Sajnálatos módon a fogyatékos nők a hazai jogi szabályozásban láthatatlanok. Mind az Alaptörvény, mind az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvényünk a diszkriminációs okok közé illesztette a nemet és a fogyatékosságot, és megkövetelik a férfiak és nők egyenlőségét. Azonban a többszörös hátrányos megkülönböztetés, amely a fogyatékos nőket éri, nincs definiálva egyetlen jogszabályban sem.

Ez azt jelenti, hogy ha a fogyatékos nőt mind fogyatékossága, mind pedig neme alapján hátrányos megkülönböztetés éri, akkor választania kell, hogy mely alapon nyújtja be a panaszát.

A 2015-2025-ös időszakot magában foglaló Országos Fogyatékosságügyi Program (OFP) külön beavatkozási területként szól a fogyatékos nőkről a többszörösen veszélyeztetett csoportok között, mely szerint „Programokat szükséges indítani a fogyatékos nők jelenlegi társadalmi helyzetének feltérképezése, a lehetséges kirekesztődés okainak feltárása érdekében, melyek alapján hátránykezelő stratégia és komplex szolgáltatások kidolgozására kerülhet sor”.

A Program nem rögzíti ugyanakkor, hogy a fogyatékos emberek életkörülményeinek javítását célzó, jövőbeni intézkedéseket kötelező gender szemlélettel kialakítani. Mivel a gender szempontja nem jelenik meg kötelező horizontális elemként, ez csak ad hoc módon jelentkezik a Program végrehajtására tett intézkedések kialakításánál, ha egyáltalán. A Program félidejéhez érkezett, a fogyatékos nők helyzetének teljeskörű felmérésére azonban még nem került sor. Bízom benne, hogy a Program második felébe nemcsak a felmérés fér majd bele, hanem valódi intézkedések megtétele is.

Az Országos Fogyatékosügyi Tanács feladatai közé tartozik az OFP végrehajtásának nyomon követése is. A fogyatékos nők képviseletében senki nem vesz részt a Tanács munkájában abból a célból, hogy a Tanács munkáját és intézkedéseit gender szempontok alapján figyelje.

A fogyatékos emberek országos szervezeteinél sem minden esetben valósul meg az, hogy fogyatékos nők részt vesznek a szervezet elnökségében, akár szavazati joggal rendelkező elnökségi tagkén vagy annak elnökeként.

Úgy vélem, a fogyatékos nőket, saját élettapasztalatukat, senki nem tudja helyettesíteni. A döntéshozó testületekben való részvételük nélkül félő, hogy a fogyatékos személyek számára javasolt intézkedések gender szempontjai nem lettek és nem lesznek megfelelően figyelembe véve.

Fontos tehát, hogy amíg a fogyatékos nők mind a fogyatékos emberek szervezeteinél, mind pedig az országos és helyi szakpolitikában nem jutnak meghatározó szerephez a döntéshozatalnál, annak befolyásolásánál, addig nem kerülhetnek megfogalmazásra gender szempontú fogyatékosságügyi intézkedések. Enélkül pedig nem lehetséges a fogyatékos nők jogainak biztosítása.

A másik oldalról, ugyanilyen fontos, hogy a nők szervezeteivel szorosan együttműködjenek a fogyatékos emberek szervezetei. A nők elleni erőszak, az élethez való jog és hasonló kérdések terén együtt dolgozva sokkal többet érhetünk el.

A magyar nők érdekeinek képviselete az ENSZ szintjén

A magyarországi fogyatékos emberek szervezetei éltek a nemzetközi emberi jogi egyezmények adta lehetőséggel a fogyatékos nők jogainak biztosításához szükséges intézkedések kikényszerítésére. Napirendjükre tűzték, hogy az ENSZ nőjogi vonatkozású egyezményeinek alapján is megvizsgálják, mit tett a magyar kormány annak érdekében, hogy a fogyatékos nők jogait védje, és elősegítse a számukra szükséges feltételek biztosításával.

Ezek a nemzetközi szerződések azért kerülnek kidolgozásra, hogy kötelező erejű rendelkezésekkel betartassák az emberi jogi szabványok minimum szintjét azokon a területeken, ahol az adott szerződés hatálya alá tartozó kisebbségi csoport emberi jogai sérülnek.

A fogyatékossággal élő emberek jogairól szóló ENSZ egyezmény (CRPD) azért került elfogadásra 2006 decemberében, mert a fogyatékos emberekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés még a 21. század elején is fennáll, és más tematikus nemzetközi emberi jogi egyezmények nem nyújtottak hatékony védelmet számukra. Legyen szó pl. az 1979-ben elfogadott ENSZ Egyezményről a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről (CEDAW), vagy a gyermekek jogairól szóló ENSZ Egyezményről (CRC), amelyet 1989-ben fogadtak el.

A fogyatékos nők, illetve a fogyatékos lányok mindkét említett ENSZ egyezmény hatálya alá tartoznak, mégsem érték el, hogy a részes államok ezen egyezmények végrehajtásakor az ő emberi jogaik és élethelyzetük javítására is intézkedéseket tegyenek, nagy nemzeti programokat valósítsanak meg.

Az ENSZ Közgyűlése által elfogadott emberi jogi szerződések végrehajtására a szervezet létrehozta az egyes szerződések monitoring bizottságait. A részes országok kormányainak pedig az a kötelezettsége, hogy ezeknek a bizottságoknak időszakosan beszámoljanak azokról az intézkedésekről, amelyet a szerződések hatálya alá tartozó társadalmi csoport joginak védelmére, azok elősegítésére tettek.

Ezekhez a bizottságokhoz az országok civil társadalma is benyújthatja jelentését arról, hogy az érintettek hogyan ítélik meg az egyezmények végrehajtását. A bizottságok áttanulmányozzák a hozzájuk beérkező kormányzati és civil jelentéseket, majd az ország kormányainak képviselőivel folytatott párbeszédet (ún. konstruktív dialógus) követően ajánlásokat fogalmaznak meg a további intézkedések megtételére, kifejezik aggodalmaikat, ha azt tapasztalják, hogy nem történtek megfelelő intézkedések a hátrányos megkülönböztetés megelőzésére vagy kezelésére.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény volt az első kötelező erejű nemzetközi emberi jogi egyezmény a fogyatékos nők jogainak érvényesítése érdekében.

Az Egyezmény elismeri, hogy a fogyatékossággal élő nők és lányok esetében gyakran nagyobb a kockázata, otthonukon belül és azon kívül, az erőszaknak, testi sértésnek vagy bántalmazásnak. A dokumentum ’Általános alapelvek’ re vonatkozó cikkében szerepel a férfiak és a nők egyenlősége, mely azt jelenti, hogy ezt az alapelvet is az Egyezményben felsorolt valamennyi jog vonatkozásában érvényesíteni kell.

Az Egyezmény külön cikket tartalmaz a fogyatékossággal élő nőkről, és elismeri a többszörös diszkrimináció jelenségét, azt, hogy ezek az emberek egyedi stratégiát igényelnek, nem csak ugyanabból többet. A többszörös diszkrimináció minőségileg új jelenség, és nem csak több diszkrimináció összességét jelenti.

Nyilvánvalóvá teszi, hogy nem elegendő, hogy a fogyatékos nők ugyanazt kapják, mint a fogyatékos személyek általában, hanem az intézkedéseket gender megközelítéssel kell kialakítani és végrehajtani.

A fogyatékos emberek szervezetei más emberi jogvédő szervezetekkel együtt 2010-ben és 2017-ben nyújtották be a CRPD Bizottsághoz jelentéseiket, amelyek foglalkoztak a fogyatékos nők helyzetével is, és személyes találkozó keretében is beszámoltunk a CRPD Bizottság tagjainak a hazai helyzetről.

Eredményként könyvelhető el, hogy a Bizottság a 2012-es Záró következtetésében felkérte hazánkat: „hogy politikáiban hatékony és célzott intézkedéseket vezessen be a fogyatékossággal élő nők és lányok egyenlőségének biztosítására és a hátrányos megkülönböztetés többszörös formáinak megelőzésére, valamint hogy a fogyatékossággal kapcsolatos jogalkotásában és politikáiban a társadalmi nemi vonatkozásokat központi kérdésként vegye figyelembe.”

Ugyanebben a dokumentumban a Bizottság pl. hatékony intézkedéseket javasolt arra, hogy a kizsákmányolás, erőszak és visszaélések áldozatainak védelmére létrehozott intézmények és szolgáltatások korra, a nemre és a fogyatékosságra érzékenyek, valamint hozzáférhetőek legyenek.

2013-ban a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) koordinálásával a fogyatékos emberek hazai szervezetei nemzetközi és európai szervezetekkel együtt ( Fogyatékos Emberek Világ Szövetségével (International Disability Alliance) és az Európai Fogyatékosügyi Fórummal (European Disability Fórum) közösen nyújtották be azt a jelentésüket, amely a CEDAW Egyezmény tükrében vizsgálta a magyar fogyatékos nők helyzetének javítására tett intézkedéseket. A Bizottság tagjai személyesen is találkoztak a magyar nőket képviselő civil szervezetekkel.

Érdekes tapasztalatot szereztem ezen az ülésen, hiszen a többségi női civil szervezetek mellett én magam képviseltem a magyar fogyatékos nőket (természetesen FESZT képviselőinek támogatásával). A Bizottsági ajánlás – az előzőektől eltérően – számos helyen kitért a fogyatékos nőkkel kapcsolatos intézkedésekre.

A Bizottság leírta pl., hogy aggasztja, hogy nem érhető el információ a fogyatékossággal élő, a roma és az idősebb nők elleni erőszak különböző formáiról, és hogy hiányoznak az őket érő erőszak megelőzését szolgáló speciális intézkedések.

Ahhoz, hogy a fogyatékos nők minden szinten tudják hallatni a hangjukat, képezni kell őket az érdekvédelemre, ezzel a tudással és a mindennapokban megélt tapasztalataikkal hitelesen tudják képviselni saját ügyüket.

A fogyatékos nők elleni erőszak

A fogyatékos nők elleni erőszakról és annak különböző formáiról ritkán beszélünk, mert a társadalom a fogyatékos nőket aszexuálisnak tartja, vagyis nem tekint nőként rájuk. Éppen ezért, amikor a nők elleni erőszak kapcsán ritkán jut az átlagember, sőt a döntéshozók eszébe ez a társadalmi csoport.

A fogyatékos nők tehát többnyire láthatatlanok, annak ellenére, hogy a fogyatékos emberek társadalmán belül több mint 50%-ot, a nőknek pedig több mint 16%-át képviseljük. A társadalom nem vár el semmit a fogyatékos nőktől, vagy a nekik szánt társadalmi szerep minimális. A fő hangsúly a fogyatékosságukon van, és nem azon, hogy mire képesek. Ez vezet ahhoz, hogy a fogyatékos nők önbecsülése nagyon alacsony.

Többen közülük otthonuk falai között, vagy intézetekben élik le életüket, mások segítségétől függve. Pontosan ebből a kiszolgáltatottságból adódik, hogy sokan a családon belüli, illetve az intézményen belüli erőszak fajtáival küzdenek, némaságra ítélve.

Az ENSZ már 1994-ben elismerte, hogy a nők csoportjain belül a fogyatékos nők és az intézetekben élő nők különösen ki vannak téve az erőszaknak. Később a Nők 4. Világkonferenciája szintén elismerte ezt a tényt. 2012-ben pedig az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Közgyűlésén mutatták be az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosa Hivatalának tematikus tanulmányát a fogyatékos nők és lányok elleni erőszakról.

Mára elismert tény, hogy a fogyatékos nők az erőszak különleges formáival találkoznak, amelyet családtagok, gondozók vagy idegenek követnek el. Európai, észak-amerikai és ausztrál felmérések mutatják, hogy a fogyatékos nők több mint fele tapasztalt fizikai erőszakot, míg ép női társaik körében ez a szám egyharmad volt. Magyarország nem rendelkezik erről szóló adatokkal, ami azonban nem jelenti azt, hogy nálunk minden rendben van.

A fogyatékos nőkben nehezen tudatosodik, hogy erőszak áldozatává váltak, és erről nehezen számolnak be az előttük álló kommunikációs nehézségek miatt. A társadalom pedig figyelmen kívül hagyja a fogyatékos nők speciális igényeit, és az ebből adódó fizikai, környezeti és kommunikációs akadályok miatt e nőkhöz nehezen jutnak el a vonatkozó képzések, információk.

A súlyos fogyatékossággal élő nők segítséggel képesek arra, hogy másokkal egyenlő módon éljenek, de gyakran mindennapos gondozást igényelnek. Gyakran függenek tehát a velük erőszakos segítőtől. Ha pl. ez a fizikai függőség még érzelmi függőséggel is párosul, akkor a függőség extrém magas szintjével találkozhatunk.

Attól való félelmükben, hogy segítség, gondozás nélkül maradnak, az erőszakot gyakran nem jelentik. Ez a félelem gyakran párosul azzal az érzéssel, hogy hálásnak kell lenniük, mert segítséget kapnak. Még sokszor a család is inkább szemet huny egy erőszak sőt erőszaksorozat felett, mert ha jelentik, nekik kellene nap mint nap ellátniuk a fogyatékossággal élő női családtagjukat.

A fogyatékos nők számára gyakran plusz nehézséget jelent, hogy megvédjék magukat, pl. egy mozgássérült nő nem elég erős ehhez. A hallássérült nő számára nem mindig jut el a figyelmeztető jelzés, pl. nem hallja, ha az erőszak elkövetője közeledik felé, vagy egy látássérült nő nem tudja sem az elkövető aktuális pozícióját, sem személyét, vagy éppen a mozdulatait beazonosítani. A fogyatékos nők foglalkoztatási rátája alacsonyabb, ami nagyobb gazdasági függőséget hoz létre, és ez szintén felbátoríthatja az erőszak elkövetőit.

De ha be is jelentik az erőszakot, a hatóságoknak nincsenek megfelelő ismereteik a fogyatékos nőkről, és hajlanak arra, hogy az erőszak elkövetőinek higgyenek inkább. A fogyatékos nők sok esetben nem jutnak el a családon belüli erőszak áldozatai számára védelmet nyújtó intézményekbe, mert azok nem akadálymentesek számukra vagy éppen sérült gyerekük számára.

Fontos azzal foglalkozni, hogy hogyan lehet megelőzni, válaszlépéseket tenni és megszüntetni a nők elleni erőszak minden formáját a fogyatékos nők esetében. Szükség van egy átfogó kutatásra arra vonatkozóan, hogy a fogyatékos nők az erőszak milyen fajtáinak vannak kitéve, és milyen segítség áll rendelkezésre, ha erőszak áldozataivá válnak.

Fontos, hogy a fogyatékos nők elleni erőszak speciális jellemzőit megfelelően kezeljük, és figyelembe kell venni az e csoporton belüli sokféleséget is – hogy ők se legyenek kirekesztve az általános politikákból és szolgáltatásokból. Magyarországnak a jog, a szociálpolitika és az oktatás területén is intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy megvédjük a fogyatékos lányokat és nőket az otthoni vagy otthonon kívüli erőszak minden formájától, testi sértéstől, bántalmazástól, hanyag vagy gondatlan bánásmódtól, a kizsákmányolástól.