Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elhalasztották Orosz Bernadett rágalmazási tárgyalását, a bántalmazó megijedhetett a tüntetéstől

A felperes kérésére elhalasztották a tavaly novemberben brutálisan megvert Orosz Bernadett ellen indult rágalmazási ügy tárgyalását. -tudta meg a 444, amikor a Miskolci Bíróságnak regisztrációval kapcsolatos kérdést küldtek.

A Bíróság azt írta:

„A szóban forgó ügyben a 2020. augusztus 26. napjára tűzött tárgyalás – a felperes keresetváltoztatása okán – elhalasztásra kerül. Az ügyben az új tárgyalási határnap 2020. szeptember 28. napja, 10 óra.”

Orosz Bernadettet azért perelte be bántalmazója, mert a megverése utáni napokban képeket töltött fel róla, és nevét is nyilvánossá tette. A bántalmazó férfi ezért 5 millió forintra perelte a jó hírnevének megsértése miatt.

A nő azóta több levélben is igyekezett saját esetén keresztül felhívni a döntéshozók figyelmét a magyarországi áldozatvédelem súlyos, rendszerszintű problémáira.

Ügyében még mindig zajlik a nyomozás, a bántalmazó ellen súlyos testi sértés miatt indított büntetőeljárás bírósági szakasza 8 hónapja várat magára. A férfi által indított személyiségi jogi per viszont augusztusban megkezdődött, vagyis Bernadett előbb áll bíróság elé, mint bántalmazója.

A Nőkért Egyesület tüntetést is szervezett a Miskolci Törvényszék épülete elé, hogy szolidaritásukat fejezzék ki Orosz mellett, az esemény nagy sajtóvisszhangot is kapott. Az egyesület elnapolta a megmozdulást a tárgyalás új időpontjára, de az eredeti időpontban, most szerdán, egy online tüntetést tartanak, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi áldozatvédelem rendszerszintű hiányosságaira.

A tárgyalás elmaradásáról Orosz Bernadett a 444-nek azt mondta:

„Ezer százalék, hogy a tüntetéstől ijedt meg, mert ma nyújtotta be a kérelmét a halasztásra. A tüntetésre már minden meg volt szervezve, szállást is foglaltak le a szervezők. Ez egy tipikus bántalmazói magatartás, hogy azokba is belerúg, akik kiállnak mellettem.”