Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vádat emeltek Bige László ellen, börtön várhat az ország egyik leggazdagabb emberére

Ez a cikk több mint 4 éves.

A 24.hu értesülése szerint vádat emeltek Bige László ellen: az ügyészség börtönbüntetést kért a műtrágyagyárosra, valamint 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását is indítványozták. Bigének – aki a Forbes szerint jelenleg az ország 14. leggazdagabb embere – Szolnoknál van kénsavgyára, ami az elmúlt években igen sokat szerepelt a sajtóban.

2018 novemberében 250-300 rendőr tartott az üzemben razziát hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének gyanújával, amit több ellenőrzés is követett. Bigét 2019 májusában gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, majd őrizetbe vették, és végül egy időre be is záratták a gyárat, mivel az utolsó ellenőrzés során rendellenességeket tapasztaltak. A milliárdos akkor azt nyilatkozta, egyszemélyes bosszúhadjárat folyik ellene.

Ezúttal viszont egy vesztegetési ügyről van szó, amelynek – úgy tűnik – nincs köze a hulladékgazdálkodási rend megsértése miatt indult eljáráshoz.

A 24.hu azt írja, az ügyészség nem árult el részleteket a jelenlegi üggyel kapcsolatban, sőt még arra is felhívták a figyelmet, hogy Bige László nem közszereplő.

A Nyíregyházi Törvényszék annyit közölt a hírportállal, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, de a nagy terjedelmű iratanyag miatt még nem vizsgálták meg azt. A 24.hu-nak viszont Bige ügyvédje, Zamecsnik Péter azt mondta, valójában már náluk van a vádirat, és teljességgel megalapozatlannak vélik a vesztegetés vádját.

Eközben Martossy György főügyész 2 hete egy közleményt adott ki, amely ugyan nem nevezi meg Bige Lászlót, de a feltételezett bűncselekményből rá lehet jönni, hogy róla van szó.

A közleményből kiderül, hogy a gyártulajdonost a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja. A vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az ügyészség szerint Bige megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, amit a forgalmazó a piaci árnál olcsóbban, számla nélkül értékesít, az összeget pedig átadja Bigének. A milliárdos cserébe vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat. A 24.hu szerint mindez még 2010-ben történt, ekkor kapott Bige 135 milliót a számla nélkül értékesítő vállalkozótól.

Az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a hírportál szerint a nyomozóhatóság már le is foglalt Bige bankszámláján, illetve további 20 millió forint büntetés megfizetését is kérik. Emellett börtönbüntetés is várhat a milliárdosra: abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség megelégedne két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve.

(24.hu)