Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orosz Bernadett bántalmazója láthatóan nem érti, miért retteg tőle áldozata – és erről interjúban számolhatott be

Meglehetősen bizarr interjút közölt ma reggel a Bors: exkluzív lehetőséget adtak K. Istvánnak – a férfinek, aki szinte felismerhetetlenre verte volt barátnőjét, Orosz Bernadettet – hogy az ügyben a saját nézőpontját is megismertethesse az olvasókkal.

A Bors objektivitás látszatát felhasználva, a látogatószám, de valójában a kattintások megszerzése érdekében ad teret egy bántalmazónak, hogy kimagyarázhassa magát, manipulálhassa a diskurzust. Csak ha nem két egyenlő fél áll szemben, egyenlő mértékű felelősséggel az ügyben, kifejezetten káros mindenféle megjegyzés nélkül közzétenni egy ilyen interjút.

„Nem túlzás azt állítani: a bántalmazóra igazi népharag zúdult. Az érintettek közül csak az egyikőjük álláspontját lehetett hallani, a Bors most lehetőséget adott a másik félnek is. „

A férfi az elején leszögezi: azért vállalta el az interjú-megkeresést, mert nagyon sok valótlanság hangzott el az üggyel kapcsolatban. Majd azzal folytatja: Bernadett még férjnél volt, amikor elkezdtek találkozgatni, ráadásul kapcsolatuk alatt más férfiakkal is voltak ügyei (tehát ő sem szent!), ám ő már-már eszelősen szerette, tehát elnézte neki ezeket. Feleségül akarta venni.

K. István itt már elkezdi magáról felépíteni azt a – meglehetősen manipulatív – képet, amellyel az interjú során a későbbiekben a brutális támadását magyarázza: egyszerűen elborította az agyát valamiféle őrült szerelem (az ehhez hasonló ügyekben használják sokszor az erőszakot romantizáló szerelemféltés toposzát). 

Emiatt a módosult tudatállapot miatt szinte nem is emlékszik arra, hogy majdnem halálra verte a nőt, összeszorult a szíve és könnyezett, amikor meglátta a képeket. Az ösztöneinek áldozatául esett férfit a rendőrök támogatták és kérdezgették.

„Azt azonban akkor elképzelhetetlennek tartottam, hogy Bernadett életére törtem és fojtogattam volna, hiszen mindennél jobban szerettem.”

Szép, nagy betűkkel írom ide, ha esetleg valakinek ez nem lenne egyértelmű: ha annyira szeretek valakit, akkor NEM támadok rá. NEM KÖVETEK EL ELLENE nemhogy fizikai erőszakot, de másfélét sem. Nem viselkedem úgy, hogy a másiknak rettegnie kelljen.

Apropó rettegés: K. az állítja: az orvosi szakvélemény szerint Bernadett „sérülései nem minősülnek olyan súlyosnak, mint amilyennek a nyilvánosságra hozott képeken tűnnek”, és ennek fényében nem is érti, hogy miért állította Bernadett, hogy retteg tőle. Igen, tényleg érthetetlen, hogy Bernadett miért retteg attól, aki ennyire súlyosan megverte…

Az interjú azzal zárul, hogy a bántalmazó kijelenti: szerinte nem helyes az, „amit Bernadett a sajtóban csinál”, ő már csak azt várja, hogy véget érjen az egész ügy. Mindezt láthatóan nyugodtan, higgadtan hangsúlyozva, valamiféle groteszk morális fölényt bizonygatva: a hisztérikus, sajtóban üzengető nő miatt elvesztett mindent, ami fontos számára.

Mintha ő lenne az ügy legnagyobb áldozata.

K. István február elején egyébként jó hírneve megsértéséért beperelte Orosz Bernadettet.

Orosz Bernadettel készült interjúnkat itt lehet megnézni:

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

Segélyvonal bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Címlapkép: Csoszó Gabriella / FreeDoc