Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közel 10 ezren követelték az SZFE függetlenségét a Kossuth téren

Ez a cikk több mint 3 éves.

Közel egy hete tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása, amellyel az intézmény alapítványi tulajdonba kerülése ellen tiltakoznak, ugyanis szerintük ezzel az átalakítással az Innovációs és Technológiai Minisztérium elvette az SZFE autonómiáját, és teret engedhet a kormány befolyásának.

A hét folyamán a hallgatók több tüntetést is szerveztek: szerdán és pénteken is volt demonstráció az egyetem Vas utcai épülete előtt, ezekben a percekben pedig  éppen több ezer ember vonul ki az utcára, hogy élőláncot alkosson Budapest belvárosán átívelően, az SZFE épületétől a Parlamentig, több felsőoktatási intézményt és az Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti székházát is érintve.

A Mércén folyamatosan frissülő cikk mellett élő videóban is közvetítjük a demonstrációt, kollégánk az élőlánc mellett, a különböző csomópontokat meglátogatva fog sétálni.

 

Élőlánc az SZFE-től a Kossuth térig!Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2020. szeptember 6., vasárnap

Címlapkép: Dián Ákos
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Budapest A tüntetésnek 7 óra körül hivatalosan vége lett, így most mi is zárjuk percről percre tudósításunkat. De előtte foglaljuk össze, mi is történt ma:

Délután 3 órakor kezdődött a Színház- és Filmművészeti Egyetem élőlánca, amellyel az egyetemfoglaló diákok az általuk írt, SZFE függetlenségét kinyilvánító Charta Universitatis dokumentumot juttatták el a Vas utcai campustól a Parlamentig.

Budapest belvárosa megtelt a lánchoz csatlakozó tüntetőkkel, rengeteg szakaszon dupla sorokban álltak az emberek, hogy mindenki odaférjen – látva a végén a tömeget, akár 10 ezren is lehettek a demonstrálók.

A tüntetők a végén, nagyjából fél 6 körül a Kossuth téren találkoztak, ami addigra teljesen megtelt. Mikor a charta megérkezett, a levél többször körbejárt, egy diák felolvasta a szövegét, a végén pedig kitűzték a Parlamentre.

Ezennel mára búcsúzunk, ha tetszett a Mérce közvetítése, köszönjük, ha támogatsz minket!

Kossuth tér …többen „nem megyünk haza! nem megyünk haza!” skandálásba kezdtek a téren. Egyelőre tovább követjük az eseményeket, de mindenesetre az SZFE által szervezett élőlánc sikeresen véget ért, az üzenet célbajutott.

Kossuth tér Megérkezett az SZFE Chartája a Parlament lépcsőjéhez, ezzel teljesítve azt a több kilométeres távot, ami a Színművészetitől az Országházig húzódik. A Chartát az egyetem legfiatalabb polgára tűzte ki a keleti lépcső egy oroszlánjára.

A Charta kitűzése után a tüntetők elénekelték a Himnuszt.

Kossuth tér Dián Ákos képeivel tudjuk a legjobban illusztrálni, hogy milyen jelenleg a hangulat a Kossuth téren:

Kossuth tér Megérkezett az SZFE diákjai által írt Charta Universitatis a Kossuth térre, ezt követően az egyik hallgató felolvasta a dokumentum által említett alapelveket, amelyek biztosítását az egyetem is követeli a kormánytól, cserébe hajlandóak lennének a minisztériummal párbeszédet folytatni az alapítványi modellre váltásról.

Megérkezik az egyetem chartája a Kossuth térre. Fotó: Dián Ákos

A beszédből kiderült, hogy a Magna Charta Universitas ünnepélyesen kihirdeti azokat az alapjogokat, amelyek az egyetem függetlenségét hivatottak fenntartani.

„Az egyetemi autonómia évszázadok óta megkérdőjelezhetetlenül fontos és nélkülözhetetlen egyetemes érték, ami az európai kultúrában gyökerezik, és mint ilyen, a magyar jogállamiság és a demokratikus értékrendszer szerves részét képezi” – hangzott el.

Hangsúlyozták, a dokumentumba foglaltakkal eredetileg összhangban áll a magyarországi alaptörvény is, amelynek a szabadság és felelősség címet viselő része tartalmazza, hogy az ország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás függetlenségét, és a tanítás szabadságát is.

Fotó: Mérce

Az SZFE autonóm intézmény, amely oktatással, művészeti tevékenységgel és tudományos kutatással adja át a kultúra értékeit – mondta a chartát felolvasó hallgató, majd mindenki tapsolt.

A beszédet a „Szabad ország, szabad egyetem!” skandálás követte.

A Mérce videóján látható, ahogy megérkezik a charta a Kossuth térre:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is beállt az élőláncba:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Charta továbbítva! #freeFSZE ✊

Tordai Bence (@bencetordai) által megosztott bejegyzés,

Budapest Egy olvasónk képén jól látszik, hogy a Szabadság híd és az Erzsébet híd közötti rakpartrészen több ezer ember van jelenleg. Közben tudósítónk legalább 4-5 ezerre tippeli a Kossuth téren összegyűltek számát, és ez így még mindig csak egy kis szelete a teljes élőláncnak, úgyhogy most már talán ki lehet mondani, hogy tízezres nagyságrendű tüntetés zajlik éppen Budapesten az SZFE mellett.

Velence A 444 szúrta ki, hogy Horváth Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének világpremierjét ma délután 5 órakor tartják a Velencei Filmfesztiválon, ebből az alkalomból a rendező és a film főszereplője, Stork Natasa is.

Horváth Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjének világpremierjét ma délután 5 órakor…

Közzétette: Ódry Színpad – 2020. szeptember 6., vasárnap

Mundruczó Kornél és csapata pár nappal ezelőtt hasonló akciót vitt végbe a fesztiválon.

Horváth Lili és Stork Natasa is SZFÉ-s hallgatók voltak korábban.

Kossuth tér Nagy üdvrialgás és népdaléneklés fogadta a szervezők bejelentését, miszerint megérkezett az élőláncon keresztül a Parlamentre kitűzendő Charta Universitatis. Nemsokára kikerül a dokumentum az Országház előtti oroszlánszoborra, a Hallgatói Önkormányzat elnöke pedig beszédet fog mondani.

Helyszínen lévő kollégánk szerint 4-5 ezren lehetnek a Parlament előtt, megtelt a Kossuth tér.

Kossuth tér Egyre tömöttebben állnak az emberek az SZFÉ-től húzódó élőlánc végpontján, a Kossuth téren. A több kilométeres lánc több pontján színészek és zenészek adnak elő kisebb performanszokat, sok helyen pedig annyian vannak, hogy duplázni kellett a sorokat.

A Kossuth téren lassan átadják az egyetemisták Magna Chartáját, amelynek egy példányát kézről-kézre adják a demonstrálók. A legfiatalabb SZFÉ-s fogja kitűzni a tervek szerint az egyik oroszlánra a Parlament díszkapujánál.

Rendőrséget egyelőre nem látni nagy számban a téren, az emberek teljesen békések. Egy kórus az elmúlt napokból megismert indulót énekelte („Sej a titkos egyetem…”), valamint népszerűbb népdalokat.

(Fotók: Mérce)

berlin A főként magyar származású polgárokból álló Freie Ungarische Botschaft szolidaritási tüntetést rendezett az SZFE-s élőlánccal egyidőben Berlinben, Németország fővárosában.

 

#freeszfe Soli-Demo Berlin

Posted by Freie Ungarische Botschaft on Sunday, 6 September 2020

Az esemény meghívójában a szervezet hangsúlyozta, az oktatás átszervezése, az intézményi struktúrák átalakítása és a támogatások csökkentése jelenleg sajnos több magyarországi oktatási intézményt is érint, és valószínűleg a jövőben többeket is fenyeget majd.

„Magyarországon széleskörű tiltakozás bontakozott ki, amely tüntetések, egyetemfoglalás, nyilatkozatok formájában küzd az egyetem függetlenségéért. Fejezzük ki mi is a szolidaritásunkat a budapesti tüntetőkkel innen, Berlinből! Találkozzunk vasárnap délután egy szimbolikus helyszínen, a Bertolt Brecht Platzon a Berliner Ensemble előtt. Ezzel egyidőben lesz Budapesten az SZFE által szervezett előlánc” – írják.

A Freie Ungarische Botschaft szervezeti missziója a demokratikus jogállam helyreállítása és a szolidáris társadalom megteremtése Magyarországon, külföldről. A szervezet saját működésében a sokszínűséget értékként kezeli, a felelősségvállalást, a kritikus gondolkodást, a demokráciát és a szolidaritást képviseli. Munkánk során a fenti értékek érvényesülését tartjuk szem előtt – olvasható a tüntetéssel kapcsolatos közleményükben.

Egyébként nem ez az egyetlen támogatás Berlinből az SZFE-sek felé.

Tegnap írtuk meg, hogy a Berliner Ensemble színházi társaság is támogatja a tiltakozást, ezért lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékát a budapesti MITEM fesztiválon:

„Ezzel az Orbán-kormány még egy további lépést tesz a kultúra erőltetett uniformizálásának irányába – ez nyilvánul meg a Nemzeti Színház igazgatójának, Vidnyánszky Attilának kuratóriumi elnökké történő kinevezésében is, akinek a magyar színházi szakmára gyakorolt befolyása így ismét tovább nő.

Az átalakítás folyamata, amely az egyetem korábbi vezetésének bevonása nélkül zajlott le, minden tekintetben antidemokratikus. A szolidaritás jeleként a Berliner Ensemble társulata a mai napon lemondta a jövő évre tervezett Medea vendégjátékot a Vidnyánszky Attila által vezetett MITEM fesztiválon” – írták.

Kossuth tér Egyre jobban telik meg a Kossuth tér, a szalagot tartó élőlánc többször is tekeredik a Parlament előtt, mutatja a fotó, amit egy olvasónktól kaptunk.

Közben kollégánk is a helyszínről küldött fotókat, amelyek mutatják, hogy milyen sokan választották a Parlament előtti területet az élőláncba való csatlakozáshoz.

(Fotók: Mérce olvasó, Mérce)

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói önkormányzatainak üzenete olvasható az egyik molinón:

Kossuth tér Egyik helyszínen lévő kollégánk gyorsinterjút készített Csernai Mihállyal, az SZFE Hallgatói Önkormányzatának elnökével. Csernai elmondta, az élőlánc alatt több eseményt is szerveztek a város több útbaeső pontjára, az Örkény Színház tagjai például verseket olvasnak fel, a Táp Színház rövid előadással készült, máshol zenekarok, előadók vannak, de emelett többek között gólyalábasok is kísérik a demonstrációt.

Az elnök megbecsülni nem tudta, hogy összesen mennyien vesznek részt a tüntetésen, hiszen nagyon nagy hosszon húzódik, de 5 ezerrel számoltak a folyamatos élőlánchoz az egyetemtől a Parlamentig, most pedig már több helyen dupla sorok vannak, így feltehetőleg átlépték, de biztosan megközelítették ezt a várt emberszámot.

Hozzátette, 12-15 fő volt a tüntetés szervezői magja, de összesen nagyjából 200-300 ember segíti a munkájukat, és járul hozzá ahhoz, hogy minden rendben menjen.

Pesti rakpart Nagyon sokan vannak a rakparton, a Kossuth téren és végig, egészen a Vas utcáig. Az emberek több helyen elkezdtek skandálni:

„Nem hallgatunk!”

illetve:

„Szabad ország, szabad egyetem!”

 

Corvinus Egyetem, Vas utca Alakul a lánc, a Bródy Sándor utca-Vas utca kereszteződésnél:

A lánchoz az ikonikussá vált piros/fehér szalagot használják

…és a Corvinus Egyetemnél:

Kossuth tér Kollégánk a Parlamentnél fotózta le az élőláncot, úgy tűnik, itt is összegyűlt olyan sok ember, hogy folyamatos, hosszú élőláncot tudnak alkotni az épület bejáratáig, hiába volt a demonstráció kiindulópontja a Kossuth tértől jóval távolabbi Vas utca.

A mai tüntetésen egyébként így is kulcsszerepe van az Országháznak, ugyanis az SZFE hallgatói ide szeretnék eljuttatni az általuk írt Charta Universitatist, amivel az egyetem függetlenségét követelik a kormánytól.

(Fotó: Mérce)

A Kossuth téren emellett egy énekes menet is látható volt:

Budapest Közel egy hete tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása, amellyel az intézmény alapítványi tulajdonba kerülése ellen tiltakoznak, ugyanis szerintük ezzel az átalakítással az Innovációs és Technológiai Minisztérium elvette az SZFE autonómiáját, és teret engedhet a kormány befolyásának.

A hét folyamán a hallgatók több tüntetést is szerveztek: szerdán és pénteken is volt demonstráció az egyetem Vas utcai épülete előtt, ezekben a percekben pedig  éppen több ezer ember vonul ki az utcára, hogy élőláncot alkosson Budapest belvárosán átívelően, az SZFE épületétől a Parlamentig, több felsőoktatási intézményt és az Magyar Tudományos Akadémia Duna-parti székházát is érintve.

A Mércén folyamatosan frissülő cikk mellett élő videóban is közvetítjük a demonstrációt, kollégánk az élőlánc mellett, a különböző csomópontokat meglátogatva fog sétálni. A szervezők azt kérik, hogy aki részt venne a láncban, az tartsa be a másfél méteres távolságot a járványveszély miatt. Az egymás mellett állók az ikonikussá vált piros-fehér szalagot tartják kezükben.

 

Élőlánc az SZFE-től a Kossuth térig!Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2020. szeptember 6., vasárnap

A mai tüntetés célja, hogy az egyetemfoglaló diákok a statéfalánc segítségével megpróbálják kézről kézre adva eljuttatni az Országházba az általuk írt Charta Universitatist.

Ebben fektették le ugyanis azokat az alapelveket, amelyek elfogadása után már el tudnák képzelni az együttműködést az átalakítást véghez vivő Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Az SZFE vasárnap reggel feltöltött egy videót YouTube-ra, amelyen néhány hallgató felolvassa az általuk írt szöveget: ebben leszögezik a felsőoktatás függetlenségét, az egyetem gazdasági és politikai hatalmaktól való elkülönülését, valamint az oktatás, a kutatás és a művészet szabadságát.

Az élőlánc csomópontjai. Fotó: SZFE HÖK / Facebook

Mi az a Magna Charta Universitatum?

„1988-ban, Bolognában – az első egyetem megalapításának 900. évfordulóján és helyszínén – került sor az európai egyetemek Magna Chartája ünnepélyes aláírására, 388 rektor részvételével Európa minden régiójából és más földrészekről is.

Az európai egyetemek Magna Chartája a sok évszázados hagyományokra hivatkozva rögzítette az ezredvég egyetemének misszióját, működésének alapelveit, és feladatai teljesítésének eszközeit. Az intézményi autonómiát, a sokféleséget legfőbb elvként fogalmazta meg, amelyet az oktatás és kutatás egysége, az akadémiai szabadság kívánalma követ” – olvasható a Felvi.hu-n.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}