A globális élelmiszerrendszer anomáliáiról, vagyis arról, hogy a multinacionális boltláncok mindig elérhető, széles termékkészletéért micsoda ökológiai árat fizetünk, és ez hogyan függ össze a perifériás, félperifériás országok munkásainak kizsákmányolásával, még áprilisban, a Szolidaritás a válságban című sorozatunk részeként írtunk.

A multinacionális üzletek globális ellátási láncai helyett jó alternatíva lehet helyi kiskereskedők és bevásárlóközösségek támogatása: így nemcsak elkerüljük a túlfogyasztást és az élelmiszeriparral járó környezetszennyezés nagy részét, de sokkal egészségesebb alapanyagokhoz is hozzájuthatunk. Ennek kapcsán két szerveződést kértünk meg, hogy számoljanak be a koronavírus előtt és azóta tapasztaltakról: egyrészt felkerestük az egyik legnagyobb budapesti székhellyel rendelkező közösséget, a főváros 60 km-es körzetében működő  Szatyorboltot, illetve az ország keleti részén a termelők és vásárlók között közvetítő Nyíregyházi Kosár Közösséget.

Na, de mi is az a bevásárlóközösség?

A sokat emlegetett kifejezést a Szatyorbolt egyik munkatársa, Zita magyarázta el: a bevásárlóközösség egy olyan csoport, amelynek tagjai a nyereség növelése helyett azon dolgoznak, hogy segítség a fenntartható termelést és fogyasztást. A vásárlók megismerhetik a termékek származási helyét, és a túlzott fogyasztás helyett arra ösztönzik őket, hogy éppen annyit vásároljanak, amennyire szükségük van. A bevásárlóközösségek lényege, hogy segítik a vásárlókat összekötni a termelőkkel, akik általában helyben termesztenek, az idénynek és az igényeknek megfelelően, így a valódi fogyasztói szükségletre reagálnak.

A Szatyorbolt és a Nyíregyházi Kosár Közösség vásárlói internetes felületen rendelhetnek – a virtuális kosárba pakolva általában a hét közepéig adhatják le igényüket a különböző termékekre, az összeállított csomagot pedig péntekenként vehetik át a szervezetek székhelyein. Mindkét közösség maximum 50-60 kilométerre található termelőkkel tartja a kapcsolatot, ezzel is elköteleződve a környezettudatos előállítású és egészséges termékek mellett, és minimalizálva a hosszas szállítással járó környezeti hatásokat.

A Nyíregyházi Kosár Közösség

A kosár közösség weboldalán mostanra már több mint ezerféle termék szerepel – tisztítószerek, kozmetikumok, a fenntartható gazdálkodásról és növénynevelésről szóló könyvek is elérhetőek náluk.

Ez persze nem volt mindig így: a nyíregyházi közösséget hét évvel ezelőtt, a gazdasági válság hatására indították Palicz Ildikóék, akik annak idején egy helyi fizetőeszköz bevezetését tűzték ki célul maguk elé, amely válsághelyzetben is értékálló lehet. Ezt egy év felkészülés előzte meg – a közösség tagjai önmagukat fejlesztve tanulták meg, hogyan működik a globális gazdaság, mit takar a kamatos kamat és ezekhez kapcsolódva azt, hogy például hogyan csapódik le helyben, ha valaki a helyi termelő hagymája helyett például Kínából importáltat választ.

Ildikóék az utóbbi időben arra lettek figyelmesek, hogy egyre többen fogékonyak a hasonló kezdeményezésekre, a társadalom egyre nagyobb része gondolkodik tudatosan a fogyasztásról, például fontos lett számukra az, hogy környezetkímélő csomagolásban kapják meg a terméket.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet ideje alatt nagyon megnövekedett irántuk a kereslet – „még a sok mindenre felkészült termelési láncunk is leterhelődött”, meséli Ildikó. A járvány ráadásul kissé megakasztotta hálózatépítő tevékenységüket is, a Kosár Közösség a Covid-19 előtt ugyanis ezen ügyködött. Úgy gondolják, ha már  megszerezték azt az önrendelkezési tudást, amely egy bevásárlóközösség megszervezéséhez szükséges, nem tartanák meg maguknak.

„Nehéz felállni és a kezünkbe venni az irányítást, de ha egyszer valaki elkezdi, sokkal többet tanulhat az életről, többet is, mint bármilyen iskolában”, mondja Ildikó. Hasonló szerveződések indultak a járvány idején többek között Pécsett és Kaposváron is – ezek indulásánál a tudásmegosztás mellett gyakorlati segítséget is nyújtottak az egyesület tagjai, például jelenleg is felkínálják az újonnan szerveződni kezdőknek a webshop üzemeltetéséhez szükséges szoftverüket.

„Jövőképünk szerint néhány éven belül Nyíregyháza és környéke lakosai jelentős részben helyi termékeket fogyasztanak majd, ami élénkebb helyi gazdaságot, könnyebb megélhetést és derűsebb kilátásokat hoz mindannyiunk számára” – foglalják össze missziójukat a bevásárlóközösség hivatalos oldalán.

A Szatyorbolt

A Szatyorbolt és a Nyíregyházi Kosár mögött egy-egy civil szervezet áll, amelyek a szatyrok összeállítása és a kapcsolattartás mellett közösségeket is építenek: képzéseket, gyakorlati műhelymunkákat szerveznek, amelyek során a résztvevők közelebbről is megismerhetik a termesztés, előállítás folyamatát, valamint a vegyszermentes tartósításról, a kenyérsütésről vagy mondjuk az aszalásról is tanulhatnak, hogy lehetőség szerint maguk is előállíthassák élelmiszereik egy részét.

„Hosszú távon egy olyan vásárlási forma alakításán dolgozunk, ahol a vásárló, a termelő és a szervező ugyanazt szeretné: egészséges, fenntartható életet, termelést és fogyasztást (…) az elégedett termelőkért, vásárlókért és nem utolsó sorban  egy kevésbé terhelt környezetért teszünk. Mi nem azt szeretnénk, hogy a vásárlók minél többet fogyasszanak, vásároljanak, olyat is akár, ami felesleges, hanem épp annyit, amennyire szükségük van.  Szeretnénk elérni, hogy aki a Szatyorból vásárol, tisztában legyen azzal, hogy az adott a terméket ki és hogyan termelte meg, és tudja, hogy mindenki, aki a magok elvetésétől a szatyor összerakásáig része a folyamatnak, szívesen csinálta azt és örömmel teszi, amit tesz a vásárlókért és saját magáért”

– írják oldalukon.

A budapesti székhelyű bevásárlóközösség amellett, hogy több fővárosi és agglomerációs átvevőponttal rendelkezik, némi pluszdíj ellenében biciklis kiszállítást is vállal a belsőbb kerületekbe.

Növekvő kereslet és önrendelkezés

Mindkét bevásárlóközösség arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt jelentősen megnövekedett az érdeklődés szolgáltatásaik iránt. Ez több dologgal magyarázható: amellett, hogy általános keresletnövekedés volt megfigyelhető márciusban, a pánikvásárlások és a felhalmozás idején, a rendelés és házhoz szállítás biztonságos és kényelmes alternatívát jelentett a bolti bevásárlásra. Sokan az  egészségükre vigyázva szívesebben választottak olyan élelmiszereket, amiről tudják, honnan származik, és milyen szerekkel kezelték, vagy éppen a kibontakozó gazdasági válsággal szemben védekezve kezdték támogatni a hazai termelőket.

A termelői életmód, az önellátás és globális mezőgazdaság témakörét a Zöld Csillag blog szerzőjével, Szabó Dániellel jártam körül, aki maga számára termel zöldséget, gyümölcsöt és tojást, és már több írása is megjelent a Mércén.

Dániel szerint

a globális élelmiszeripari ellátólánc legnagyobb problémája az, amit több bevásárlóközösségi tag is említett: a kereslet és kínálat nem könnyedén talál egymásra, hiszen a kereskedelmi rendszerek nem is feltétlenül a kiegyensúlyozott ellátást, hanem sokkal inkább a túlfogyasztást népszerűsítik.

Azt, hogy a járványhelyzet beköszöntével egyre többen próbálnak tudatosan fogyasztani, esetleg termelni is, mindenképpen üdvözlendő fejleményként értékeli, bár úgy gondolja, még mindig elég sok emberi kapacitás hever parlagon – hiszen sokan rendelkeznek kisebb földekkel, telkekkel, ahol önfenntartó módon lehetne termeszteni bolti vásárlás helyett.

„A járvány a gyakorlatban értékesítési nehézséget jelentett (a piacok zárva voltak, az emberek mozgása korlátozott volt), miközben az igény a helyi és bio termékekre szép lassacskán már nő egy ideje, ez most tovább nőhetett. Szerintem nem a mostani helyzet tudatosíthatta a globális termelési-elosztási hálózatoknak való kiszolgáltatottságunkat”

– mondja Szabó Dániel.

A bevásárlóközösségek működésének támogatása szerinte is jó ötlet, viszont érdemes szem előtt tartani a rendszer középosztálybeli orientáltságát: a termékek ára ugyanis még mindig nagyon fontos a magyar embereknek, és a szegényebb rétegek nem biztos, hogy megengedhetik maguknak az ilyesmit. A zöldség- és gyümölcstermesztés ráadásul erősen tőkehiányos szektor Magyarországon, amely nehezen tudja felvenni a harcot a nyomott árú, nyugatról bőségesen beáramló termékekkel.

A kistermelőket mindenképpen érdemes támogatni, ám nem mindegy, hogyan és milyen esetben. A több évtizede működő termelői piacok helyett jó alternatíva lehet például egy-egy bevásárlóközösséghez csatlakozni – ugyanis ahogy Szabó Dániel is említette, az ezekre a piacokra kitelepülő árusok esetében sokszor semmiféle garancia nincs arra, hogy nem import terméket, hanem valóban helyit veszünk, illetve a termesztési körülmények sem ismertek – a cikkben bemutatott közösségek ezekért mindenképpen kezeskednek.

A kistermelők egy része ráadásul legalább ugyanolyan környezetszennyező módon tud termelni – a cikkben bemutatott bevásárlóközösségek egyébként olyan termelőkkel dolgoznak, akik igyekeznek minél környezettudatosabban előállítani termékeiket. A kistermelői gazdaságokat ráadásul könnyebben lehetne zöldíteni valamiféle központi szabályozással, az állami támogatást például gazdálkodási formához vagy birtokmérethez kötve.

Ez persze már messzebbre vezet, és felveti azt az általánosabb kérdést is, hogy a politikai hatalom, az egyes állami, önkormányzati intézmények milyen eszközökkel rendelkeznek az átfogóbb változás elindításához. Ha a kormány láthatólag nem is akar fellépni a túlfogyasztás vagy helyi és környezetkímélő, esetleg biogazdálkodást folytató kistermelők védelmében, megtehetnék-e a helyi intézményes szereplők, de akár  civilek vagy magáncégek is, hogy hosszabb távon elköteleződnek egy fenntartható élelmiszer-fogyasztási és -termelési modell mellett? A fogyasztói közösségek újabb szintre emelése, ahol esetleg közösségi, adófizetői források mozgósítása és intézményes elköteleződés garantálja a sikert, újabb lendületet adhatna az egyedi kezdeményezésekből indult kosár- vagy szatyorforradalomnak.