A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) szervezett online konferenciát osztrák és magyar szakszervezeti vezetőkkel, köztük a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökével, Kordás Lászlóval, hogy rávilágítsanak a két ország gazdasági, és ezzel összefüggésben társadalmi válságkezeléseinek eltéréseire. A különbségek jelentősek, annak ellenére, hogy a magyar kormány rendszeresen hangsúlyozza, hogy az osztrák példát követik.

A beszélgetésen részt vett a SZEF egy aktivistája is, aki a közigazgatás különböző szintjein uralkodó viszonyokról számolt be. Ő azonban nem vállalhatta arcát és nevét, nem is feltétlen a személyes megtorlástól tartva, de azért, mert szakszervezete tárgyalási pozíciói gyengülhetnének, amennyiben kiderülne, ki és milyen forrásokból tájékozódott.

Ő elmondta, hogy Magyarországon kevés a mozgástere egy szakszerűen kiálló szakszervezeti aktivistának ott, ahol az állam a munkáltató, nem a magánszektor.

Martin Müller, az ÖGB tisztviselője elmondta, Ausztriában nem újdonság a kurzarbeit, 2009-ben vezették be a válság után. Ennek lényege, hogy a munkaidőt rövidítették, és a dolgozók fizetését az adott munkás keresetétől függő mértékben, akár 90 százalékig kompenzálták. A jelenlegi válság kezelésében az osztrák kormány eddig három turnusban hirdette meg a kurzarbeitot, melyet a munkáltatók igényelhetnek.

Kordás László, a MASZSZ elnöke elmondta, a szakszervezet részt vett a kurzarbeit kialakításáról szóló, a kormánnyal és a munkáltatókkal folytatott tárgyaláson – és az is kiderült, hogy míg Ausztriában márciusban elindult – a korábban már bejáratott – rendszer, Magyarországon nyugati szomszédunkhoz képest jócskán megkésve vezették be.

Noha a veszélyhelyzetet már március 11-én kihirdették, április 19-én indult csak el a program, melynek első verziója használhatatlan volt, egy hét alatt egyetlen munkáltató sem jelentkezett. Csak ezután kereste meg a kormány a munkáltatókat és a szakszervezeteket, ezután számos javaslatot be is fogadtak, majd április legvégén indult el a program oly módon, ami a munkaviszonyok megőrzését valóban segítette. A szakszervezeteknek a tárgyalások során a munkahelyek megőrzése mellett az volt a céljuk, hogy a jövedelmek csak a lehető legkisebb mértékben csökkenjenek.

Kordás arra is emlékeztetett, hogy jó másfél hónapig gyakorlatilag semmiféle támogatást nem kaptak a dolgozók, így a turizmusban, vendéglátásban ekkorra már nagyon sok embert leépítettek, ahogy a kölcsönzött munkaerőt is nagyon súlyosan érintette a helyzet.

Az érintettek számára az idő alatt nem maradt más, csak az álláskeresési járadék, amit Magyarországon folyósítanak az EU-ban a legrövidebb ideig.

Ezzel kapcsolatban többször is felszólították a kormányt, hogy legalább a veszélyhelyzet idején hosszabbítsák meg az álláskeresési járadék folyósításának az idejét, azonban e tekintetben mindannyiszor süket fülekre találtak.

Az egyeztetések a későbbiekben is folytatódtak, és a szakszervezeti oldalnak rengeteg javaslata volt, ahogy a munkáltatóknak is – ezek közül néhányat megfogadott a kormány, nagyon sokat nem.

A szakszervezetek jellemzően a programok elindulása után tudtak értékelni, és jelezni, hogy mindenképp módosításra van szükség. Ezzel szemben az osztrák kormány a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel közösen alakította ki, hogyan működjön a támogatás, mégis jóval korábban, már márciusban elindította a programot.

Jellemző volt, hogy a Versenyszféra és a Kormány Általános Konzultációs Fórumán jószerével azt beszélhették meg hétfőnként, ami csütörtökön a kormányinfón meghallgathattak, és a kormány már korábban eldöntött, így a szakmai szervezetek álláspontja a legtöbb esetben alig-alig érvényesült.

A kivételek közé tartozik az atipikus foglalkoztatottak esete: a feltételek miatt az elsők között leépített kölcsönzött munkavállalók ki voltak zárva a segítségnyújtásból, és a kormány eleinte jelezte is, hogy ezzel a kérdéssel nem kíván foglalkozni. Később azonban, mikor látták hogy ez a probléma komoly társadalmi feszültségeket okoz, külön kategóriába kerültek a munkaerőkölcsönzők, és nem tudni, hogy a MASZSZ felvetése alapján, vagy más lobbicsatornák útján, de bekerültek a kölcsönzött munkások a támogatottak körébe.

A kormány kommunikációjával szemben a munkahelymegtartást támogató osztrák és magyar program közötti különbségek igen szembetűnők, erre a beszélgetés során a szakszervezeti vezetők több példát is hoztak.

• A magyar rendszer nem támogatja az egyéni vállalkozókat, szemben az osztrák modellel, holott a turizmusban, vendéglátásban Kordás szerint nagyrészt ilyen foglalkoztatási formában dolgoznak emberek, még ha kényszervállalkozóként is, de például az utazási irodáknak dolgozó különjáratos buszsofőrök is önfoglalkoztatók hivatalosan – így nem jogosultak a bértámogatásra. Így miközben Magyarországon a hivatalos adatok szerint 270 ezer ember élt a válság során valamilyen munkahelymegtartó támogatással, jóval többeknek lehetett szükségük ilyesmire.
• Míg Ausztriában a különböző jövedelmi kategóriákhoz más-más támogatást szab meg a szabályozás, a magyarban a kereset 50 százalékának a 70 százalékát fizeti ki a kormány.
• Több szakasza volt az osztrák modellnek, a magyarnak eközben csak egy, ami miután áprilisban elkezdődött, augusztus 31-én véget is ért, és míg a munkás és munkáltató érdekképviseletek szorgalmazták volna, hogy legyen a második hullámra is munkahelymegtartási támogatás, a kormány egyelőre úgy tűnik, nem szándékozik ilyet bevezetni.
• Magyarországon egy állásra csak egyszer lehet megigényelni a támogatást: másodszor ugyanarra a munkaviszonyra nem lehetett pályázni, így a támogatási időszak lejártával az adott munkahely védelme megszűnik.
• Akik nem tudják a gyermekelhelyezést megoldani, azok az osztrák modellben kapnak támogatást – legalább az egyik szülő – Magyarországon azonban nincs ilyen, a kormány azt a döntést hozta, hogy inkább megoldja másképp a gyermekfelügyeletet, és a szülő ha teheti, menjen dolgozni.
• Különbözik az igénylés módja is: ha Ausztriában egy munkáltató azt mondta, szüksége van rá, megkapta, és csak a harmadik szakaszban kellett igazolni a rászorultságot. Magyarországon ezzel szemben csak pályázati rendszerben volt elérhető, ami a munkás és munkáltató képviseletek szerint nem volt elég rugalmas, ugyanakkor lassú volt és nehézkes. Emellett az elejétől a támogatási program végéig benne maradt, az igénylőkkel szemben egy olyan kritérium, miszerint a vállalkozásnak igazolnia kell, hogy a támogatandó munkahelyek megtartása nemzetgazdasági érdek. Ez a szakszervezeti vezetők szerint abszolút szubjektív odaítélést tesz lehetővé, és mikor szóvá tették, akkor sem kaptak a kormány képviselőitől egyenes választ arra, hogy ez mire jó – mindazonáltal Kordás véleménye szerint csak arra, hogy legyen egy kapaszkodó, ami alapján el lehet utasítani támogatási pályázatokat.
• Ausztriában a támogatás elnyerésének alapvető kritériuma a szociális partnerség, vagyis hogy a véget kollektív szerződés köti, és figyelembe veszik a munkás érdekképviseletek szempontjait. Ezzel szemben Magyarországon egyre-másra köti a kormány a stratégiai partnerszerződéseket különböző nagyvállalatokkal, miközben fel sem merülnek a munkások érdekei, sokkal inkább a cégek kiszolgálását tartják szem előtt.

Kordás emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a gazdasági szereplők támogatásának volt nem szorosan anyagi jellegű része is: például a veszélyhelyzetben a munkáltató saját belátása alapján, egyoldalúan elrendelhette két évre a munkaidőkeretet, tehát a korábbiaktól eltérően nem kellett a szakszervezettel egyeztetnie.

Mint mondta, ez is a válságkezelés egy formája volt, aminek lényege, hogy mikor az emberek otthon vannak, viszont kapják az alapbérüket, azt „le lehessen dolgoztatni” akár hónapokkal később, mikor ismét fellendül a gazdaság és szükség lesz a túlórákra. Kiemelte, hogy ez a lehetőség a veszélyhelyzet után is benne maradt a törvényben, de immár a cégek helyett a békés megyei kormányhivatal rendelheti el nemzetgazdasági érdekből – ezt a döntést hétfőn egyébként az Alkotmánybíróságon támadta meg a MASZSZ.

Jelenleg is fut egy munkahelytámogatási program, ez azonban nem a munkaviszonyok megőrzését szolgálja, hanem új állások teremtését. A program úgy van kialakítva, hogy alacsony hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását támogassa, és a szakszervezeti vezető szerint célja, hogy segítse az eddig munkájukat veszítettek újbóli elhelyezkedését.

Arról hogy ez hány embert érinthet, jelenleg nincs pontos adat. Ez többek között annak köszönhető, hogy aki Magyarországon munkanélküliként regisztrálja magát, az azért teszi, mert volt olyan munkaviszonya, ami alapján ellátásra jogosult. Azonban rengetegen vannak, akik korábban külföldön dolgoztak, így ottani ellátásra jogosultak – vagy rosszabb esetben nem jogosultak – vállalkozók, kényszervállalkozók, akik nincsenek benne a regiszterben, amiben a munkanélküliségi csúcson 300-350 ezer ember volt.

Jelenleg pedig nagyjából 200 ezer munkanélküli nem jogosult semmilyen ellátásra, holott Kordás szerint amennyiben a szakszervezetek és a munkáltatók javaslatait elfogadta volna a kormány, akkor nem lennének ilyen helyzetben, legalábbis biztosan nem ennyien.

A közszférában ugyanakkor ennél is rosszabb volt a helyzet, Csóti Csaba, a SZEF elnöke szerint gyakorlatilag semmilyen egyeztetés nem volt a munkás érdekképviselet és a kormány között.

A közszférában nem a versenyszférára jellemző leépítések, valamint a munkahelyek megtartása, hanem a munkakörülmények, és az egészségügyi válság kezelése volt különösen neuralgikus pont, amit a szakszervezetek szerint a kormányzat nem vett elég komolyan, és nem nyújtott megfelelő segítséget, tájékoztatást a dolgozóknak.

A konferencián jelenlévő ausztriai szakszervezeti vezetők elmondták, hogy ahogy Magyarországon, úgy Ausztriában is a kormányzat márciustól kezdve ösztönözte, hogy ahol lehet, váltsanak otthoni munkavégzésre, és csak akkor menjenek az emberek munkahelyeikre dolgozni, ha otthonról nem lehet az adott munkát elvégezni – és akkor is csak abban az esetben, ha az adott tevékenység elvégzése okvetlenül szükséges a társadalom és a gazdaság működéséhez.

Ennek megfelelően a közszférában is nagyon sokan váltottak otthoni munkavégzésre, többek között az oktatás területén, de alig volt olyan ágazat, ami ne lett volna érintett, és

ez így volt a minisztériumokban is, amelyek dolgozói amennyiben lehetett, szintúgy otthonról dolgoztak.

A SZEF aktivistája elmondta, hogy Magyarországon több minisztériumot, hivatalt igyekezett feltérképezni, és tapasztalatai szerint a kormány nem vette komolyan a fertőzéssel járó következményeket.

A társadalmi közvélekedéssel szemben véleménye szerint ez a tavaszi időszakra is igaz, nem csak az őszire, mikor mint láthatjuk, a kormány elengedte a járványt. Ugyanakkor az már akkor is látszott, hogy a kormány mint munkáltató nem kezelte komolyan a kérdést, holott számos intézkedést lehetett volna tenni a terjedés ellen.

Ezek között említette, hogy kötelezővé lehetett volna tenni a hivatalokban a maszkviselést, de még nem következett be számos helyen, miközben az embereket nem engedték home office-ba. Az a minta látszódik, hogy a helyi szervek, hivatalok a lehetőségekhez képest próbálnak komolyabban védekezni, azonban meg van kötve a kezük – és minél közelebb van egy adott hivatal a kormányhoz, annál kevésbé hoznak korlátozó intézkedéseket például a szellőztetési protokollokat vagy a távolságtartást illetően.

A szakszervezeti aktivista szerint a kormánynak van egy munkafelfogása, aminek keretében azt kommunikálja, hogy amit nem a munkahelyen végez az ember, az nem munka.

Magyarországon így egy sajátos kezelés alakult ki: az előírások lehetővé teszik a home office -t, tavaly év eleje óta van ilyen törvény hatályban, ennek ellenére mikor a járványhelyzet súlyosbodásával közigazgatási intézmények léptek volna ebbe az irányba, akkor a kormány lépett közbe, hogy ne hozzanak ilyen intézkedéseket.

Az is előfordult, hogy már hazaküldtek dolgozókat, később azonban vissza kellett hívni őket, és mikor helyi szinten akartak élni a vezetők a lehetőséggel, a kormány – az osztrák példával homlokegyenest ellenkező módon – jelezte, hogy ez nem elfogadható.

Annak ellenére, hogy könnyedén megteremthetők lennének a technikai feltételek – az akarat hiányzik kormányzati szinten. A kormány részéről a járványhelyzetet illető kommunikáció a munkavállaló felé alapvetően eléggé hiányos a szakszervezet szerint. Jó példa erre, hogy ahhoz képest, hogy a kollégáknak be kell járniuk dolgozni 500-1000 fős intézményekbe, ahol már csak a létszámból fakadóan lesz fertőzésgyanú, sőt fertőzés is, így fordulhatnak elő olyan esetek, minthogy egy irodai szobában megfertőződött valaki, ezt azonban nem kommunikálták például a szomszéd szoba felé.

Hovatovább, a kormány nem is ad iránymutatást mint munkáltató, így helyi szinten nagyon eltérő gyakorlatok vannak, amik között vannak jók, de nagyon súlyosan rosszak is.

Ez pedig bizalmatlanságot szül. Amire csak ráerősít, hogy a magyar kormányból a szakszervezet szerint hiányzik a bizalom a munkavállalók irányába, ami korábban is megvolt, ellenirányban is, és az oka leginkább az, hogy nagyon minimális a párbeszéd.

Szintén jellemző, hogy a helyi vezetés sokszor egyetért a szakszervezet állításaival, ugyanakkor a kormányra hivatkozik – hitelesen – miszerint meg van kötve a keze, és hiába rendelne el szívesen otthoni munkavégzést, felsőbb utasításra nem teheti.

Magyarországon négy héttel ezelőtt egy kormányzati tárgyaláson az is felmerült, hogy a kormányzati és állami szférában a home office már csak azért sem valósítható meg, mert adatbiztonsági kockázatot jelent. Ez Csóti szerint zöldség: a legjobb példa pedig erre is épp a sokat hivatkozott Ausztria, ahol a közigazgatásban és az államigazgatásban ilyen a legtöbb esetben nem merült fel, a munkáltató megteremtette az otthon végzett munka lehetőségét.

Az érintett területeken dolgozók jelentős része otthonról dolgozott, és nem jelentett adatbiztonsági problémát, hogy a megfelelő információkat eljuttassák a dolgozókhoz és vice versa, hisz rendelkezésre állnak megfelelő biztonsági protokollok, ráadásul csak a kormányzati vagy állami munkakörök töredékében dolgoznak olyan adatokkal, amik mindenképp a helyhez kötött, zárt hálózat biztonságát igénylik.

Ahogy tehát a fentiekből is kitűnik, noha a kormány úton-útfélen hivatkozik az osztrák és a magyar válságkezelés párhuzamosságára, ez a gyakorlatban látványosan nem érvényesül. Az osztrák, valamint magyar szakszervezeti vezetők elmondásából kitűnik, hogy noha mindkét országot konzervatív kormány irányítja, a válság ostora sokkal keményebben csattan a magyarországi munkavállalók hátán, dolgozzanak akár a köz- vagy a versenyszférában.