Április 13-a óta a franciák tudják, hogy május 11-én elkezdik fokozatosan feloldani a kijárási korlátozást. Ez volt Emmanuel Macron harmadik, néphez intézett beszédének fő mondanivalója. Az elnök hangvétele beszédről beszédre egyre alázatosabb, szerényebb. Hol vagyunk már attól a sokáig Jupiternek becézett „demokratikus” „uralkodótól”, aki nagy pompával a versailles-i kastélyba hívta össze a davosi csúcstalálkozó előtt a világbiznisz legnagyobbjait, és nyilvánosan becsmérelte a munkanélkülieket, általában a „senkiket”, sőt „uralkodása” elején még az újságírókat is megalázta azáltal, hogy lemondta a hagyományos július 14-i sajtókonferenciát, mert mint nyilatkozta, „nem képesek megérteni gondolatai komplexitását”?

Már nincs szó járvány elleni „háborúról”, se „nemzeti egységről” – ezt a harci megközelítést a közvélemény távolról sem fogadta olyan lelkesedéssel, mint a Macron mögött álló, újabb szóval „organikus”, média. Torkában felgyülemlett megindultságát leküzdve, első helyen méltatta az egészségügyi dolgozók erényeit, hősi helytállását. De nem feledkezett meg a többi dolgozóról sem, tanárokról, kamionosokról, villanyszerelőkről, pénztárosokról, kasszásnőkről és kasszás férfiakról, a hulladék-kezelőkről, takarítókról, az állami alkalmazottakról, szociális munkásokról, polgármesterekről és helyi képviselőkről, akik, ismerte el, biztosítják, hogy a gazdasági válság és a korlátozott kijárás idején legyen mit enni, az utcákról eltakarítják a szemetet, a fedél nélkülieknek fedélt és élelmiszert juttatnak.

Nem tett azonban említést azokról a dolgozókról, akiknek az üzeme, vállalata – többek között a kormány nyomására – nem zárt be, akik maszkok nélkül reggel és délután a metróban mint szardíniák a konzervdobozban összepréselve utaznak munkába menet és haza, nap mint nap kockáztatva a megfertőződést.

Nem beszélt azokról az önkéntesekről sem, akik a Creuse megyében lévő guéret-i varroda felhívására varrógépükhöz ülnek, hogy kórházuk személyzetét felszereljék maszkokkal és az ugyancsak nem kapható, a járvány elleni védekezésben fontos 500, orvosi köpenyre húzható külső köpennyel. A felhívás más kórházaknak is ötletet adott. Például a Párizs melletti Saint Maurice kórháznak. Itt is önkéntesek százai jelentkeztek varrásra.

Egyikük elmondta nekem, hogy napi két turnusban dolgoznak a kórház egyik üres hodályában felállított asztaloknál a szükséges védőtávolságot betartva, maszkokkal. A szabók – interjúalanyom közéjük tartozik, mert kezdő a varrásban – napközben vágják ki a köpenyek elejét, hátát és ujját, késő délután pedig jönnek értük a haladó, vagy professzionális varrók, akik otthoni gépükön megvarrják, és visszaszállítják a kész köpenyeket. Nemcsak fehér köpenyek készülnek, hanem az önkéntesek által behozott újra felhasznált lepedőkből, mintás ruhákból is. Nemcsak nők, hanem fiatalemberek is, és nemcsak fiatalok, hanem 60-on, sőt 70-en felüliek is munkába álltak. Az elkészült, naponta mosott felső köpenyeket, az orvosok, ápolók ígérete szerint nem fogják kidobni a járvány végén, hanem elteszik a következő – várható – szükséghelyzetekre. Mindez nem Kongóban, Indiában vagy Peruban játszódó mese, hanem a világ ötödik gazdasági erejét és az EU egyik vezető hatalmát, Macron „start up nation-jét” képviselő Franciaországban zajló igaz történet…

Az elnök nem rótta le háláját annak a négy szakszervezetnek sem, amelyek beperelték a távolról sem alapvető szükségleteket kielégítő termékeket forgalmazó és a raktárbázisain minden védekező előírást mellőző Amazont, de a nanterre-i bíróságnak sem, amiért április 14-én a multit az élelmiszereken, orvosi és higiéniai cikkeken kívüli nem alapvető áruk forgalmazásának beszüntetésére és az ítélet megszegése esetén napi egy millió eurós bírságra ítélte. Az Amazon fellebbezett, de a versailles-i fellebbviteli bíróság tíz nappal később megerősítette a bírósági ítéletet, valamelyest kiszélesítve a multi által forgalmazható árukat. A bírságot a tiltás ellenére eladott termékek darabja után 100 ezer euróban állapította meg.

Ezek a felejtések összhangban vannak az elnök és kormánya politikájával, amely az életek megmentését, a járvány leállítását alárendeli a gazdasági növekedés, a gazdasági verseny fenntartásának.

Van egy nagy port kavart esemény is, amely szintén ezt a kettős politikát illusztrálja. A Mediapart független online újság április 1-én nyilvánosságra hozott egy bizalmas dokumentumot, amelyben a Caisse des Dépôts et Consignations (CDC), egy állami befektetéseket kezelő pénzügyi hivatal, Macron megrendelésére március 26-i dátummal javaslatot dolgozott ki a kórházak fejlesztésére.

A megrendelés és a tervezet célja a kórházak további privatizálása. Mindez a koronavírus kaszálásának kellős közepén, amikor világossá vált, hogy a kórházi ellátás, az orvosok, ápolók, ágyak számának elégtelensége az évek óta tartó, EU által támogatott, de a három macroni év alatt felgyorsult privatizálási program közvetlen következménye.

Április 27-én Franciaországban már 22,856 halálos áldozata volt a járványnak (a kórházi  személyzet halálozásáról nincsenek hozzáférhető pontos adatok). Ez az új, privatizálásról szóló dokumentum Macron március 12-i beszéde után két héttel érkezett íróasztalára, Ebben még többek között olyan szívmelengető, szinte forradalmi mondatot hallhattak a TV-nézők, mint az, hogy

„Ez a járvány azt is felfedi számunkra, hogy az ingyenes, jövedelemtől független egészségügyi ellátás (…) a jóléti államnak nem kiadás, nem teher, hanem értékes közjó, (…) egyike azoknak a közjavaknak és szolgáltatásoknak, amelyeket a piac törvényein kívül kell kezelni.”

A CDC bizalmas tervezetének híre futótűzként terjedt el az országban, igazi botránnyá fajult. Mindenki azt várta, hogy Macron nyilvánosan lemond a tervről, és hogy a CDC főigazgatója is nyilvánosan elnézést kér. Egyikük sem nyilatkozott. Ehelyett, a CDC főigazgatója büntetőakcióba lépett: fegyelmi eljárás indítása ügyében előzetes kihallgatásra idézett a CDC-n belül működő két szakszervezeti felelőst. Még bizonyításra vár, hogy valóban ez a két szakszervezetis továbbította-e az információt az online újságnak, de ez a fegyelmi ügy is azt sugallja, hogy se Macron, se a főigazgató nem mondott le a kórházak további privatizációjáról.

A korlátozott kijárás feloldásának mikéntjét április 19-én a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter több mint két órás sajtókonferencián próbálta meg felvázolni. A konferencián az újságírók megtudták, hogy csak a hónap végére fognak pontos információkat kapni. Arról azért értesülhettek, hogy a hosszú lefolyású betegségekben szenvedőknek, a túlsúlyosaknak és a 65 éven felülieknek május 11. után is otthon kell majd maradniuk. A nyugdíjasok országos szövetségének elnöke még aznap felháborodva nyilatkozott, mondván, hogy a kormány szegregálni akarja a gazdaság szempontjából hasznos és haszontalan embereket, különben mi indokolná a 65 éven felüli egészséges emberek elszigetelését. Arról is szó esett, hogy a korlátozások feloldása régiók szerint, esetleg a gazdasági szektorok szerint történhet. Például a fodrászok, virágárusok kinyithatnak május 11-től, de be kellene tartaniuk az élelmiszerüzletekre vonatkozó előírásokat (egy méter távolság a sorban állók között, kézfertőtlenítő az üzlet bejáratánál), de az éttermeknek, presszóknak, moziknak, színházaknak még várniuk kell a nyitással. Cannes, Avignon és több nagy fesztivál 2020 tavaszán és nyarán elmarad. Az esküvők megtartásának és a nyári vakációknak az engedélyezéséről április 19-én még nem tudott a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter nyilatkozni.

Macron beszédében május 11-ére tűzte ki a bölcsődék, óvodák, iskolák, gimnáziumok fokozatos megnyitását. Hogy mit ért a fokozatosságon, az még meglehetősen képlékeny. Napokkal később az oktatási miniszter próbálta megnyugtatni az aggódó szülőket és pedagógusokat. Nem egyszerre fognak a gyerekek visszatérni a gyerekgondozás és az oktatás intézményeibe, hanem 15 fős kiscsoportokban, mondta. A szervezést lehet, hogy a régiókra fogják bízni. Van itt azonban még egy megválaszolatlan kérdés: az osztályok megfelezésével kit gondol a miniszter védeni? A gyerekeket, akikről köztudott, hogy nem veszélyeztetettek? A tanítókat, tanárokat, akiket viszont a tünetmentes gyerekek megfertőzhetnek? Ha az utóbbiakat, akkor mit ér az, hogy egymás után 15 fős csoportokban fogadják a gyerekeket? A miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy a bölcsis néni, ovis néni egy méteres távolságból gondozzák a kicsiket, és a gyerekeket, kamaszokat oktatók maszkkal a szájuk előtt magyarázzák a tananyagot, és minimum egy méter távolságot tartanak tőlük?

A pedagógusok szakszervezetei mindezt lázálomnak, a járvány garantált megújulásának tartják, szerintük az egyetlen megfontolás a kormány döntése mögött, hogy a szülőket visszaküldjék a termelésbe.

Ezzel, olvashatjuk a szakszervezetek március 14-i, közös sajtóközleményében, Macron, mint már annyiszor, most is a munkaadók szóvivője. Az oktatási miniszter nem ejtett szót a gyerekek és az oktatók szisztematikus szerológiai (az antitestekből a korábbi fertőzöttséget jó eséllyel kimutató) teszteléséről a korlátozott kijárás feloldásával egy időben. Pedig több vezető francia biológus szerint csak ettől, és a fertőzöttek 14 napos elkülönítésétől várható a járvány kiújulásának megelőzése. Május 11-től a négy pedagógus szakszervezet sztrájkot hirdetett meg addig, amíg a kormány képes lesz a fenti protokollt végrehajtani. Aminek a megszervezésére a kormány egyelőre úgy tűnik, nem lesz képes. Első menetben a sztrájkfelhívás határideje május 30.

Ludivine Bantigny, a rouani egyetem történész kutatója és tanára blogján a koronavírus utáni időszak lehetőségeiről írt elemzést, amelyben azt feszegeti, hogy hogyan lehetne szakítani a válságba került politikai rendszerrel. Bevezetőjében felsorolja azokat a tényeket, amelyek a macroni „szélsőséges” rendszer csődjét illusztrálják. Érdemes néhány mondatot idézni. ^[1]

„Van-e annál szélsőségesebb [rendszer], mint az, amiben most élünk? Mi lehet szélsőségesebb a gazdaság és a verseny nevében gyakorolt erőszaknál? Az állami hazugságoknál? Párizs rendőrfőparancsnokának morbid cinizmusánál? Annál, hogy megvonják az ivóvizet a bevándorlóktól, és a fővárosban csatornavízzel kell szomjukat oltaniuk? Hogy embereket orvosi ellátás nélkül hagynak, azért mert 70 éven túl vannak? Hogy fegyverkészletekkel nyakig el vagyunk árasztva, míg a [fertőzéstől védő] maszkok hiánycikkek? Hogy a fegyverkészleteknek megfelelő katonai kiadások – a Rafale vadászrepülőgépekre költött 46 milliárd euró –46 ezer ápolónő 40 évi fizetésének felelnek meg? Hogy a városokat a külvárosokkal összekötő HÉV-ek [csúcsidőben] rogyásig tele vannak a járvány kellős közepén, és tömegeket arra kényszerítenek, hogy védőfelszerelés biztosítása nélkül járjanak dolgozni,? Hogy a nagy részvényeseknek milliárdokban számolt osztalékokat osztanak ki, amikor mi az alapvető árukban hiányt szenvedünk? Hogy [Európában] gengszter államok egymástól lopják el a [területükön átmenő] maszk-szállítmányokat, és ezután az Európai Uniójukra hivatkoznak?”