Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Befogadó Portugália, súlyosbodó helyzet Spanyolországban és jó hírek a hazai járványgörbéről – Napi koronavírus-összesítőnk

Sajnos a mai napon se csökkent a CoViD-19 járvány előretörése világszerte, cikkünk készültekor 711 ezer fertőzöttet tartanak számon világszerte, mintegy 35.500 ember hunyt el, de közel 150 ezren már felépültek a betegségből. Az általános veszélyhelyzetben azért kiderült egy némi optimizmusra okot adó hír is Magyarországról.

Ez a Mérce napi koronavírus-összefoglalója.

Magyarország

Hazánkban némi bizakodásra adhat okot, hogy a jelek szerint sikerült ellaposítanunk a járványgörbét, vagyis ha minden igaz, elkerülhetjük, hogy a járvány egyszerre betegítsen meg olyan sok embert, hogy az az egészségügyi rendszerünk összeomlását vonja maga után. Ezt Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézetének docense, az országos koronavírus-kutatócsoport vezetője nyilatkozta, a 444.hu pedig szemlézte.

Budapest, 2020. március 29.
Katonai rendészek járõröznek a Lehel téren, Budapesten 2020. március 29-én. A koronavírus-járvány miatt kijárási korlátozást vezettek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Ebben a két hétben az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvetõ szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat 9 és 12 óra között kizárólag a 65 év felettiek látogathatják. A rendõrség a közterületeken „megnyugtató, segítõ, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra.
MTI/Koszticsák Szilárd

Az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője jelentette sajtótájékoztatón, hogy a katonai kórházparancsnokok délután 2-kor megkapták a kinevezésükről szóló írást, így megkezdődött a kórházak veszélyhelyzeti központi irányítása. Sajnos vasárnapra újabb két áldozatot szedett a vírus Magyarországon, a fertőzöttek száma 400 fölé emelkedett.

A Demokratikus Koalíció azonnal elérhető és ingyenes gyorstesztek lakosság számára elérhetővé tételét követelte közleményben a kormánytól, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere pedig bejelentette, hogy külön szűrést fognak biztosítani a veszélyeztetett egészségügyi és szociális dolgozóknak, erről már megállapodtak egy magánlaborral.

Időközben jelentős csökkenést mutatnak a bérleti- és lakásárak, még Budapesten is, ahol az Airbnb-lakáskiadások gyakorlatilag megszűntek, így járulva hozzá az olcsóbb bérleti díjakhoz.

Szomszédaink/térségünk

Csehországban napi ötezerre emelkedett az elvégzendő tesztek száma, náluk 16 halottja van eddig a járványnak, és az ország már három hete szigorú kijárási korlátozások között él. Némi enyhülés viszont, hogy az észak-morvaországi régióban feloldanak egy 21 települést érintő karanténintézkedést.

Ausztriában már közel 9 ezer esetet regisztráltak, és 86 halottat követelt eddig a járvány. Az ottani gazdasági elemzők mai elemzése szerint a lakossági fogyasztás mértéke akár 8 milliárd euróval is csökkenhet idén az országban a jelenlegi helyzet miatt.

A Balkáni országokban mérsékelten tovább növekedett a fertőzöttek száma. Szlovéniában és Horvátországban is többmilliárdos gazdaságélénkítő csomagokat fogadtak el, Szerbiában és Koszovóban tovább szigorították a kijárási korlátozásokat.

Szlovákiában az állam mostantól átvállalja a leállásra kényszerült dolgozók bérének egy részét. Azon cégek alkalmazottainak, amelyeknek kötelezően be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt, az állam a fizetésük 80%-át téríti.

Nagyvilág

Az USÁ-ban továbbra is súlyos a fertőzöttségi szint, jelenleg 140 ezer esethez közelítenek a mutatók (ezzel jelenleg a legfertőzöttebb ország), de ez a szám akár többmilliósra is nőhet majd, illetve az áldozatok száma is elérheti akár a 200 ezret, legalábbis Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja szerint.

Spanyolországban az áldozatok száma több mint nyolcszázzal emelkedett egyetlen nap alatt, a kormány vasárnapi ülésén hozott határozattal leállíttatta a nem létfontosságú ágazatokat az országban.

Franciaországban elhunyt Patrick Devedjian, a Sárközy-kormány egykori minisztere koronavírus-fertőzés miatt. A bejelentett esetek száma tovább növekszik, jelenleg közel 41 ezernél tart.

Olaszország A vírus első európai gócpontjának számító Lombardia tartományban most már trendszerűen csökken az új fertőzöttek aránya, és a halálos áldozatok száma is, bár ez a szám még mindig nagyon magas, vasárnapra 756-an hunytak el.

Németországban öngyilkosságot követett el  Thomas Schäfer, Hessen tartomány pénzügyminisztere, aki Bouffier miniszterelnök szerint „szó szerint éjt nappallá téve dolgozott azért, hogy pénzügyileg és a szervezést tekintve megoldjuk a válságot.” Az ország bár szintén jelentősen sújtott a koronavírustól, immár Olaszország mellett Franciaországtól is vesz át fertőzötteket, mert az ottani ellátórendszerek nem bírják a nyomást.

Portugália bejelentette, hogy mostantól minden olyan külföldi állampolgárt, aki menedék- vagy letelepedési kérelmet nyújtott be, úgy fogják kezelni, mintha azt már meg is kapta volna, hogy egyenlően részesülhessenek az egészségügyi és szociális ellátásból.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán