„Mindig a Vígszínház érdeke az elsődleges.”
„Igen, határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozok és soha nem vezetett semmi más”
„Kitartok az álláspontom mellett: határozott, felelős igazgató vagyok, telt ház van a színházban, a társulat nagyszerűen játszik és dolgozik.”
Néhány mondat, ami nagyjából összefoglalja, hogyan mentegeti magát Eszenyi Enikő a körülötte kirobbant botrány kapcsán. Az igazgatónő ezen túl azzal védekezik, hogy nem kommentálja a konkrét vádakat, illetve arra mutat rá, hogy szerinte gyanús, hogy az egész ügy épp akkor látott napvilágot, amikor a Vígszínház igazgatóválasztása zajlik.
Ami – tegyük hozzá – nyilván nem véletlen. És bár pedzegetik, hogy a Víg igazgatói székének betöltése körül jócskán húzódnak politikai érdekek (itt gyorsan idézzük is vissza, hogyan nem tüntetett a színházak szabadságáért Eszenyi tavaly decemberben), nyilván érthető az a szempont is, hogy az eddig eszköztelen színházi dolgozók esélyét érezhetik, pláne a megváltozott budapesti politikai környezetben, hogy egy eddig bebetonozottnak tűnő pozícióból kimozdíthatnak egy olyan vezetőt, aki a nyilvánosságra hozott történetek alapján finoman szólva is meglehetősen problematikusan működött.
Mindezektől függetlenül én felvetnék egy olyan szempontot is, ami talán arra is rámutat, miért elképesztően fontos foglalkozni azzal, hogy a vezetői hatalmával senki se élhessen vissza.
Hogy ne menjünk messzire, hadd mutassak néhány másik idézetet:
„Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen – közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók. Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.”
Így kezdődik az a közlemény, amelyet Marton László fogalmazott meg, miután kiderült, hogy évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatta női munkatársait a Vígszínházban.
„Azért távolítottak el rendkívüli felmondással, mert hosszú hónapok után a nyilvánosság elé léptem, reagáltam a korábbi alaptalan rágalmakra és mert mindent megteszek annak érdekében, hogy a darabjaim – különösen a Rómeó és Júlia – műsoron maradjanak… Sajnos egyelőre úgy tűnik, hiába hoznék, hozok áldozatokat, a jövő évi műsorrendben nincs benne a Rómeó és Júlia. Lőrinczy György csatát nyer velem szemben. Egy olyan csatát, amelyben elvérezhet Kero, a színészek és a közönség is. Az a közönség, amely rajong az Operettért és rajong ezért a darabért. Nem ezt érdemlik…”
Ez Kerényi Miklós Gábor reakciója azt követően, hogy kirúgták az Operettszínházból, zaklatási botránya miatt.
„Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa. Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.”
Ezt pedig Gothár Péter reagálta a Katona József Színházban kirobbant, az ő nevéhez kötődő zaklatási ügy kapcsán.
Szeretett munkahely, évtizedes szakmai sikerekre való hivatkozás, a felfokozott munkakörülményekkel való takarózás – olyan érvek ezek, amelyek az elmúlt években a színházi világban újra meg újra felbukkanó zaklatási/bántalmazási ügyek esetében felmerülnek.
Most, Eszenyi Enikő kapcsán egyébként épp Para-Kovács Imre érvelt azzal a Klubrádióban, hogy „a színház nem demokrácia, ott kőkemény diktatúra van.”
És persze, ahogy arra Eszenyi is hivatkozik minden megszólalásában: neki a Vígszínház érdekei az elsődlegesek. Magyarán ha van sok néző, ha sikeresek a darabok, ha van profit – akkor minden más másodlagos?
Egészen elképesztő a piaci igények kiszolgálásával való takarózás, az, hogy még mindig ott tartunk: a megtermelt bevétel fontosabb, mint az azt megtermelő dolgozók biztonsága, jólléte, az, hogy megfelelő munkakörülményeket (például egy olyan vezetőt, aki nem termelőegységekként gondol rájuk) biztosítsanak nekik.
Lehet Eszenyi Enikő büszke az elmúlt években sikerre vitt darabok, és a színház kifelé sugárzott képe miatt. Ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy színházának dolgozói szinte egyöntetűen szavaztak ellene, akkor azért felmerül a kérdés, hogy milyen minőségi munkát tud végezni vezetőként? Akkor mennyire vállalható az az érv, hogy a színház érdekei az elsődlegesek?
És persze tegye fel magának mindenki a kérdést: ha beül egy színházba, tudván tudva, hogy egy olyan munkafolyamat végeredményeként élvezhet egy darabot, aminek során a színészeket és más dolgozókat megalázták, verbálisan vagy akár fizikailag bántalmazták, vagy akár szexuálisan zaklatták,
mennyire fogja élvezni a műalkotást?
Persze, érdemes itt visszaidézni, hogy az azóta elhunyt Marton Lászlót újra színpad közelébe engedték némi „pihenőidő” után, a Tartuffe bemutatója közönségsiker volt, nem is tiltakozott ellene senki.
Csakhogy hiába vágnak vissza azzal a színházi világ prominens alakjai, hogy szeretik a színházukat, az életük az alkotás, a legjobbat akarják kihozni a darabból, miegyéb, blablabla, a nap végén azért a lényeg az marad: saját szenvedélyük, a valamiféle hamis művészi illúzióba csomagolt agresszió, amivel közösségüket dirigálják, felülírja az emberiesség legalapvetőbb értékeit, és ha ennél konkrétabban nézzük, némelyik konkrét bűncselekményként is értelmezhető.
Ezt leönteni a MŰVÉSZET mázával nem más, mint gyalázatos hazugság, önmaguk szánalmas mentegetése, a felelősség hárítása (többek közt a nézőkre, akik megveszik a jegyet, magyarán fizetnek azért, hogy ezek a vezetők büntetlenül garázdálkodhassanak).
Ám a vezetői hatalommal való bármilyen visszaélés elfogadhatatlan nem csak az autógyárban és a buszsofőröknél, de a színházban is. Sőt.
A színházban, ahol a színészek a testükkel dolgoznak, az a munkaeszközük, ahol nagy mentális terhelésnek vannak kitéve, hatványozottan fontos lenne, hogy sem verbális, sem másmilyen abúzus ne érje őket. Ez lenne a minimum.
Eszenyi Enikő, aki éppen körbehaknizza a sajtót, de érdemben nem reagál a vádakra, az imént azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete.
