Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A diákok többsége nincs beoltva, mégis tiltja az EMMI a digitális oktatást a hatodik évfolyam fölött

Ez a cikk több mint 2 éves.

A hatodik évfolyam fölött nem lehet tanügyi intézkedéseket elrendelni akkor sem, ha egy vagy több tanuló, illetve pedagógus elkapja a koronavírust – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) iskoláknak megküldött friss intézkedési tervében – tudta meg a Népszava.

Ez azt jelenti, hogy a 12 év feletti gyerekek esetében tilos rendkívüli iskolaszünetet vagy digitális oktatást elrendelni, mivel számukra elérhető a védőoltás. Hogy a hatodik évfolyam alatt milyen járványügyi protokollra lehet számítani, arról továbbra is hallgat a kormány.

Mint arra a lap felhívja a figyelmet, idő közben a kontaktkutatás szabályai is lazultak, ennek megfelelően pedig az EMMI-féle intézkedési terv szerint az, aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek, még akkor sem, ha például egy közvetlen családtagja betegszik meg, így karanténkötelezettség sem vonatkozik rá.

Ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is megerősítette Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kérdésére,

azt azonban nem tudták megindokolni, milyen szakmai ajánlások alapján döntöttek így.

Nagy Erzsébet szerint érthetetlen a döntés, szerinte nem lazításra, hanem szigorúbb intézkedésekre lenne szükség, hiszen nem garantálható az iskolák biztonsága, a 12 éven aluliakat ugyanis még nem lehet oltani, a koronavírus delta variánsa pedig az oltottak között is terjedhet – amin az sem segít, hogy információi szerint már most van olyan pedagógus, akinek úgy kell bejárnia dolgozni, hogy a férje igazoltan koronavírus-fertőzött.

Mint arról korábban beszámoltunk, hiába kérték a szülők és a pedagógusok az EMMI-t augusztusban, hogy adjon tájékoztatást az iskolai járványprotokollról, hogy egyértelmű legyen, bizonyos fertőzöttségi szint esetén milyen intézkedéseket kell hozniuk az intézményvezetőknek. A Civil Közoktatási Platform nemrég Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkához fordult levélben, melyben hangsúlyozta: különböző veszélyhelyzeti fokozatokhoz tartozó intézkedéscsomagokat kellene létrehoznia a kormánynak, amelyek előírásokat tartalmazhatnának a tesztelésre, a távolságtartásra, a maszkhasználatra, a fokozottan veszélyes tevékenységek lehetőségére vagy tiltására, a szülők belépésére az intézményekbe, vagy épp az online oktatásra. Az EMMI friss intézkedési tervét elnézve azonban egyre biztosabbank tűnik: a kormány kizárólag az oltásra támaszkodik, amit eddig 225 ezer diák kapott meg, ez azonban az oltásra jogosult 12-17 év közötti korcsoport csupán 38 százaléka.

Címlapkép: MTI/Vajda János