Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A koronavírus-válság és a munkavállalók félelmei

A koronavírus-járvány nemcsak egészségügyi válságot okozott, hanem gazdasági-társadalmi problémákat is. Ezek méretét egyelőre nem látjuk, de kezdenek kibontakozni a válságtünetek. A Policy Agenda kutatása munkavállalók félelmeiről szól, és bemutatja a kiszolgáltatottság okozta problémákat.

A koronavírus okozta gazdasági sokk egyik pillanatról a másikra megmutatta, hogy még a biztosnak hitt jövedelmi források is megszűnhetnek egyik pillanatról a másikra. Ez növeli az emberek kiszolgáltatottságát és belső félelmeiket. Ez a két elem sajnos kéz a kézben jár az önkizsákmányolásra való hajlam növekedésével. Amikor valaki fél a munkájának elvesztésétől, fél attól, hogy nincsen átmeneti tartaléka egy krízis kezelésére, akkor erősebb lesz benne a saját jogairól való lemondás ösztöne. Ettől a pillanattól kezdve nem az lesz az érdekes, hogy mi van a Munka Törvénykönyvébe írva, hanem hogy mit mer számonkérni, amikor úgy érzi, dolgozóként sérülnek a jogai.

A Policy Agenda több kutatást[1] is készített a munkavállalók kiszolgáltatottságáról, félelmeiről. A COVID okozta új helyzet alkalmas volt arra, hogy megnézzük, mit lehet kezdeni ezekkel a félelmekkel.

A kutatás első állomása még a járvány időszaka előtti megkérdezéseken alapult, így a dolgozók által egy biztosnak tekintett állapothoz lehet hasonlítani a válság okozta helyzet alakulását. A válság első hullámában, illetve a második hullámában alaposan átrendeződött a munkaerőpiac. Tömegessé váltak azok a munkavégzési formák, amelyek korábban ritkák voltak, vagy nem is voltak gyakorlatok. Így például az otthoni munkavégzés sok munkahelyen az általános gyakorlat része lett.

Ennek a szövegnek az eredeti változata az Új Egyenlőség oldalán jelent meg.

Az Új Egyenlőség rendszeresen közöl olyan társadalom-, politika-, gazdaságelméleti írásokat, amelyek hasznos szempontokat, kereteket nyújtanak a közéleti gondolkodáshoz, vitákhoz. A lap öndefiníciója szerint „a gazdasági demokrácia alapértékeit – egyenlőség, szabadság, igazságosság és szolidaritás – képviseli”. A Mérce – az Új Egyenlőség szerkesztőivel egyeztetve, olykor szerkesztve – rendszeresen közli újra a magazin szövegeit.

A munkahely biztonsága

A 2020. májusi és a 2021. januári kutatásban is azt kérdeztük azoktól, akik saját bevallásuk szerint 2020. március 1-jén dolgoztak, hogy a járvány mennyire változtatta meg a munkájukat. Érdekes, hogy a tavalyi adatokhoz képest jelentősen nőtt azok aránya, akik úgy érzik, hogy e tekintetben nem történt érdemi változás.

A járvány második hulláma után nőtt azok aránya, akik a válság alatt elvesztették munkájukat. Érdekes módon most már csak 11% mondta azt, hogy otthoni munkavégzésre kötelezték. Ez azonban nem azt jelenti, hogy összesen ennyi embert érintett a home office, sokkal valószínűbb ennél a válasznál, hogy ennyi embernek maradt meg alapélményként ez a foglalkoztatási forma a COVID kapcsán.

Az ország eltérő településtípusait nézve a 2021. januári felvétel során a Budapesten dolgozók 23% mondta azt, hogy számára az otthoni munkavégzés volt az alapvető változás. Szembetűnő az is, hogy a fővárosban mondták a legtöbben, hogy elvesztették a munkájukat (10%), míg a középvárosokban élők ehhez képest fele annyian mondták ezt. A fővárosi munkavállalók jelezték a legkisebb arányban, hogy a munkájuk kapcsán nem tapasztaltak változást a COVID-járvány alatt (59%).

2021-ben a válaszadók 17%-a dolgozott az első hullám kirobbanása óta olyan foglalkoztatási formában, amely alapján csökkent vagy meg is szűnt a munkajövedelme. Ennél azonban a dolgozókat nagyobb arányban érinthette a jövedelem szűkülése, hiszen külön nem vizsgáltuk, hogy mekkora mértékben csökkentek egy–egy foglalkoztatott béren kívüli juttatásai.

A munkahelyi biztonság talán legfontosabb alapja, hogy biztosak legyünk fizetésünkben. Első felvételünk alkalmával a 2018-2019 során érezhető foglalkoztatásbővülés eredményeként még kevesen tartottak attól, hogy fél éven belül elveszítik munkájukat. A járvány megváltoztatta ezt a helyzetet.

Az első hullám végén a dolgozóknak még 68%-a nem tartott attól, hogy elveszítheti a munkáját. A magukat biztonságban érzők aránya 2021. januárra négyötödre (79,7%-ra) nőtt. Fontos megjegyezni, hogy ez talán nem érdemi változás, ugyanakkor elmozdult a dolgozók hangulata abba az irányba, hogy többen érzik nagyon stabilnak a munkahelyüket.

A dolgozói társadalom egyötöde azonban kiszolgáltatottnak tekinthető abból a szempontból, hogy valamilyen mértékben, de fél az állástalanságtól. Ez pedig egyértelműen növeli a sokszor indokolatlan önkizsákmányolást.

Utalva az e témában – a dolgozók félelmeiről szóló kutatásunk kapcsán – végzett 2018-as felvételünkre, a 2020-tól kialakult helyzet lassan romló állapotot jelez. 2018-ban ugyanis még a lakosság 85%-a nem félt attól, hogy a következő fél évben elveszíti a munkáját.

Településtípusok alapján a következő megállapításokat lehet tenni:

  • A középvárosokban érzik a dolgozók legstabilabbnak a helyzetüket. Ezekben a városokban a válaszadók 70%-a egyáltalán nem tart munkahelyének elvesztésétől, míg 15%-uk inkább nem fél tőle.
  • A fővárosban lakók körében a legerősebb a szorongás. Budapesten minden tizedik dolgozó nagyon fél a munkahelyének rövid távon bekövetkező elvesztésétől, míg a középvárosokban ez az arány csak 5%.

Külön vizsgáltuk azokat, akik körében nem változott a COVID miatt semmi a munkahelyüket illetően. Munkahelyük elvesztésétől 86%-uk nem vagy egyáltalán nem tart, és mindösszesen 3%-uk szorong erősen ettől a lehetőségtől. Hasonló arány figyelhető meg azok között is, akik home office munkavégzésre „kényszerültek”. Ezzel szemben, akiket rövidített munkaidőben foglalkoztattak vagy fizetésnélküli szabadságra küldtek, 65%-ban nem félnek munkahelyük elvesztésétől.

A „munkapiaci” biztonsághoz kapcsolható az is, hogy mennyire bízunk abban, hogy szükség esetén találunk új munkahelyet.

2021. januárjában ezért megkérdeztük, hogy „lát-e esélyt arra, hogy a következő hónapokban új munkahelyet talál?”.

Érdemes megjegyezni, hogy ez a kérdés nem tükrözheti a tényleges munkaerőpiaci helyzetet. Fontos azonban, hogy a dolgozók mit gondolnak saját esélyeikről, azaz a várthoz képest sokkal könnyebben el tudnak-e helyezkedni, vagy éppen azzal szembesülnek, hogy befagytak számukra a lehetőségek.

Érdekes az, hogy miközben a többség (79,9%) nem fél munkahelyének elvesztésétől, 68%-uk tart attól, hogy ha mégis munkahelyet kellene változtatnia rövid időn belül, akkor nem jutna munkához. Ebben a kérdésben a fővárosiak egy kicsit optimistábbak: míg háromötödük (60%-uk) gondolja, hogy nem tudna elhelyezkedni, addig a falvakban élőknek 71%-a pesszimista ebben a tekintetben.

Jövedelmi kiszolgáltatottság

A jövedelmi biztonság az egyik legfontosabb feltétele az általános jólétnek. Az ezzel kapcsolatos kiszolgáltatottság egyik megnyilvánulása, ha a dolgozók számára bizonytalan, képesek-e fenntartani a kialakult életszínvonalukat. (Felvételünk során a dolgozói társadalom tagjait kérdeztük, akik jövedelemtermelő képessége egész háztartásuk szempontjából meghatározó). Ebben a tekintetben valamelyest romlott 2020. május óta a hangulat. Akkor a megkérdezettek kétötöde (40,6%) félt valamilyen szinten attól, hogy nem tudja fenntartani kialakult életszínvonalát, míg 2021. januárjában már a dolgozók 43,8%-a. A Budapesten élők körében ez az arány 39%, a községekben lakóknál már 48%. Ez jelentős különbség.

A munka elvesztése – főleg, ha nincsenek megtakarításai az adott háztartásnak – az egyik legfontosabb eleme a kiszolgáltatottság növekedésének. A járvány alatt kialakult helyzetben egyértelműen kiszolgáltatottá váltak a dolgozók. Kénytelenek voltak elfogadni a csökkentett munkaidőt és az esetenként jelentősen csökkentett munkabért, rákényszerültek kivenni szabadságukat. Mindezek pedig jelentős félelmet gerjesztenek.

A munkahely elvesztése, a gazdaság átalakulása a dolgozók nagy részének a jövedelmek csökkenését jelenti. Az elkövetkező évek kérdése lesz, hogy ez a most lezajló változás társadalmi szinten is romló életkörülményeket jelent-e.

Már 2018-ban a dolgozói társadalom egyharmada félt attól, hogy az elkövetkező években a munkabére nem lesz elegendő a jelenlegi életszínvonalának fenntartására. Azoknak, akik számoltak is ezzel a lehetőséggel, egynegyede kifejezetten tartott is ennek bekövetkeztétől.

Az anyagi biztonság csökkenése

További kutatásaink egyik fontos eleme az is, amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen a szubjektív biztonságérzet a megtakarítások kapcsán. Ezekben a kutatásokban fontos elem a kisebb váratlan kiadásokra vonatkozó összeg megállapítása is. Több éve megkérdezzük a háztartásokat, hogy saját megítélésük szerint mekkora összegre lenne szükség, hogy a kisebb, váratlan kiadásokra legyen a háztartásukban szabadon felhasználható fedezet.

Ez az önbevalláson alapuló megkérdezés természetesen egy szubjektív véleményt fejez ki. Mégis, azért tartjuk fontosnak, mert nagymértékben befolyásolja a háztartások döntéseit, ha az egzisztenciális fenyegetés már úgy is jelentkezik, ha aggódni kell egy olyan kiadástól, amely normál körülmények között nem lenne megoldhatatlan.

A mostani mérés szerint 470 ezer forint lenne az az összeg, amely a családok számára ebből a szempontból biztonságot jelentene. A 2020. májusi adathoz képest ez 100 ezer forinttal magasabb. Ennek oka egyszerre lehet a járvány miatt felborult biztonságérzet, de lehet egy, a növekvő inflációtól való (reális vagy vélt) félelem is. Fontos lesz annak vizsgálata, hogy a válság után hogyan rendeződik vissza ez az összeg – ha egyáltalán visszarendeződik – a válság előtti szintre.

Korcsoportok alapján jelentős differencia mutatkozik a váratlan kiadások fedezésére szükségesnek vélt tartalékok nagyságában. A legnagyobb összeg a 40-59 éves korosztály szerint szükséges, ez mintegy 500.000 forintot jelent. A legkisebb összeg a 60 év feletti munkavállalók számára kellene, ez 277.000 forint. (Ez utóbbi csoport esetében ugyanakkor óvatosággal kell kezelni az adatokat, mivel a mintában kisebb súllyal jelentek meg az idősebb munkavállalók abból következően, hogy a munkaerőpiac aktív részének is kisebb rétegét jelentik).

A konkrét összegnél érdekesebb annak a vizsgálata, hogy a válaszadók miképpen érzékelik az ezzel kapcsolatos helyzetüket. Azt kérdeztük, hogy a válaszban meghatározott összeggel rendelkezik-e a család vagy sem.

A tavaly májusi adat alapján ez az arány 48% volt, ami mostanra 44,8%-ra csökkent. Azaz a dolgozói társadalom kevesebb mint fele érzi, hogy probléma esetén tudna félretett fedezethez nyúlni. Ez tehát ismételten erősíti a kiszolgáltatottság érzését, megnöveli a félelmet a munkahely elvesztésétől.

Ha településtípusokra bontjuk a kérdést, akkor azt látjuk, hogy Budapesten a legrosszabb ez az „egzisztenciális” biztonságérzet. A fővárosban a válaszadók 41%-a rendelkezik az általa elvárt szintű megtakarítással, míg a kisvárosokban élők között már nagyobb az arányuk (46,6%). A két csoport között persze statisztikai értelemben nincs jelentős távolság, így nem lehet azt mondani, hogy településtípus alapján nagyon eltérő lenne a helyzet.

A 2020. májusi felvétel a válság nehéz helyzetében tükrözte a foglalkoztatottak, a háztartások romló munkaerőpiaci helyzetét és jelentősen visszaeső jövedelmi viszonyait. Azóta folyamatos jövedelemcsökkenést él át a magyar dolgozói társadalom, és jelentősen át is kellett alakítaniuk a prioritásokat. Így már

nem a korábban meglévő jogok és juttatások bővítéséért, hanem sok esetben azok megőrzéséért folyik a „küzdelem”.

2021. januárjában, azaz 8 hónappal később, a válság második hulláma után kevésbé bizakodó hangulatot látunk. A gazdaság újranyitása nehezen halad, sőt egy harmadik hullám is elindul. Így a válság folyamatosan átalakítja a munkaerőpiacot, várhatóan hosszabb időbe telik majd a korábbi általános munkahelyi biztonság visszaépítése.

[1] – A Policy Agenda a válság kezdetétől kutatásokat végez a koronavírus hatásairól a munkaerőpiacon dolgozók körében a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Friedrich Ebert Stiftung megbízásából. A telefonos megkérdezések 1000 munkavállaló bevonásával készülnek, legutóbb 2021. január hónapban.