Magyarországon az örökbefogadások száma lassan, folyamatosan nő, 2017-ben érte el az ezres számot.^[1] A sikeres örökbefogadók és az örökbefogadásra várakozók közül minden tizedik örökbefogadó szülő, vagy szülőjelölt egyedülálló. Nekik nem csak a számuk, de a jelölteken belüli arányuk is egyre nő. A rendszerben jelenleg is több az örökbefogadásra váró szülőjelölt, mint gyermek, összesen több mint kétszer annyian vannak.

A legtöbb szülőjelölt egészséges pici babára, vagy szintén egészséges, három év alatti, esetleg hat év alatti kisgyermekre vár. Minél fiatalabb egy kisgyerek, annál jobb esélyekkel kerül végül családba. Ugyanakkor a legutóbbi nyilvános statisztikák szerint az örökbeadható gyerekek több mint fele tíz év feletti, és a harmaduknak van valamilyen fogyatékossága vagy betegsége. Minden korlátozás az ő csekély esélyüket rontja arra, hogy valaha is családban élhessenek.

Az örökbefogadói preferenciák, vagy diszkrimináció, félelmek, és anyagi, vagy alkalmassági gondok miatt ma sem jut minden örökbefogadható gyerek családba, amikor a várakozók száma a gyermekek számát jóval meghaladja. A KSH 2018-as statisztikai tükre szerint 2700 alkalmassági vizsgát tett jelölt, és 2000 örökbefogadható kisgyermek mellett valósult meg az ezer örökbefogadás, ennek ötöde esetén külföldi állampolgár volt az örökbefogadó szülő.

A cikkem apropója persze az a törvénymódosítás, amely szerint, a jogszabályban ismertetett kivételektől eltekintve csak házaspárok lehetnek örökbefogadó szülők. Reakcióként a Facebookon futótűzként terjedt egy meddő nő szívszorító története.

Sok meleg, és meddő emberrel érzek egyet a szívem mélyéig, amiért nem törvényesíthetik, ha felvállalnák egy kisgyermek nevelését, ha örökbefogadás útján nem tudnak családot alapítani. Végtelenül méltánytalannak tartom ezt.

Ezen felül most egy másik szempontra is szeretném felhívni a figyelmet. Ha az örökbefogadást bármilyen szinten is a gyermekvédelmi ellátórendszer részének tekintjük, akkor a gyermekvédelmi törvény mottója, a „gyermek mindenek felett álló érdeke” szerint kell eljárni, amikor vizsgáljuk, szabályozzuk és végrehajtjuk. Nem a megálmodott, elképzelt, eltervezett gyermekek, hanem az itt és most köztünk élő, legkiszolgáltatottabb, családon kívül élő gyerekek érdekére gondolok. Ma is több mint húszezer gyerek és összesen 23 ezer fiatal kénytelen a családján kívül nevelkedni. Ez elképesztően magas szám.

A rendszerváltás óta először a Fidesz kormányzása idején nőtt a szakellátásban élő 6 év alatti gyerekek száma, különösen a 0-2 éves korosztály köréből kikerülő babák és gyerekek száma és aránya. A szakellátásban élőknek lassan a tizede ilyen pici. Minél fiatalabb egy gyermek, annál nagyobb az esély arra, hogy a családból való kiemelésére anyagi okok miatt került sor.

Ez napi gyakorlat és közkézen forgó információ akkor is, ha az anyagi okú kiemelésekre vonatkozó statisztika egyre nehezebben hozzáférhető.

Őket azonban a szülők gyakran látogatják, tartják velük a kapcsolatot, és szeretnék hazavinni őket, így nem válnak örökbefogadhatókká, csak akkor, ha a család elveszti a reményt a talpraállásra. Az örökbefogadható gyerekek száma területileg, életkoronként és egészségi állapottal összefüggésben is változik.

Minél szegényebb egy országrész, lakosságarányosan annál több a szakellátott és örökbefogadható gyermek.

A szakellátott és örökbefogadható gyerekek közt a tartós betegek és fogyatékosok száma a teljes népesség átlagának sokszorosa, a szakellátott gyerekek nagyjából negyede, az örökbefogadásra várók harmada érintett.

Mit jelent vajon rájuk nézve az örökbefogadások korlátozása? Több házaspár fog vajon gyermeket örökbefogadni, vagy évenként százzal kevesebb gyermek jut majd családba? Több magyar kisgyerek kerül külföldre örökbefogadókhoz?

Mind az egyedülálló, mind a külföldi örökbefogadó szülők nyitottabbak a beteg, fogyatékos, roma származású gyermekek örökbefogadására, míg sok pár hosszú évekig vár az általa remélt egészséges pici babára.

Az örökbefogadásra alkalmas emberek körének korlátozása tehát a legnagyobb és helyrehozhatatlan kárt annak az  évi többszáz gyermeknek okozza, akik nem jutnak családba, vagy akik tízéves koruk felett kell, hogy országot váltsanak, mert csak külföldi örökbefogadók fogadták be őket.

Egyébként, az alkalmatlanná nyilvánítással az egyedülállókat a nemzetközi örökbefogadás rendszeréből is kizárja a kormány, mert erre a folyamatra olyan jelöltek jelentkezhetnek, akik a hazájukban alkalmasak, de nem jut hozzájuk gyermek egy adott időtartamon belül.

A dologhoz hozzátartozik az is, hogy azokban az országokban, ahol a gyermekvédelmet a hazainál komolyabban veszik, a helyi örökbefogadások száma alacsony. Gondolkodtatok már azon, hogy a skandináv államokból és a legstabilabb szociális hálóval rendelkező országokban élő családok vajon miért fogadnak örökbe sokszor külföldi gyerekeket?

Ebben jelentős szerepet játszik az, hogy a szociális ellátórendszer fejlett eszközökkel támogatja a családokat, és a talpraállásukat segítve azt célozza, hogy a gyermekeknek módjuk legyen a vér szerinti családjukba visszatérni, vagy tartós nevelőszülői nevelésben nevelkedni. Ebből következően ezekben az országokban az örökbefogadható gyerekek száma is alacsonyabb.

Azok, akik ezt a rendeletet megszavazzák, tudják-e vajon, hogy mit jelent szakellátásban élni? Vagy tizenévesen, hányatott sors után országot váltani? És hogy ez mennyi kisgyereket érint? Mert ezer örökbefogadás ahhoz képest, hogy egy évben körülbelül 90 ezer gyerek születik, egyáltalán nem kevés. Vélhetően nektek is van ilyen ismerősötök, ha nem is tudtok róla.

Sok ember pedig éppen amiatt dönt az örökbefogadás mellett, mert szeretne gyermeket nevelni, de nem talált párra. Na, ilyen ismerősöm nekem is van. Csodálatos szülő egyébként, és nem kérdés, hogy egy gyereknek egy stabil otthonban nevelkedni az intézményi és nevelőszülői ellátáshoz képest főnyeremény, még akkor is, ha elismerem a rendszerben dolgozó szociális- és gyermekvédelmi szakemberek tudását, elhivatottságát. A rendszert nem ők teszik elviselhetetlenné, ők is gyakran áldozatok. De ez akkor is a gyerekek bőrére megy.

A genderideológia egyébként nem egyszínű, egyirányú: genderideológia az is, amikor a kormány meg akarja mondani, ki a férfi, ki a nő, ki fogadhat örökbe, és milyen legyen egy család.

És ez a genderideológia az, amely most évi száz kisgyereket, és az örökbefogadásra várók közül minden tizedik embert egy tollvonással megfoszt a jövőjétől, álmaitól, az élete kiteljesítésének lehetőségétől. A kormány az LMBTQ-emberek^[2] elleni politikai haszonszerző hadjáratban a heteroszexuális várakozókat és évi száz kisgyerek jövőjét is kész beáldozni.

Miközben, és ez az, amit nagyon hangosan kellene mondanunk most és mindig: döntéshozói szinten senki semmit, de semmit nem tesz az ellen, hogy egyre több szakellátott kisgyerek legyen.

Közben, igaz, ami igaz, egyébként egyre többen kötnek házasságot, így többen lesznek alkalmas jelöltek: a csok-mok-pok politika a házasulási kedvet megdobta, a születések számát mondjuk nem. Kíváncsi vagyok, vajon az örökbefogadóknak is hozzáférhetőek a középosztályra bőkezűen öntött családtámogatási eszközök?

Akárhogy is, megint a politikai-keresztény családeszmény és a meg nem született gyermekek élveznek elsőbbséget a már velünk lévő és segítségre szoruló gyerekek és családok százaihoz képest. Az örökbefogadás kérdése tényleg húsbavágó és tényleg fontos. De remélem, senki nem gondolja, hogy a ki a férfi, ki a nő kreacionista gumicsontot nem azért dobták elénk, ráadásul ilyen  primitív csomagolásban, hogy legyen min háborognunk, miközben a regnáló hatalom megint saját előnyére alakítja a választási törvényt 23.59-kor.