Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Óvatos jó hírek több országból, forráselvonások az önkormányzatoktól itthon – napi koronavírus-összefoglaló

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az új típusú koronavírus által világszerte megfertőzöttek száma vasárnapra átlépte az 1,2 millió főt, cikkünk megírása idejére valamivel több mint negyedmillióan épültek már fel a betegségből, 67 ezren pedig elhunytak.

Világszerte érvényben vannak az eredeti járványügyi korlátozások, több helyen szigorodtak is. Az Egyesült Államok vezeti a fertőzöttségi listát, itt jelenleg 322 ezer fertőzöttről tudni, így abszolút számokban magasan felette van a második helyen lévő Spanyolországnak (131 ezer fertőzött).

Bogatin Bence a Mércén összeszedte vasárnap azokat a közbeszédet uraló témákat világszerte, illetve Magyarországon, amelyek teljesen háttérbe szorultak a járvány idejére, de még hallunk róluk, ilyenek az amerikai elnökválasztás, a Gyöngyöspata-ügy, vagy a menekültválság.

Magyarország

Hazánkban 733 fertőzött van, közülük 34 fő elhunyt, 66 gyógyult. További 13 435 ember került hatósági házi karanténba, a mintavételek száma 21 ezer felett van.

Az Operatív Törzs szokásos napi tájékoztatóján Müller Cecília, országos tisztifőorvos elmondta, hogy nagy a kockázata egy járványügyi robbanásnak Budapesten és Pest megyében, mivel szerinte a budapestiek közül sokan fegyelmezetlenek. Mint mondta, sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozást, rosszul értelmezik azt az időintervallumot, amelyet a vásárlásra, az alapvető dolgok beszerzésére tartanak fent.

Az is kiderült, hogy hazánkban az összes fertőzött 12 százaléka egészségügyi dolgozó.

A kormány szombaton tovább növelte az állam bevételeit az önkormányzatok terhére a gépjárműadó átirányításával, vasárnap pedig az országos szintű ingyenes parkolást jelentették be, ami könnyítés lehet sok, állandó bevételtől eleső autós számára, viszont az önkormányzatok további pénzügyi nehézségeket kapnak a nyakukba.

Külföld

A jelenleg fertőzöttség szempontjából leginkább sújtott Egyesült Államokban több állam is szövetségi szintű kijárási tilalmat kér a kormánytól. New Yorkban, ami az ország első járványgócává vált, a halottak száma először csökkent egy hete, de még így is közel 600 ez a szám.

Olaszországban, ami a járvány egyik első Kínán kívüli gócpontjává vált, némi optimizmusra ad okot, hogy a vasárnap jelentett halálesetek száma (525) utoljára két és fél hete volt ilyen alacsony, igaz valamelyest nőtt az új fertőzötteké.

Németországban is jó hírek láttak napvilágot, a jelek szerint tartós lehet a napok óta tapasztalt lassulás a vírus terjedésében, emiatt a Leopoldina, azaz a helyi tudományos akadémia a korlátozások fokozatos csökkentését javasolja húsvét utántól.

Oroszország fővárosában nagyon emelkedik az esetszám, itt vasárnapra több mint ötszázzal nőtt a felfedezett esetek száma, így megközelítette a négyezret a fertőzöttek létszáma, ami az országos mintegy 5200-hoz képest kiugró adat.

Csehország féltucat koronavírusos beteg ellátását vállalta át Franciaországtól, a gesztus jól jön utóbbinak, tekintve, hogy kórházi kapacitásainak határára ért az utóbbi időszakban, korábban Németország is vett át tőlük súlyosabb betegeket.

Spanyolországban továbbra is súlyos a helyzet, a regisztrált esetek  száma 130 ezer felett jár. Itt az adhat okot valamelyes derűlátásra, hogy az ország negyedik napja csökkenő esetszámokat jelent.

Az Európai Uniónak a második világháború utáni Marshall-tervhez hasonló segélyprogramot kell indítania a gazdasága újjáélesztéséhez, ezt Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke közölte vasárnap.

Az EB már indított is a héten egy 100 milliárd eurós munkahelyvédelmi programot, soha nem látott mértékben lazítottak az államháztartási hiányokra vonatkozó szabályokon, valamint az EU és a tagországok együttvéve 2,8 ezer milliárd eurót mozgósítottak a válság leküzdésére.

(Reuters, MTI)
Címlapkép: MTI/Mónus Márton