Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A második kórházigazgatót rúgták ki egy hétvége alatt – vasárnapi koronavírus-összefoglaló

Ez a cikk több mint 4 éves.

Újabb fordulatot vett a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti idősotthona körüli politikai párbaj, miután kiderült, a fenntartó főváros és az intézmény vezetői is minden központi utasítást betartottak a Pesti Úti Idősek Otthonában – ezt állapította meg a tisztifőorvosi szolgálat vizsgálata.

Az ellenőrzésre azután került sor, hogy Karácsony Gerely április 3-án bejelentette, az otthon 5 lakója igazoltan fertőzött és további 13 került kórházba fertőzésgyanús tünetekkel. A kormányhivatal már másnap vizsgálatot rendelt el az otthonban, április 7-én pedig már 53 lakónál és 12 ápolónál mutattak ki fertőzést. A fertőzöttek közül másnapra négyen meghaltak. Április 10-én 151-re növekedett a fertőzöttek és hétre az elhunytak száma.

A kormányközeli média ekkor a főpolgármester felelőtlenségét és alkalmatlanságát hangoztatta, ennek mond ellent a népegészségügyi osztály mostani vizsgálata.

Magyarország egyelőre a csoportos fertőzések szakaszában

Magyarországon cikkünk születésekor 1 410 fertőzött van, 15 333 fő pedig hatósági házi karanténban tartózkodik. Az új koronavírus-járvány miatt eddig 99 ember hunyt el, 118-an pedig felgyógyultak. Összesen eddig 33532 hatósági mintavételre került sor.

A Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályáról nagypénteken kaptak telefont a betegek hozzátartozói, hogy keddig haza kell vinniük javarészt idős, súlyos állapotban lévő rokonaikat, mint arról mi is beszámoltunk a nap folyamán. A döntést valószínűleg azért kellett meghozni, mert a Kásler Miklós vezette EMMI elrendelte az összes hazai gyógyító intézményben a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékának alkalmassá tételét, az új koronavírussal fertőzöttek ellátására, mindezt a húsvéti hosszú hétvége alatt végrehajtva.

Közben ugyanezen rendelkezés elégtelen végrehajtásáért menesztették az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) főigazgatóját posztjáról, az EMMI közleménye szerint az igazgató nem gondoskodott a rehabilitációs betegek áthelyezéséről, „komolyan veszélyeztetve ezzel a járvány elleni sikeres védekezést és betegellátást.” Az intézményből ennek ellenére márciusban hazaküldték az amputáció miatt bent lábadozókat.

Külföld – óvatos optimizmus

Az Egyesült Királyságban hazaengedték a kórházból Boris Johnson miniszterelnököt, akit az új koronavírus okozta súlyosabb szövődményekkel kezeltek. Az országban a halálos áldozatok száma átlépte a tízezret, jelenleg ez a szám 10 612.

Az Egyesült Államok megelőzte Olaszországot szombaton a halálos áldozatok számában, átlépve a 20 ezres határt is. A kongresszusi republikánusok két vezetője is elutasította a demokraták 25 milliárd dolláros segélycsomag-tervezetét, amit a kórházaknak, illetve az állami és helyi közigazgatásoknak ajánlottak volna fel.

Franciaországban visszaesett a halálozások száma vasárnapra, a szombati 635-ről 561-re, így az összes elhalálozott jelenleg 14393. Az ország egészségügyi minisztere szerint az adatokon kezdenek látszani a szigorú intézkedések eredményei.

Spanyolország hétfőtől Olaszországhoz hasonlóan enyhít valamennyire a lezárásokon, többféle kereskedelmi egység lehet nyitva hétfőtől. Bár három nap után vasárnapra először nőtt az országban a járvány áldozatainak száma, összességében enyhülést mutatnak az adatok.

A Partizán vasárnap több külföldön élő honfitársunkat is megkérdezte a külföldi helyzetről, a velük készült interjúkat itt tudjátok megnézni:

 

Címlapkép: MTI/Varga György