Németország, az Európai Unió vezető gazdasági hatalma tízmilliárd eurós mentőövet dob a Lufthansa légitársaságnak, amely ezzel együtt ezer dolgozó elbocsátásával (és száz repülőgép kivonásával) számol, írja a Portfolio.

Az összeg épp az egytizede annak, ami az Európai Bizottság döntése szerint a tagállamoknak a munkahelymegőrzésre fordítható hitel kerete.

Vagyis a német állam, miután a kilencvenes években privatizálta a Lufthansa korábbi állami légitársaságot, jelenleg a német költségvetésből finanszírozza, hogy a cég tulajdonosai és befektetői zsebéből ne húzzon ki kellemetlen mennyiségű eurót a válság.

A Lufthansának nyújtott segély több szempontból is problematikus, ugyanakkor remekül példázza a jelenlegi gazdasági rendszer perverz működését. Ugyanis a német állam a tőkés rendszer nyolcvanas-kilencvenes években általánosan elfogadottá vált, jelenleg egyre inkább megkérdőjeleződő alapvetésének, a neoliberális ideológiának megfelelően magánkézbe adta nemzeti légitársaságát.

Azonban (ahogy Magyarországon is kisebb botrány volt nem csupán a Malév megszűnésének körülményeiből, de magának a légitársaságnak a megszűnéséből is, melynek „nemzeti légitársaságként” a Magyarországon bejegyzett WizzAirt próbálja kisebb-nagyobb sikerrel láttatni a kormány) Németország egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy csaknem százéves fennállás után tönkremegy nemzeti légitársasága.

Így míg „békeidőben” a tőke bezsebelheti az egyébként igen jövedelmező repülési üzletágból kinyerhető profitot, a válság időszakában azonban a munkahelyek és a cég megmentése ürügyén az államhoz folyamodhat segítségért (ahogyan például a nagy amerikai autógyártók tették 2008-ban).

De persze lehetne sorolni a példákat, a válságok idején a tőkés államok kormányai számtalan alkalommal bizonyították, hogy miközben a társadalom széles rétegei szenvednek szükséget, a nagyvállalatokat készségesen segítik ki, hogy átvészelhessék a kevésbé profitábilis időszakokat.

A másik problémás pontja a mentőcsomagnak, hogy miközben Németország és a többi északi állam – az EU gazdasági központjai – körmükszakadtáig ragaszkodnak a szűkmarkúbb, az EU perifériájának nyújtott mentőcsomagokhoz, Németország nem rest a Lufthansába nyakló nélkül pumpálni a pénzt.

Az Európai Unió centrumországai – mint például Németország – nem kis részben annak köszönhetik lakosaik jólétét és gazdaságuk prosperitását, hogy a perifériáról folyamatosan áramlik gazdaságukba a tőke, a kihelyezett kizsákmányolás, környezetkárosítás, miegymás útján, ugyanakkor a megtermelt érték a centrumban csapódik le.

Így különösen visszás, hogy a periférián veszélybe kerülő munkahelyek megőrzésére az EU egy százmilliárdos hitellel állt elő, míg Németország ezen összeg tizedével töm ki egy magánvállalatot. Ugyanakkor persze az sem kevésbé visszás, hogy ez a vállalat mindeközben olyan válságkezelési tevékenységet folytat, melynek eredményeként ezer ember kerül az utcára.

Harmadszor pedig problémás a mentőcsomag már csak a légiközlekedés, mint olyan kisegítése miatt is.

A légiközlekedésnek a több ezer kilométeres utak terén jelenleg nincs komolyan vehető alternatívája (a transzszibériai vasút, melyet a hangsúlyos áruszállítás mellett nem csupán rekreációs célból, de közlekedésre is használnak utasforgalomban, üdítő kivétel), azonban már ma is rengeteg repülőút kiváltható lenne sokkal kevésbé környezetszennyező közlekedési módokkal, kiváltképp az EU területén.

Amellett, hogy a turizmus szükségtelenül terheli az ökoszisztémát – és vélhetően a koronavírus-válság után már soha többé nem is lesz az, ami egykor volt – rengeteg repülőutat válthatna ki a vasúti közlekedés, mely jelenleg méltatlanul alacsony részesedéssel bír a nemzetközi utazások terén.

Németországban a Lufthansa belföldi repülőjáratok garmadáját üzemelteti, miközben az országot keresztül kasul behálózzák a nagysebességű vasutak, melyek jóval kevesebb károsanyagkibocsátással járnak utazásonként, mint a szélsőségesen környezetszennyező repülés, mely élvezi a kerozin adómentességét és egyéb kedvezményeket.

Amit a német kormány a Lufthansa megmentéséért tesz, az újabb példája annak, hogy a német állam gyakran hangoztatott marketingcélú jelszavai, mint a környezetvédelem és a szolidaritás mindössze üres frázisok, mikor a tőke sérülne, és mentőövet kell dobni.

Pedig a jelenlegi válság kiváló alkalom lehetne, hogy újragondoljuk, valóban szükség van-e olyan cégekre, mint a privát légitársaságok.

Aztán végiggondolhatjuk azt is, hogy egyáltalán privát cégekre szükségünk van-e.