2019-20-ban négy gyermekrablásos üggyel foglalkoztunk.^[1]

Mind a négy esetben az apa rabolta el a gyereket, illetve gyerekeket az édesanyától.

Mind a négy esetben olyan apa rabolta el a gyereke(ke)t az anyától, aki addig egyáltalán nem, vagy csak alkalmilag, felületesen, nem rendszeresen gondozta ő(ke)t.

Aki gyereket rabol, meg van győződve róla: a gyermek nevelése-gondozása nem nagy ügy. Hiszen ugyebár egy nő is megbirkózik vele. Mi sem egyszerűbb: a gyerek eszik, alszik, sétál, kész.

Aki gyereket rabol, nem szereti a gyereket (sem a nőt). Ha szeretné, tekintettel lenne érdekeire, érzéseire, szükségleteire. Ha szeretné, nem tenné ki ekkora traumának.

A négy apa (az elrablás dátumának sorrendjében) 19, 12, 10 és 14 hónapig tartotta, tarthatta magánál az (addig őket kizárólagosan gondozó) anyáktól elzárva a kisgyermekeket – a magyar gyermekvédelem, rendvédelem és igazságszolgáltatás jóvoltából. Ismételjük meg a számokat:

Az elrablásakor

5 és fél éves	9 hónapos	2 éves	1 éves
gyermek az anyától elzárva
19 hónapot	12 hónapot	10 hónapot	14 hónapot
élt, vagyis mikor visszakerült édesanyjához,
7 éves	21 hónapos	3 éves	26 hónapos

Aki látott már közelről gyereket – a hazai gyermekvédelem szerveiről a jelek szerint ezt nem mondhatjuk el –, azt nem szükséges győzködni arról, hogy ilyen hosszú elszakadás ilyen kicsi korban felmérhetetlen károkat okoz a gyermekben. (És persze az anyában is!)

A gyermekrabló apák általában nem arra számítanak, hogy attól kezdve nekik kell úgy élniük, mint akármely anyának: a nap 24 órájában gyermekükkel összezárva, éveken át minden egyes napjukat neki, az ő kis időbeosztásának, testi-lelki szükségleteinek alárendelve.

A gyerekrabló apák – akik sokkal, de sokkal többen vannak, mint ahányról a nyilvánosság tudomást szerez – arra számítanak, hogy az anya belátja „tévedését”, visszatér hozzájuk, vagy visszafogadja őket, és a továbbiakban is ellátja, ahogy addig is a közös gyereket, a háztartást és természetesen az apát magát. Az anya visszatérésével egyben visszatérnek az anya esetleges javai, a gyermekneveléssel járó állami támogatások, és persze maga a nő is újra rendelkezésre áll.

Mondjuk ki világosan: a gyermek elrablásával az apa nem elsősorban a gyereket, hanem rajta keresztül az anyát akarja a hatalma alá (vissza)gyűrni.

Az apai számítás általában be is válik: „határozott fellépése” nyomán az ő akarata érvényesül.

A mi négy 2019-2020-as esetünkben azonban az anya valamiért ellenállt. Ha ez a négy anya tudta volna előre, hogy gyermekét, gyermekeit egy, másfél évig, esetleg még tovább, nem is láthatja, karjába nem veheti, nem fürdetheti-öltöztetheti, nem sétálhat, nem játszhat, szabadon nem beszélgethet vele, velük: valószínűleg meghátrál. A mi egyesületünk egyik ügyvédje – maga is sokgyerekes anya – egyszer azt mondta nekem, hogy ő „az első nap feladta volna, beköltözött volna ahhoz a szemét állathoz, de egy napig se hagyta volna a gyerekét, gyerekeit”. Igen: a jogvédő szervezet ügyvédje tudja, mire számíthat egy bántalmazótól. De aki nem szakember, nem tudja. Így hát nem tudják az anyák, nem tudja a rendőrség, nem tudja a gyermekjóléti központ, nem tudja a családsegítő szolgálat, nem tudja a gyámhatóság, nem tudja a bíróság. Meg kellett volna mondani az első nap: „Menjen vissza, asszonyom, mert tőlünk ugyan nem számíthat segítségre.”

Eltérő és közös vonások a négy esetben:

Eltérő vonások

A négyből két esetben folyt per „A gyermek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásai” című egyezmény alapján. Az egyik esetben az apa, mikor értesült róla, hogy az anya büntetőfeljelentést tett ellene, az ő aláírását hamisítva személyi igazolványt csináltatott a gyereknek, és elutazott vele egy nyugati országba, ott a gyerekét egyedül nevelő menekültként (!) szállást, segélyt, államilag finanszírozott ügyvédet és tolmácsot kapott. A magyar államtól bezzeg az elrabolt gyerek édesanyja nem kap sem ingyen ügyvédet, sem más segítséget.

Az apa előtt azért is nyílhatott meg az egérút, mert a magyar rendőrség elzárkózott a keresett személyek felkutatásától, pl. a férfi telefonjának bemérésétől. Így telt el 19 hónap: a bíróság malmai itt is, ott is lassan őrölnek. Végül megszületett a jogerős döntés: a gyereket haza kell adni az édesanyjának. Erre az apa eltűnik a gyerekkel együtt. Ide-oda furikázik vele, egy autóban laknak, majd visszatérnek a szállásra. A külföldi ország rendőrsége, tekintve, hogy a bíróság a gyermek hazahozatalát rendelte el, leválasztja őt az apáról és értesíti a magyar hatóságokat.

De mivel a magyar rendőrség másfél év alatt nem volt képes nemzetközi körözést kiadni, az apát nem tartóztatják le. Érdekesség, hogy az illetékes magyar rendőrkapitányság talán épp ugyanaznap rendeli el végzésében az apa ellen másfél évvel azelőtt elrendelt nyomozás felfüggesztését – hivatkozva arra, hogy az elkövető ismeretlen helyen tartózkodik. (Csak minket, a külföldi rendőrséget, az ottani hajléktalan-ellátást, magát az anyát vagy az ottani bíróságot kellett volna megkérdezni, hogy hol tartózkodik a keresett személy. Pontosan tudtuk minden adatát.)

A másik nemzetközi jogi ügyben a gyermekrablás iránya fordított: a határon túl élő magyar édesanya egy éves gyermekét rabolja el és hozza Budapestre a genetikai apa. „Genetikai”. A szülők ugyanis nem éltek együtt. Rövid, erőszakos kapcsolat után a nő menekül. Nem szándékolt terhességéről nem is tudva költözik haza. De hazudni nem akar (anyák, tudjatok hallgatni!), mégiscsak megmondja annak az embernek, hogy gyermeket vár tőle. A szülést követő egy év alatt az apa három ízben látogat el hozzájuk.

Zsarolással eléri, hogy az anya hivatalosan is elismerje az ő apaságát. A negyedik látogatás előtt (az anya tudomása nélkül) állandóra bejelenti a gyereket saját budapesti lakásába, majd egy fondorlatos csellel ellopja, és – útiokmányok nélkül! – áthozza Magyarországra. Az anya (feljelentés stb.) azonnal iderohan, és kikönyörgi, hogy látogathassa gyermekét. Látogathatja, de csak az apa vagy a nagyanya felügyelete alatt náluk, a lakásban. El is mehetne velük együtt ide-oda, ahová a gyermeket viszik (pl. játszóházba), amennyiben beleegyezik, hogy az autóban bekötik a szemét, hogy ne tudja megállapítani, merre és hová mennek. Elképzelni se tudja, hogy ez az őrület tartósan így maradhat: tehát nem egyezik bele. Februártól az influenzajárványra hivatkozva a fogvatartók már el  is tiltják gyermekétől, ettől kezdve csak videócseten „beszélgethet” vele. Gondoljuk meg: egy másfél évessel! Márciustól a nagyon fertőző covid-járvány miatt (nyilván az éter is fertőz!) már videón se. Nyártól fogva aztán már se telefon, se levél.

11 hónap leforgása alatt a bíróság első-, másod- és harmadfokon is a gyermek visszaszolgáltatását rendeli el. Az apa tehát eltűnik a gyerekkel együtt. Újabb 3 hónap telik el így. Végre a kiadott körözés és az elfogatóparancs hatására mégis csak átadja a gyermeket az anyának.

A harmadik ügy a többitől annyiban tér el, hogy itt az anya már jóval a gyerekrablás előtt benyújtotta a szülői felügyelet rendezése iránti keresetét. Volt rá oka. Mire a gyermek fél éves, már négyszer költözött el vele együtt az erőszakos apától, majd a gyermekvédelmi szervek nyomására („a gyermeknek apa kell”) vissza, majd megint el, az apa és a gyermek kapcsolattartását így is mindvégig biztosítva. És mit tesz az apa a kapcsolattartást kihasználva? Kamerát szereltet fel a nő ablakával szemközti tetőre, a szomszédokat megfizeti, hogy üljenek az ajtaja előtt, és figyeljenek, hallgatózzanak és jelentsenek neki (nem vicc!).

Így, ha például a gyermek felsír, már cseng is a telefon, és a 35 km-re lévő másik településről felhangzik az atyai kérdés: „Miért sír?” Avagy: „Ki az a pasas, aki ki-be jár nálatok?” (Vízvezeték-szerelő. De ez a körülmény nem akadálya annak, hogy az apa kinyomozza a szerelő címét, és szexképeket küldözgessen neki saját egykori párjáról, az anyáról. – Anyák! Nők! Fotót, házipornót inkább NE!)

Ez az eset azzal is kirí a többi közül, hogy az anya már hónapok óta bombázta a gyermekjóléti szolgálatot, a gyámhatóságot, a védőnőt és a rendőrséget, hogy védjék meg, beszéljenek az apával, segítsenek rendezni a kapcsolatot, amíg a bíróság nem mozdul (mert nem mozdult).

De nem csak a bíróság: a rendőrség és a gyermekvédelem sem mozdul. És akkor a védőnő és a rendőr is – külön-külön – jóindulatúan ezt a tanácsot adják: „Költözzön el kedvesem jó messzire, mert ha ez a zaklatás így megy tovább, kénytelenek leszünk kiemelni a gyereket.”

Az anya és a mamája eladják budapesti kis lakásukat, és a pénzből az egyik legtávolabbi nagyvárosban vesznek másikat. Jobb is, szebb is, olcsóbb is, jobb helyen is van: de új munkahelyet kell keresniük, új ismeretségeket kell találniuk.

Mire a költözésre sor kerülne, az apa nem hozza vissza a gyermeket egy kapcsolattartásról. A rendőr és a védőnő tanácsa telibe talált: sikeresen nem védték meg az anyát, a nagymamát és a gyereket a folyamatos durva zaklatástól, fenyegetőzéstől, sikeresen megfosztották őket budapesti környezetüktől, munkahelyüktől, barátaiktól, és sikeresen elérték, hogy az apa elrabolja a gyereket, mert zaklató, kontrolláló, fenyegetőző magatartását csak addig érvényesíthette, amíg a nő és a gyerek a keze ügyében volt.

Közös vonások

A hatóságok (gyermek- és rendvédelem, de ugyanígy az orvosok, védőnők, bölcsőde stb.) egybehangzó álláspontja szerint, amíg közös a szülői felügyelet, addig épp ugyanannyi joga van az „apukának” a gyerekekhez, mint az „anyukának”. Nagyon érdekes felfogása ez a gyermekjogi egyezménynek, amely pedig a kapcsolattartást a gyermek jogaként határozza meg, és nem a szülők jogaként. Érdekes továbbá azért is, mert az összes hatalmi szerv az „ugyanannyi” jogon rendre azt értette: az apának minden, az anyának semmi.

A négy eset mindegyikéről elmondhatjuk, hogy a rend- és gyermekvédelem szervei a gyermek(ek) anyától való elszakítását, elzárását, az anya gyermekével való szabad mozgásának, távozásának megakadályozását önmagában nem tekintették problémának.

A négyből három esetben kértük gyámhatóságtól a gyermek(ek) védelembe vételét (ez olyan hatósági intézkedés, amely a gyermek veszélyeztetését a gyerek és a szülő részére magatartási szabályok előírásával igyekszik megszüntetni). A védelembevétel mindhárom esetben elmaradt: két gyámhatóság konkrétan visszautasította, a harmadik (a külföldről idecsempészett gyerek esetében) pedig elsunnyogta (bocsánat, nincs rá jobb szó).

A védelembevételről a gyámhatóság dönt, döntését saját vizsgálatra és a gyermekjóléti szolgálat véleményére alapozza. Mindkét visszautasításról szóló végzés arra hivatkozik, hogy a gyermek elzárása az anyától ÖNMAGÁBAN nem meríti ki a kiskorú veszélyeztetése fogalmát, ezért nincs ok a védelembevételre (és így a szülők – elsősorban a gyermekrabló apa – magatartásának szabályozására). Ez a két, a védelembevételre okot nem találó gyermekjóléti szolgálat – az anya és az apa egyezségének szépségét és fontosságát ecsetelve – megpróbálkozott mediáció szervezésével.

Az egyik esetben a mediátor – az első, még külön lefolytatott ismerkedés után hosszú, rendkívül alapos véleményben tájékoztatta az őt kirendelő gyámhatóságot, hogy az apánál nagyon súlyos gondok vannak, mediációra nincs lehetőség, a gyereket védelembe kéne venni. Elutasították. A másik esetben a mediátor, miután ő is külön-külön megismerkedett a felekkel, lemondta a mediációt – mi, nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó szakemberek tudjuk, hogy ilyen esetekben a mediációnak nincs helye; úgy látszik, a kirendelő szervek nem tudják ezt sem.

A négyből három esetben játszott a gyermekjóléti szolgálat és a gyámhatóság fontos szerepet az ügyekben: szerepük egyértelműen az apa támogatásában merült ki. Ott szekundáltak az apa mellett, amikor az törvénytelenül eltitkolta, hogy melyik bölcsődébe íratta a gyermeket: képesek voltak beleírni a gyermekvédelmi dokumentációba, hogy az „apuka” nem nevezi meg a bölcsődét, mert nem akarja, hogy az anya elvihesse a gyereket. (És nem fűzik hozzá, hogy ezzel törvényt sért, amit mi, gyermekvédelem, buzgón támogatunk.) A telefonon érdeklődő anyára rárivalltak, hogy ha még egyszer telefonálni mer, feljelentik zaklatás miatt.

Ugyancsak a zümmögőkórust adta a budapesti belvárosi gyermekjóléti szolgálat teljes hivatali kara, valahányszor az anya panaszt tett náluk az elrabolt csecsemő miatt: „Kérem, megnéztük, van kiságy, meleg víz, játékok, az apuka nem bántalmazza a gyereket, hát tessenek már megegyezni!”

Ami a rendőrséget illeti: mind a négy anya azonnal feljelentést tett, a feljelentésnek mind a négy esetben része volt a gyermek erőszakos elvitele, az anyától való durva elszakítás mint a kiskorú veszélyeztetése, az anya kényszerítése, zaklatás, fenyegetés és zsarolás. Máig nem tudunk arról egyik esetben sem, hogy a büntetőeljárások elindultak, a gyanúsítás és a vádemelési javaslat megtörtént volna. (A legutolsó gyermekrablás óta is eltelt 15 hónap.)

A nő értékes jószág. Ha lakás, ingatlantulajdon, pénzvagyon is kapcsolódik hozzá, még értékesebb. Aztán ott az ingyenmunka meg a szex, ami ugyebár a nővel mintegy velejár. De honnan vegyél nőt, ha valamiért nincs kéznél? Vagy ha állítólagos szabadságára hivatkozva elhagyott a beste?

Lopd el a gyereket!