Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszámolta az aláírásokat az NVI, népszavazás lesz a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról

Ez a cikk több mint 2 éves.

Megszámolták a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazás két kérdéséhez összegyűjtött aláírásokat és mindkettőnél megvan az előírt 200 ezer érvényes szignó. Így lehet népszavazás a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék meghosszabbításának ügyében – számolt be Facebook oldalán a polgármester, hozzátette azt is:

„Több ideig számolták, mint amennyi idő alatt mi összegyűjtöttük. Bár jogszabályi lehetőségük megvolt rá, nehéz ezt nem időhúzásként látni. Megpróbálták ellehetetleníteni több százezer magyar ember akaratát, aki aláírásával támogatta közös ügyeinket.”
Ma délután 4-re hívta össze Nemzeti Választási Bizottság ülését (NVB), ahol a főpolgármester által tavaly nyáron kezdeményezett népszavazások kiírásához szükséges aláírások, január 27-én kezdődő ellenőrzésének eredményéről döntenek. Bár a hivatalos döntés csak az ülés után jelenik meg, a hvg.hu már napközben úgy értesült, hogy a január 21-én leadott, összesen 470 ezer aláírás elegendő a voksolás megtartásához. Ha az ellenőrzést és számlálást végző Nemzeti Választási Iroda (NVI) mindent rendben talált, akkor az NVB már csak jóváhagyó határozatot hozhat.

Karácsony szerint „a népakarat utat tör magának, április 3-án igazi népszavazás lesz, ahol döntünk a Diákvárosról és döntünk bajba jutott embertársaink megsegítéséről is”.

Ebből az látszik, hogy az ellenzék, a kormányzati homofób népszavazáshoz hasonlóan, szeretné a választásokkal egyidőben megtartani a népszavazást, de erre rendkívül kicsi az esélye – bár korábban úgy fogalmaztak, Áder János az emberek akaratával megy szembe, ha nem írja ki április 3-ra a népszavazásukat.

A hvg gyűjtése alapján azonban még az aláírások mai elfogadását követően is hosszas procedúra áll a szavazó lapok nyomtatásba kerülése előtt:

  1. Az NVB jóváhagyó határozatának jogorvoslati határideje (5 nap)
  2. Az esetleges jogorvoslati kérelem elbírálása a Kúrián (max. 5 nap)
  3. Az Országgyűlés elnökének tájékoztatása (max. 8 nap)
  4. Az Országgyűlés elnöke bejelenti a kezdeményezést az ülésen (legközelebbi ülésnap)
  5. Az Országgyűlés elrendeli a népszavazást (max. 30 nap)
  6. Az Országgyűlés határozatának közzététele a Magyar Közlönyben (max. 8 nap)
  7. Az Országgyűlés döntése elleni újabb jogorvoslati határidő (15 nap)
  8. Az esetleges jogorvoslati kérelem elbírálása az Alkotmánybíróságon (max. 30 nap)
  9. A köztársasági elnök kitűzi a népszavazást (max. 15 nap)
  10. A népszavazás napja (a kitűzéstől számított 70-90 nap)

Így legjobb esetben augusztusban, a határidők maximális kihasználásával pedig csak október második felében dönthetnek a magyarok a következő kérdésekben:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Karácsony Gergely Facebook-posztja:

 

Amint arról beszámoltunk, tavaly december elején kezdett az ellenzék aláírásgyűjtésbe, hogy népszavazáson lehessen véleményt nyilvánítani a Fudan Egyetemről és az álláskeresési járadékról. Karácsony Gergely még nyáron terjesztette be a népszavazási kérdéseket. Az eredeti öt kérdésből kettőnek sikerült átmennie az NVB szűrőjén.

Végül január 20-ára sikerült összegyűjteni és másnap leadni kérdésenként 235 ezer aláírást.

Bár a Párbeszéd éppen azért javasolta, hogy módosítsák a választási törvényt úgy, hogy az országgyűlési választásokkal egyidőben is lehessen népszavazást megtartani, ezen egyelőre csak a Fidesz tudott előnyhöz jutni.

Címlapkép: Mérce/Kiss Soma Ábrahám