Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért lenne ördögtől való a külföldön tartózkodó magyarok levélszavazása?

Az Európai Unió határain belül jelentős gazdasági különbségek, egyenlőtlenségek, s ezzel párhuzamosan szabad mozgás van. Nem találunk olyan kort az ismert történelemben, amikor ez a két tényező – szélsőségesen eltérő jövedelmi viszonyok és szabad mozgás egy földrajzi térségen belül – ne eredményezett volna vándorlást a szegényebb régiók, országok felől a gazdagabbak felé.

A statisztikai rendszerek nemzeti rendszerek. Nemhogy közös adatbázis, még adategyeztetés sincs az Unió tagországai között, de egyébként más országok között sem. Így az adatok nehezen, vagy egyáltalán nem ellenőrizhetőek. Németország például nagyságrendileg 200.000 magyart tart számon, azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy közülük hányan érkeztek a mai Magyarország területéről, illetve hányan vannak azok, akik egyébként helyesen határon túli kettős állampolgárként jutottak magyar útlevélhez, majd vándoroltak azzal nyugatra Szerbiából, Ukrajnából, de akár a szintén uniós Romániából vagy Szlovákiából.

A kutatás tehát becsült számokkal kénytelen dolgozni, a vándorlás azonban konszenzussal nevezhető számottevőnek az EU-ban. A volt keleti blokk országainak lakosságát hozzávetőlegesen 10-20%-os arányban érinti. Jelentős a déli tagállamok felől északra történő népmozgás, s emellett természetesen létezik ki- és átvándorlás a gazdag magországokból és között is, illetve az EU-n kívülre irányuló emigráció is.

A vándorlás mértéke okán minden tagországban és az Unió szintjén is a demokratikus intézményrendszer egészét érintő kérdéssé válik annak szabályozása, hogyan élhetnek (vagy nem élhetnek) politikai jogaikkal, azon belül pedig választójogukkal a külföldön élő vagy tartózkodó állampolgárok.

Az Unió a választási rendszerek szabályozását teljes egészében tagállami hatáskörbe sorolja. Ennek megfelelően a történelmi hagyományok és az állami berendezkedések mentén különbségek vannak a tagországi rendszerekben.

Van azonban egyvalami, ami kizárólag a NER agyafúrtan aljas választási rendszerére jellemző. Ez pedig a különbségtétel az otthoni lakcímmel rendelkező, illetve nem rendelkező külföldön élő vagy tartózkodó választók között. Eszerint a szabályozás szerint van, aki kényelmesen levélben, míg mások csak több száz kilométeres, költséges és időigényes utazás árán tudnak élni szavazati jogukkal. Az utóbbi kategóriába szerény becslés szerint is 600-800.000 szavazó tartozik, akik Magyarországról nyugatra emigráltak, de érzelmi, vagy gyakorlati okokból megtartották az otthoni lakcímüket.

Az, hogy a törvényalkotó ilyen diszkriminatív módon tegyen különbséget választó és választó között, példa nélkül az EU-ban.

Milyen jogok illetik meg azokat, akik külföldön tartózkodnak?

Felelősség a választások összefüggésében a részvétel jogi és technikai feltételeinek megalkotása, betartása/betartatása és gyakorlása kapcsán merül föl. A választási eljárás szabályai a választójog mint alapjog garanciái. A diszkriminatív korlátozás az eljárási szabályokban tehát alapvető jogot korlátoz, indokolatlanul kirekeszti a választók egy jelentős részét a választójog hatékony gyakorlásából.

Az EU-ban a számottevő vándorlás okán régóta eleven téma a külhoniak szavazása. Jim Higgins ír néppárti képviselő az EP-ben 2010-ben és 2011-ben is megszólalt az ügyben. Érvelése szerint amennyiben ha a jog vagy a technikai háttér nem biztosított, az tekinthető a szabad mozgás korlátozásának az EU-n belül. A határt átlépő uniós polgárok részvételével kapcsolatos, továbbra is létező kihívásokat 2015-ben Danuta Hübner lengyel néppárti és Jo Leinen német szociáldemokrata képviselő taglalta, sőt, a 2019-es európai parlamenti választásokról szóló bizottsági jelentés is érinti azokat. Gabriela Ionescu román állampolgár a Bizottsághoz benyújtott petíciója nyomán 2020-ban a román törvényalkotó komoly javításokat foganatosított a külföldön tartózkodó román választópolgárok technikai lehetőségei kapcsán.

Megfontolandó tehát az Európai Parlament 2020. november 26-i állásfoglalása: az EP

„ismételten kéri egy Európai Választási Hatóság létrehozását, amelynek feladata az európai választójoggal kapcsolatos iránymutatások és rendelkezések végrehajtásának nyomon követése; javasolja a nemzeti választási irodák közötti információcsere-mechanizmusoknak az Európai Választási Hatóság koordinációja mellett történő megerősítését”.

A jelenlegi magyar szabályozás jelentősen eltérő terheket, költségeket ró a választójogukat gyakorolni kívánó, külföldön tartózkodó magyar állampolgárok két különböző, jól behatárolható csoportjára. S teszi ezt kellő súlyú, észszerű indok nélkül. Az önkényes, diszkriminatív megkülönböztetés par excellence esetével van dolgunk. Azért sem gondolhatjuk, hogy puszta figyelmetlenség állna a megkülönböztetés mögött, mert a törvényalkotó a választási törvény eredeti formájában (2013. évi XXXVI. tv.) még biztosította a magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján külföldön tartózkodó állampolgárok számára a levélben szavazás lehetőségét. Az erről gondoskodó passzusokat az Országgyűlés utólag helyezte hatályon kívül (2013. évi LXXXIX. törvény).

A TASZ többször fordult az Alkotmánybírósághoz a 2013-as választási törvény diszkriminatív jellege miatt, beadványaikat az AB 2016. április 19-i és 2020. február 11-i határozatában is abszurd indoklásokkal elutasította.

Mennyire biztonságos a levélszavazás?

A Nemzeti Választási Iroda arra a kérdésre, hogy biztonságos-e (értsd: a csalások elleni kellő garanciát jelent-e) a levélben szavazás, a választópolgár felelősségét is fölemlíti, honlapján 2013-ban a következő volt olvasható:

„A levélben szavazás tisztasága – ellentétben a szavazóhelyiségben történő szavazással, ahol elsősorban a szavazatszámláló bizottság feladata a szavazás törvényességének biztosítása – a választási szervek és a választópolgár együttes felelőssége. A választópolgárnak is felelős magatartást kell tanúsítania a szavazólap kitöltésekor, a szavazási iratok postázásakor.”[1]

A szavazó és a szavazást lebonyolító szerv felelősségét tehát érintik, míg a törvényalkotóról szemérmesen említést sem tesznek.

De még ha a levélszavazás tisztasága soha nem is lesz száz százalékban ellenőrizhető – miként a választás más módjaié sem, hiszen a láncszavazásban is benne van a súlyos visszaélés lehetősége, s Magyarországon a rendszerváltás óta még senkit nem vontak felelősségre érte –, a törvényalkotó felelőssége, hogy ha és amennyiben alkalmazza, mint lehetőséget, mindenki számára egyformán hozzáférhetővé tegye.

Mit lehet tenni?

Vona Gábor ex-pártelnök, egykori parlamenti frakcióvezető tapasztalt, sokat megélt, dörzsölt politikusként/közszereplőként/egyszerűen csak szereplőként (nem vagyok naprakész az identitását tekintve) ezért kitalálta, hogy online népszavazást kezdeményez. Mint honlapjukon szerepel:

„Az Online Népszavazás(sic!) egy lehetőség, hogy visszavegyük a népszavazás intézményét és adott ügyekben nyomást gyakoroljunk a döntéshozókra.”

De miért nem lehet akkor mindjárt online szavazni a parlamenti választásokon is? Sőt, akkor már az itthon tartózkodóknak is? Akkor a telekről is lehetne, meg el sem áznánk, ha aznap pont esik.

Nagyon egyszerűen: minden választás és népszavazás alapelve az ellenőrizhetőség és a titkosság. Az online szavazás esetében azonban ez a két kritérium együtt jelenleg nem megvalósítható. IT-nyelvre ezt egyszerűen nem lehet lefordítani. Ha az van, hogy ellenőrizhető, tehát az inboxban megszámlálható, hogy hány X és hány Y szavazat van, akkor ehhez a szavazatszámláláshoz a szavazatot össze kell kötni a szavazóval. Ezzel pedig sérül a választás titkossága. Ha pedig elválasztjuk az inboxban a szavazattól a szavazót, akkor nem ellenőrizhető többé, hogy történt-e beavatkozás. Ezt a problémát IT-nyelven nem lehet feloldani.

Az urnás és a levélszavazás esetében igen. Ott az urnába kerül a szavazatom, ezzel el vagyok tőle vágva, míg az urna tartalma továbbra is ellenőrizhető marad. Ez a fizikai valóságban működik, az online térben nem.

Az online szavazás az EU-ban egyébként egyedül Észtországban létezik, konszenzusos vélemény szerint azért, mert megvan a bizalom ezzel kapcsolatban. Sikerült a politikai kultúrát olyan szintre emelni, hogy a vesztes is elismeri az eredményt és nem kér újraszámlálást. Egyszerűen mindenki elhiszi, hogy a másik nem csal és nem nyúl bele a rendszerbe. Ezt a levélszavazás kapcsán Vona Gábor „Online Népszavazás(sic!)”-oldalán is példaként említett legutóbbi amerikai elnökválasztás esetében szintén konszenzusos vélemény szerint például már nem lehetne elképzelni.

Vona Gábor csinálhat sziszifuszi munkával online kérdőíves reprezentatív/vagy nem reprezentatív felméréseket és kampányokat a külhoniak szavazásának témájában – mint teszik ezt már évek óta mások is egyébként –, ha akar.

Azonban az „Online Népszavazás(sic!)” kizárólag nagyotmondás. A probléma viszont nagyon is valós.

Az ENSZ becslése szerint jelenleg 634.000 a mai Magyarország területén született magyar állampolgár él külföldön. Őket a NER a magyar munkanélküliségi statisztikákban munkahellyel rendelkezőkként szerepelteti. Nem mellesleg a Világbank adatai szerint évi 113 milliárd forintot utalnak haza.

A levélszavazás egy 100 éves gyakorlat, döntő szerepet játszott a 2020-as amerikai elnökválasztásban is. Akik alkalmazzák, azok vállalják a kockázatait is, szembenéznek azokkal és igyekeznek tenni ellene.

[1] – 6.o.

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás