Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A református egyház Sorost sejti amögött, hogy nem minden gyerek tért vissza az iskolákba a járvány idején

Csordás Anett, Budapest 6. országos egyéni választókerületének egyik ellenzéki képviselőjelöltje érdekes dokumentumot osztott meg Facebook oldalán, melyből a Köznevelési Stratégiai Kerekasztal június 30-i ülésének néhány részlete derül ki – ez volt az az ülés, amelyen többek között azt tárgyalták, hogy a pedagógusokat csak középszintű érettségire képezzék ki. A Pedagógusok Szakszervezetének vízjelével ellátott kivonat az alább olvasható.

A dokumentumból kiderül, hogy a református egyház, vagy legalábbis az ülésen jelenlévő képviselői szerint áttételesen Soros György ármányos ténykedése akadályozta, hogy az iskolák újranyitásakor a gyerekek egy része visszamenjen az intézményekbe.

Ahogy Csordás is kiemelte bejegyzésében, a kivonat fogalmazása szerint

„A református egyház jelenlévő képviselője sérelmezte, hogy külföldi ügynökök segítették a szülőket az iskolák újraindítása után, hogyan tarthatják otthon a gyermekeket. Tegyen meg mindent az EMMI, hogy a Soros György által támogatott TASZ tevékenységét korlátozni lehessen az országban.”

A reformátusok itt voltaképpen azt kritizálták, hogy mikor április 19-én kinyitottak az óvodák és az általános iskolák, akkor a Társaság a Szabadságjogokért jogi segítséget nyújtott a járvány miatt aggódó szülőknek abban, hogy gyerekeiket otthon tarthassák akkor is, ha már zajlik a jelenléti oktatás.

Emlékeztetésképp: április 19-én Magyarországon 3 317 052-en kaptak legalább egy dózist az oltásból, közülük 1 400 703 ember megkapta már a másodikat is.

9 504 embert ápoltak koronavírus-fertőzés miatt kórházban, 2 680 új esetet regisztráltak, és a hétnapos mozgóátlag szerint 239-en haltak meg.

Ezek még akkor is súlyos adatok, ha látni lehetett, hogy a harmadik hullám már a leszállóágban van, és még maga a miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy nincs meggyőződve arról, hogy kell-e akkor iskolanyitás – majd az egész felelősséget rátolta a WHO-ra, miszerint a kormány csak a nemzetközi szervezet protokolljait követi.

A tanárok tetemes része nem volt még beoltva, emiatt a szakszervezetek is felemelték a hangjukat, mondván a jelenléti oktatásba visszarendelt tanárok nem fognak megfelelő védettséggel rendelkezni. A szülők pedig joggal féltek, hogy az iskolákban egymással érintkező gyerekek könnyedén megfertőzhetik egymást, majd hazavíve a kórt megfertőzik az egész családot. Ami nagyon nem mindegy, ha például a nagyszülők besegítenek a gyerekvigyázásban, de mint láthattuk, fiatal és középkorú felnőtteket is képes súlyosan, akár halált okozva megfertőzni a vírus.

Ebben az időszakban a TASZ álláspontja az volt, hogy figyelembe kell venni mind a diákokra, mind a tanárokra, valamint a velük érintkező személyekre leselkedő veszélyeket, amik a nyitással járnak, ahogy persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az államnak biztosítania kell a gyerekek számára a megfelelő testi, szellemi erkölcsi fejlődéshez szükséges gondoskodást. Ez azonban nem mehet az emberek egészsége vagy élete rovására.

A szervezet kifejti, hogy a bináris nyitás vagy zárás opciókon kívül léteznek cizelláltabb megoldások az iskolák kinyitására, és érdemes lehet a gyerekek és a családok társadalmi helyzetét is figyelembe venni a tekintetben, mely csoportokat engedik vissza, de akár tantárgyak alapján is lehetett volna válogatni. Mindazonáltal mint hangsúlyozta,

„a szülővel együttműködő iskola esetén van lehetőség arra, hogy a gyerekek otthonról tanuljanak és ne járjanak be, ha a szülő kockázatosnak érzi ezt a járványhelyzet miatt.”

A TASZ állásfoglalásában arra is kitér, hogy a tanároknak is jogukban áll megtagadni a munkáltató utasítását, ha „a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a biztonságos munkavégzés nem garantált, illetve az élet, testi épség vagy egészség ilyen veszélyeztetése igazolható, akkor a pedagógus jogosan tagadja meg a jelenléti munkavégzést.”

A jogvédő szervezet kétségkívül számos, a közbeszédben keringő félinformációt és tévhitet tudott helyre tenni, és számos kétségbe esett szülőnek és tanárnak segített eligazodni és dönteni, miközben joggal féltették önmaguk, gyerekeik és környezetük egészségét.

A református egyház képviselője magyarán ezt a bűnt rója fel a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetnek, némi sorosozással fűszerezve, csak hogy hozzák a kormányzati normát.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi