Erkölcsileg összetörtünk. A rémálom hetedik napjára virradt. Egész nap próbálunk kapcsolatba lépni a Kijevben élő szeretteinkkel. Nem tudták elhagyni a várost, most bombázzák őket. Minden nap sírok, a férjem pedig a szemem előtt őszül és öregszik. A városunkban tüntetnek a háború ellen, de a résztvevőket letartóztatják. Mostanra már minden Ukrajnának vagy az ukrán népnek nyújtott segítséget hazaárulásnak minősítenek (ez 20 év börtön jelent).

Nehéz elhinni, de egyik napról a másikra egy fasiszta országban ébredtünk. A férjemmel titokban háborúellenes röplapokat ragasztunk ki a városban, de másnapra állandóan eltűnnek. Letépik őket.

Egyre kevésbé reménykedünk abban, hogy valaki megállítja Putyint. Már régóta nem törődik a népével, és most a testvéreinket gyilkolja. Mindannyiunkat tönkretesz. Szenvedünk.

Az orosz-ukrán határvidéken élünk, P… városában. Gyermekeink vannak, éppen hadköteles korban. Egyre biztosabb, hogy besorozhatják őket. El akarunk menni, de az ország elhagyását földön, autóval, csak meghatározott okokból engedélyezik. Így csak a férjem és én távozhatnánk, senki más. Megszakad a szívünk. A repülőtereket lezárták nálunk, ahogy minden közeli régióban is.

Kevesen beszélnek arról, hogy mi történik magában Oroszországban. A Euronews csak néhány tüntetést közvetít az ukrajnai események mellett. A legtöbb ilyen tüntetés helyszíne Moszkva és Szentpétervár. De a letartóztatások, a nők és gyerekek verése miatt az emberek jobban félnek a régiókban, mint a fővárosban. Rettenetes, ami történik.

Kedves G., persze, továbbíthatod az üzeneteimet az újságíróknak. Az embereknek meg kell tudniuk, hogy mi folyik itt.

Az orosz társadalom két részre szakadt.

Vannak, akik támogatják Putyint, az autójukra Z betűt festenek, veszettül kommentelnek a neten, felhívásokat intéznek – őket gazembereknek tartom. De akadnak olyanok is mint mi, mint az én családom. Tegnap meglátogattuk a szüleinket, több tíz kilométerre élnek P… városától. Ők is szórólapokat ragasztottak ki a településükön.

Tegnap a családdal elhatároztuk, milyen módon hagyjuk el az országot. Nincsen jó megoldás, különválva kell távoznunk. A férjem és én vízummal eljutunk Magyarországra, de az idős szülőknek csak Örményországba és Grúziába vezethet az útja. Nem tudnak internetezni, így teljesen el fogunk szakadni egymástól. De a legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogyan menekítsük ki a gyerekeket. Az idős szülők azt mondják, nekik mindegy, már leéltek egy életet, de a gyerekek… Ahhoz, hogy őket kiengedjék, igazolni kell, hogy valóban a rokonaik hívják őket egy másik országból. Egy levél nem elegendő.

Kedves G., nagyon hálás vagyok nektek a támogatásotokért!!! Ma fordulunk a magyar konzulátushoz a humanitárius vízumkérelemmel, aztán várjuk a választ. Majd tájékoztatlak a fejleményekről.

Kedves G., hosszú évek óta dolgozom ügyvédként, 2000-ben kezdtem. Csak most állt össze, hogy mi is zajlott az elmúlt években. Mármint a jogalkotás tekintetében. Nemrég, a háború előtt fogadták el a tömegsírokról és a menedékhelyekről szóló törvényeket, szigorították a szélsőségességért kiszabható büntetéseket, módosították az alkotmányt… többek között.

Már látom, hogy a háborúra készültek. De mi, békés hétköznapi emberek, a szokásos ügyeinkkel voltunk elfoglalva, és mindez valamennyire elkerülte a figyelmünket.

A magyar embereknek résen kell lenniük. Magyarországon is ezt a készülődést érzékelem. Miért is mondom ezt? Tegnap kérvényeztük a konzulátuson a humanitárius vízumot. Írásban nem adtak választ, arra kértek minket, hogy telefonáljunk. Megtettem. Kellemetlen beszélgetés volt. Azt mondták, hogy nincsen humanitárius vízumuk. Közölték, hogy Magyarországon nincsen mód az érvényes schengeni vízumunk meghosszabbítására sem (április 27-én jár majd le). Minden kérdésemre elutasító választ kaptam. Világossá tették, hogy Magyarországon sehol nem látnak minket szívesen. A hírekben pedig azt olvastam, hogy ideiglenes menedékjogot csak az Ukrajnából érkező menekülteknek adnak. Ennek a feltételei is egészen mások, mint azoké, amit más államok  biztosítanak (például Németország).

A napnál is világosabb lesz, hogy melyik ország lép fel emberségesen. A segítségkérők bajban vannak, kétségbeesettek, és minden lehetőséget igyekeznek megragadni, hogy az életüket mentsék. A magyar kormány mára magától értetődő magatartása sokatmondó. Azt akarom mondani, hogy a magyar embereknek kötelességük megakadályozni, hogy az országuk olyanná változzon, amilyenné Oroszország.

Ma visszautaztunk a szülőkhöz. Az elénk táruló látvány elborzasztott minket – február 24-e óta alig jártunk a város más részein. Bizonyára tudjátok, hogy az orosz hadsereg Z betűvel jelöli meg a tankjait. Én horogkeresztnek tartom. Felragasztják minden városi buszra, óriásplakátokon virít. De az igazán vérfagyasztó az, ahogy a háború áldozataival egyidős fiatal diákokat arra kényszerítik, hogy ezt a rettenetes háborút támogató flashmobokat szervezzenek. Számomra innen nincsen visszaút.

Holnaptól életbe lép egy törvény, amelyben 15 év börtönnel fenyegetik a háborút nyilvánosan elítélő embereket (a törvényt március 4-én fogadták el – a szerk.). Március 6-án országszerte tiltakozó akció lesz. Mindannyiunkat 20 év szabadságvesztésre ítélhetnek a részvételért. Az internetet is lekapcsolhatják. Könnyen lehet, hogy nem fogjuk tudni tartani a kapcsolatot.

Több ezer halott fekszik Ukrajna mezőin, a flashmob végén meg azt írják: az oroszok nem hagyják cserben a sajátjaikat. Hazugság. Gyalázatos gonoszság.