Kommunista forradalmárból „ártalmatlan szentkép” Az antikapitalista Gramsci a magyar újjobboldal kezében – 4. rész
Hogyan használja fel Orbán Viktor rezsimje az antifasiszta Gramsci nézeteit a NER-hegemónia felépítésére és igazolására.
Hogyan használja fel Orbán Viktor rezsimje az antifasiszta Gramsci nézeteit a NER-hegemónia felépítésére és igazolására.
Tudományos műveket ajánlunk.
Az államszocializmust nem értjük, pedig értékes tapasztalatokat hordoz.
Nemzetközi konferencia a kurd mozgalomról és ideológiájáról, valamint az elmúlt évek globális forradalmi hullámáról Debbie Bookchinnal, kelet-európai baloldal pártok képviselőivel és másokkal.
A járvány felfutásával párhuzamosan meghozott intézkedésekből látható, hogy a rendszer fasizálódásának veszélye sejlik fel, hiszen a kormányzat eltökélt a tőke és a legtehetősebb társadalmi csoportok segítésében, illetve abban, hogy a válság költségeit a munkavállalókon hajtsa be.
Magyarországon a rendszerváltás után korábbi központosított szakszervezeti rendszert olyan módon decentralizálták, hogy a dolgozói érdekvédelem meggyengült.
Harminc vagy negyven év múlva egy új rendszer jön majd létre, és éppúgy van esélye annak, hogy egy, a kapitalizmusnál is kegyetlenebb kizsákmányoló rendszer keletkezzék, mint annak, hogy valamilyen egyenlőbb és redisztributívabb modell köszöntsön ránk.
A közhatalomnak és az erkölcsiségnek közel kell esnie egymáshoz egy szocialista típusú társadalomban, melynek az etikai alapvetését vázolta volna fel Lukács.
A magyar újbal legfontosabb folyóirata 1989 óta működik, most Patreonon gyűjt a jövőre. Bárki beszállhat.