A Szolidaritás Rojavával aktivista csoport december 10-11-én 2020 – Forradalmak Rojavától Washingtonig címmel nemzetközi konferenciát szervez, melynek témája a kurd mozgalom és ideológia, valamint az elmúlt évek globális forradalmi hulláma. A konferencia kísérletet tesz továbbá a válság és az általa megnyíló forradalmi cselekvés horizontjának értelmezésére Kelet-Európában. Régiós pártok, önkormányzati mozgalmak és neves hazai és nemzetközi előadók szerepelnek a konferencián. A rendezvény vendége lesz Debbie Bookchin is.

Globális válság és forradalmi hullám

Bár a járványhelyzet miatt megfeledkezhettünk róla, az elmúlt időszakban számos más, társadalmilag fontos esemény zajlott le. Az elmúlt egy-két évben a világ különböző pontjain születtek forradalmi mozgalmak, hogy a rendszerrel szemben saját érdekeiket érvényesítsék annak kárvallottjai.

Iránban 2017 végén kezdődött a munkásmegmozdulások egy újabb hulláma, amely 2019 végén ismét új erőre kapott, amikor a kormány jóléti juttatásokat vont meg. Szudánban, miközben holttestek százai úsztak a Nílusban, tömegek mentek hónapokon keresztül az utcákra és vették fel a harcot a hatalommal, amely évtizedeken keresztül elnyomta őket. Algériában rég nem látott méretű tüntetések hatására lemondatták Buteflika elnököt, aki közel 20 éven keresztül volt tisztségben. Chilében a metrójegyek árának növelése volt az a szikra, amely ezreket késztetett szerveződésre az évtizedek óta tartó neoliberális politika ellen. Haitiben szintén a megszorító intézkedések indítottak útjára egy mozgalmat, ami megelégelte a munkásellenes politikát és a korrupciót.

Figyelemmel kísérhettük a francia sárgamellényes tüntetéseket, vagy ahogy Katalóniában a nemzeti önrendelkezésért küzdenek. És számos további országban történtek és történnek hasonló események, sok esetben a perifériákon, a világ nyilvánosságától távol.

A koronavírus-járvány hatására rég nem látott méretű válságot jósolnak még az általában „optimista” nemzetközi szervezetek, gazdasági-politikai szakértők is. A Financial Times vezető újságírói például Lenint (!) idézve („Akadnak évtizedek, amikor semmi sem történik, s akadnak hetek, amikor évtizedek történnek”) állapítják meg: a közelmúlt eseményei és a koronavírus okozta válság felrázzák a világot.

S valóban, a járvány rámutatott: nem hogy csökkeni, de nőni fognak a tüntetések és a forradalmi mozgalmak születését fűtő társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a hazai médián is végigfutó hírek a koronavírus-elleni vakcinák várható elosztásáról.

A leghatásosabb és legbiztonságosabb oltóanyagot előállító amerikai Pfizer (és német partnere, a BioNTech) valamint Moderna a még le sem gyártott vakcináinak a 78-80 százalékát már le is foglalták a világ tehetősebb országai. A világ szegényebbik fele a maradék 12-14 százalékon osztozhat. A Pfizer/BioNTech szabadalmat is nyújtott be a vakcinájukra (ami nehezen jöhetett volna létre az állami megrendelések és támogatások nélkül), ami azt jelentheti, a cég döntheti el évtizedekig, ki kaphatja meg az oltóanyagot és mennyiért.

A válság és az abból profitálni akaró tőkés csoportok csak elmélyítik a kapitalizmusban már idáig is jelenlévő társadalmi feszültségeket. A jövőben tehát csak több tüntetésre, zavargásra és forradalmi helyzetre számíthatunk. Önmagában ez azonban nem ígér semmit.

Mivel a baloldalon jelenleg nincs olyan elmélet, amelynek nevében tömegek zászlót bontanának és amely képes lenne kitermelni a munkásosztály organikus vezetőit, ezért ezek gyakran a lassú elhalás vagy a hatalmi engedmények és kiegyezések medrébe kerülnek.

Robert Kurz német marxista ezzel a jelenséggel kapcsolatban jegyezte meg korábban, hogy

„[a]z »eljövendő felkelés« már itt van, de annak tartalma éppen annyira esetlen, mint a társadalmi viszonyok maguk, amelyeket nem képes fogalmilag meghaladni. Forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi mozgalom: ezt a régi bölcsességet érdemes lenne újra felfedeznünk és alkalmaznunk megváltozott történelmi helyzetünkre.”^[1]

Ezért égető szükség van a nemzetközi események értelmezésére, a már létező társadalmi-politikai alternatívák megismerésére és a helyi, a konkrét társadalmi viszonyokat figyelembe vevő politikai cselekvés kialakítására.

Rojava: ideológia és politika

A létező alternatívák köréből az egyik leginkább figyelemre méltó a kurd autonóm területeken zajló forradalmi társadalmi kísérlet. A kurd nép történelme során számtalanszor kísérelt meg politikai önállóságot szerezni, azonban a környező nagyhatalmak érdekei ezt rendre ellehetetlenítették. A huszadik században legnagyobb részük Törökország, Irak és Szíria között szóródott szét, és legfeljebb korlátozott területi autonómiára lehetett lehetőségük.

Függetlenségi törekvéseiknek a kétpólusú világrendszer összeomlása sajátos ívet adott. A Kurd Munkáspárt (PKK) korábban a Szovjetunió és Szíria támogatását élvezte. Ennek megfelelő marxista-leninista ideológiai horizonttal bírt, és jellemzően Törökországban törekedett a kurd lakosság radikalizálására. A kilencvenes évektől azonban a mozgalom súlyos veszteségeket szenvedett, vezetőjük, Abdullah Ödzsalan török katonai börtönbe került. Az Apo névre is hallgató politikai vezető Murray Bookchin amerikai öko-anarchista elméletíró munkáját továbbfejlesztve új teoretikus keretek kidolgozásába kezdett. 2011-ben, a szíriai polgárháború kitörése lehetőséget teremtett arra, hogy egy különalku keretében az ország északkeleti részében egy kurd autonóm terület jöhessen létre, melyet a meggyengült szír haderő nem tudott megtartani.

A korábban hagyományos nemzeti felszabadító mozgalomként működő PKK az Észak- és Kelet-Szíriai Autonóm Közigazgatás (röviden Rojava, kurdul „Nyugat”) területén egy magát a nemzetállami léttel szemben meghatározó politikai rendszer felépítésébe kezdett, melyet demokratikus konföderalizmusnak hívnak.

E szerint az elméleti keret szerint a történelmi és társadalmi gyökerű etnikai és kisebbségi konfliktusokra a kapitalista modernitás megoldása a nemzetállam létrehozása volt, ami jellegzetességeiben a korábbi vallási közösségeket imitálja. Célja homogenizálni és kisajátítani a társadalmat, a társadalmi folyamatokat és a kulturális örökséget. Egységét a nemzetállam adminisztrációs és katonai úton tartja fenn.

Ezzel szemben a demokratikus konföderalizmus egy nem-állami politikai kormányzat vagy állam nélküli demokrácia, mely reziliens, diverz, egyeduralomellenes és konszenzusközpontú. Ellenpólusa annak a történelmi gyakorlatnak, amelyet a nemzetállamok alkalmaztak több száz éven át, ezért is nevezi Ödzsalan „az elnyomott emberek kontrasztparadigmájának”.

A kurd nemzeti önrendelkezés kivívása tehát nem pusztán egy kisebbségi problémára adott válasz, hanem a teljes társadalom felszabadítására és demokratizálására tett kísérlet.

A kapitalista modernitás társadalmában a tőkés monopóliumok érdekei mentén kialakuló, a hétköznapi élettől elidegenedett struktúrákhoz kell idomulnunk. Nem számít, hogy kicsoda „valójában” az ember, hanem hogy minek tűnik a hatalomgyakorlás ezen mesterséges kategóriáival leírva, ez pedig az önmagától és a társadalomtól való elidegenedését, a politikából és az aktív társadalmi részvételből való kivonódását eredményezi. A demokratikus konföderalizmus lehetőséget kíván teremteni arra, hogy ebben az alulról szerveződő folyamatban a társadalom minden rétege a maga szintjén, a saját problémáit képviselve tudjon belépni a politikai és gazdasági döntéshozás tereibe, így visszanyerhetik uralmukat az életüket irányító társadalmi és termelési erők felett. Bár a demokratikus konföderalizmus elsősorban a helyi ügyekre koncentrál, nemzetközi formájának megszervezése többek közt a társadalmi és környezeti igazságosságot is globális szintre tudná emelni.

A mozgalom célja, hogy minden vallási és etnikai csoport számára nyitott föderális struktúrát és ernyő-konföderációt hozzon létre Iránban, Törökországban, Szíriában és Irakban, ezzel beindítva az egész Közel-Kelet demokratizálódását.

A demokratikus konföderalizmus alappillérei a feminizmus és az ökológia, a társadalmi és környezeti igazságosság megvalósításához pedig egy alternatív, szolidáris gazdaságot szorgalmaz.

A PKK feminista ideológiája az antikapitalista jineológia, amelynek jelentése „a nők tudománya” vagy a „női tudomány”. A szó maga a jin (nő) vagy Jiyan (élet) szóból származik, és Ödzsalan először A szabadság szociológiája című könyvében írt róla 2008-ban. Az irányzat azt vallja, hogy a hatalmi és állami ideológia a kapitalista patriarchátus inherens szexizmusából származik, a kapitalizmus és a nemzetállam a férfi egyeduralmának manifesztációja. Ödzsalan szerint „egy ország nem lehet addig szabad, amíg a nők nem szabadok” (2013, 7). A nők elnyomása az alapja minden szolgaságnak. Ha ez nem létezik, akkor a szolgaság többi formája is megszűnik az adott társadalomban.

A jineológiát követői nem úgy fogják fel tehát mint a feminizmus egy formáját, hanem sokkal inkább úgy mint egy átfogó társadalomkritikai gyakorlatot, ami a patriarchátust, a kapitalizmust és a nemzetállami formát egyszerre támadja. Azt is hangsúlyozzák, hogy a feminista mozgalom azon nézőpontjai, amelyek a nyugati országokban relevánsak, a Közel-Keleten, ahol teljesen más problémákkal is küzdenek a nők, nem feltétlenül állják meg a helyüket.

Törökországban és Szíriában a jineológiát közösségi központokban oktatják, és ezeken a helyeken kaphatnak segítséget a családon belüli erőszak áldozatai is. A hagyományos kurd társadalomban és általában a közel-keleti kultúrákban a nőknek alárendelt szerep jut, sok a szexuális visszaélés és a családon belüli bántalmazás, így alapvető fontosságú, hogy megismerjék a női egyenlőség elméletét és önvédelmet tanuljanak.

A fentiekből következően nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nők a férfiakkal egyenrangú felekként vegyenek részt a közösség védelmében. A kurd milícia 40%-át nők teszik ki: a Női Védelmi Egység, a YPJ része Rojava fegyveres alakulatának, a Szíriai Demokratikus Erőknek, és szoros kapcsolatban áll a férfiak által vezetett Népvédelmi Egységekkel, a YPG-vel. A nők egyaránt harcolnak a férfiak mellett a népvédelmi egységekben, valamint saját női védelmi egységeikben. Az YPJ-hez való belépés után a nők egy hónapig katonai taktikát és Ödzsalan munkásságát tanulmányozzák.

A demokratikus konföderalizmus másik fontos alapvetése, hogy a kapitalizmus belső felhalmozási logikája okozza az ökológiai válságot. A társadalmi elnyomás és az ökológiai problémák kölcsönhatásban vannak, nem létezhet társadalmi igazságosság környezeti igazságosság nélkül. Ha a termelés eszközei az egész társadalom tulajdonába kerülnek, és demokratikus úton, a marginalizált csoportok bevonásával dönt a közösség a használatukról, ökológiailag tudatos szempontokat figyelembe véve, úgy egy környezeti szempontból is fenntartható társadalom valósulhat meg.

Murray Bookchin ennél is radikálisabb elveket vallott, szerinte ugyanis nem a piacgazdaság, hanem egyenesen az uralkodási elv okozza az ökológiai válságot. Eszerint az élőlények úgy lehetnek szabadok és egyenlőek, ha az ember a természeti környezetét nem felhasználható erőforrásnak tekinti, hanem azzal szerves kölcsönhatásban létezik.

Bookchin szerint a megvalósult ökoanarchista társadalomban a decentralizált „ökoközösségek” és az általuk használt „ökotechnológiák” működése egy antik görög ideálnak megfelelő, és a gazdag anarchista hagyományban gyökerező, közvetlenül személyes (face to face) és emberléptékű döntéshozatali folyamatokat jelentene, melyek szükségtelenné tennék a mindent szabványosító bürokráciát és a professzionális politikai osztályt. Az ökotechnológia nem a „természet leigázását”, hanem annak – és benne az embernek – az újratermelését szolgálja. Ahogy Bookchin fogalmaz:

‘Amennyire az emberi lények maguk is természeti környezetük termékei, úgy öntudatuk – filozófiai értelemben – „öntudatra ébredt” természet, a természeti világ, amint emberi értelem által vezérelt harmonikus egyensúly felé törekszik mind ökológiai, mind társadalmi szinten.’

Észak-Szíriában korábban a mezőgazdaságra az állami tulajdonú, monokultúrás iparosított termelés volt jellemző, 2011 után azonban a földterületek többségét ökológiailag tudatos gazdálkodás felé tendáló, rövid ellátási láncokban gondolkodó helyi szövetkezetek kapták meg. Az ökoszocialista elvek gyakorlati megvalósítását a Rojavai Nemzetközi Kommün „Make Rojava Green Again!” kampánya is támogatja, akik egy nemzetközi ökológiai szellemiségben épült akadémia építésével biztosították a tudásmegosztás lehetőségét és folytonosságát, és számos más projekttel, például erdősítéssel és természetvédelmi területek megóvásával járulnak hozzá a klímaválság elleni harchoz.

A konferencia céljai

Nem kell tehát hosszasan magyaráznunk, milyen motiváció hívta életre a fentiekben említett konferenciát. A klímaválság egyre kézzelfoghatóbb jeleit és a fokozódó társadalmi feszültség megnyilvánulásait látva kimondhatjuk, hogy talán még soha nem volt ennyire aktuális feltenni magunknak a kérdést: mit kell tennünk azért, hogy valóságunkat radikálisan megváltoztassuk? Nem ígérjük, hogy ez a konferencia fog végső választ adni a forradalmi kérdésre, de abban biztosak vagyunk, hogy hasznos támpontokat fog nyújtani a jelenlegi globális válság megértéséhez és a lehetséges kiutak mérlegeléséhez egyaránt.

Mielőtt a konferenciát röviden bemutatnánk, pár szó a szervezői csoportról. Létrejöttét és újraalakulásait a kurdok elleni török-iszlamista agresszió hullámai határozták meg. 2018 februárjában Törökország a cinikus elnevezésű Olajág hadművelet keretében bevonult Észak-Szíriába, erre válaszul egy maréknyi fiatal szervezett szolidaritási megmozdulást Afrinért. A török nagykövetség előtt kb 50 ember – magyar és külföldi hallgatók, valamint itt élő kurdok közösen – leragasztott szájjal, transzparensekkel demonstrálták azt az árulást, amit a nyugati nagyhatalmak követtek el, mikor nem hallották meg a kurdok segítségkérő hangját. Szép a tüntetés szimbolikája: a török megszállás mellett kiálló, kizárólag férfiakból álló ellentüntetők a hatalmas, mögöttük kifeszített zászlók és az Andrássy felé az utat lezáró kordonok között ordítva kántálnak, míg szemben a tüntetők néma csendben hallgatják a női felszólalót.

Másfél évvel később Törökország újabb offenzívába kezdett az észak-szíriai demokratikus államalakulat elpusztítására – ezúttal Béke Forrása műveleti néven. Az USA kivonult a térségből, Magyarország pedig Törökország elmarasztalása ellen szavazott az EU-ban. A magyarországi aktivista csoport ekkor újra tüntetést szervez, ezúttal nem csak a török, hanem az amerikai nagykövetség elé is. Beszédet mondanak a helyszínre érkező kurdok és Tamás Gáspár Miklós is.

Ezt követően szerveződött meg a Menet a kurdokért, melynek vezértémája már a magyar kormány szégyenletes kiállása és Erdoğan elnök 2019 novemberi látogatása. A Kossuth téren kurd és magyar nők beszéltek, a menet elhaladt a Főpolgármesteri Hivatal előtt, ahol az egyik ablakból a rojavai trikolórt lógattak ki a tüntetőknek. Megalakult a Nők Rojaváért, a november 7-i blokádra már ők mozgósítottak látványos akcióval. Erdoğan látogatásának napján, a csoport szervezésében több ezer ember vonult végig a városon zászlókkal, füsttel, élen a Nők Rojaváért tagjaival, akik Fight for Rojava feliratú molinóval vezették a tömeget, valamint beszédeket mondtak két helyszínen, az Oktogonnál és a Széll Kálmán téren. A blokád valóban megbénította a város közlekedését egy estére, ezzel és a nagy visszhangot kapó demonstrációval, valamint hogy a Margit körúton áthaladó diplomáciai konvoj láthatta is a kordonok mögé szorított tömeget, sikerült legalább egy kissé valóban kellemetlenebbé tenni a török államfő magyarországi tartózkodását.

A meglepően nagy számú kiállás a kurd közösség figyelmét Magyarországra irányította. Nem tapasztaltak még ilyen méretű kiállást Kelet-Európában. A korábban Magyarországnak közleményben üzenő YPJ Facebookon köszönte meg az erőteljes demonstrációt. A HDP (a kurd-szimpatizáns török Népi Demokratikus Párt) képviselőinek meghívására a szervezet két tagja részt vett az Európai Parlamentben tartott „North and East Syria / Rojava: A Regional and Global Litmus Test” című konferencián, ahol a kurd felszabadítási mozgalom Európában (és Amerikában) tevékenykedő tagjaival ismerkedhetett meg. Ennek apropóján egy nyilatkozat megjelentetésére is felkérték az akkor már Szolidaritás Rojaváért nevű szervezet egyik tagját. A csoport ezután még ‘19 decemberében, egy dühös, de méltóságteljes gyászmenettel csatlakozott a Nemzetközi Akciónap a kurdokért kezdeményezéshez, illetve februárban tartott egy adománygyűjtő rendezvényt az Aurórában, melyen a Nők Rojaváért két tagja adott elő.

A 2020 – Forradalmak Rojavától Washingtonig konferencia közvetlen előzményét egy ebben az időben szerveződő nagyszabású szakmai és kulturális program adta. A kurdok legnagyobb kulturális ünnepe, a Newroz (perzsa újév) alkalmából gyűltek volna össze 2020. márciusában egy szakmai konferencia és egy ünnepség erejéig a magyarországi kurdok és az őket támogató magyar közösség. Ez azonban az addigra kitörő koronavírus-járvány miatt nem valósulhatott meg. Most decemberben, ha az értékes közösségi program híján is, de megrendezésre kerül a tervezett esemény szakmai része.

A konferencia célja hármas természetű. Egyrészt szeretne minél átfogóbb és mélyebb hozzáférést adni a kurd feminista és ökoszocialista mozgalom ideológiájáról és helyzetéről. Másrészt fogódzókat kínál a nezmzetközi politikai színtéren történő más forradalmi események megértéséhez és a jelenlegi válsághoz fűződő viszonyainak feltérképezéséhez. Harmadrészt teret ad a globális forradalmi elméletek és gyakorlatok regionális lehorgonyzásának, vagyis annak, hogy számot vessünk a kelet-európai cselekvés lehetőségeivel.

Előbbit elsősorban előadások formájában valósítja meg a rendezvény, utóbbi kettőt kerekasztal-beszélgetések kíséretében. A konferencia egyik kiemelt érdeme, hogy a hazai kutatók mellett két kurd vendéget is megszólaltat, illetve hogy a fentebb említett nagy hatású Murray Bookchin lánya, Debbie Bookchin is felszólal. Az előadásokat és paneleket kísérőprogramok színesítik: többek között a rendezvény házigazdája, az Eszmélet folyóirat is bemutatja tematikus írásait, valamint itt debütál a Szolidaritás Rojaváért csoport első Ödzsalan-fordítása és a Nők Rojaváért által szerkesztett zine is.