Nem tudom, ki mivel tölti ezt a borús szombati napot, ám szinte biztos vagyok benne, hogy senkinek sem telik annyira produktívan a napja, mint Kásler Miklósnak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének nemcsak arra volt ideje, hogy kinevezzen 374 intézményvezetőt a Klebelsberg Központ irányítása alá tartozó oktatási intézmények élére, de még az úgynevezett nagy nemzeti sorskérdésekről is sikerült értekeznie a Pesti Vigadóban összegyűlt nagyérdemű előtt.

A miniszter az esemény kedvéért még Szent Istvánt és Klebelsberg Kunó egykori  oktatásügyi miniszter szellemét is megidézte, kijelentvén, hogy az ország ezeréves történelmi fejlődése során mindig az oktatás volt az, ami összetartotta a magyarságot, és iránymutatást adott a magyar népnek történelem legzivatarosabb századaiban is.

Kásler szerint a magyar oktatási rendszer kiválóan ötvözi a modern tudományos ismeretek alkalmazását és a hagyományos nevelésközpontú, értékelvű magyar pedagógiai gyakorlatot. Állítása szerint ennek a régit az újjal sikeresen összeegyeztető oktatási rendszernek is köszönhető, hogy a magyarság az elmúlt évtizedekben Közép-Európa legnépesebb nemzete lett, amely ráadásul „fokozatosan kiterjeszti a szuverenitását”.

Nem úgy Nyugaton, ahol a helyzet, úgy tűnik, azóta változatlan, hogy az Európai Unió először kritikával illette a magyar kormányt, idestova 11 éve. A miniszter szerint, míg a Lajtán túl egy „morális, etikai interregnum”, valamint demográfiai és identitásválság alakult ki, addig a „napkeleti országok” nemhogy nem szenvednek semmiféle identitászavarral, de még a szellemiségüket is sikerült megőrizniük, miközben anyagiakban is gyarapodtak.

Kásler szerint ahhoz, hogy mi, napkeleti népek továbbra is megmaradhassunk napkeletieknek, elengedhetetlen, hogy megőrizzük értékeinket, hagyományainkat, valamint a „sajátos magyar világszemléletünket”. Szerinte ezeknek a céloknak az eléréséhez jó szolgálatot tesz az új Nemzeti Alaptanterv és az új tankönyvek, amelyek többsége már digitálisan is elérhető.

Kásler Miklós nyilvánvalóan nem akarta rabolni a Pesti Vigadóban egybegyűltek idejét, így számos kérdésről nem ejtett szót.

Az például kimaradt a miniszter beszédéből, hogy 20 éve nem volt ilyen kevés tanár a közoktatásban, aminek köszönhetően annyira súlyossá vált a pedagógushiány, hogy az álláshirdetések alapján jelenleg szinte a „bármilyen szakos tanárokra” van a legnagyobb kereslet.

Ez a probléma egyébként már nem csak a kistelepülések oktatási intézményeit, hanem a fővárosi elitiskolákat is érinti. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője erről egyébként úgy nyilatkozott, hogy „egyszerűen nem kell minden iskolába külön kémiatanár”, hiszen egy oktató akár  négy-öt kisebb létszámú intézményben is taníthat.

Hajnal elegánsan elsiklott afölött, hogy ezeknek a „vándortanároknak” mekkora nehézséget okozhat az osztályközösségek életében való részvétel, a diákokkal való személyes kapcsolat kialakítása, valamint hogy mennyire megterhelő egyik iskolából a másikba rohangálással tölteni a napot.

Arról sem esett szó, hogy a modernitást és a tradíciót elviekben sikeresen ötvöző magyar oktatási rendszert a kormányzati propagandával szemben nem a „3D-s nyomtatók és a humanoid robotok” jellemzik elsősorban. Hanem olyan helyzetek, amikor egyes iskolákban nyomtató hiányában a polgármesteri hivatalban kell kinyomtatni a feladatlapokat.

Nagyon szép, hogy a kormány tableteket biztosít az iskolásoknak,

de ez nem változtat azon a tényen, hogy Magyarország az az ország, ahol a lakosság közel ötöde él a szegénységi küszöb alatt, és a leghátrányosabb térségekben élő diákok közül sokaknak nincs hozzáférése az internethez.

Különösen igaz ez a társadalmi kirekesztettségtől és nélkülözéstől kiemelten szenvedő roma közösség tagjaira, akinek egy tavalyi felmérés szerint a 13 százaléka egyáltalán nem fér hozzá az internethez.

Talán érthető módon annak a ténynek sem jutott hely a napkeleti tradíciókat és a „magyar gógyit” éltető miniszeri dicshimnuszokban, hogy mennyire alacsony a magyar tanárok fizetése.

Ezek az alacsony bérek azért igazán kiábrándítók, mivel azt még Kásler sem tagadja, mennyire fontos társadalmi feladatot töltenek be a pedagógusok. Hiszen a tananyag átadásán kívül jelentős részben rájuk hárul a diákok mentális egészségének ápolása és az otthonról hozott problémák megoldása, köszönhetően a szülők leterheltségének és a krónikusan alulfinanszírozott szociális intézményeknek.

Persze az ember nem is várhatja el, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a magyar közoktatás halotti beszédét mondja el nyilvános szerepléseiben. De talán nem túl nagy vágy az, hogy a magyar kormány legalább akkora örömét lelje az egyik legfontosabb közszolgáltatásnak számító oktatás fejlesztésében, mint a vadászati kiállítások szervezésében, környezetromboló beruházások megvalósításában vagy a multinacionális vállalatoknak nyújtott adókedvezmények biztosításában.