Igazságtalan bánásmóddal vádolják Nagy-Britanniát azok az uniós állampolgárok, akiknek szociális támogatásokra vonatkozó kérelmét elutasította a kormányzat – írja a Politico.

A brüsszeli lap szerint a kormányzat olyan kritériumot támaszt az öt évnél kevesebb ideje letelepedett uniós állampolgárokkal szemben, amelynek a koronaválság miatt megélhetés nélkül maradottak nem tudnak megfelelni. Ezek az emberek ugyanis csak akkor tudnák igénybe venni jövedelemkiegészítő támogatásokat, ha bizonyítani tudnák, a következő feltétel valamelyikét:

• alkalmazásban állnak,
• önfoglalkoztatottak,
• álláskeresőként regisztráltak,
• önellátásra elegendő anyagi forrásokkal rendelkeznek, vagy
• diákok.

Bár az EU-val kötött kilépési egyezményben London vállalja, hogy tiszteletben tartja az uniós állampolgárok jogait, illetve nem veti őket alá hátrányos megkülönböztetésnek, a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szabályai nagyon eltérőek a brit és az uniós állampolgárok számára.

Az alacsony jövedelmű vagy megélhetés nélkül maradt embereknek járó juttatáshoz, az ún. Universal Credithez például a brit polgároknak csak azt kell bizonyítaniuk, hogy a megszabott határ alatt vannak a bevételeik. Ugyanez érvényes azokra a külföldiekre is, akik öt évnél hosszabb ideje élnek a szigetországban, és letelepedett jogi státuszt kaptak. Akik viszont öt évnél kevesebbet éltek az Egyesült Királyságban, és még csak letelepedés előtt (ún. pre-settled) státuszuk van, nekik a fenti pluszfeltételek egyikét is teljesíteniük kell.

A brit kormány március végi adati szerint ez nagyjából 1,3 millió EU-s állampolgárt érint.

A Nagy-Britanniában élő uniós munkavállalókat képviselő szervezetek szerint a járvány okozta gazdasági leállás bizonyítja, milyen erősen diszkriminatív ez a szabályozás, a megélhetését vesztő külföldiek támogatási kérelmét most futószalagon utasítják el a hatóságok, holott a jövedelmi kritériumoknak  – amelyek mindenkire vonatkoznak -ők is megfelelnek.

A kormányzat ugyanakkor azzal érvel, hogy a szabály már másfél évtizede hatályban van, még a közép- és kelet-európai országok 2004-es csatlakozása után vezették be, sőt az uniós bíróságok is helyben hagyták azt.

A Politiconak nyilatkozó olaszországi Daniela Tasco arról számolt be, hogy 2015 óta él Nagy-Britanniába, az eltelt időben bolti eladóként, pincérként, takarítóként és gyermekfelvigyázóként is dolgozott, januárban fejezte be előző munkáját és baristaként kapott új állást, ám a járvány miatt ebből végül nem lett semmi. A munkaügyi hivatal ugyanakkor elutasította segélykérelmét, mondván nem felel meg a kiegészítő kritériumoknak.

Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok, akik a nyelvi akadályok miatt nem igazodnak el a brit jóléti ellátások bürokratikus útvesztőjében, ezért még fellebbezni sem tudnak az elutasító döntések ellen.

Az érdekvédelmi szervezetek követelik a brit kormánytól, hogy a járványra való tekintettel hárítsa el ezeket a pluszakadályokat a bajbajutottak elől.

A brit kormány diszkriminatív gyakorlata azért is problémás, mert a brit gazdaság nyereségessége erősen függ az olcsó kelet-európai munkaerőtől – és ezzel egész Nyugat-Európa így van. Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, több országban kisebb pánik indul amiatt, hogy a járvány okozta határlezárások miatt elmaradhatnak a régiónkból induló mezőgazdasági idénymunkások vagy épp idősgondozási feladatokat ellátó otthonápolók.

Korábban mi is megírtuk például, hogy március végén egy brit nemzetközi-munkaerő közvetítő szervezet megkongatta a vészharangot: ha a szigetországnak nem sikerül sürgősen 90 ezer mezőgazdasági idénymunkás szereznie, veszélybe kerülhet a kiskereskedelmi zöldség- és gyümölcsellátás.

Pár napja derült ki, hogy a kormány felhívására ugyan 50 ezer brit jelentkezett munkára, hogy kipótolja a kieső keleti idénymunkásokat, ám közülük végül csak 122 (a jelentkezők 0,22 százaléka) vette fel a munkát határidőre.

Úgy tűnik tehát, hogy a termelés költségeit és így a fogyasztói árakat is alacsonyabban tartó olcsó munkaerő – nem ritkán megalázó körülmények közötti – „felhasználása” létfontosságú feltétele a legfejlettebb társadalmak működésének, de amikor bajba jutnak, ezek az emberek nem igazán számíthatnak a fogadóországok támogatására.