Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az önkormányzati többség kéri a józsefvárosi Fideszt, hogy segítsen megakadályozni a forráskivonást

Szombaton jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a járvány elleni védekezéshez az ellenzéki pártokat, a bankokat és a multinacionális láncokat is „közös teherviselésre” fogják kötelezni, ami a kormány értelmezése szerint azt jelenti, hogy

  • A párttámogatások 50 százalékát a járványügyi védekezési alapba kell befizetniük a pártoknak ezentúl, ez 1,2 milliárd forintot jelent.
  • A multik számára újból bevezetik a kereskedelmi adót, ami 36 milliárd forinttal fogja növelni a járványügyi alapot.
  • A bankoknak 55 milliárd forintot kell az alapba tenni.
  • Az önkormányzatoknak pedig a gépjárműadót.

Gulyás elmondta, hogy az intézkedések április 15-től vagy május elsejétől fognak érvénybe lépni, és hozzátette, hogy eddig 380 milliárd forintot költött az ország a járványügyi védekezésre.

Az önkormányzati megszorításról, vagyis a gépjárműadó elvételéről szombat délután a budapesti koalíciós kerületi polgármesterek közleményt adtak ki. Ebben leírták, hogy a kerületi önkormányzatok az egészségügyi és szociális válság kezeléséhez a kormánytól nem hogy érdemi támogatást, de még csak kielégítő információt sem kapnak.

Éppen ezért azt várták, hogy Gulyás Gergely érdemben reagáljon erre a súlyos helyzetre, de segítségnyújtás helyett a kormány szerintük egy „igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét”.

Most Pikó András, a budapesti 8. kerület polgármestere, és a kerület ellenzéki önkormányzati többségének képviselői nyílt levélben fordultak a helyi fideszes képviselőtársaikhoz, amelyben arra kérik őket, hogy „vessék latba a párton belüli befolyásukat, hogy ezt a józsefvárosiakat sújtó rendelkezést a Fidesz-KDNP kormány vonja vissza”, mint írják:

„Az önkormányzat ebben a munkában csak magára számíthatott. Miközben a járvány okozta gazdasági válság a költségvetésünk bevételeit várhatóan több mint 1,8 milliárd forinttal csökkenti, a helyi emberek ellátásának és megsegítésének minden feladatát és növekvő kiadását az önkormányzatnak kell viselnie. A kormánytól semmilyen anyagi vagy természetbeni segítséget ebben a munkában nem kaptunk, sőt, a gépjárműadó elvonásával a kormány épp az önkormányzatoktól vesz el forrásokat, a miénktől 185 millió forintot, amit a helyi emberek megsegítésére fordíthatnánk.”


Többek között Józsefvárost azért is érhette hideg zuhanyként a szombati bejelentés, mivel éppen pénteken számolt be arról a polgármester, hogy a józsefvárosi önkormányzat új rendkívüli települési támogatást hozott létre a járvány következtében kialakult rendkívüli élethelyzet segítésére.

Az új jogcímen bevezetett rendkívüli települési támogatás célja, hogy azoknak nyújtson támogatást,

  • akiknek karantén miatti rendkívüli költségei léptek fel,
  • támogatnia kell idős, beteg családtagját;
  • rendkívüli egészségügyi kiadásai léptek fel;
  • elvesztette alkalmi munka lehetőségeit;
  • elveszítette a munkáját, és a rendkívüli helyzet miatt nem talál mást, és álláskeresési támogatásra sem jogosult.

A támogatás összege 30 ezer, illetve 50 ezer forint, családi, lakhatási és bevételi helyzettől függően. A rendkívüli segítségért a veszélyhelyzet fennállása alatt, egy éven belül maximum 3 alkalommal lehet folyamodni, két igénylés közt 30 napnak kell eltelni.

A kormányzati bejelentésről és az ellenzéki pártok reakcióiról részletesen is írtunk a Mércén, a cikk itt olvasható el.