ez semmiképpen sem tenne jót Ukrajna demokratikus fejlődésének.

De alapvetően azt gondolom, hogy neki a háború után nem lesz komoly szerepe, neki ez a konfliktus a fő műve. Egyszerűen az nem látszik, hogy ő hogyan tudná a megkötött kompromisszum után – mert arra szükség lesz – csillapítani a kedélyeket. Amikor majd az állig felfegyverzett társadalom nekiszegezi a kérdést – mert biztosan rengetegen lesznek, akik azt mondják, hogy „azért sebesültünk meg, azért harcoltunk, azért vesztettünk el rengeteg barátot és bajtársat, hogy ilyen könnyen engedd át ezeket a területeket az oroszoknak” – na, azt nehéz lenne bárkinek is kezelni. Jelenleg 90%-os a támogatottsága, de ez a konfliktus bármilyen módú lezárásával biztosan meredeken zuhanni kezd majd. Én csak azt remélem, hogy egy Ukrajnának kedvező kompromisszum miatt.