Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Összeomlással kezdődött az iskolák egy hónapos bezárása

Ez a cikk több mint 3 éves.

Elérhetetlenné vált a kéthetes lezárás első napján a köznevelési intézmények oktatásszervezői feladatait támogató informatikai rendszer, a KRÉTA – értesült több országos médium, és nyilvános fórumokon is a rendszer használhatatlanságára panaszkodnak a felhasználók.

Az Index, a HVG, a 24.hu, 444 és a Telex több szülő és pedagógus olvasója is arra panaszkodott, hogy  a KRÉTA-rendszer vagy akadozik, vagy egyáltalán nem működik.

Az Ekréta Informatikai Zrt. ügyfélszolgálatán arról tájékoztatták az Indexet, hogy reggel 8 órától először a DKT-rendszer, majd az Ekréta teljes szolgálati köre összeomlott. Közlésük szerint a nagy leterheltség miatt van a leállás, és dolgoznak rajta a fejlesztők. A rendszer helyreállításán a szolgáltató szakemberei dolgoznak, az várhatóan déltől újra elérhető lesz. Azok a diákok, akiknek iskolája az eKRÉTA-rendszer használatát jelölte ki digitális kapcsolattartásra, jogszerűen hivatkozhatnak a hibára távolmaradásuk okaként – számolt be a portál.

Mint ismert, ma van az első napja annak, hogy a múlt csütörtökön bejelentett koronavírus-járvány miatti korlátozások keretében húsvéteig az általános iskolák is távoktatásra álltak át.

Az alaprendszerrel egyébként nem először merül fel probléma, februárban többször is megnehezítette a tanárok életét. Ez akkor és most is azért okoz a szokásosnál nagyobb kellemetlenséget a pedagógusoknak és a diákoknak, mert a rendszeren keresztül érhető el az úgynevezett Digitális Kollaboráció Tér (DKT) is, amit azért fejlesztettek ki, hogy a digitális munkarendben szükségtelenné tegye más oktatási szoftverek használatát. A Telex beszámolója szerint volt olyan felhasználó, aki azt írta, kénytelenek lesznek visszatérni a Zoomhoz és a Google Classroomhoz.

A KRÉTA használata a 2017/2018-as tanévben vált kötelezővé az iskolákban, eddig csaknem 8 milliárd forintot fordítottak a rendszer fejlesztésére. Az a digitális felület, amellyel az oktatásirányítás biztosítani kívánta, hogy az intézmények egy központi rendszer segítségével tarthassák meg a távoktatás online óráit, tavaly október óta működik az iskolákban. A KRÉTA-t az állami tendereken rendre jól szereplő, Fauszt Zoltánhoz kötődő SDA informatikai Zrt. készítette, amely a Neptunt is fejlesztette. Annak idején a pályázatot nem hirdették meg nyilvánosan, csak az SDA Informatika Zrt-t hívták meg.

A KRÉTA rendszer alkalmatlansága, lassúsága miatt rengeteg panasz érkezett már a tavaszi távoktatás alatt is: az akkori visszajelzések alapján a rendszer gyakran omlott össze, sokszorosan megnehezítve a feladatok teljesítését pedagógusoknak és diákoknak egyaránt.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd