Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Csak középszintű érettségire való felkészítésre képeznék ki a jövő pedagógusait

A Népszava beszámolót írt a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal múlt heti üléséről, melyből kiderül, hogy a kormány könnyítene a pedagógusképzés követelményein, hogy többen végezzék el a szakot.

A könnyítés lényege, hogy csak középszintű érettségire való felkészítésére képeznék ki a pedagógusokat. Az emelt szintű érettségire való felkészítéshez plusz egy éves, nem nappali rendszerű képzésben kellene részt venni.

Ezt támasztja alá egy tanárképző egyetemek tanszékvezetőinek küldött minisztériumi levél is, ami a Népszava birtokába került. A levélben az is szerepel, hogy a Nemzeti Alaptanterven (NAT) túlmutató  tartalmak és kimeneteli követelmények csak akkor maradhatnak, ha azok „pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen” és „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell”.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint a minőség rovására mehet a pedagógusképzés könnyítése.  Totyik szerint a képzés NAT-hoz való kötése is jelentősen leszűkítené, hogy milyen ismereteket tanítanák a pedagógusok a diákoknak.

A PSZ alelnöke a kormány terveiből hiányolja az integrált oktatásra való törekvést, a pedagógusok sajátos nevelési igényű diákok oktatására való felkészítést és az idegennyelv-tanárok képzésének megújítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tavaly nyáron kiadott dokumentumában csupán egy másfél oldalas alfejezetet szántak a nyelvoktatási stratégiának, pedig az idén elrendelt egyetemi nyelvvizsga-amnesztia is felhívta a figyelmet a hazai nyelvoktatás súlyos hiányosságaira.

Telefonon kerestük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, hogy ők is elmondják a véleményüket ezekről a tervekről. A hírekről hívásunkig nem értesültek, a csak középszintű érettségire való képzést első hallásra „nonszensznek” nevezték. Ha megérkezik részletes álláspontjuk, cikkünket frissítjük.

Frissítés, 10:17: A PDSZ választmánya holnap dönt a szervezet hivatalos véleményéről, azonban a választmány néhány tagja máris „meg van rökönyödve” az intézkedésektől, amelyeket egyszerre tartanak megvalósíthatatlannak és fenyegetőnek. A szaktárca nyilvánvalóan azt reméli, hogy több diák jelentkezik pedagógusnak, ha megígérik, hogy kevesebbet kell tanulni a pedagógusképző szakokon, ez azonban akár azt is eredményezheti, hogy a diákok, pl. a diák-olimpikonok többet fognak tudni az őket tanító tanároknál – véli egy PDSZ országos választmányi tag. „Ugyanabban az osztályban fog ülni az a diák, aki emelt szinten akar érettségizni, mint aki közép szinten, tehát nem lehet neki mást tanítani”, tette hozzá.

Ráadásul az egyetemeket is megfenyegették, mivel az új rendszerben minden kurzus anyagát föl kell majd tölteniük a Neptunra (az egyetemek szoftverrendszerére), ahol ellenőrizni fogják, hogy nem tanítanak -e a középszintű érettségi anyagán túl „felesleges tartalmat”, amiért eljárást lehet indítani az intézet ellen.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt