Amikor az ukrajnai helyzetről olvasunk, sokunkban felmerül, hogy tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk: a különféle – persze fontos – szolidaritási akciókban való részvételen, a segélyszervezeteknek küldött pár ezer forinton kívül aligha tehetünk mást. Ez persze az egyének szintjén így is van, de azért a magyar állam nem teljesen tehetetlen az Ukrajnával és az ukrán néppel való szolidaritást illetően. Félretéve az Orbán Viktor békemissziójáról szóló ócska (és a történtek fényében szánalmas) propagandát, a magyar kormánynak lehetősége van súlyosabb vagy gyengébb szankciókat követelni (lehet tippelni, mit tesz Orbán Viktor), az orosz állammal való sefteléseket visszafogni (pl. Paks 2-t), é.í.t. Azonban a talán legfontosabb kérdés Magyarország számára, hogy mit fog kezdeni azokkal a menekültekkel, akik az orosz inváziót követően szinte azonnal megindultak a magyar határ felé is – eddig elsősorban Kárpátaljáról.

A magyar kormány – ez, azt hiszem, nem újdonság az olvasónak – hét éve erősen menekültellenes politikát folytat. Ennek keretében, és ez talán kevésbé köztudott, leépült egyfelől a menekültek ellátását szolgáló rendszer, másrészt a menedékkérelem lehetőségei is erősen beszűkültek. Ez alapvetően azt jelenti, hogy ma Magyarországon egyetlenegy nyitott menekülttábor maradt, pedig, mint 2015-ben is láthattuk, a magyar ellátórendszer korábban sem állt készen nagyszámú menekült befogadására. Emellett ma normál esetben menedékkérelmet kizárólag a belgrádi vagy kijevi magyar nagykövetségeken lehet beadni. (Akit bővebben érdekel a téma, annak javaslom a Partizán interjúját Léderer Andrással, a Helsinki Bizottság menekültügyi főmunkatársával.)

Ezt keretezte egy olyan narratíva, amely a menekülteket egyrészt mint „civilizációs”, másrészt mint rendészeti problémát látta, láttatta. Azaz: a menekültügy egyrészt Európa állítólagos „iszlamizációjának” a részeként, másrészt pedig mint határvédelmi probléma jelent meg a kormány kommunikációjában.

Fontos leszögezni, hogy egyelőre semmilyen menekültellenes retorika nem tapasztalható a kormányoldalon. Szintén fontos, hogy megjelent egy kormányrendelet, mely szerint az Ukrajnából érkezők (ideértve a nem ukrán állampolgárokat is, ha Ukrajnában jogszerűen tartózkodnak) ideiglenes védelemre jogosultak. (Ezt Léderer is említi a fenti interjúban mint lehetőséget – a rendelet a Partizán élő interjúja után jelent meg.)

De.

Az emberségesebb menekültpolitika feltétele lenne az is, hogy változtassunk a menekülteket rendészeti problémaként látó mentalitáson. Ez pedig aligha változott. Orbán Viktor továbbra is „határvédelemről” beszél, illetve arról, hogy katonailag és rendészetileg is fel kell készülni a „kihívásra”. Érdekes, hogy mindeközben nem esik szó arról, hogy milyen segítséget kapnak a menekülteket segítő határmenti önkormányzatok.

Az Ukrajna felől érkező menekültek nem elsősorban rendészeti problémát jelentenek, hanem emberek.

Vannak, akik az ostromlott Kijevből menekülnek, főleg Lengyelország és Románia felé. Magyarországra – eddig – a sorozás és a bizonytalanság elől menekülő kárpátaljai magyarok érkeztek, de lehetséges, hogy őket más kárpátaljaiak is követhetik, ha súlyosbodik a helyzet. Előfordulhat olyan helyzet is, amelyben Ukrajna más részein élők is Magyarország felé menekülhetnek. Ki ezért, ki azért: lesz, aki fél, hogy üldözni fogja egy Putyin-barát rezsim; van, aki nem szeretne egy diktatórikus bábállamban élni; van, aki az ukrán sorozást kerülné el, vagy az elhúzódó (gerilla)háborút.

Ha pusztán rendészeti tényezőként tekintünk az ukrajnai menekültekre, akkor a helyzet eszkalációjában nem Putyin imperialista politikájának következményét látjuk majd, hanem problémát, amelyet meg kell oldani.

Nem embereket, akik a katonai agresszió hatására hoznak személyes döntéseket, hanem egy egyre nagyobb tömeget, amellyel egy idő után már nem fogunk tudni mit kezdeni.

Abban, hogy a magyar menekültpolitikában legitim reakció lehetett a kerítésépítés, fontos szerepet játszott, hogy még a menekültekkel amúgy empatizáló emberek is elfogadták, hogy ez a kérdés alapvetően határrendészetről – „illegális” határátlépésről, vízumokról, stb – szól. Ameddig a politikusok így beszélnek, addig nincs igazság a menedékkérők számára.

És végezetül: ebben a pillanatban büszkék lehetünk polgártársainkra, akik az ukrán és kárpátaljai magyar menekültek segítségére sietnek, és kiállnak mellettük. Reméljük, a szolidaritás kiterjed majd más háborúk menekültjeire is.