Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Milliókkal fizethetnek rá a hitelmoratóriumra a rászorulók

Ez a cikk több mint 2 éves.

A Bank360 elemzői kiszámolták, mennyibe kerül jövő júniusig benne maradni a törlesztési moratóriumban. Ez alapján akár milliós tartozásokat is felhalmozhatnak azok a rászoruló csoportok, akik 2022. június 30-ig még benne maradhatnak a programban.

A törlesztési moratórium október 31-ig tart változatlan feltételek mellett, és jövő júniusig még nem is ér véget azok számára, akik a pénzügyminiszter által nyilvánosságra hozott rászorultsági szempontoknak megfelelnek. A  kamat azonban a moratóriumi hónapok alatt egyre növekszik, emiatt az elhúzódó program már jóval nagyobb terhet rak később az ügyfelekre, figyelmeztetnek az elemzők.

Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy szeptember vége helyett október végéig tart majd a már többször is meghosszabbított törlesztési moratórium a jelenlegi feltételek mellett. A politikus hozzátette, hogy a program  egészen 2022. június 30-ig is elérhető lesz bizonyos rászoruló csoport számára, akik megfelelnek a követelményeknek. Így a nyugdíjasok, gyermekesek, gyermeket várók, közmunkások továbbra is kérhetik a moratóriumot, és azoknak sem kell fizetni még, akiknek csökkent a fizetése az előző évhez képest ( a Bank360 közleménye figyelmeztet, hogy az utóbbi  feltétel pontos részletei még nem ismertek). A pénzügyminiszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy aki tudja már fizetni a hitelt, annak érdemes lehet megint elkezdeni a törlesztést.

Az elemzők szerint a moratórium aránytalanul nagy mértékben terheli meg a későbbi törlesztést. A program alatt felgyűlő kamat csak az egyik ok, a többletköltséget ugyanis az is növeli, hogy ezt a kamatot is abban törlesztőrészletben kell majd fizetni, ami a moratórium előtt még tisztán a tőkeadósságot terhelte.

Így hiába nem kamatozik tovább ez a program alatt felhalmozott kamat, így is meghosszabbítja a futamidőt, ami pedig az eredeti tőkeadósság tovább ketyegő kamatai miatt csak tovább növeli az adósságot.

A Bank360 egy 2012-ben felvett lakáshitel és egy 2016-ban felvett személyi kölcsön példáján nézte meg, mekkora többletköltséget okoz a rászoruló csoportoknak, ha még novembertől is részei maradnak a moratóriumnak.

A példa szerint ha még 2012. júniusában vettek fel egy tízmilliós lakáshitelt húsz évre, az akkor a magas, 11,3 százalékos kamatok mellett eredetileg 25 198 865 forintot kell volna visszafizetni. Viszont ha ezután a hiteltörlesztés nyolcadik évében, 2020 márciusában belépnek a moratóriumba, és egészen idén október végéig benne is maradnak, az általános moratórium után már 28 521 556 forintot kell visszafizetni.

Ha azonban rászorulóként élnek a lehetőséggel, és egészen jövő nyárig benne maradnak a programban, már 29 993 653 forintot kell visszafizetni, vagyis majdnem 5 millió forint a törlesztési moratórium többletköltsége.

A személyi kölcsönre felvett moratórium ugyanakkor kevésbé drágítja meg a költségeket, de a futamidőt ott is kitolhatja. A Bank360 példája szerint egy 2016 júniusában 6 éves futamidőre felvett másfél milliós személyi kölcsönnél nem okoz akkora hátrányt a meghosszabbított moratórium. Ha októberig veszik igénybe a programot, akkor már 2 559 006 forintot kell visszafizetni, szemben az eredeti 2 355 056 forintos összköltséggel. De a meghosszabbított moratórium is okoz veszteséget, hiszen ha még novemberben is bent marad az adós, és csak jövő júliustól kezd el törleszteni, már 2 656 311 forint lesz a teljes visszafizetendő. Összességében azonban még a több, mint kétéves program is „csak”300 ezres veszteséget okoz, és 10 hónappal kell tovább fizetni a moratórium után a hitelt.

A  moratórium következményeiről, melyeket legsúlyosabban az alacsonyabb jövedelműeket érintik, már többször is beszámoltunk korábbi cikkeinkben.

Címlapkép: MTI/Mészáros János