„Először a liberalizmust azonosítják a kapitalizmussal;
aztán a liberalizmust öngyilkosságra kényszerítik;
a kapitalizmusnak pedig semmi baja nem történik,
hanem új fedőnév alatt sértetlenül él tovább.”
Polányi Károly a fasizmusról
Szijjártó Péter figyelemreméltó közleményt adott ki nemrégiben. A külügyminiszter a mélykúti víziszárnyas-feldolgozó üzem új beruházásának bejelentése kapcsán nyilatkozott. Szerinte a koronavírus-járvány alatt „felértékelődött az önellátás képessége”, és „meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről”.
A kormány célja, hogy „az élelmiszerellátás gerincét a hazai tulajdonú vállalatok alkossák”, ezért 2,2 milliárd forinttal támogatja a húsüzem beruházását. Mielőtt azt hinnénk, Szijjártó Péter feltámasztotta a zöldek által hőn áhított „helyi gazdaságot”, hamar kiderül, hogy nem erről van szó. A közlemény így folytatódik: „A miniszter ennek kapcsán arról számolt be, hogy a vállalat 90 százalékban hazai beszállítókkal dolgozik, míg a termékei nagyjából 70 százalékát külföldön értékesíti.” (Kiemelés tőlem.)
Az antiglobalista kormány hazai tulajdonú vállalatokat támogató politikája azért is érdekes, mert valójában egy nagyon is globális trendbe illeszkedik. A Financial Times már tavaly decemberben összefoglalta, hogyan próbálják rövidíteni az ellátási láncokat olyan nagyvállalatok, mint a BMW és a Volkswagen, és hogyan igyekeznek ellensúlyozni a pandémia alatt gyakorivá vált „szállítási palacknyaknak” nevezett effektust, amikor az áruk globális áramlása fennakad vagy lelassul. Nem véletlen, hogy 2021 egyik ikonikus képe az egyiptomi Szuezi-csatornán fennakadt teherhajó volt…
De nem csak a pandémia okozott fennakadásokat. Az Egyesült Királyságban a Brexit-sokk hatására a szigetországban megcsappant a kelet-európai kamionsofőrök száma, ami élelmiszer-, üzemanyag- és egyéb termékek hiányához vezetett. A sofőrhiányt a kormány a külföldi kamionsofőrök vízumszabályainak enyhítésével próbálta orvosolni, a megmaradó kamionsofőrök viszont sztrájkba kezdtek a rossz munkakörülmények miatt. A szakszervezetek úgy kommentálták a kormánynak azt a véleményét, hogy a kelet-európai sofőrök hiánya okozná a problémát, hogy „nincs sofőrhiány, olcsó sofőrökből van hiány”. A sztrájk idejére a brit kormány a katonaságot is mozgósította az ellátási lánc fenntartására.
A fuvarozás növekvő költségeit világszerte a munkavállalókra próbálják áthárítani. Az Egyesült Államokban például úgy próbálják megoldani a krízist, hogy tinédzserek számára is lehetővé tették az államok közti kamionos fuvarozást. Az sem lehet véletlen, hogy a járványügyi szabályok elleni tiltakozást épp a Kanada és USA között ingázó, rossz munkakörülményekkel küzdő kamionsofőrök robbantották ki Ottawában…
De a hiány fel is tolhatja a béreket és ahogy az Egyesült Királyság esetében láttuk, nagyobb tárgyalási mozgásteret biztosíhat a szakszervezeteknek. Magyarországon is elöregedőben van a fuvarozó-szakma, a Spar már 730 ezres fizetésekkel próbálja enyhíteni a hiányt.
Az ellátási láncok akadozása a termelést is válságba sodorja. A járvány alatt a szeszesital-lepárlók kifogytak a palackokból, az áruházakban hiány lépett fel a karácsonyi készletekből… Magyarországot talán leginkább az autóipart sújtó félvezetőhiány érintette.
A tőke célja ezért, hogy az „épp időben” érkező termékek rendszeréről áttérhessen az „épp arra az esetre” rendszerére, vagyis a raktárkapacitások növelésével próbálja ellenállóbbá tenni a törékenynek bizonyuló ellátási láncokat. Az „épp arra az esetre” jegyében egyes nagycégek meghosszabbítják a szerződéseiket, míg mások régiós csomópontokat hoznak létre, hogy mérsékeljék az ellátási lánc akadozásának kockázatait. Ezek az intézkedések mind megdobják a költségeket, de fontosabbá vált az ellátási láncok stabilitása a költségminimalizálással szemben.
Az ellátási láncok rövidülésének geopolitikai vetülete is van. Az USA és Kína közötti, Biden elnöksége alatt is folytatodó kereskedelmi háború is annak jele, hogy a szabadkereskedelmi korszak végéhez közeledünk. Tavaly októberben a magnéziumhiány veszélye is felmerült, miután a magnézium-kitermelés javáért felelős Kína úgy döntött, csökkenti a magnézium-exportot, hogy ezzel is enyhítse a távol-keleti országot is sújtó energiaválságot. A chiphiányhoz hasonlóan a magnéziumhiány is gyártósorok tömeges leállásával fenyeget.
Nem a magnézium-hiány az egyetlen, ami felboríthatja az ellátási láncokat. Kína teljes világgazdaságban betöltött szerepe változóban van. „Az inga meglendült, és… Nem hiszem, hogy valaha is teljesen vissza fog állni. Már Kína sem lesz az az olcsó gyártási központ, ami [egykor] volt” – nyilatkozta Simon Freakley, egy globális pénzügyi tanácsadó cég, az AlixPartners vezérigazgatója. Amíg egykoron Kína az ipari termelésért felelt a globális munkamegosztásban, addig mára kialakult saját belső piaca és geopolitikai befolyása is rohamosan növekszik.
Amit tehát Szijjártó Péter szorgalmaz, már világszerte történik, és nem pusztán a kormányok akaratából, hanem mert a teljes globális gazdaság átalakulóban van, a globalizáció korszakából a regionalizáció felé halad. Multinacionális cégek szorgalmazzák a „helyit a helyieknek” politikáját, zöld üzenetbe csomagolva, és önként feladnák a „hatékonyság mindenek felett politikáját”. Mindez megnöveli az állami tervezésre való igényt is.
A tervezésre való igény megjelenése szorosabbra fűzheti a tőke és az állam viszonyát is. Megszűnik a kanti „örök béke” az egymással kereskedő államok között, megszűnik a gazdasági kényszer a multilateralizmusra, az intézményesített nemzetközi diplomáciára. Visszaköszönhet az az időszak, amikor Charles de Gaulle francia tábornok gazdasági tervezésért felelős intézményt állított fel 1946-ban… Vagy az 1944-es Bretton Woods-i rendszerhez hasonló nemzetközi pénzügyi szabályozás: már az IMF-en belül is kritika éri a tőkeáramlás akadályainak felszámolását és a megszorítások politikáját.
A szabadpiacról a tervező kapitalizmusra való áttérés szolgálhatja a zöld átállást is, ahogy azt például a Financial Times is szorgalmazza. Nem véletlen azonban, hogy a múlt században a hidegháborúval egyidőben köszöntött be a gazdasági tervezés időszaka, keleten és nyugaton is. A háborús pszichózis is növeli a tervezésre való igényt.
A tőke szabad mozgása nem történhet meg ellenséges nemzetek között. Miközben Kína és Oroszország együtt áll ki Ukrajna NATO-csatlakozása ellen, ideje emlékeznünk rá – a kapitalizmus nem egyenlő a szabadpiaccal és a liberalizmussal. Ami utána következik, a protekcionista időszak, amikor a magántőke az állam befolyása alá kerül, még rosszabb is lehet… Főleg, ha a kapitalizmust azonosítjuk a liberalizmussal, és elfogadjuk, hogy a tőkének lehet etnikuma.
