Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kósa Lajos beismerte, hogy a Belügyminisztérium megvette a Pegasus kémszoftvert, és ez szerinte teljesen rendben van

Ez a cikk több mint 2 éves.

Kétórás zárt ülésen tárgyalta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága Pintér Sándor belügyminiszter Pegasus-üggyel kapcsolatos beszámolóját csütörtökön – derült ki az MTI beszámolójából.

Az ülés után Kósa Lajos fideszes bizottsági elnök tartott sajtótájékoztatót, ahol újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a kémszoftvert, de – mint mondta – ő nem lát ebben kivetnivalót, ugyanis szerinte a techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam.

Ezzel most először ismerte el egyértelműen és nyilvánosan a kormány, hogy a szolgálatok használták az izraeli kémprogramot. Bár az ellenzéki pártok már az ügy napvilágra kerülésekor kezdeményezték, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálja ki azt, de a Fidesz kezdetben ezt ellehetetlenítette. Először bojkottálta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülését, ahol kikérdezték volna Pintért, majd az újabb, szeptember 20-ra összehívott ülésén az Igazságügyi Minisztérium azt kérte, hogy az ülésen elhangzottakat 2050 végéig titkosítsák. Akkor még a belügyminiszter nem cáfolta, de nem is erősítette meg egyértelműen, hogy a szoftverrel megfigyeltek-e magyar politikusokat és újságírókat.

Erre valójában most sem kapunk választ, Kósa arra a felvetésre, hogy az ellenzéki képviselők szerint Pintér Sándor mai meghallgatása sikertelen volt, mert egyetlen konkrét személlyel kapcsolatban sem kaptak konkrét válaszokat, Kósa Lajos azt mondta: természetes, hogy a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban „senki nem fog konkrét választ kapni”, mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna. Tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait.

Kósa Lajos hozzátette: ezek az adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt. Azt is kijelentette, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat.

Mint ismeretes, a Pegasus-botrány idén júliusban robbant, amikor a Direkt36 oknyomozó portál arról írt: Magyarországon több mint 300 embert, köztük két újságíró kollégájukat is megfigyelték a telefonos kémszoftverrel.

A szoftver Magyarországon azután jelent meg, hogy a magyar és izraeli kormányok között magas szintű találkozók zajlottak 2017-ben és 2018-ban. A magyar telefonszámok megfigyelése azután szaporodott meg, hogy Czukor József egykori hírszerzőtiszt, akkor éppen a miniszterelnök főtanácsadója személyesen tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel 2018 februárjában.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán