Három évvel ezelőtt ezen a napon indítottuk el a Mércét. Azóta rengeteg minden történt velünk és körülöttünk: túl vagyunk egy sor választáson, tüntetésen, eseményen, amelyekről mind tudósítottunk, végigkövettünk jónéhány olyan folyamatot, amelyek kiemelkedően fontosak hazai és/vagy a világpolitikai szempontból. Sorozatokat indítottunk, hogy válaszokat keressünk feldolgozatlan traumákra (a 2015-ös  menekültkrízistől a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságig). És még sorolhatnánk hosszan.

Mindeközben folyamatosan igyekeztünk fejlődni, bővülni, javítani a javítandókat, megerősíteni azt, ami szerintünk jól működik a Mércénél. Átestünk egy nagy strukturális váltáson, indítottunk több gyakornoki programot, átköltöztünk egy új irodába. Szövetségeket építettünk idehaza és a kelet-európai baloldali, rendszerkritikus média és mozgalmak körében.

Felsorolni is nehéz, mennyi minden történt ez alatt a 3 év alatt. Ami viszont nem változott: rettenetesen büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország első, kizárólag olvasói támogatásból indított lapjaként még mindig talpon vagyunk, és még mindig tudunk működni.

De ha már születésnap: fontosnak gondoltuk, hogy megírjuk azt is, mi miért szeretjük a Mércét. Íme szerkesztőségi vallomásaink gyűjteménye.

Pap Szilárd István

Sok Mérce-olvasó meséli, hogy amikor felmegy reggel a Mérce és más független magyar médiatermék oldalára, akkor teljesen más prioritásokat, perspektívákat talál. És az olvasóink általában ezt szeretik bennünk, és az az igazság, hogy én is ezt szeretem leginkább magunkban. Kevesebben vagyunk, mint egy rendes szerkesztőségben, szegényebbek vagyunk, mint egy rendes szerkesztőség, és emiatt a világ összes történését nem tudjuk megjeleníteni a Mércén. De az biztos, hogy az ország és a világ legfontosabb ügyeiről – függetlenül attól, hogy a kórházi fertőzésekről, egy tüntetésről, a Brexitről vagy épp a menekültekről van-e szó – mindig olyan módon tájékozódhat nálunk az olvasó, ahogy egyetlen más magyar sajtóterméknél sem. Mindig egyedülállók és frissek a szempontjaink, és a kortárs világban uralkodó kiégett poénkodás helyett mi mindig igyekszünk teret engedni a reménynek, a jó dolgok iránti elköteleződésnek. Épp ezért nálunk a cikkek összeállnak egy egésszé, és aki folyamatosan követ minket, az mélyebb és teljesebb képet kaphat a világról, mintha elolvasná a világ összes apróhírét.

Saját munkáim közül is azokra vagyok a legbüszkébb, amelyek pont a frissesség, egyediség és elkötelezettség megélésére adnak lehetőséget. Imádtam például amikor a Kádár-kori magyar újbaloldalnak járhattam utána a magyar „maoista per” ötvenedik évfordulóján. De büszke vagyok például arra, ahogyan a magyar sajtóban egyedülálló mélységben tudtam számot vetni a venezuelai baloldal teljes kisiklásával.

Pósfai Orsi

Amikor közel öt évvel ezelőtt csatlakoztam a Mércéhez (ami akkor még Kettős Mérce néven futott), összesen heten dolgoztunk a blogon, többnyire nem teljes munkaidőben, önkéntes alapon. Azóta elhagytuk a blog.hu felületét és hírportállá alakultunk, a szerkesztőség pedig 19 fősre nőtt – és ennek a 19 embernek már fizetést is tudunk adni. Óriási dolog ez, amire érdemes időnként emlékeztetni
magunkat.

Az egyik dolog, amit a leginkább értékelek a mércés munkában, az éppen ez a fejlődőképesség. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy egyre jobb minőségű tartalmat tudjunk az olvasóinknak nyújtani, eközben pedig stabil és kiszámítható munkahelyet teremtsünk magunknak – utóbbi olyasmi, ami egyre nagyobb kincsnek tűnik a magyar sajtópiacon. Mindezt úgy hoztuk létre, hogy demokratikus, közösségi alapon hozunk döntéseket, közösen alakítjuk ki a Mérce tartalmi irányát is. Abban bízom, ez valamennyire látszik az általunk létrehozott anyagokon is.

Kiss Soma Ábrahám

A Mércénél úgy írunk a világról akár kicsi, akár nagy léptékben, hogy fókuszunkban mindig az emberek, a társadalom érdekei és jóléte állnak, szembemenve a kapitalizmus tőkét és profitot minden és mindenki fölé helyező alapelveivel. Eszerint igyekszünk formálni a társadalom szemléletét – de ez mit sem érne a közösség nélkül: még ha küzdelmesnek, sőt, néha kudarcosnak is érezzük, amit csinálunk, egymást segítve, inspirálva és egymásért felelősséget vállalva dolgozunk nap mint nap, vállt vállnak vetve egy jobb világért, ebben pedig rendszeres szerzőink és olvasóink, támogatóink a társaink és támaszaink.

Blaskó Zsófia

Én a Mércében, mint újságban azt szeretem, hogy kellő emberséggel és érzékenységgel kezelünk és jelenítünk meg fontos témákat, hogy hangot adunk a rendszer által elhanyagoltaknak és elnyomottaknak, és hogy merünk kritikusak lenni, bármiről is legyen szó. Na meg hogy a hírverseny közepette is mindig próbálunk kontextust adni az adott sztorinak, hogy minél több olvasó megérthesse az összefüggéseket és tájékozottabb lehessen.

A szervezetben pedig, amely az újság mögött áll, azt szeretem, hogy összetartó és nem úgy kezeli a tagjait, mintha bármikor kicserélhető alkatrészek lennének egy gépezetben – hiszen ilyen ellenszélben dolgozni csak egymást megtartva lehet.

Kovács Blanka

Nagyon sok mindent szeretek a Mércében, de a legjobban talán azt, hogy mennyi okos és tájékozott emberrel dolgozhatok együtt, akiktől mindig lehet új, érdekes infókat és szempontokat hallani azokról a jelenségekről és eseményekről, amik körülöttünk a zajlanak a világban. Az is nagyon jó, hogy bár van egy erős, közös alapunk és értékrendünk, nagyon különbözőek vagyunk, szerteágazó érdeklődési körrel és persze különböző habitussal, amitől nagyon színes a társaság. Ez szerintem a cikkekből is jól átjön, hiszen hiába vagyunk kicsi szerkesztőség, így is egyszerre vannak átfogó tartalmaink hazai aktuálpolitikáról, külföldi mozgalmakról, kultúráról, dolgozói érdekképviseletről, feminizmusról vagy éppen szociális kérdésekről, sokszor olyan narratívával és megközelítéssel, amit máshol a magyar sajtóban nem találni. Ismerve az erőforrásainkat, ez szerintem hihetetlen teljesítmény, és egész életemben büszke leszek arra, hogy ehhez én is hozzájárulhattam.

Csengel Karina

Szeretem, hogy nemcsak újságírók vagyunk, hanem – a magunk tökéletlenségével – mindent mi csinálunk a Mércében, mindent közösen tanulunk meg, és mindig ott van bennünk az igény, hogy közösen fejlődjünk tovább. Ehhez persze szükség van rengeteg munkára és egy hatalmas adag elhivatottságra is, a sokadik átdolgozott órában ugyanis nem igazán hajt más, mint az, hogy őszintén hiszünk abban, amit csinálunk.

Amit a leginkább szeretek a mércés munkámban, talán a legmegterhelőbb feladat is egyben: beszámolni emberi sorsokról, nehéz élethelyzetekről, eljuttatni minél több emberhez a rendszer által elnyomottak hangját, megmutatni az egyének mögött rejlő rendszerszintű problémákat és nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy végül egyre többen szembesüljenek vele: ezek a történetek nem egyediek, hanem egy kicsit mindannyiunké.

Diószegi-Horváth Nóra

Nekem a mai napig az a legnagyobb élményem a Mércével kapcsolatban, hogy létezik. Hogy van egy olyan lap, ami csak a miénk, ahol elvek mentén tudunk dolgozni, ahol önazonosak lehetünk, és ahol nem kell folyamatosan kompromisszumokat kötni. Ez a szabadság, ami ma szinte egyedülálló a sajtópiacon, megfizethetetlen.

És nekünk ez a szabadság az olvasóink elkötelezettségének köszönhetően adatott meg, hiszen nem is tudtuk volna elindítani az oldalt, ha nem támogatna minket az a sok ember – sokuk ráadásul maga meséli el nekünk, hogy nincs könnyű helyzetben, mégis áldoz ránk a kevés pénzéből, mert annyira fontosnak tartja a munkánkat. Ez iszonyatosan nagy felelősség, amihez nem könnyű felnőni, de egyben hatalmas inspiráció is, ami minden nehézséget felülírva hajt minket előre.

Ráadásul a Mérce körül van egy olyan erős és elkötelezett közösség, amely a mai napig rengeteg önkéntes munkát tesz bele a lapba. Szerzők, akik ingyen írnak nekünk, szervezetek, amelyek szövetségeseinkként segítik a mindennapjainkat, emberek, akik tudásukkal, tapasztalataikkal, tanácsaikkal teszik folyamatosan jobbá a munkánkat. Nélkülük elképzelhetetlen lenne a Mérce. Így viszont egy nagyon szeretnivaló hely, amiért érdemes erőn felül is dolgozni.

Fazekas Lázár Benjámin

Én azt szeretem a Mércében, hogy amellett, hogy egy nagyon szerteágazó érdeklődésű csapatban végezhetünk nagyon sokféle munkát, olyasmikről számolunk be, amik sok, reklám- és profitalapú lapot hidegen hagynak. Olyan emberek számára nyújthatunk felületet, olyanoknak adhatunk hangot, akiket más nem hallana meg. Szeretem még azt is, hogy azt írhatom meg, amit gondolok, anélkül, hogy bárki beleszólna, és cserébe olyasmiket is olvashatok a Mércén, amiket máshol, a rendszerbe ágyazottan működő lapoknál nem: a rendszerrel szemben kritikus, az egyes problémákat rendszerszintű gyökereiben is megmagyarázó írásokat.

Papp Gáspár

Nagyon szerencsés vagyok, amiért olyan munkával keresem a kenyerem, amit meggyőződésem szerint a magam és a közösségem érdekében végzek, érdemi kompromisszumok nélkül. Ezt egy olyan dologgal világítom meg, ami csak a Mérce legfigyelmesebb olvasóinak lehet (még) feltűnő, de azon vagyunk, hogy egyre nyilvánvalóbb legyen.

Amikor a Mércéről gondolkodunk, akkor ezt abba a hagyományba helyezkedve tesszük, amely Magyarországot társadalom-, politikatörténeti és gazdasági okokból Kelet-Közép-Európa részének, sorsát vele szükségszerűen összekapcsoltnak tekinti, vagyis azt gondoljuk, hogy a régió politikai és társadalmi emancipációja nélkül itt sem lesz jó világ. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy a bármely oldali etnikai feszültségkeltés ellen felszólalunk, és szolidaritást vállalunk azokkal, akik a kelet-európai népek békés együttéléséért dolgoznak. Hanem abban is, hogy különös figyelmet és munkát fordítunk arra, hogy megértsük, mi történik a szomszédban, és híradásainkat megszabadítsuk
a nagyhatalmi és a tőkés érdekek, valamint a helyi nacionalista frakciók érdekeinek torzító hatásától.

Ehhez a régió hasonszőrű platformjaival való közvetlen kapcsolatok kiépítésére van szükség, és arra, hogy az eseményeket lehetőségünk legyen közvetlen forrásokból, a helyben kiérlelt értelmezések segítségével, a nyugati, vagy egyre megbízhatatlanabb állami ügynökségek gyakran dühítően torzító közvetítése nélkül feldolgoznunk. Mércés kollégáimmal és kelet-európai barátainkkal lehetőségem van – sok egyéb mellett – ezen is dolgozni. Ezért is köszönünk minden támogatást!

Bogatin Bence

Bár a kívülálló szemével sokszor úgy tűnhet, a Mérce menetiránnyal szemben hajt az autópályán, árral szemben úszik (stb.) a magyar sajtópiacon a maga sajátos működésével, értékrendjével, az igazságosság, a méltányosság értékeinek hangsúlyozása azonban nem is rímelhetnének jobban a sajtó egyetemes felelősségére, annak mindenkori feladataira, kiváltképp, amikor nem puszta közvetítő eszközként, hanem bizonyos értelemben a társadalom lelkiismereteként gondolunk a médiára. Éppen ezért azt gondolom, jelenleg nincs a Mércénél jobb hely arra, hogy ezt a missziót vigyük.

Dobsi Viktória

Az elmúlt 3 évben több mint 500 szerző bízta a Mércére gondolatait, publicisztikáját vagy elemzését, méghozzá teljesen ingyen – ez az egyik olyan tény, ami hétről-hétre hálával, örömmel, és olykor meglepett büszkeséggel, gyakrabban alázattal tölt el.

Ennek a rengeteg embernek önkéntes közreműködése persze nem független a magyarországi nyilvánosság gondjaitól. Azonban a források és platformok, csatornák szűkösségén túl, úgy tűnik, hogy a Mérce sokak számára egy olyan médium, ahol fontos megszólalni, amelynek működéséhez érdemes hozzájárulni, és ahol közös felelősségünk is, hogy miről, hogyan beszélünk. Munkát, időt és szellemi energiát áldozva egy olyan projektre, amely szándékunk szerint a közérdeket szolgálja, és egy pici szerkesztőségnél jóval tágasabb közösség megrendítő ereje táplálja.

Campbell Magor

Azt szeretem a Mércében, hogy rendszerkritikus szemszögből lehet megismerni a máshol gyakran meg sem jelenő, ám nagyon fontos aktuális témákat. Emellett az, hogy nem a kattintások mennyisége alapján beárazott hirdetésekből származó bevételek tartják fenn, hanem a saját olvasói. Ami nemcsak azt segíti elő, hogy a Mérce, és azok, akik olvassák, az olvasás erejéig kilépjenek a céltalan fogyasztásgerjesztés mindent behálózó rendszeréből, hanem azt is, hogy a Mérce szerzőit és szerkesztőit ne korlátozzák más érdekeltségek képviselői, ellenben teljes szabadsággal folytathassák a munkájukat.