Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy a bankszektor egyszeri szolidaritási adó útján fog hozzájárulni a járvány elleni védekezéshez, ami az adóalap 50 milliárd forint feletti részének a 0,19 százaléka lesz, ebből pedig elvileg 55 milliárd forint körüli összeg fog befolyni. Varga sajtótájékoztatóját az alább tudjátok visszanézni:

Szép, hogy a bankokat legalább minimálisan bevonják a járvány elleni küzdelembe, de itt nemhogy számottevő hozzájárulásról nincs szó, de amit beszednek, az is inkább csak afféle szerény kölcsön.

Azt a minimális összeget ugyanis, amit a bankoktól be szándékozik szedni a kormány, a pénzintézetek leírhatják adójukból az elkövetkezendő öt évben, vagyis konkrétan visszakapják, ami nagy vonalakban úgy néz ki, mintha az állam most felvenne 0% THM-re egy ötéves lejáratú hitelt az intézményektől, éves részletre. Mármint a kötekedők kedvéért: persze hogy van különbség, például itt a bankok nem dönthetnek, meg mások a szabályok, stb., de lényegét tekintve ugyanott tartunk.

Innen nézve a miniszter közleménye, miszerint „egyszeri adóval járul hozzá a bankszektor a védekezéshez” inkább úgy kellene hogy hangozzon, „kölcsönveszünk kicsit a bankszektortól, hogy a védekezésre fordítsuk, de aggodalomra semmi ok, visszafizetjük az egészet”.

Ami abból a szempontból nehezen érthető, hogy 2019 volt a bankszektor növekedési ciklusának a csúcséve, vagyis a bankok elképesztő profitábilisak voltak: a Portfolio cikkéből kiderül, hogy az MNB éves adatai szerint soha nem látott, 698 milliárd forintos nyereséget ért el a hitelintézeti szektor tavaly (13%-os tőkearányos megtérülés mellett), ennek 59%-át az OTP szállította, további 16%-át pedig az Erste és a K&H. De nemcsak a tavalyi év volt különösen sikeres, még ha kisebb mértékben is, de a korábbi években is igen jó eredményeket értek el a bankok (bővebben, grafikonnal a linkelt cikkben).

Ezt Varga is tudja, az MTI híre szerint

„A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb éve volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből.”

Nagyon igaza van a miniszternek, de akkor miért ilyen óvatos?

Hisz épp itt lenne az ideje, hogy az állam azt mondja, tessék odaadni a profit és a vagyon jelentős részét a járvány és a válság elleni védelem céljára.

Persze, akkor megindulna a károgás, hogy azt nem lehet, hisz a bankok likviditása és a beléjük vetett befektetői bizalom biztosítja a rendszer olajozott működését, ezek nélkül egy-egy intézmény könnyen súlyos károkat szenvedhet, ami kihathat a teljes gazdaságra, az pedig kártyavárként dőlhet össze, amennyiben meginog egy-egy pénzintézet.

A fenti gondolatmenetet oldalak százain át lehetne ecsetelni, de a lényeg az, hogy a bankoknak békeidőben az a feladatuk, hogy tőkét akkumuláljanak a tulajdonosaiknak és befektetőiknek, cserébe válságos időszakban… meg tömje ki az állam, vagy legalábbis ne sarcolja meg őket túlságosan, különben jön a kénköves pokol, ha tönkre mennek. Ezen logika mentén mentették ki a bankokat a 2008-as válság idején.

Persze, a bankokba vetett befektetői bizalmat bizonyosan jobban növeli, ha az adott intézmény pénzt kap az államtól, mintha megadóztatják (bár ez valójában az adott piacot felügyelő állam viselkedését árazza be az adott bank gazdasági teljesítménye, vezetői által hozott döntések és piaci környezete mellett).

Visszatérve a jelen helyzetre, az persze dicséretes, hogy egyelőre nem a bankok kitöméséről van szó, csupán arról, hogy ne fájjon nekik ha egy kicsit bele kell adni a járvány elleni védekezésbe.

De ha megfordítjuk: a gazdasági rendszer amúgy is bedőlőben van, már ha nem dőlt még be, és lehet, hogy visz minket egyelőre a lendület mint a pálya vége után a túlfutott vonatot, de az már látszik, a jelenlegi visszaesés durvábban kezdődik, mint a 2008-as és minden jel szerint mélyebb is lesz, és valószínű, hogy ami egyszer volt, újra nem jön el. Így hát a rendszer olajozott működtetése, hát, az nem sokat ér.

Ha pedig éppen úgy hullik szét a rendszer, mint a centrifuga amibe téglát dobtak, és vélhetően olyan mély beavatkozásokra és változásokra lesz – vagy van – szükség az évtizedek óta nem látott súlyosságú társadalmi válság megelőzésére, amik a rendszer alapvető dogmáit kérdőjelezik meg, kár lenne ezen bizonyos rendszer eddigi működését megalapozó intézményekkel finomkodni.

Ehelyett arra lenne szükség, hogy mindazt a profitot amit a bankok működésük során megtermeltek és a vagyont amit felhalmoztak (gondolva itt természetesen a bankok tulajdonosaira, a befektetői csoportokra is), a kibontakozó egészségügyi és gazdasági válság enyhítésére fordítsa az állam, még ha ez szembe is megy az évtizedes gyakorlatokkal.

Hisz az évtizedes gyakorlatokkal és megszokott normalitással megy szembe a válság is, melyet kénytelenek leszünk átvészelni, és amit nem fogunk tudni átvészelni anélkül, hogy a társadalom széles rétegeit részesítenék az államok munkájuk gyümölcséből, amitől a tőke évtizedeken keresztül megfosztotta őket.

Ebből kivették részüket a bankok is, derekasan gyarapodtak a prosperáló gazdaságnak köszönhetően, aminek eredményeiből az Orbán-kormány valamiért nem kíván visszaosztani azoknak, akik mindennapi munkájukkal megdolgoztak ezért a gazdasági fellendülésért.

Szóval az nem járja, hogy a bankok nyelik a pénzt, mikor hasít a gazdasági gyorsnaszád, de mikor léket kap, bepattannak a mentőcsónakba ahelyett, hogy segítenének befoltozni a sérült hajótestet.

Amikor a kormány reflexe nem az, hogy a különadóval ennél jóval nagyobb összeget szedjen be a bankoktól, hogy a társadalomra fordíthassa, akkor ugyanazzal a logikával állunk szemben, mint mikor a NER-en hízott nagytőkések vagyonát nem akarja piszkálni.

Nevesül, hogy a mentőcsomag, vagy akcióterv, amit kidolgozott, valójában nem azoknak szól, akiknek szükségük lenne rá: nem a nyomorba süllyedő nép megsegítése a cél, hanem hogy az exportra termelő nagyvállalatok és a NER tőkésosztálya minél kevesebb kárt szenvedjenek.

Azt pedig minden bizonnyal kiszámolta a kormány szakembergárdája, hogy e célra elég lesz ily keveset is – egy rövid időre – beszedni a bankoktól, majd a multiktól elvett aprócska összeg és az önkormányzatok, valamint a pártok súlyos megvágása és költségvetési pénzek átcsoportosítása fedezi a többit. Ugyanitt érdemes azt is ízlelgetni: a párttámogatások 50 százalékát veszi el a kormány, míg a bankok adóalapjának 50 milliárd feletti részének a 0,19 százalékát.

Ha a kormány a helyzet súlyosságából adódó mértékben fordítaná a bankok pénzét a járvány és a válság elleni védekezésre, akkor jóval komolyabb adót vetne ki. Ha a társadalom érdekeit nézné, nem fizetné vissza.

Persze, akkor bevezethetné a kormány – az egyébként nagyon enyhe, a milliárdosok vagyonának tetemes részét tulajdonosaik kezében hagyó – „Mészáros-adót” is.

De hát miért is tenne ilyet a kormány, amelyik a rendszer túlélését priorizálja az emberekével szemben.