2022. április 3. után új kormánya lesz Magyarországnak. Vagy a Fidesz-KDNP alakíthat – sorjában negyedszerre – kormányt, vagy az egyesült ellenzék, az Egységben Magyarországért. Akármelyik politikai tömb is kerül kormányra, a jelen állás szerint nem lesz fáklyásmenet a kormányzás.

A továbbiakban azokat a gazdasági problémákat, kihívásokat veszem sorra, amelyek megoldása akár így, akár úgy, de a következő kormányra vár. Jelezni fogom azt is, hogy szerintem az egyes esetekben mi lenne a teendő, és megpróbálom azt is megindokolni, hogy összességében miért tudna könnyebben megbirkózni a nehézségekkel az ellenzék. Az alább következő elemzések, megállapítások és javaslatok hangsúlyozottan nem egyeztetett összellenzéki, de még csak nem is pártálláspontot, hanem a személyes nézeteimet, véleményemet tükrözik. Mindemellett nem titok, hogy a Párbeszéd képviseletében részt vettem és részt veszek az ellenzéki programalkotási folyamat egyes szakaszaiban.

A zord idők részben már velünk vannak egy ideje: az infláció nagyjából másfél éve növekszik, ezen belül az élelmiszerek ára egy ideje az átlagosnál magasabb ütemben; az energiaárak emelkedése sem ma kezdődött, ahogy a forint gyengélkedése sem.

A 2021-es nagy covidválság utáni növekedési visszapattanást követően az is nyilvánvaló volt, hogy a 2022-es növekedés 5-6% körüli lesz, ha (!) az EU-források továbbra is elérhetőek számunkra – különben inkább csak 4-5%. És miközben a koronavírus járványnak korántsincs vége, illetve a következményeket még nyögi egy darabig a világgazdaság, Putyin úgy döntött, hogy lerohanja Ukrajnát, és az általa kirobbantott háborúnak súlyos következményei vannak ránk nézve (is). Végül a klímaválság továbbra is meghatározó része életünknek, nem kevés terhet róva gazdaságunkra, mindennapjainkra. De haladjunk sorjában!

A gazdasági növekedés lassulása

Az ukrajnai orosz invázió következményeként – ideértve az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat is –, illetve a részben ezzel összefüggő ellátási lánc problémák és eleve magas  energiaárak miatt nyilvánvaló, hogy a magyar gazdaság növekedése idén nem fogja elérni a kormány által előrejelzett, a 2022-es központi költségvetés számait megalapozó 5,2%-ot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely kicsit konzervatívabban 4-5% közöttire tette tavaly a az idei gazdasági növekedést, a múlt héten megjelent Inflációs jelentésében már csak 2,5-4,5%-os növekedéssel számol.

A lassulás tehát nem kérdés, csupán a mértéke az. A sáv széthúzása két százalékpontra azt a nagyfokú bizonytalanságot mutatja, amely elsősorban az orosz agresszió fegyveres szakaszának elhúzódásától és ettől részben függetlenül a Putyin-rendszerrel szemben hozott szankciók (új vasfüggöny) erejétől és időtávjától függ.

A kormány részéről is érkeztek jelzések arról, hogy a korábban elképzelt növekedési pálya nem tartható. Varga Mihály pénzügyminiszter egy szegedi fórumon ismerte el, hogy „a háború előtt 5% feletti gazdasági növekedésre számítottak, de most át kell írni a terveket”. Orbán Viktor pedig Ursula Von der Leyennek írt levelet, miszerint a magyar kormány mégis szeretne (gyorsan) hozzáférni az uniós helyreállítási alap (RRF) hitelkeret részéhez is, ráadásul mindkét forrás esetében nem az új, a 2021-es GDP-növekedéssel korrigált, hanem az eredetileg megállapított, magasabb összegeihez.

Persze nem fogja megkapni, a levél nem is erről szól valójában, pusztán pr-levél, amit lehet majd lobogtatni (ha nyer a Fidesz-KDNP), hogy kértük mi az EU-t, hogy adjon pénzt a háborús helyzet miatt, de nem adott. Ez (a retorikától függetlenül) beismerése annak, hogy a 2022-es GDP növekedés rosszabb lesz, mint amire a magyar kormány számított, amivel 2021-ben tervezett.

Költségvetési hiány, költségvetési mozgástér

De hogyan függ össze az alacsonyabb GDP-növekedés, és az, hogy mégiscsak kellene az a korábban még lesajnált és magabiztosan elutasított uniós hitelkeret?

Hát úgy, hogy a központi költségvetés bevételeinek jelentős része attól függően lesz kisebb vagy nagyobb, hogy mekkora a gazdasági növekedés (szjabevétel, áfa-bevétel, jövedéki adó-bevétel, stb.). A gazdasági növekedés lassulása a kiadási oldalon nem okoz növekedést – más persze igen –, de a költségvetési hiányt nominálisan növeli, a deficit százalékos értékét meg pláne növeli, ugyanis a számoláskor a milliárd forint hiányt a milliárd forint GDP-hez arányítjuk. És magasabb értékű számláló per a tervezettnél kevésbé növekvő nevező az tutira a tervezettnél magasabb költségvetési hiánnyal egyenlő.

Éppen ezért merül fel ilyen helyzetekben a kiadások csökkentése, hogy minimum a számláló értéke ne változzon, vagyis amennyivel csökken a bevételek növekedése, annyival csökkenteni kell a betervezett kiadás növekedést. Sőt, többnyire az kerül elő, hogy a bevételeknél nagyobb mértékben csökkenjenek a kiadások: csökkenjen a számláló, hiszen annak csökkenése kell ahhoz, hogy a nevező (GDP) alacsonyabb növekedési üteme mellett a százalékos hiány ne növekedjen (sokat).

A hiány növekedése egyébként önmagában nem probléma. Azt az Európai Unió 3%-os államháztartási hiánycél elvárása teszi azzá, illetve a hiány finanszírozásának, finanszírozhatóságának kérdése. Az EU maximum 3%-os hiányelvárása 2022-ben nem játszik (a kormány eleve 4,9%-ot akart elérni – módosított hiánycél), a covidjárvány miatt az EU 2021-22-ben eltekint a szabály alkalmazásától. Egyébként 2023-ban is el fog az ukrajnai orosz háború miatt – teszem hozzá halkan.

A finanszírozhatósággal eddig nem volt baj, a 2021-es 7,5%-os hiányt is elég könnyen tudta finanszírozni a kormány, de 2022-ben kicsit már mások a körülmények. Először is az MNB monetáris szigorításra kényszerült, így az állampapírok kamatlába is automatikusan emelkedik. Másodszor az EU-s források hiánya, a háború földrajzi közelsége és a világgazdasági szinten jelentkező, növekvő kockázatok miatt a külföldi vásárlások szinten tartása ugyancsak magasabb hozamok mellett lesz lehetséges. Az esetleges magasabb hiány tehát nem lesz finanszírozhatatlan, de drágábban lesz finanszírozható.

Az alábbi ábra a 10 éves futamidejű magyar államkötvény hozamgörbéjét mutatja, a függőleges tengely a kamatszint (hozam) százalékban kifejezve. Jól látszik, hogy az elmúlt fél év alatt duplájára emelkedett a hozam, leegyszerűsítve ugyanazt a kölcsönt kétszer olyan magas áron kapja csak meg az állam márciusban, mint amennyiért októberben megkapta.

A költségvetés szempontjából tehát két kulcskérdés adódik: Lehetséges-e a gazdasági növekedés mértékének csökkenése mellett bevételeket növelni? És lehetséges-e kiadásokat csökkenteni? Nagyjából mindkettő a „szükség lesz-e megszorításokra?” alapkérdéssel azonos.

A bevételek lehetséges növeléséről azt gondolom, hogy az EU-s forrásokhoz való hozzáférés – mind az RRF, mind a normál források, mind esetleges új források tekintetében – kulcskérdés. Itt az ellenzék lehetőségei jobbak. Ha nem is azonnal nyílnának meg a pénzcsapok, de nyilván egy új, Brüsszellel nem ellenséges, a korrupciót, felülárazásokat valóban felszámolni kész kormány könnyebben és gyorsabban jut hozzá ezekhez a pénzekhez.

A mostani kormány sem teljesen esélytelen a forrásokhoz való hozzáférést illetően, de újrázás esetén Orbánéknak komoly változtatásokat kell végrehajtaniuk, mind a felhasználási szándék, mind a felhasználási mód tekintetében. Ez a jelenlegi NER-struktúra részleges „szétverését”, de mindenképpen átalakítását jelenti, ami nem kevés politikai feszültséggel járhat a tömbön belül. A Fidesz-KDNP-nek egy erősen csökkent bizalmi tőkét kellene helyreállítania, míg egy győztes ellenzéki szövetség tiszta lappal, eleve magas bizalmi tőkével indulna az EU-s forrásokért.

A bevételek egyéb módon történő növelését, illetve a kiadási főösszeg csökkentését illetően mindkét oldalnak megvan a maga előnye. A Fidesz-KDNP rutinosan el tud adni nem megszorításként valóságos megszorításokat, illetve jól begyakorolt módon terhelni tudja ezeket egyes szektorokra, amelyek ilyen-olyan okokból ezt el is fogadják. Az ellenzék – programja szerint – nem tervez adóemelést, vagy új adók kivetését, és nem is lenne olyan ügyes abban, hogy nem-megszorításnak adja el az adóemelést, mint a Fidesz. Ám nem terheli sem a NER-tőke állami pénzen való tovább hízlalásának, sem a látványpékségberuházások/hobbiköltések kényszere. Ebből adódóan képes arra, amire a Fidesz-KDNP nem: valóban növelni tudja a rendelkezésre álló bevételeket azáltal, hogy ezermilliárd körül nem költ korrupcióra és látványelemekre.

Egyéb változtatások hiányában tehát a Fidesz-KDNP különadók kivetésével, az ellenzék pedig a korrupció és presztízsköltések visszafogásával tudná csökkenteni a költségvetési hiányt. A Fidesz-KDNP ezen felül talán, hangsúlyozom talán képes bizonyos költségvetési beruházási/kiadási stopra. Varga Mihály tavaly decemberben 755 milliárdos kiadási stopot hirdetett annak érdekében, hogy 5,9% helyett 4,9% legyen a költségvetés hiánya – régi szép idők!

Ennek részletei alapján később kiderült, hogy ez nagy mértékben a 2022-es költségvetés titokzatos fekete dobozának, a 650 milliárdos Beruházási Alapnak (ennyit tudunk róla, se többet, se kevesebbet, vegyük úgy, hogy eleve egy tartalék alap volt) 400 milliárdos megvágását jelenti. Valamint kisebb tételeket itt-ott: Paks Zrt. alacsonyabb tőkeemelése; idegennyelvi program halasztása; turisztikai fejlesztések csökkentése, stb..

Hogy a jelenlegi kormányerők további száz, sőt akár ezermilliárdokat húznának le a 2022-es kiadási tételek közül április 3. után, azt erősen kétlem. Nyilván pár száz milliárdot még találhat Varga Mihály, de ismétlem:

a NER-tőke ellátása közpénzzel a rendszer működési alapja, ez pedig lehetetlenné teszi a komolyabb kiadási visszafogást. Azok a területek, amelyeken az elmúlt évtizedben a Fidesz-KDNP spórolt (egészségügy, oktatás, szociális szektor), annyira „le vannak rohadva”, hogy kivenni biztosan nem lehet már belőlük, sőt elengedhetetlen – szerintem a Fidesz sem tehet mást – a források növelése, visszapótlása ezeken a területeken.

Ezzel a problémával az ellenzéknek is szembe kell néznie, de Orbánékkal szemben nekik magabiztos válaszuk van arra, hogy honnan lesz erre pénz: az EU-s forrásokból, a korrupció megszüntetéséből és a NER-tőke felé való közpénztranszfer megállításából.

A költségvetés még két jelentős kiadási „kockázatot” tartalmaz

Az egyik a rezsicsökkentés versus elszabadult földgáz (energia-) ár kapcsán a Magyar Villamos Művek Zrt (MVM Zrt) várható vesztesége, azaz tőkepótlása, amely a 2021-es 200 milliárd forint után 2022-ben elérheti a 600-700 milliárd forintot. A másik jelentős kockázatot a tervezettnél magasabb infláció miatt (a kormány eredetileg 4,8%-kal számolt, az MNB most 7,5-9,8% közé teszi a 2022-es inflációt) miatti plusz kiadások jelentik. Ez utóbbi esetében nem egyszerűen a nyugdíjak tervezettnél magasabb emelésére kell gondolni, hanem a közszférában dolgozók béreinek, a dologi kiadásoknak és a szükséges beruházásoknak a drágulására is.

Még az a szerencse, hogy az infláció a költségvetés szempontjából nem annyira rossz, mint az átlagembernek, aki ha bemegy a boltba, akkor azt látja, hogy az árak jelentősen emelkednek, a fizetése meg vagy igen, vagy nem. A költségvetés bevételeit, mivel az adókulcsok százalékosan vannak meghatározva automatikusan növeli az infláció. Ha a nettó ár 100 Ft, az 27 Ft áfabevételt jelent. Ha 110 Ft-ra emelkedett, akkor az 29,7 Ft áfabevételt hoz. A bevételi oldalon megjelenik az inflációs adóbevétel, ami lehetőséget ad a kiadási oldalon az árak növekedése miatt növekvő tételek ellensúlyozására. Általában.

Mert mondjuk, ha közben például egy atlétikai csarnok építési költsége a duplájára növekszik, az nem jön ki abból, ha a bevételi oldali emelkedést egyenlő arányban osztom szét a kiadások között. Vagyis előfordulhat, hogy a stadion extra módon megnövekedett költségeire azzal tudok fedezetet biztosítani, hogy a minisztériumi dolgozók bérét nem emelem a 8%-os inflációs adóbevétel növekedésnek megfelelően, és csupán 4%-os bérfejlesztést hajtok végre. De hogy egy ellenpéldát is mondjak: a szociális ágazatban 20%-os azonnali bérfejlesztést hajtok végre, de az egyházi oktatási intézményi normatív támogatásokat nem emelem inflációt követően, hanem csak annál valamivel alacsonyabb mértékben.

Az első példa a kormány eddigi gyakorlatára utal, a második pedig csak egy elméleti példa. A Fidesz-KDNP korábbi gyakorlatának megfelelően a saját (vélt vagy valós) szavazóinak tud adni, rázúdítva a támogatást nagy csoportokra (26 év alattiak, gyermekes családok, nyugdíjasok). Ezzel szemben az ellenzék politikai programjából és értékeiből fakadóan képes lehet  jövedelempótló támogatást adni az infláció valódi veszteseinek.

Az első kockázatra, nevezetesen a rezsicsökkentés fenntartásának jelentős állami kiadásnövelő hatására visszatérve, felmerül a kérdés, hogy ezzel vajon lehet-e valamit kezdeni? A Fidesz-KDNP eléggé kötött vágányra tette magát ebben az ügyben (a rezsicsökkentés marad, ha beledöglünk is!). Az ő részükről nem nagyon van más lehetőség, mint kifizetni és valahogy ezt finanszírozni (nem adónak látszó adókból, vagy nem kölcsönnek látszó kölcsönből, édesmindegy).

Az ellenzék ugyanúgy elkötelezett, de a megfogalmazás, „Valódi, igazságos és zöld rezsicsökkentést vezetünk be”, nagyobb mozgásteret ad számára. Az ellenzék kormányra kerülve elkezdheti a magasabb jövedelmű, vagyonos csoport(ok), például a felső jövedelmi tized kivezetését a rezsicsökkentésből – valóban nehéz amellett érvelni, hogy Csányi Sándor, Mészáros Lőrinc, Bige László és Bojár Gábor (kicsit innen – kicsit onnan említve) miért kapja meg ugyanazt a „ennyit meg ennyit spórolt Ön a rezsicsökkentéssel” számlát, mint Ön, kedves olvasó, ugye?

Az ellenzék helyzetét ezen a fronton könnyíti, hogy a korábban emlegetett EU-s extra források (RRF) elköltésének EU által előírt módja is az energiahatékonyság javítása felé tolja az eljövendő kormányzatot: a támogatás minimum 37%-át klímavédelmi beruházásokra és reformokra kell fordítani. Mivel az ellenzék rezsicsökkentési programjában jelentős szerepet kap a „zöld” vonal, vagyis a lakossági épületenergetikai beruházásoktól kezdve a megújuló energiaforrásokra való áttérés gyorsításáig sok minden, így náluk a plusz EU-s források lehívása és a rezsicsökkentés együttesen működhet.

A Fidesz-KDNP esetében a rezsicsökkentés fenntartásának záloga Orbán Viktor saját bevallása szerint az (orosz barátságra épülő) „olcsó” földgáz (ami valójában nem létezett soha), és Paks 2 orosz hitelből történő megépítése – ezek a biztosítékok azonban finoman szólva is ingataggá váltak mostanság. Egyelőre nem látszik, hogy a Fidesz hogyan lenne képes akár a Paks 2 beruházás folytatására, akár a rezsicsökkentés változatlan formában való fenntartására.

Infláció

A fentiekben már volt szó arról, hogy az infláció hogyan hat pozitívan a költségvetés bevételi oldalán, és hogyan emeli meg a kiadási oldalon az egyes tételek árait, és vezet(het) így többletköltésekhez. Az arra vonatkozó kérdést, hogy mit tehet/mit kéne tennie a jelenlegi kormánynak, vagy egy kormányváltó ellenzéknek az infláció ellen, könnyen el lehetne ütni azzal, hogy a modern vegyesgazdaságokban az antiinflációs politika (az árstabilitás elérése és fenntartása) nem kormányzati, hanem jegybanki hatáskör és feladat. Azaz az épp regnáló kormány nem kell, hogy bármit is csináljon, az az MNB dolga. Egyébként tényleg az MNB dolga, tesznek is ellene. Kicsit elő is idézték, kicsit későn is kapcsoltak, de a ráeszmélés óta elég klasszikus monetáris szigorítást nyomnak, ahogy ilyen helyzetben ezt szokás.

Ráadásul az elemzők között nagyjából konszenzus van abban, hogy a jelenlegi magas inflációs környezetnek elsősorban kínálati (költség) oldali okai vannak. Ezen az oldalon maximum a vállalati alkalmazkodást lehet és kell is központilag segíteni, de erős direkt hatása nincsen a kormányzatnak. De talán mégis van valami dolga ezzel a mindenkori kormánynak is. Egyrészt azért, mert – ahogy mondani szokás – önnön költekezésének növekedése (magas deficit: 2021-ben 7,5%) részben előidézője az árszint emelkedésnek. Másrészt meg azért, mert az emberek (választópolgárok) életszínvonalának csökkenése szociális és részben ezáltal is politikai kérdés.

A Fidesz-KDNP kormány néhány ár befagyasztásával (maximálásával) vette fel a harcot az inflációval: kamatstop, benzinárstop, élelmiszerárstop (7 termék). Az árak maximálása egy lehetséges eszköz, amellyel egy kormány élhet, ha antiinflációs politikát szeretne folytatni. Mellékhatásként, ha a termelőket kompenzálja az állam, költségvetési fekete lyuk alakulhat ki, amint azt a rezsicsökkentés-MVM tőkepótlás példája mutatja. Vagy túlkereslet/ellátási problémák, amire iskolapélda a benzinárstop által létrehozott helyzet. Vagy pedig nem történik semmi, mert a szereplők máshol be tudják hozni, amit a maximált árakon veszítenek, amire jó példa a féltucat plusz egy élelmiszer ármaximálás, illetve a kamatstop.

Ugyanakkor az ármaximálásnak részben ténylegesen csökkentő hatása van az inflációra (rezsicsökkentés, benzinárstop). Az infláció, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, az árváltozások átlagát mutatja. Egyes árak „befagyasztása” azoknak kedvez közvetlenül, akik azokat a termékeket fogyasztják: a reszicsökkentés a nagy mennyiségű áramot, gázt fogyasztó háztartásoknak, a benzinárstop az autóval közlekedőknek, a kamatstop a változó kamatozású hitellel rendelkezőknek, az 1,5%-os tej árának maximálása a tejet fogyasztóknak. Miközben nyilván vannak, akiknek nincs autójuk, akik nem fogyasztanak rengeteg gázt és/vagy áramot, akiknek nincs hitelük, viszont van tejallergiájuk.

Ellenben az összes többi ár emelkedése érinti őket is, akár még jobban is, mint az autótulajdonos üvegházat fűtő-hitelből belvárosi 160 nm2-es lakást vásárló, 1,5%-os tejben fürdő (bőrápolás!) kollégát, aki közben elnyert 5-8 új közbeszerzést, amivel éves jövedelmét megnyolcszorozta. Na, ő kb. leszarja a 8-9%-os inflációt. Mégis maximált árú benzint tankol (támogatva van), nem emelkedik a törlesztője (támogatva van), olcsón kapja a gázt (támogatva van) és a tejet (pláne támogatva van).

Ez az a baj ezzel az ármaximálással általában, hogy mindenkit támogat, azt is, akit nem kéne. Ugyanez a baj általában az adócsökkentéssel is (áfacsökkentés, jövedéki adó-csökkentés). Akkor meg pláne baj, ha valaki direkt olyan termékek árait maximálja vagy direkt olyan termékek adóját csökkenti, amiket a magasabb jövedelműek fogyasztanak.

A banki hitel nem kifejezetten a szegények által fogyasztott termék (hiszen nem hitelképesek), ahogyan általában nem is a szegényeknél van 2-3 autó a családban (MNB vagyonfelmérése szerint a negyedik vagyoni tizedig a háztartások kevesebb mint felének van autója, a 9-10. tizedben az arány 80% fölé megy.)

A Fidesz-KDNP a jóléti hatást illetően alapvetően nem a szegényekre lő ezekkel az intézkedésekkel – jó, mondjuk eleve nem rájuk szokott.

Az ellenzék azt ígéri, hogy kormányra kerülve 5%-os kedvezményes áfakulcs alá sorolná az alapvető élelmiszereket. Persze ez is ad annak is, akinek nem kéne, de jobban céloz az alacsonyabb jövedelmű/vagyonú társadalmi csoportokra.

Az áremelkedés negatív jóléti hatásai kivédésének egy lehetséges másik eszköze a jövedelem-kompenzáció. A költségvetést tárgyaló részben már kifejtettem, hogy az infláció veszteseit, vagyis azokat a csoportokat, amelyek nem képesek arra, hogy jövedelmük arányos növelésével életszínvonalukat (reáljövedelmüket) fenntartsák, kompenzálni kellene. Ezen csoportok egy részének kompenzációja értelemszerű (lenne): nyugdíjemelés a nyugdíjak reálértékének megőrzése miatt, családi pótlék emelés a családi pótlék reálértékének megőrzése miatt. (A családi pótlék jó példa a „lenne” részre, hisz, mint tudjuk, a Fidesz-KDNP-t kicsit sem érdekelte a családi pótlék elinflálódása az elmúlt tizenkét év során.)

Az infláció más veszteseinek kompenzációja viszont egyáltalán nem értelemszerű! A béralkuban gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező pizzafutár, nyelvtanár, asszisztens, könyvtáros és diákmunkás (stb.) reáljövedeleme és ezáltal életszínszínvonala szintén csökken az infláció miatt. Meggyőződésem, hogy akár a létező jóléti rendszer keretein belül, akár azt új elemekkel kiegészítve, például egyszeri juttatásként adott, vagy több részletben folyósított „inflációs jövedelemtámogatás” bevezetésével az ő helyzetüket is lehet javítani, illetve romlását mérsékelni.

A jövedelempótló, reáljövedelem csökkenést kompenzáló juttatások terén a mostani kormány újrázása esetén nincs esély fordulatra: a Fidesz-KDNP továbbra is azoknak a nagy csoportoknak fog jövedelempótló támogatást adni, amelyekben a saját választói csoportját többséginek valószínűsíti. Az ellenzék szociális programját tekintve érzékenyebb ennél, kormányra kerülésével a magyar jóléti rendszer áttérne a „tényleges és vélt Fidesz- szavazók támogatása” üzemmódról a jóléti igazságosság, azaz az alacsony (illetve romló) jövedelemi/vagyoni helyzetű csoportok támogatására.

Ez utóbbi ugyanakkor nem zárja ki az univerzális, a társadalmi kohézió szempontjából igen fontos, módszerek alkalmazását! Egy mindenki számára folyósított, fix összegű 30/40/50 ezer forintos inflációs jövedelempótlás (helikopterpénz) jóléti hatása az alacsony jövedelmű háztartások esetében erős, a magas jövedelmű háztartások esetében elhanyagolható lenne. Különösen ha az utóbbiak esetben ez kiegészülne a magasabb (növekvő) (reál)jövedelem magasabb adóterhelésével.

Mielőtt bárki azzal állna elő, hogy az ellenzéket „további pénzszórásra” buzdítva olyan politikát ajánlok, ami tovább növeli az inflációt, hadd emlékeztessek a korábban leírtakra: az ellenzéknek a NER-tőke hízlalásának céljával, valamint  a presztízs okokból zajló beruházások leállításával, a korrupció megfékezésével lehetősége van – ellentétben a Fidesz-KDNP-vel – a kiadási oldalon jelentős források felszabadítására!

Forintárfolyam és euró

Végül pár mondat a forint árfolyamáról és az euró bevezetéséről. A Fidesz-KDNP felől szót sem hallani sem az előbbiről (erősebb forint kéne? gyengébb forint kéne?), sem az utóbbiról, az „ej ráérünk arra még” szlogenen kívül. Az ellenzék újabban szeretné erősíteni a forintot (a benzinárstop fennmarad, a forintot erősítjük, hogy a piaci ár visszaessen az ármaximum alá – mondja az ellenzék, amely öt éven belül eurót szeretne.

Azt gondolom, hogy a Fidesz-KDNP „árfolyamsemleges” politikája mögött valójában a lassú leértékelődésben érdekelt és az azt hallgatólagosan támogató politika állt. Ez bővítette a kormány mozgásterét az euróban beérkező EU-s források felhasználását illetően éppúgy, mint a hazánkban exportra termelő multik (elsősorban a német autóipar) jövedelemtermelő képességét.

Ezen változtatnia a Fidesz-KDNP-nek semmi oka, ami természetesen nem jelenti azt, hogy egy-egy rövid távú nagy lefelé mozgást ne lenne érdeke megállítani, én most a hosszú távú mozgásról beszélek.

Az ellenzéknek szándéka megfordítani a mozgást, a kérdés itt az, hogy ereje és lehetősége lenne-e erre? Azt gondolom, hogy igen. A forint szerintem jelenleg alulértékelt, az ellenzék potenciálisan jobb viszonya az EU-val, illetve az eurócsatlakozási tárgyalások deklarált kezdeményezése sokat javíthat a befektetői bizalmon, a verseny és a gazdaságban az átláthatóság, valamint a kiszámíthatóság (jog uralma) ugyancsak (pl. csatlakozás az Európai Ügyészséghez!). Mindez szükségszerűen a forint erősödésében fog lecsapódni.

Lehet, hogy furán hangzik az eurócsatlakozási tárgyalások elindítása annak fényében, hogy Magyarország messze van az eurócsatlakozási (maastrichti) kritériumok teljesítésétől, sőt! De ne felejtsük el, hogy egy EU-barát, hiteles és tiszta lappal induló kormány olyan helyzetben kérné a tárgyalások megkezdését, amikor az orosz invázió miatt az EU éppen szorosra zár, és az integráció hónapok alatt, sőt hetek alatt halad előre évekkel. Egy olyan helyzetben, amikor Brüsszelnek (Berlinnek és Párizsnak) elemi érdeke a végek megerősítése és szorosabb védelme. Pláne, ha a végeken elkötelezett EU-párti kormány kormányoz.